Back to Home

AZ ARTHUR LEGENDAKÖR MAGYAR KAPCSOLATAI

 

Tomory Zsuzsa

 

5. rész

 

VI. Az angol források szövegrészletei

 

A.

Prof. Geoffrey Ashe 1998. május 8.-án kelt levele

 

Chalice Orchard

Well House Lane

Glastonbury

Somerset BA6    8 BJ

 

8th May 1998

Dear Mrs. Tomory,

 

Many thanks for sending me your booklet, which arrived while I was away in America. Your interest in my own work is much appreciated. I have far too little knowledge of etymology to be able to comment usefully. However, I have believed for a long time that elements from seldom-recognized sources may have found their way into the Arthurian Legend.

Yours sincerely

Geoffrey Ashe

 

(Kedves Mrs. Tomory,

Sok köszönet a küldött könyvecskéért, ami akkor érkezett, amikor éppen Amerikában voltam. Munkám iránti érdeklődését nagyra értékelem. Etimologiai téren tudásom túl kicsiny ahhoz, hogy hasznos lenne hozzászólásom. Viszont régóta hiszem, hogy az eddig csak ritkán figyelembe vett források is eljuthattak az Arthur legendába.

Tisztelettel — aláírás.)

 

**********************************************************

B.

Critique

by

Professor Paul Maier

Professor of ancient history

 

STRENGTHS:

(A mű erősségei:)

This is a remarkable — and scholarly — study of Magyar cultural influences on Western Europe that — in the thesis of this author — were earlier and more extensive than had hitherto been imagined, affecting even Arthurian legends in England. — The author writes with great facility in Hungarian and English: an amazing effort!

(A magyar műveltségnek a nyugateurópaira gyakorolt hatásait tárgyaló figyelemreméltó és tudományos tanulmányában a szerző e hatásokat sokkal korábbinak és elterjedtebbnek mutatja be, mint azt eddig el tudtuk volna képzelni olyannyira, hogy ezek még az Arthur legendákat is befolyásolták.

A szerző könnyedén ír mind angolul, mind magyarul: csodálatra méltó próbálkozás.)

 

COMMENTS:

(Megjegyzések — kivonat:)

As for the subject matter itself, I can’t help but think that the “Pan-Magyarization” of W. European civilization has been overdone. In linguistic parallels, I would suggest dropping all the weaker parallels. It’s difficult, for example, to believe that the Huns reflect Magyar culture. Otherwise, this is a significant linguistic-historical study.

[...] Magát a tárgyat tekintve véleményem szerint Európa Pan-Magyarizációja túl erős. Nyelvészeti párhuzamok terén tanácsolnám a kevésbbé erős párhuzamok kihagyását. Például nehéz elhinnem, hogy a hunok műveltsége a magyarokét tükrözné. Más tekintetben ez egy jelentős nyelvészeti-történelmi munka.)

***

C.

Szarmata jelenlét a Brit Szigeteken

 

Mr. Dan Robinson, Keeper of Archaeology at the Grosvenor Museum in Chester, England sent some very valuable information concerning the Sarmatian presence in England and western Europe. (Date of the letter May 15, 1996,subsequently referenced here as  DJR/RBM). The material he sent can be grouped into two categories:

1. A letter answering my questions, and suggested readings. (Május 15, 1996. vonatkozási szám DJR/RBM).

2. Copies of reference materials, concerning the above subject.

(Mr. Dan Robinson, az angliai Chester Grosvenor Muzeuma archaeologiai osztályának a vezetője igen értékes anyaggal járult hozzá a szarmaták angliai és nyugateurópai múltjával kapcsolatos munkámhoz. A kapott anyag két csoportra osztható:

1. levél, mely kérdéseimre válaszol

2. vonatkozó irodalommal kapcsolatos másolatok.

*

Forrás: Mr.Dan Robinson, Keeper of Archaeology, Grosvenor Museum 27 Grosvenor st. Chester CH1 2DD England.

ad.1 Válaszlevél:

1. "First of all, all the records we have for Britain speak of “Sarmatians,” not “Iazyges.” I am not sure if this is significant or not in relation to your research.

(Mindenek előtt minden Angliában található adat Szarmatákról beszél csupán, Iazygokról nem. Nem tudom, hogy ez jelentős-e a kutatómunkájával kapcsolatban?)

2. The recors speak of Marcus Aurelius sending 5500 Sarmatians to Britain, not to Chester specifically.

(Az okiratok csak annyit mondanak, hogy Marcus Aurelius 5500 szarmatát küldött Britanniába, de Chester nincs említve ezekben.)

 

 

3. The Sarmatian cavalry in Britain then ’disappeared’ — we do not know where they went or what became of them, except that one ala (cavalry regiment) was stationed at Ribchester. This accounts for about 500 of the Sarmatians who were sent to Britain. Where did the other 5000 go? We don’t know.

 

(A szarmata lovasság Angliában később ’eltűnt’, nem tudjuk hova mentek, vagy mi lett velük, kivéve egyetlen ala (lovas-regiment), mely Ribchesterben állomásozott. Ez kb. 500 szarmatát képviselt azok közül, akiket Angliába küldtek. Hova ment a többi 5000? Nem tudjuk.)

 

4. There is a single tombstone from Chester of a Sarmatian. There is no inscription surviving, but the dress and the dragon standard are enough to identify him. I am sending you a copy of a photograph of the stone, and also an artist’s reconstruction of what it looked like before it was damaged.

 

(Egyetlen magányos szarmata sírköve található Chesterben. Nincsen megmaradt felirata, de a ruházat és a sárkány-zászló elég ahhoz, hogy azonosítani tudjuk. Elküldöm a kő fényképének másolatát, valamint egy művész erről készített rajzát, a hiányzó, feltételezett részeket pótolva.)

