BOTOS LÁSZLÓ

 

ÚT A TRIANONI BÉKEPARANCSHOZ

 

 

10. FEJEZET

 

 

ŐRSÉG, NYUGAT-MAGYARORSZÁG, BURGENLAND

 

 

Mostanában gyakran emlegetjük a szláv és rumán földrablásokat, de keveset hallani a tisztességtelen katonai szövetséges osztrák trianoni földköveteléséről. Mi történt itt? Dr. Dabas Rezső kutatásait használom fel, hogy bepillantsunk a sötét tények mögé: Ausztria miként szerezte meg ezt az ősi magyar földet.[1] (Lásd 2. sz. térkép) Ausztria egy ország, de nincs osztrák nyelv. Az osztrák nép különböző népek összeverődéséből alakult ki, úgy, mint illír, hun, avar, magyar, és német törzsekből, amelyek mind e területen éltek. Kezdetben a német népek voltak kisebbségben, majd a többségi nép felvette, elfogadta a német nyelvnek egy változatát.

            1910-es népszámlálás szerint, az Őrség lakossága 437 000 volt. Ekkor 299 400 német, 79.200 magyar, 44 500 horvát és 13 900 vend nemzetiségit különböztettek meg. Ausztria Trianonban még Pozsonyt is magának követelte. Ennek lakossága 78 223 volt, ebből 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 tót és 2055 egyéb. Látható, hogy a tótok majdnem háromszor kevesebben voltak, mint mi magyarok. Mégis ők kapták Pozsonyt, melyet fővárosukká emeltek, Bratislava név alatt.

            Az osztrákok a négy magyar vármegyét: Pozsony, Moson, Sopron és Vas megyéket közösen „Vierburgenland”-nak nevezték el a négy vár miatt. Nyugat-Magyarországon (Őrség) területén most a német nyelv van többségben. Ez azzal magyarázható, hogy állandó politikai program volt a magyarok beolvasztása. Ez bizonyítható a számos elnémetesített magyar névvel is. Pl. Lazlo, Kery, Sarkan, Zabo, Vargha, Khisch, Schiwan, Nagi, Unger és még sok más, de ezt még a magyar újságok sem említik (csak elvétve, mert ez tiltott).[2] A külföldi és osztrák sajtó hangoztatja a „magyar sovinizmus”-t, pedig oly könnyű a cáfolat. Tekintsünk azon területek népszámlálási adataira, az 1700-as évtől a jelenig, amelyet 1920-ban elszakítottak tőlünk, azonnal látni fogjuk, hogy nem mi olvasztottuk és nyomtuk el a kisebbségeket – bár tettük volna! – mert a beolvasztás fordított volt.

Az 1921. április 24-i tiroli választásokon Ausztria az Anschluss-hoz való csatlakozást szavazta meg elsöprő fölénnyel, 132 296 – 1722 ellenében. Ugyanez év május 21-én, a salzburgi választáson 100 762 szavazatból csak 797 szavazott az Anschluss ellen. Az Antant hatalmak nem engedélyezték Ausztria többi területén a szavazás folytatását, tartva a biztos eredménytől. „A nyugati Szövetséges Hatalmak pedig, meg sem várva győzelmüket s a második világháború kimenetelét, már 1943. november elsején kimondották, hogy Ausztria 1938-as csatlakozása semmis, ismét meghazudtolva Wilson elveit, akárcsak Burgenland, vagy amint később látni fogjuk, a Lajtai-bánság esetében.”[3] Egy rövid szovjet megszállás után Ausztriát semleges államnak nyilvánították. Vajon Magyarországot miért büntették, mint háborús bűnöst, amikor Ausztriát ugyanakkor felmentették e vád alól?

