Tudós-Takács János
(könyvismertetés)
Patrick J. Buchanan neve világszerte ismert, nemcsak, mint a politikai filozófia jeles művelőjéé, hanem mint az egykori amerikai elnök, Ronald Reagan beszédeinek írójáé és jelentős amerikai politikusé: az 1992-es és 1996-os amerikai elnökválasztáson a Republikánus Párt színeiben indult, és különösen az 1996-os választás alkalmából a párton belüli előválasztás során komoly sikereket ért el.
2002-ben jelent meg az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikerét jelentő műve, „A Nyugat halála”, amely a közelmúltban magyar fordításban is napvilágot látott.
A könyv címe emlékeztet Oswald Spenglernek az első világháború után megjelent „A Nyugat alkonya” című könyvére, de a két könyv mondanivalója között alapvető különbség van. Míg Spengler az egyes civilizációs korszakokat élő organizmusnak tekinti, amelyek a földi élet törvényei szerint elérik fejlődésük csúcspontját, amelyet az öregedés és dekadencia fázisa követ, szinte determinisztikusan, vagyis az emberi akarattól függetlenül, és a nyugati civilizációt is ez a dekadencia sújtja, addig Buchanan szemléletében a Nyugat halálos veszedelmének oka nem természeti-biológiai szükségszerűség, hanem a pusztulás mélyén végső soron erkölcsi, vagyis az emberi szabad akarattól függő okok hatnak, s éppen ezért a Nyugat helyzete nagyon súlyos, de nem végzetszerű: az ember erkölcsi pálfordulással úrrá lehet a halálos veszélyt hordozó, pusztító erőkön.
Buchanan mindenekelőtt leszögezi, hogy a Nyugat népessége kihalóban van: a születések száma Európában és Amerikában drasztikusan csökken, míg a harmadik világ népessége robbanásszerűen növekszik. Ez a helyzet a szerző szerint nem spontán alakult ki, hanem a nyugati keresztény kultúra pusztulását óhajtó háttérerők tudatos aknamunkájának következménye. Míg Clemanceau az első világháború után csak azt fájlalta, hogy „20 millió némettel több van, mint amennyi kívánatos lenne”, addig az egész keresztény kultúra ellenségei az egész Nyugat népességcsökkenésében érdekeltek.
Az átlagemberek tömege hajlamos a nyugati népességcsökkenést kizárólag gazdasági, pénzügyi okokkal magyarázni, de szem elől téveszti, hogy Európa egyik leggazdagabb országának, Németországnak a népessége katasztrofálisan csökken, s ugyanakkor a harmadik világ számos, igen szegény országának népessége ugrásszerűen növekszik, és ez mindennél fényesebben bizonyítja, hogy ez a jelenség gazdasági-pénzügyi okokkal nem magyarázható. Ezzel szemben Buchanan a legmélyebb okot a Marcuse által propagált és a hatvanas-hetvenes évek óta széleskörűen elterjedt élvezeti elvben látja. Nem arról van szó, mintha az élvezet igenlése önmagában rossz lenne. Aquinói Szent Tamás A Teológia foglalata című főművében kimutatja, hogy a szomorúság az ember lelki, erkölcsi életét legjobban veszélyeztető érzelmi állapot, amely ellenszeréül többek között éppen az élvezetet ajánlja, amely, mint gyönyörködtető jó, a hasznos jónál magasabb értékű. A hasznos jó nem öncél, csak eszköz; az élvezet már öncél, de nem végső cél; az erkölcsi jó követése teszi egyedül lehetővé, hogy az ember elérje a végső célját, és ezzel annak meg nem szűnő élvezetét is. Ha az élvezetet tekintik legfőbb és végső értéknek, ahogy ezt Marcuse sugallja, értelmetlenné válik minden áldozatvállalás, minden olyan kötelességteljesítés, ami fáradsággal, erőfeszítéssel, olykor lemondással jár.
Buchanan helyesen mutat rá, hogy az élvezeti elv csúcsértékké minősítése nagymértékben hozzájárult az abortusz, a homoszexualitás és az eutanázia nagymértékű elterjedéséhez, és ez a három már közvetlen kihatással van a Nyugat tragikus népességcsökkenésére. De ugyanennek vannak közvetett okai is, és ezek közül kiemelkedik kettő. Az egyik a kényszerű női munkavállalás, amely a monogám család halálával fenyeget. A hangsúly viszont a kényszerű női munkavállaláson van Buchanan-nél, és ezt fontos szem előtt tartanunk, ugyanis semmi negatív következménnyel nem jár, ha az a nő, aki hivatást érez tudományos, vagy művészi munkára, vagy küldetésének érzi, hogy például gyermekorvos, óvónő, esetleg bölcsődei gondozónő legyen, önként, anyagi kényszertől mentesen ilyen munkát vállal, hiszen ez női mivoltának és a férfihoz való viszonyának nem eltorzulását, hanem kiteljesedését eredményezi. De a kényszerű munkavállalás hosszú távon feltétlenül árt a monogám családnak és előrevetíti a Nyugat halálát.