 

5. Chester is some 60 miles south of Ribchester. We believe that Chester acted as administration centre for North Wales and North West England, and that forts like Ribchester were subordinated to the Legionary base at Chester. It therefore seems likely that the reason we have a solitary Sarmatian buried at Chester is that he had been on an errand to “head office” and died while he was here.

 

(Chester kb. 60 mérfölddel délre van Ribchestertől. Úgy hisszük, hogy Chester volt az adminisztrációs központja Észak Walesnek, s Észak-Nyugat Angliának, s azon erődítmények, mint Ribchester is a Chester-i legionáriusoknak volt alárendelve. Ez részben megmagyarázza annak valószínűségét, hogy miért temettek el egy egyedülálló szarmatát Chesterben: feltehető, hogy valami küldetéssel érkezett a központi irodához, s ez alatt az idő alatt halt meg.)

6. You will see that your source mentioning several ’grave-sites’ in Chester is mistaken; I am afraid that the names you mention in your letter (Beukan and Babai) do not mean anything to me either. Our single Sarmatian gravestone has no writing left on it.”

(Majd látni fogja, hogy azon forrásmunkák, melyek több ’sírhelyet’ említenek Chesterben hibásak; attól tartok, hogy az Ön által kérdezett nevek (Beukan és Babai) előttem ismeretlenek. Az egyetlen szarmata síremlékünkön nem maradt semmi írás.)

 

Ajánlott irodalom:

AN ATLAS OF ROMAN BRITAIN

by BARRI JONES AND DAVID MATTINGLY

published by BLACKWELL, OXFORD 1990

ISBN  0 - 631 - 13791 - 2

 

ROMAN BRITAIN - OUTPOST OF THE EMPIRE

by H.H. SCULLARD

published by Thames and Hudson, London 1979

Roman Britain - Life In An Imperial Province, by Keith Brannigan published by the Readers Digest Association 1980

 

ad.2 The following sources are from copies received from Mr. Dan Robinson:

I shall bring the Sarmatian related inscriptions without comment as condensed from the works of R.G. Collingwood and R.P. Wright’s Roman Inscriptions of Britain, Vol.I. (inscriptions on stone), Oxford 1965. Further discussion of these objects will follow.

 

(A következő források Mr. Dan Robinson által küldött anyagból származnak. A szarmatákkal kapcsolatos feliratok magyarázatok nélküli fordítását mutatom be, R.G. Collingwood és R.P. Writh Római feliratok Britanniában című művéből, Oxford 1965)

 

 

TUNSHILL FARM — RIBCHESTER

(194-195 old.)

TUNSHILL FARM

MILNROW (LANCS.)

(Rochdale-től 2 mérföldnyire keletre)

 

582. Plate of silver, 1 11/16x1 in. (1/1), attached by a chain of four links to a wristlet on the right arm, 9 in. long, of a silver statuette of Victory. Found in 1793 in a quarry on Tunshill Farm, in the parish of Milnrow, 3/4 mile south-east of the parish church at Milnrow. Now in the possession of Lord Astor, of Hever Castle, Kent. A replica is now in the Tolson Memorial Museum, Huddersfield. Drawn by R.G.C., 1930 when on loan in the London Museum.

Victoriae / leg(ionis) VI Vic(tricis) / Val(erius) Rufus / u(otum) s(oluit) l(ibens) m(erito)

’To the Victory of the Sixth Legion[1] Victrix Valerius Rufus willingly and deservedly fulfilled his vow.’

The letters have been punched[2]. This plate and the movable wristlet to which it is added appear to form an offering additional to the statuette itself. Sir George Macdonald points out that this must represent loot from the legionary headquarters at York.

 

582. Az ezüstlemez mérete 1 11/16x1 in. (1/1), egy négy szemből álló lánc a jobb kar karperecéhez van erősítve, 9 inch hosszú, a Győzelem ezüst szobrán. 1793-ban találták Tunshill Farmon, a Milnrow-i egyházkerülten lévő bányában, 3/4mérfölddel délkeletre a Milnrow-i templomtól. Jelenleg Lord Astor tulajdona, Hever várában, Kentben. Másolata most a Tolson Memorial Museumban van Huddersfieldben. Képmását rajzolta R.G.C., 1930-ban, amikor a szobrot a London-i múzeumnak kölcsönözték.

Victoriae / leg(ionis) VI Vic(tricis) / Val(erius) Rufus / u(otum) s(oluit) l(ibens) m(erito) ’A Hatodik Légió győzelméért Victrix Valerius Rufus önként és méltányosan teljesítette fogadalmát.’

A betük poncoltak. Ez az ezüstlemez, s a mozgatható karpered, mely hozzá lett téve úgy tűnik, hogy az eredeti szoborhoz felajánlásként külön lett hozzátéve. Sir George Macdonald kiemeli, hogy ez a légió szerzeményeinek része, mely Yorkban állomásozott.

 

RIBCHESTER

(LANCS.)

 

BREMENTENNACVM

Brementenn(acensium) RIB 583

Bremetonnaci It. Ant. 481, 5

Bremetenracum Not. Dign. Occ. xl 54.

Bresnetenaci Veteranorum Rav. 124 (Arch. xciii 25).

For the settlement of ueterani see Richmond JRS XXXV (1945)22

 

583. Shaft of rectangular pedestal, 24x51x20 in. (1/12), found in 1578 at Ribchester, then taken to Salesbury Hall, where the inscribed face was built against a wall. Rediscovered in 1814 by Whitaker, who bequeathed it to St. John’s College, Cambridge, where it now is.

The top of the shaft had been roughly dressed with a chisel and has drafted margins and an oblong lewishole to take a superimposed stone. It is part of a monument, and not an altar.

The left side from which the surface had broken away before 1578, was subsequently trimmed with a chisel. On the right side is a relief of Apollo, nude but with a cloak draped from his shoulders and a head-dress which seems to be a Phrygian cap. He has a quiver on his back, but there is now no trace of his bow, which may have stood at his left side. He rests on his lyre, which stands at his right side on some small object.