            A második világháború előtt Ausztria Magyarországtól vásárolta a gabonát, de a háború után felhasználva a Marshall segélyt, kifejlesztette az Őrség (Burgenland) területét földművelésre, így 1960 óta élelemellátásban önálló lett. Ez a terület tehát Ausztriának jelentős kulcsterületévé vált. Részükről e terület megszerzése nem Trianonban ötlött fel először, már 1905. március 14-én Dr. Josef Scheicher javasolta. 1907. október 2-án, egy alsó-ausztriai gyűlésen e javaslatot újra előterjesztette Freiherr von Herrenfels. (Thoroczky, 20 old)

            Az első világháború után, amikor az utód-államok előjöttek túlzott követeléseikkel, akkor Magyarország szövetségese szintén követeléssel állt elő, ugyanúgy, mint a környező államok, amelyek harcban álltak az osztrák-magyar császársággal. 1920. február 12-én, gróf Apponyi Albert beszéde után Smuts tábornok javasolta a népakaratra támaszkodó döntést, de akkor Renner osztrák kancellár ellenezte ezt, így megsemmisítette az igazságosabb elrendeződést. Renner kancellár ugyanis már korábban, 1920. január 13-án elfogadta a cseh-osztrák-szerb szövetséget, melyhez később Rumánia is csatlakozott.[4]

A magyar történelemoktatás szerint, a Lech-mezei magyar vereség után, őseinknek állítólag vissza kellett húzódniuk, a bécsi erdővonaláig. Ez egy német ferdítés. Ez az állítás német írásokra támaszkodik, amelyek dicsőíteni akarják az osztrákok győzelmét. Történészeink, minden gondosabb ellenőrzés nélkül elfogadták ezt, s adták tovább egymásnak.

            Grandpierre Endre könyvében hiteles kutatásokkal bizonyítja, hogy a magyar hatalom nem törött meg, és nem kellett vissza vonulniuk az említett vonalhoz.[5] Az úgynevezett „végső vereség” után mi magyarok még végrehajtottunk két, többezer kilométeres sikeres hadjáratot, Botond, Orkond és Szabolcs vezérletével. Melk várost, amely 80 kilométerrel nyugatabbra fekszik a bécsi erdőtől, nem erőszakkal vették el tőlünk, mint ahogy a németek tanítják. Dr. Nagy Sándor megállapította, hogy a magyarok önként, a békesség érdekében adták át. Mi volt a közvetlen ok, ami a magyar királyt az ausztriai visszahúzódásra késztette? A választ évszázadok távolságában, Szent István első királyunk hitterjesztő vállalkozásában találjuk meg. Ha István király meg tudja győzni népét a nyugati kereszténység felvételére, akkor országa tagja lesz a nagy nyugati egyháznak. Ez véget vetne az ellenségeskedésnek, és kialakítaná a barátságos légkört. Ennek eléréséért a magyarok hajlandók voltak önkéntes területfeladásra. Átengedték a Lajta és Enns folyók közét. Ausztria egyik kisvárosában, útban az ősi kolostorhoz az útszélen, egy kő oszlopon látható egy kis tábla e felirattal: „Melk, a középkorban Mölk-nek hívták, a magyarok határvára volt 906-984. Hohenstaufi Henrik herceg foglalta el tőlük, aki később császár lett.”

            Dr. Nagy Sándor írja: „Az igazság az, hogy a németek nem fegyverrel vették el a magyaroktól, hanem őseink, a béke és barátság reményében önként ürítették ki ezt a területet. Hohenstaufi Henrik pedig azonos Szent István sógorával, Gizella királyné fitestvérével, aki II. Henrik néven valóban császár lett.”[6]