Buchanan a Nyugat halálának másik közvetett okát a feminizmus kultuszában látja. Ez az irányzat valójában nem a nők igazi értékét védi, hanem valódi célja a nőket a férfiak ellen uszítani, és ezáltal a legmélyebb emberi kapcsolatnak, a férfi-nő kapcsolatnak, és ezen keresztül a legkisebb, de legalapvetőbb emberi közösségnek, a családnak bomlasztása, elsorvasztása, s ezáltal a társadalom atomizálása, izolált egyedekre való szétzúzása, hogy ezzel helyet készítsen egy nem-keresztény alapon nyugvó „új társadalom” számára.
Buchanan éles szemmel felismeri, hogy az „új társadalom” apostolai mindenütt kemény harcot folytatnak a keresztény vallás ellen. Ezért tilos a gyermekek vallásos nevelése az iskolákban, és ez a keresztényellenes életérzés fejeződött ki John Lennon híres-hírhedtté vált „Imagine” című számában, ahol a beat-világsztár egy Isten, erkölcs és pokol nélküli világot vetített hallgatósága elé. Nyíltan hirdette a „kereszténység utáni kor” eljöttét, és így nemcsak megdöbbentő öntömjénezés, hanem egy ateista wishful thinking (vágyakat valóságnak tekintő gondolkodás) megnyilvánulása a dölyfös kijelentése: „Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus Krisztus”.
A keresztényellenes hadjárat első lépésként egy „ellenvallást”, úgyszólván egy „új vallást” hozott létre. Nem igazi vallás ez, hiszen a vallás lényege az ember és Isten közötti kapcsolat, és ez az „új vallás” nem akar tudni Istenről, de az igazi vallásokhoz hasonlóan vannak dogmái és van „erkölcstana”, vagyis szigorúan megkövetelt és szankciókkal körülbástyázott magatartási szabályzata: a „politikai korrektség” követelményrendszere.
Az „új vallás” főbb tételei:
1) Minden vallás egyenrangú.
2) Nem a vértanúk és harcosok az igazi történelmi hősök, hanem az „egyenlőség” prófétái.
3) Legnagyobb bűn az úgynevezett „gyűlölet-bűn”, amit meglehetősen kiterjesztő értelemben vesznek: például, ha valaki kifogásolja, hogy a média sokkal nagyobb bűnnek tekinti, ha egy fehér ember megöl egy feketét, mint ha fekete öl meg fehéret, akkor a kritikust azonnal „gyűlölet-bűnnel” vádolják.
Ennek a keresztényellenes „új vallásnak” igazi kialakítója az úgynevezett frankfurti iskola, amelynek különösen négy szellemi vezetőjét emeli ki Buchanan, mint fő felelősöket: Lukács Györgyöt, Gramscit, Adornot és Marcuse-t. Lukács György nyíltan célul tűzte ki a nyugati társadalom elpusztítását, és erre a legalkalmasabb eszköznek a promiszkuitást gondolta. Gramsci magának a kereszténységnek a felszámolásában látta az új világ születésének előfeltételét. Adorno a családban vélte a jövő kialakításának legfőbb akadályát, és ennek megsemmisítését tűzte ki célul. Marcuse pedig – amint láttuk – mindezek legfőbb eszközének az élvezeti elv gyakorlatba ültetését tekintette.
De az „új vallás” követői a kereszténységen és a családon kívül még egy nagy ellenség ellen hirdettek harcot: a nemzeti érzés és nemzeti öntudat ellen. A frankfurti iskola a pszichológiai alapú demoralizálást tekinti a legalkalmasabb eszköznek. Buchanan így fogalmazza meg az erre vonatkozó jelszavukat: „Foszd meg a népet önbecsülésétől, szégyenítsd meg.” Ezt célozza a nép múltjának és nagy történelmi alakjainak befeketítése, amelyet szívesen neveznek „mítosztalanításnak”. Valójában az, amit ők tesznek, negatív értelemben a legnagyobb mítoszgyártás, csak ennek a mítosznak nem istenek, nem hősök, hanem ördögök, sátáni személyek a főszereplői, és azok természetesen, mindig a nyugati kultúra és civilizáció igazi megteremtői és a nyugati nemzetek büszkeségei.