On the back, which has lost about 4 in. of its right margin but no part of the sculpture, stand two female figures facing one another, each in a niche. The left-hand figure is young, has flowing locks, and wears what may be a turreted crown, but no veil. Her drapery covers her back and shoulders but leaves the entire front of the body bare from the thighs upwards. The right-hand figure wears a similar head-dress, but is veiled and fully draped. She is handing a box-like object to her younger companion. They are the personifications of the Regio Bremetennacensis and Britannia Inferior, respectively. Drawn by R.G.C., 1927, with additions by R.P.W., 1943

(583. Egy 24x51x20 in. (1/12) méretű emelvény szárát 1578-ban találták meg Ribchesterben, onnan Salesbury Hall-ba vitték, ahol a feliratos oldalát egy fallal szembe állították. Whitaker 1814-ben újra felfedezte, aki ezt St. John’s College, Cambridge-nek adományozta, ahol máig is látható.

Az emelvény szára durván lett megmunkálva egy köszörűvel, megjelölt szélei vannak és egy hosszúkás nyílás, hogy magába fogadja a felette lévő követ. Ez egy szobor része, s nem egy oltár.

A bal oldala, ahol a felszin letört már 1578 előtt a későbbi években köszörűvel ki lett igazítva. Jobb felén Apollonak van egy domborműve, megjelenése: ruhátlan, egy köpönyeg csüng vállairól, s egy frígiainak tűnő sapka van rajta. Hátán tegez, de nyoma sincse íjjnak, aminek a bal oldalán kellett volna állania. Hárfájára támaszkodik, ami jobb oldalánál áll, valami kisebb tárgyon.

Az emelvény hátlapján, mely kb. négy inchet vesztett a szobrot nem érintő jobb szélén, két női alak áll egymással szemben, mindegyikük egy kis nyílásban. A baloldali alak fiatal, aláomló fürtökkel, s egy többszintű koronát hord, fátylat nem. Ruházata a hátát, vállait takarja, de a mellét szabadon hagyja, a combokon felüli részen. A jobboldali alak hasonló koronát hord, de fátyol is van rajta, ruházata teljes egészében takarja testét. Egy doboz féle tárgyat nyújt a fiatalabb társnőjének. A Regio Bremetennacensis and Britannia Inferior, megszemélyesítőinek tartják őket. A rajzot R.G.C. készítette 1927-ben, később még R.P.W. egészítette ki 1943-ban.

A felirat szövege:

 

1. Deo an(cto) / [A]pollini Mapono / [pr]o salute D(omini)

2. N(ostri) / [et] n(umeri) eq(uitum) Sar/[m(atarum)]

3. Bremetenn(acensium) / [G]ordiani / [A]el(ius) An-

4 toni/nus c(enturio) leg(ionis) VI / Vic(tricis) domo /

5. Melitenis / praep(ositus).n(umeri) et r(egionis)

6. /.../.../15.../...

 

 

“A szent istenséghez Manopus Apollonak a mi urunk egészségéért (az uralkodóról lévén szó) és Gordian-ért.[3]  Bremmentenacum saját szarmata lovassága nevében Aelius Antoninus, a Hatodik Légio Victrix századosa Melitene-ből, s az ottani vidék vezére. [...]”[4]

The meaning of the following inscriptions is debated, and I am quoting only the different mentioned possibilities.

A felirat értelmezését még vitatják, s itt csak az említett változatok közül hozok néhányat:

2. RONALSON Anon., Camd.; POLNAPON Whit.; POLINI MPON interpreted as MAPANO BRUCE; POLINI ]et[ mpon interpreted as [ET] M[ATR]ONIS  Hueb.; POLINI MAPONO R.G.C.; MAPONO rejected by Heichelheim; POLLINI MAPONO  R.P.W.; POLLINI MAPONO Richm. 5. BREVENM Camd. 1607; BRENETENN Whit.; BRENETENN Hinde, 7. ANTONI Bruce; ]p. antoni hUEB.; ]L ANTONI R.G.C.; A]EL ANTONI R.P.W. 8. VS.MEG VI Anon., Damd.; M(ILES) (L)EG VI Hors.;  VSoLEG VI Whit. noting that ’the M appears to be compounded of the letter L and the  centurial mark’; NVS LEG VI Bruce; [AN]VS 7 LEG Richm. The imperfect letter at the beginning of the line is certainly N, but AN is not excluded. The name was therefore either Antoninus or Antonianus. 9. DOMO corrected to DOMV Bruce, Hueb., R.G.C.10. ELITER Anon., Camd.; VELITERIS Whit.; MELITENIS Bruce. 11. NIIINI Hueb.; AEPIIEII R.G.C.; [P]RAEP N ET R. Richm. 12-16 Too badly weathered for reading.

(Possible reading of the text:)

(A szöveg valószínű olvasata:)

 

1. Deo san pollini Mapono o salute D

2. N n eq Sar

3. Bremetenn ordiani el An-

4 toninus c leg VI Vic domo

5.Melitenis praep n et r)

 

584. Altar found at Ribchester in 1603 when Camden saw it ’in the house of T. Rodes’. Now lost. Reprinted from Camden.

 

584. Ribchesterben találtak egy oltárt 1603-ban, amikor Camden látta ezt T. Rodes házában. Mára elveszett. Az újranyomás Camdentől származik.

PACIFE           Pacife/ro Marti / ELEGA[5]

RO MARTI      VR/BA Pos/uit ex uo/to

ELEGAVR

BA POS           “To Mars the Pacebringer...set this up in

VIT EX VO                  accordance with her vow.

       TO

3,4 ELEGA VR/BA Camd.; [F]L [SC]AVR[IAN]A Momm. (quoted by Hueb.); [MA]E[CI]A URBA[NA] Hueb.

 

585. Base ’about 18x about 36 in.’ found in, or before 1568 in a wood called Kettlehurst in the manor of Salesbury, 1 1/2 miles east of Ribchester. Seen apparently in 1603 by Camden at Salesbury Hall. Now lost. Reproduced from Lacye in B.M. MS.

 

(585. Az alapja 18 x 36 inch, 1568-ban, vagy talán még ezelőtt találták egy Kettlehurst-nek nevezett erdőben, mely Salesbury uradalomhoz tartozik, 11/2 mérföldnyivel keletre Ribchestertől. Kb. 1603-ban látta Camden Salesbury Hall-ban. Mára elveszett. Másolatát Lacye készítette in B.M. MS.)

CIL vii 220 ILS 3162. Talbot B.M. MS. Cott.Jul. F. X f.120v [137v]. Lacye ibid. Camden (1586) 431, 1607) 614. Hopkinson Ribchester (ed.3, Atkinson) 29 no.12.

Deo Marti / et Victoriae / PR....NO / H. CC. NN.

“To the god Mars and to Victory

DEO MARTI / ET VICTORIAE / P.R.....NO / H. CC. NN. Lacye;

DEO / MARTI ET / VICTORIAE / DD AVGG. / ET CC....NN Camd. (1607), giving apparently some interpretation of 11. 3,4, for which the evidence is too uncertain.

 

 

 

 

 

 

A szarmata idők római légiói.

 

Here I will bring the distribution of Roman army units and their stations in England to give a point of reference to the Sarmatian presence.

From: The Roman Army in Britain, by P.A. Holder, published by Batsford 1982

ISBN 0-7134-3629-8

Appendix: The Garrison of Britain (pages 124, 125)

(Itt a fent idézett művekből hozok részleteket:)

 

Cohors I fida Vardullorum milliaria equ. CR

 

Raised from the Vardulli of Spain by the reign of Claudius, this cohors quingenaria is first recorded in Britain in AD98. By then it had gained its block grant of citizenship and its honorific title. These were possibly awarded on the Rhine during the revolt of the Civilis. If so, the cohort would have moved to Britain with Cerialis. Between 105 and 122 the unit was enlarged to become a cohors milliaria. It is also recorded on the diplomas of 124,135,146 and 154 or 159. During the first period of the Antonine Wall it is attested at Castlecary under the command of a prefect (RIB 2149). This means that it had been split into two and that a vexillation was elsewhere. A vexillation of the cohort is attested on Hadrian’s Wall (RIB 1421) probably at this date. In the later second century it is attested at Lanchester (RIB 1076, 1083), its presence at Corbridge at this time is not certain (RIB 1128). During the third century it was the garrison of High Rochester (RIB 1272 et.a.).

 

Cohors II. Vasconum CR.eq.

Raised from the Vascones of northern Spain by Galba, the cohort fought in Lower Germany in AD70 (Tacitus, Hist.IV,33). It was probably transferred to Britain with Cerialis. By 105 the regiment had won a block grant of citizenship. It is recorded on the diplomas of 105 and 122

Cohors I.

 

Claudius uralkodása idején ezt a cohors quingenariát a spanyolországi vardulli népből toborozták, s először Kr.e. 98-ban jegyezték fel nevüket. Ebben az időben már elnyerte juttatásait, állampolgárságát, s méltóságnevét. Ezeket valószínüleg a Rajna menti Civilis forradalom idején nyerték el. Ha így volt, akkor a cohors Britanniába költözött a Cerialisokkal együtt. 105 és 122 között ez az egység fel lett töltve, hogy a cohors milliaria követelményeinek tegyen eleget. A 124, 135, 146 és 154, vagy 159 okiratok is ezt muatják. Azt is feljegyezték, hogy az antoniusi fal első idejében Castlecary egy prefectus uralma alatt állott. (RIB 2149). Ez azt is mutatja, hogy két részre lett osztva és, hogy a vexillatio másutt volt. A cohors vexillatióját bizonyítja a Hadrianus Fal (RIB 1421). A harmadik században ez volt a High Rochester-i garrison (RIB 1272 et.a.).

 

Cohors II Vasconum Creq.

Galba vezetése mellett észak Spanyolországban a Vasconok soraiból  toborozták, s alsó Németországban küzdöttek Kr.u. 70-ben. (Tacitus, Hist.IV,33). Valószínű, hogy a Cerialisokkal együtt kerültek Britanniába. Kr.u. 105-ben ez a hadtest teljes egészében állampolgársági jogot kapott. Ez a 105 és 122. számu diplomán található.

 

NUMERI

Cuneus Frisionum Aballavensium

This cavalry unit is attested at Papcastle by two inscriptions dated to the reign of Philip, AD. 244-249 (RIB 882,883). The epithet shows that it had previously been the garrison of Burgh-by-Sands. It was raised from the Frisii of Holland.

(Ezt a lovas hadosztályt két Papcastle-i felirat erősíti meg, keletkezésük Fülöp uralkodási idejére esik, Kr.u. 244-249 (RIB 882,883). A felirat azt mutatja, hogy korábban egy Burgh-by-Sands-i garrison volt. Később a holland frizek közül toborozták őket.)

 

Cuneus Frisiorum Ver(coviciensium)

This cavalry unit is attested at Housesteads in the reign of Severus Alexander (RIB 1594). It was raised from the Frisii of Holland.

(Ezt a lovas hadosztályt a Housesteads bizonyítja Severus Alexander idejéből. (RIB 1594). A holland frizek közül toborozták őket.)

 

Cuneus Frisiorum Vinoviensium

This cavalry unit was raised from the Frisii of Holland. It is attested on an altar of third century date from Binchester (Vinovia) whose name it takes (RIB 1036).

(Ezt a lovas hadosztályt a hollandiai frizek közül toborozták. Hírüket egy harmadik századbeli oltár őrizte meg Binchesterben (Vinovia), s ezek nevét viseli. (RIB 1036).)