Ennek az új szellemiségnek a terjesztését döntő módon megkönnyíti, hogy a legfőbb propagandaeszköz, a média hatalmas többségében az „új vallás” apostolainak kezében van. De ugyanakkor ennek az új ideológiának gyengeségét mutatja, hogy ideológusaik elsősorban nem magának a kereszténységnek a tantételeivel, és nem a nemzeti gondolat doktrínájával szállnak szembe, hanem ellenfeleik személyiségét igyekeznek hiteltelenné tenni rágalmakkal, elferdített információkkal, alaptalan gyanúsításokkal és egyszerű kitalálásokkal.
Miközben állandóan hangoztatják a toleranciát, és a lehető legtürelmetlenebbül támadják a nyugati kultúra és civilizáció maradványait, maximális türelmet követelnek nemcsak saját személyükkel, de felforgató, destruktív tanaikkal szemben is! Ezzel szemben Buchanan joggal idézi könyvében Fulton Sheen püspököt: „A tolerancia csak emberekre vonatkozik, sohasem az igazságra.” Az igazság ugyanis nem más, mint az emberi értelem megegyezése az objektív valósággal. Így csakis két eset lehetséges: az emberi értelem vagy megegyezik, vagy nem egyezik meg azzal, ami rajtunk kívül, tőlünk függetlenül létezik. Előző esetben igaz, utóbbi esetben téves az ismeret – harmadik eset nincs! Az igazság vonalán tehát lehetetlen a pluralizmus, ezért az igazságra vonatkozó eszmék vonalán értelmetlen toleranciáról beszélni. Egy eszme meggyőződéses híve – ha nem szélhámos – nem mondhatja a maga állítását is, meg annak ellenkezőjét is igaznak! A tolerancia tárgya csak az eltérő felfogás képviselőinek személye, emberi mivolta lehet, ami azt jelenti, hogy az eltérő felfogás képviselőit nem büntetőjogi eszközökkel kell elnémítani, nem emberi becsületükben kell bemocskolni, hanem igaz, korrekt, tudományos érvekkel kell igyekezni meggyőzni! De éppen ennek ellenkezőjét tapasztaljuk a tolerancia bajnokainak részéről.
Buchanan találóan idézi Dosztojevszkijt, aki a Karamazov testvérek-ben Aljosa ajkára adja a saját meggyőződését: „Ha Isten halott, akkor minden megengedhető.” Igen, Isten törvénye a fő akadálya az igaz, jó és szép elleni küzdelemnek, így hát logikus, hogy az elméleti és gyakorlati materializmus marxista és liberális hívei mindent elkövetnek, hogy Isten halott legyen a nyugati emberek gondolkodásában, mert ez a feltétele, hogy az általuk úgy gyűlölt nyugati kultúra halott legyen a valóságban.
Buchanan műve páratlanul pontos diagnózist ad a sír felé tartó nyugati kultúra állapotáról, és filozofikus mélységgel tárja az olvasó elé e súlyos betegség okait. „A Nyugat halála” rengeteg konkrét példával, számos konkrét eset ismertetésével szolgál elemzései alátámasztására és illusztrálására. E könyv nem napi politikai célokat szolgál; mérhetetlenül több ennél: a szerző hisz abban, hogy az általa szeretett Nyugat sorsa nem végzetszerű. Azért nevesíti a halálos kórokozókat az olvasó előtt, hogy megakadályozza a tragédiát. Lényegét tekintve azt a gondolatot akarja elültetni a nyugati ember lelkében, amit a XIX. század elején Széchenyi István a magyar nép számára így fogalmazott meg: „Bennünk van a hiba, de bennünk van a feltámadáshoz szükséges erő is.” De ahhoz, hogy ezt az erőt kifejthessük, hogy lelkileg újjászülessünk, előbb tisztán kell látnunk az igazságot, amelyről Krisztus azt ígérte, hogy megszabadít minket. És ennek az igazságnak alapos ismeretéhez segít hozzá Buchanan könyve, amelynek ott kell lennie minden olyan ember könyvespolcán, aki azt akarja, hogy ne következzék be a Nyugat halála!
Buchanan meggyőződését jól összegezi az általa választott Eliot-idézet: „A politikai filozófia az etikából meríti szentesítését, és az etika a vallás igazságából.” Reméljük, hogy a társadalom visszatér az örökkévaló igazság forrásához!