 

Cuneus Sarmatarum

This unit was formed from some of the 5,500 Sarmatians which Marcus Aurelius sent to Britain in AD. 175. It is attested at Ribchester in the third century. On two lost tombstones it is apparently called an ala (RIB 594,595), and on a dedication it is called numerus equitum Sarmatorum Bremetennacensium (RIB 583). It was still at Ribchester according to the Notitia Dignitatum (Not. Dig. Occ. XL, 54).

(Ezt a katonai egységet abból az 5,500 szarmatából alkották, akiket Marcus Aurelius küldött Britanniába Kr.u. 175-ben. Ribchester bizonyítja jelenlétüket a harmadik században. Két elveszett sírkövön úgylátszik egy ala-nak hívják őket (RIB 594,595), s a dedikáció numerus equitum Sarmatorum Bremetennacensium-nak hívja őket (RIB 583). Ekkor még mindig Ribchesterben voltak a Notitia Dignitatum (Not. Dig. Occ. XL, 54) szerint.)

 

Cuneus [   ]rum

This unknown cavalry unit is recorded on a third-century altar from Brougham (RIB 722).

(Ezt az ismeretlen lovas egységet egy harmadik századi oltáron jegyezték fel Brougham (RIB 722)-ban.

 

Numerus Barcariorum

This unit is attested at Lancaster (RIB 601) in the third century. Barcae were usually used for transportation and lighterage, but because of their shallow draught, could also be useful for inshore operations against an enemy. Such would be the function of the barcarii at Lancaster. Thus, it was probably also the garrison there in the fourth century when the fort was part of the naval defences on the West Coast.

(Ez az egység Lancaster (RIB 601)-ben volt jelen a harmadik században. Bárkákat általában különböző szállításokra használták, a lapos hajóalj alkalmassá tette őket az ellenséggel szembeni, parthoz közeli szállításokra. A lancasteri bárkásoknak ez volt a szerepe. Így minden valószínüség szerint a negyedik századi garrison is itt volt, mikor az erődítmény a tengeri védelem része volt a nyugati parton.

 

Numerus Barcariorum Tigrisensium

Recorded as stationed at South Shields in the Notitia Dignitatum (Not.Dig.Occ. XL,22), this unit should be taken as separate from the numerus Barcariorum (q.v.). It originally had been stationed on the River Tigris.

(A Notitia Dignitatum (Not.Dig.Occ. XL,22) szerint ez az egység nem tekinthető a bárkásokhoz tartozónak. Eredetileg a Tigris folyó mellett állomásoztak.)

 

Numerus Concangiensium

Numerous tiles have been found at Binchester with the stamp N.Con. (VII 1234, et al.). This can be expanded to read numerus Concangiensium - the unit of Concangis (Chester-le-Street). If this is correct it would suggest the third century garrison of Chester-le-Street was a numerus and that tiles it produced were used at Binchester.

(Igen sok csempét találtak Binchesternél, melyeken a N.Con. pecsét látható (VII 1234, et al.). Ezt ki lehet terjeszteni több numerus Concangiensium-ra — a Concangis (Chester-le-Street) egységre. Ha ez valóban így van, akkor feltehető, hogy a harmadik századbeli garrison a Chester-le-Street-en egy numerus volt és, hogy az általa gyártott csempéket Binchesterben használták.)

 

Numerus Exploratorum (Netherby)

 (Not.Dig.Occ.XL,25), stationed at Bowes.

(Not. Dig. Occ. XXVIII, 21), stationed at Portus Adurni. It was probably one of the units of Exploratores (q.v.) stationed north of Hadrian’s Wall at Risingham or High Rochester. After the disaster of AD 367 and the abandonment of this area the unit was moved to Portchester. It was moved to the contingent early in the fifth century and promoted to the field army. The regiment is recorded as part of the field army of Gaul in the Notitia Dignitatum (Not. Dig. Occ. VII. 110).

 

(Not.Dig.Occ.XL,25), Bowes-nál állomásozott..

(Not. Dig. Occ. XXVIII, 21), Portus Adurni-nál állomásozott. Valószínű, hogy az Exploratores (q.v.) egy részlege volt, s a Hadrianus falnál állomásozott Risingham-ben, vagy High Rochesterben. A Kr.u. 367 évi szerencsétlenség után, amikor ezt a vidéket feladták, az egység Portchesterbe költözött. A contingenset a korai ötödik században költöztették és harci hadosztály rangra emelték. Ezt a regimentet Gaul-ban említik mint ilyent a Notitia Dignitatum-ban. (Not. Dig. Occ. VII. 110).

 

From: Roman Britain, by Peter Salway, Oxford 1981.

ISBN 0-19- 821717-x

(pages 207, 208, 536)

“...Sometime in the period 169-80 Q. Antistius Adventus was appointed to Britain, and it may have been in his term of office that one incident took place that is particularly interesting. Marcus had been campaigning across the Danube against the Sarmatians, a tribe famous for their armoured cavalry and proving extremely troublesome to the frontier. It was Marcus’ intention to solve this difficulty, like Julius Agricola with the Ordovices, by wholesale extermination. However the proclamation of Avidius Cassius as emperor in Syria and Egypt caused him to break off the campaign, which was going well — from his point of view. In haste he made terms with the enemy, one of the details of which was the supply of 8,000 Sarmatian cavalry for enrollment in the Roman army. Of these, 5,500 were sent to Britain. (Dio, LXII. xvi)” [ “...Unlike the Frisii and the Usipi of the Lower Rhine, where regiments were raised before the areas had been formally incorporated in the empire but Roman influence was already dominant, these were from a region over which the Romans did not at that time exercise de facto rule, though the inhabitants had been Roman clients in the past. It is relevant that this happened at the same time as Marcus was settling barbarians south of the Danube, as we have noted, on abandoned lands to strengthen the frontier. (The Marcomanni, Quadi, and Sarmatae-Iazyges were at the time settled in the middle Danubian region: they had each had a long history of conflict and semi-subjection to Rome and changed their homelands several times. There had been relative peace since the end of the first century, but in the time of Marcus Aurelius they seem to have been set moving against the empire by pressure of other barbarians behind them. They were to continue to give serious trouble from time to time in the third and fourth centuries and some of them were caught up in the great barbarian occupations of large parts of the empire in the fifth.) New ideas were appearing, even if in the form of ad hoc solutions to special problems. What exactly was done with the Sarmatians sent to Britain is not known. As veterans they are found later settled in the neighborhood of Ribchester on the Ribble, still under special supervision and therefore remaining a doubtful quantity. However they represented a substantial reinforcement to the auxiliary forces in Britain, wherever they were stationed on arrival and however subdivided. The possibility of a reoccupation of Scotland may have been assisted by this windfall for the army of Britain....”

“One special case is the appointment of a legionary centurion as commander of the Sarmatian cavalry unit at Ribchester who also has the title praepositus regionis. Two holders of this post are known, one at some point between 222 and 235 (RIB 587), the other 238 or later. (RIB 583). It has been argued that on discharge those of the Sarmatians[6] that had been compulsorily enrolled and sent to Britain by Marcus Aurelius in 175 and not subsequently posted elsewhere were settled together on land in the neighborhood of Ribchester. (JRS 35 (1945). 25.) However these appointments are a quarter of a century or more after the last of the Sarmatians is likely to have left the army, and it is difficult to believe they still needed special surveillance. Unless the post (or title alone) remained because of administrative inertia, it is likely that this district required direct control for some other reason than a need to control an unusual group of veteran settlements. One suggestion had been that the area had developed as a consequence of the Sarmatian settlement into an important breeding centre for cavalry horses. However it is difficult to see why the commander of the local unit has a special title, since other auxiliary forts are known to have had territoria and if necessary the district could have formed part of the prata legionis if it was felt desirable to have it directly under legionary control. The instance is not yet to my mind completely explained, and others may well be found. Nevertheless, there is little doubt that most of what was not imperial estate or directly in army possession came to be administered by the normal civil local authorities.

 

Roman Britain,

Peter Salway, Oxford 1981.

ISBN 0-19- 821717-x

(A 207, 208, 536 oldalak kivonata.)

 

„...Valamikor a 169-80 években Q. Antistius Adventus-t bízták meg Britannia ügyeivel, s az ő idejében történt valami, ami különösképpen érdekes.  Marcus a Dunán túlra vonult hadaival a szarmaták ellen, akik híresek voltak páncélos lovasságukról, s különösen zavarkeltők voltak a határon. Marcus úgy akarta megoldani ezt a nehézséget, mint Julius Agricola az Ordoviciekkel tette, ami teljes kiirtásukkal járt. De miután Avidius Cassius, Syria uralkodója és Egyiptom miatt kénytelen volt a szarmaták elleni sikeresnek ígérkező hadjáratát abbahagyni, sietve kiegyezett az ellenfelével, s ezek között volt a 8,000 főnyi szarmata lovas egységnek a római hadseregbe való besorolása. Ezek közül 5,500 került Britanniába. (Dio, LXII. xvi) Mindez nem úgy történt, mint a Rajna alsó folyásánál élő frízek és usipiak esetében, ahol már akkor is soroltak be katonákat, mielőtt hivatalosan a római hadseregbe elfogadták volna őket, de a római hatás már erős volt e területen. Ezek (a szarmaták) viszont olyan helyen éltek, ahol a rómaiaknak tényleges hatalma nem volt, bár már érintkeztek Rómával a múltban. Fontos tudni azt, hogy mindez akkor történt, amikor Marcus barbárokat telepített be a Dunától délre eső, elhagyott területekre, hogy védelmi rendszerét erősítse. A marcomanok, kvádok és a szarmata-jazigok ezidőtájt a közép Duna vidékén éltek: mindkettőnek hosszú múltja volt már a rómaiak elleni harc, valamint a Rómától való fél-függőség terén, s lakóhelyüket számtalanszor változtatták. Viszonylagos béke uralkodott az első század vége óta, de Marcus Aurelius idejében úgy látszik a birodalom ellen indultak, s nyomást gyakoroltak a mögöttük élő barbárokra is. Folyamatos és komoly bajokat okoztak időről időre a harmadik és negyedik században, s némelyek belelendültek a Rómához tartozó nagy barbár földek elfoglalásába az ötödik században. Új eszmék támadtak, még akkor is ha csak ad hoc megoldásokként jelentkeztek bizonyos nehézségek orvoslására. Hogy tulajdonképpen mi történt a Britanniába küldött szarmatákkal, nem tudjuk. Veteránokként később a Ribble folyó menti Ribchester vidékén találjuk őket, még mindig megkülömböztetett felügyelet mellett, s ezért kétséges a létszámuk. Viszont számottevő kisegítő csapatot jelentettek Britanniában, ahol érkezésükkor állomásozták őket, bár meg voltak osztva. Skócia visszafoglalásának gondolata a Brit haderő ezen megerősödésével lehetett kapcsolatos...”

„Egy különleges eset volt egy légionárius centurio kinevezése a ribchesteri szarmata lovassághoz, mint praepositus regionis. Ilyen kinevezésről két másik egyén esetében is tudunk, az egyiket 222 és 235 (RIB 587) között nevezték ki, a másikat 238-ban, vagy később  (RIB 583). Bizonyítandó tétel, hogy azok a szarmaták, akik Marcus Aurelius idején 175-ben kerültek Britanniába, miután szolgálati idejük letelt, együttesen le lettek telepítve Ribchester vidékén. (JRS 35 (1945). 25.) Bár ezek a kinevezések egy negyed századdal azután történtek, hogy az utólsó szarmata katonát leszerelték, nehéz elképzelni, hogy még mindig szükség volt különleges felügyeletükre. Hacsak nem ez az állás (vagy csupán a cím) még mindig fennállt adminisztrativ inertia miatt, elképzelhető, hogy ennek a vidéknek szüksége volt közvetlen felügyeletre, ami nem volt összefüggésben ezen szokatlan veteránok itteni letelepedésével. Feltételezték némelyek, hogy ez a vidék a szarmatáknak köszönhetően indult fejlődésnek, s alapították meg az értékes lótenyésztést a lovas katonaság számára. Bár nehéz feltételezni, hogy miért volt egy helyi csoport vezetőjének különleges címe, miután más erődítményeknek is voltak területeik és szükség esetén e kerület besorolható lett volna a prata legionis rendszerébe, ha szükség volt a közvetlen légiós felügyeletre. Ez számomra mindeddig nincsen kielégítóen megválaszolva. Mindezek ellenére kevés kétség fér ahhoz, hogy mindaz a terület, mely nem birodalmi birtok, vagy katonasági tulajdon volt, közönséges civil hatóságok alá volt rendelve...”

 

 

 

 

 

UTÓSZÓ

Jelen tanulmányom befejezése után számtalan új út, fel nem dolgozott adat merült fel e tárgyban. Ezek közül egyet szeretnék megemlíteni.

Számítógépem villámlevél részében egy walesi úr keresett meg rovásunkkal, nyelvünkkel kapcsolatos kérdéseivel. Megemlítette, hogy Édesapja alapította meg a walesi nemzeti könyvtárat. Elmondta e nép küzdelmeit a rájuk nehezedő, s most már valamennyire enyhülő politikai elnyomás éveiben. E panaszokban nemzetünk sorsát ismerem fel. Válaszlevelemben említett kelta-magyar szószedetet örömmel fogadta, s saját gondolataival bővítette. A szarmaták magyar kapcsolatát örömmel üdvözölte, s büszkeséggel töltötte el a gondolat, hogy a szarmaták sárkányos jelvénye, s a walesi címer vörös sárkánya egyazon nép műveltségi terméke.

A Brit Szigetek korai lakósságában — földrajzi nevekbe rejtett nyelvük segítségével — rokon népeket ismerünk fel, s közös sorsunk feltárása az eljövendő kor ifju, szabadon gondolkodó, hazáját tisztelő és szerető tudósaira vár.

Silver Lake 2002. április 4.-én

                                                                         Tomory Zsuzsa

 

 

 

 

 

20. kép

 

Az ékkövekkel kirakott Atilla pohár


 

Vonatkozó irodalom

 

Geoffrey Ashe, Mythology of the British Isles, Trafalgar Square Publishing, North Pomfret, Vermont

Grandpierre K. Endre Aranykincsek Hulltak a Hargitára, (Gold Treasures Fell Upon The Hargita) Népszava Publ. Budapest, 1990

Encyclopaedia Britannica Vol. 4, 5, 10

Herodotos History, 2 vol. Every Man’s Library 405, 406 London, 1949

Magyar Adorján Az Ősműveltség, (The Ancient History) Budapest, 1955

C. Scott Littleton Were the Sarmatians the source of Arthurian legend? Archaeology, January/February 1997

Dr. Baráth Tibor A Magyar Népek Őstörténete (The History Of The Magyar Peoples) Publ. Zoltán Somogyi 1968

Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék, Archaikus népi imádságok, Magvető Könyvkiadó Budapest 1976

Ipolyi Arnold Magyar Mythologia, (Magyar Mythology) Ferenc Zajti publ. Third edition, Budapest, 1929

Papp Antal Utikönyvek. Magyarország, (Hungarian Travel books) Seventh edition. Panoráma Publ. Budapest.

Journal of Archćology, 1966. I., Vol. 93. Akadémiai Kiadó Budapest

Tomory Zsuzsa Magyar English Word Origins, 1995 Manuscript

Tomory Zsuzsa Kezdeteink, (Our Beginnings), 1995 Nagy Lajos Magánegyetem Bölcsész Egyesülete Miskolc.

Mészáros Gyula A Regölyi Korai Népvándorláskori Fejedelmi Sír, (Translation of the title: Regöly, the royal grave of the early great migrations.) Journal of Archaeology, 1970. 1., Akadémiai Publ. Budapest

Bóna, István A hunok és nagykirályaik, (Translation of the title: The Huns And Their Great Kings) Corvina Budapest, 1993

The Hungarian Genius, Pictorial Record Of A Thousand Years, by Elemér Radisics, First edition in Budapest 1944, second extended edition compiled by István Szatmári and Sándor Brezo, Turán Printing and Bindery, Garfield N.J. 1975

Fehér M. Jenő Középkori magyar inkvizició. (Translation of the title: The Inquisition In Hungary In The Middle Ages.) Editorial Transsylvania Könyvkiadó Vállalat, 1956

L.A. Waddell The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons, The Christian Book Club of America, Hawthorne, CA.90250

The World of the Scythians, Renate Rolle, B.T Batsford LTD London. 1980

National Geographic Atlas Of The World

Stamler Imre Milyen Lehetett Az Ősi Somogyország? (What Could Have The Ancient Somogy County Been Like?) Somogy Megyei Levéltár Somogy megyei Pedagógiai Intézet kiadása Kaposvár, 1989

Bóna István, a Hunok és nagykirályaik, Corvina Budapest 1993

Csengeri Antal Az Altaji Népek Ősvallása, (The Ancient Religion Of The Altai People) Buda, 1857, Reprinted in Warren, Ohio 1970

Dr.Végvári József Beszélgetés a Baltával, Published: 1. in: Szabó Antónia „Lettem, vagyok, múlok, ismét leszek.” Sztélé Alapítvány, Debrecen, 1996, 36-47. old.

Conversation with a Hatchet. 2. in: Én is szakisztanék. Főnix könyvek 25. Debreceni Alma Mater Alapítvány 2000.105-122. old.

John Martin Crawford Kalevala, Robert Clarke and Co. Cincinnati, 1898

Lempriere’s Classical Dictionary, 1788, reprinted by Bracken Books, London.

Lukácsy, Kristóf A magyarok elei, hajdankori nevei és lakhelyei. Kolozsvár, 1860, New Edition by the Történelmi és Társadalomtudományi Kutató Intézet in 1957

A Magyarok Története, Tárih-i Üngürüsz, az 1740 évi Névtelen Magyar Történet. II. Nagy Szittya Történelmi Kongresszus kiadása, Cleveland, Ohio, 1988

Brian Fagan Herding Fields of Ancient Ireland, Archaeology, November/December 1994

Peter Baum, Welten des Glaubens, South Australian Library Catalogue no. FG 270 1 Published by Thomas and Hudson, London, 1959

Peter Salway Roman Britain Oxford, 1981

Lázár  István Kiált Patak Vára, (The Castle of Patak Cries Out),  Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1974.

Tomory Zsuzsa A Hét Vezér Nevének Kapcsolatai, (Affiliations Of The Names of the Seven Dukes) 1997 Manuscript.

Vanished Civilizations of the Ancient World. Edward Bacon, McGraw-Hill Company Inc. New York, London

Berze Nagy János Baranyai Néphagyományok, Baranya megye közössége  Pécs, 1940. Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A.Géza és társa.

Pap Gábor Csak Tiszta Forrásból, Adalékok Bartók Cantata profanájának értelmezéséhez. Kós Károly Társaság kiadása, Budapest, 1990.

Daphne du Murier, Vanishing Cornwall, Doubleday and Company, Inc. Garden City N.Y. 1981

Makkay János A sárkány meg a kincsek, Századok, 130 évf. 4.sz. Budapest, 1966

Fodor Ferenc #11 sz. kézirat, Budapest. Megjelent a Nyiregyházai Muzeum évkönyvében (XI. XXXVI tábla) — Csallány Dezső Nyiregyházi Muzeum Évkönyve XI. kötete 289 old.; Fehérné, Walter Anna Az ékírástól a rovásírásig, II. kötet. 114-116 old. a Los Angeles-i Kőrösi Csoma Sándor Társaság, 1975 évi kiadásában; Mészáros, Gyula Az első hun nyelvemlék, Népünk és nyelvünk, Szeged, 1936, 1-11

R.G. Collingwood, R. G. and R.P. Wright: Roman Inscriptions Of Britain, Vol. I. Oxford University Press 1965

Spamer Weltgeschichte Leipzig, 1896 vol. II. page 770

Ammianus Marcellinus Rerum Gestarum, Book XIX, Ch. 11. Section 10

Edward Gibbon: The Decline And Fall Of The Roman Empire, XIX fejezet, 48. rész

Prof. Gyula Mészáros turkológus Jazyg nyelvemlékek Magyarországon A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára kiadásában, Társadalmi és Néprajzi Szakosztály Közleményei 31. füzet, issue és

Wolfgang Seyfarth editor Ammiani Marcellini Rerum Gestarum Libri Qui Supersunt Vol. I. Libri XIV-XXV

Szabó Miklós — A pannóniai kelta személynévanyag vizsgálata. Tanulmány. Archaeologiai Értesítő Vol. 91, 1964. 2nd issue, pages 165-174, Akadémiai Kiadó Budapest.

Alföldi Géza — Municipium Iasorum, Archaeologiai Értesítő Vol. 91, 1964. 2nd issue, pages 218-221, Akadémiai Kiadó Budapest.

Gj. Szabó — Iz proslosti Daruvara I okdice, publ. Narodna Starina 28 (1943), mentioned in the Archaeologiai Értesítő Vol. 91, 1964. 2nd issue, page 219, Akadémiai Kiadó Budapest.

Mócsy András Scribák a pannoniai kisvárosokban. Archaeologiai Értesítő Vol. 91, 1964. #1 füzet, Akadémiai Kiadó Budapest.

Gyárfás István A jász-kunok története, Vol. I. pg. 298 Kecskemét, 1873

Barraclough, Geoffrey Ed.: The Times Concise Atlas of World History, Fritzhenry and White Ltd., Toronto, 1982. p. 31

Sulimirski Egy valahai erős nép szétszórva a nemzetek között #

Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára Pest, 1862 II. kötet.

O.J. Mänchen-Helfen The World of the Huns, University of California Press, 1973

Kiss Dénes Ősnyelv — NyelvŐs

Ballagi Mór A magyar nyelv teljes szótára Heckenast Gusztáv nyomdája, Pest, Új kiadása: Nap Kiadó Bt., Sebestyén Ilona gondozásában, 1998

Magyar Adorján, A csodaszarvas, A Magyar Adorján Baráti Kör kiadása, Budapest.

Daphne duMurier, Vanishing Cornwall, Doubleday and Company, Inc. Garden City N.Y. 1981


 

 

[1] A Hatodik Légió az itt állomásozó szarmatáké volt.

[2] A pontokkal övezett írás népünknél a mai napig is divatban van. Gyakran tájegységek jellegzetessége, ősi időkben viszont vallási jelentősége volt ezen írásmódnak. (Pontok, illetve magok magyar népi hovatartozásunkat jelentette, Magor Isten nevével együtt.)

 

[3] A Gordian címzés a feliratot Gordianus idejére teszi (A.D. 238-44), vagy esetleg későbbi is lehet. or possibly later. Melitene az Euphrates folyó mellett volt, ahol a XII. Fulminata csoport állomásozott.

[4] A latin szöveg zárójelei a szöveg hiányosságát érzékelteti, vagy törés, vagy rövidítések következményeként.

[5] For Mars P acifer see CIL ix 5060, and Panofka Archaeologische Zeitung XV (1857) 30.

 

[6] A hivatkozásként használt szöveg egyenlőségjelet tesz a szarmaták és a iazygok közé jelezve, hogy tulajdonképpen egy népről van szó. Magyar Adorján viszont Az ősműveltségben bizonyítja a jász és iazyg azonosságot.