Amikor átadtuk e területet, a németek egyezményben megfogadták, hogy a jövőben nem lesz soha semminemű területkövetelésük. Az osztrákok Trianonban ezt az egyezményt szegték meg. Azt már említettem, hogy Burgenland a magyar „várvidék” után kapta nevét. E névre van még egy magyarázat. Otto Röttig 1919-ban Vierburgenland"  néven alapított egy újságot, melynek értelme „négy vár területe”. Ezek a várak mind az előbb említett magyar megyékben létesültek. Mivel Pozsonyt Csehszlovákiának adományozták, ezért a „Vierburgenland” nevet „Dreiburgenland”-ra változtatták (három vár területe). Az egyszerűsített „Burgenland” nevet először a bécsi egyetem professzora Alfred Waldheim alkalmazta az Ostdeutschland Rundschau című újságban. A „Burgenland” nevet Karl Renner kancellár fogadta el. Most nézzük meg, hová tartoztak a fenti várak? Ausztria területén számos, jó állapotban lévő magyar várat lehet találni közel egymáshoz. Esterházy, Batthyány, Nádasdy, Erdődy, Braskovics és Almássy várkastély. Miért épültek volna a magyar várak és kastélyok idegen területen? Évekkel ezelőtt, amikor a National Geographic magazin meglátogatta e területet, egy hivatalos tájékoztatót kapott a kastély történetéről. E tájékoztató szerint a kastélyt osztrákok építették a magyar határra, ellenünk való védekezésül. Gróf Esterházy Pál húga volt a túra vezetője, aki elmondta a vár történetét. A National Geographic magazin szerkesztője feltette a kérdést, hogy a magyar nemesség miért építtetett várakat osztrák területen magyar betörés ellen? Cikkében azt is megjegyzi, hogy nem észlelt topográfiai különbséget Burgenland és Magyarország között, sem település sem földrajzi szempontból, ugyanakkor nagy az ilyen irányú különbség Burgenland és Stájerország között.[7]

            Az osztrákok a történelmet nem tárgyilagosan, a pragmatikus történelemírás alkalmazása szerint tanítják, hanem saját érdekeltségű, egyirányú magyarázatot adnak. Teljesen figyelmen kívül hagyják a hun, avar, magyar 1500 éves ittlétet. Csak német és szláv jelenlétről értekeznek. Magyar Tudományos Akadémia mind ez ideig nem jelentetett meg egyetlen tanulmányt sem, amely kijavítaná ezt a hibás, szándékosan elferdített történelemtanítást. Török Sándor próbálja betölteni e hiányt. Visszautasította, és cáfolhatatlanul bizonyította e terület hun, avar, magyar településeit, melyeket nagyszerű könyvében Dabas Rezső is támogat.[8]

            Én ugyanazt a nézetet vallom, mint amit a Hazatérés-ben is kifejtettem, hogy a Kárpát-medencét csak egy teljes egységnek lehet tekinteni. Nem lehet darabokra szabdalni. A magyar nép már több, mint 1100 éve itt él, és e területen bevéste jellegét. A Kárpát-medence történelme a magyar nép történelme. Dabas Rezső idézi W. G. East történészt: „Az Égei tengertől a Morva-Várdar út már nyitva volt Kr. e. 3-ik évezredben, a dél-dunai terület közeli kapcsolatba került Macedónia, Thesszália, Égei terület népeivel, úgy hogy ez a déli rész egymást befolyásolta.” [9] A német és szláv történészek tudatosan „elfelejtik” vagy gyakran meghamisítják a magyar történelmi és kulturális fejleményeket, és gyakran azt magukénak jelentik ki. A morva fejedelemséget nagy morva birodalomnak hirdetik, pedig köztudott, hogy nem is voltak meghatározott határai. Ugyanakkor az Avar Birodalmat, amely kb. 250 évig létezett, és határai az Enns folyótól az Urál hegységig nyúltak, jelentéktelen hatalomnak igyekeznek beállítani. (Dabas, 18)

Burgenlandnak sohasem volt alkotmánya a római, az avar és magyar időkben. E térségben nem voltak osztrák városok, és nem állt az Alpesi Noricum befolyása alatt, hanem mindig a magyar Kőszeg, Szombathely, Körmend vezető szerepe érvényesült ezen a területen. A hun, avar és magyar kulturális befolyás irányította a politikai életet. Mivel az osztrákok elhallgatják a magyarok több, mint ezer éves jelenlétét, ezért nekünk saját érdekünkben kell ezt megtennünk, mondja Dabas, sőt ez kötelességünk is. (Dabas 20)

            Európában 1920 óta mi magyarok lettünk a legnagyobb számú kisebbség. Ez a kifejezés „kisebbség” helytelen, azért mert a magyar jelenlét egy egységes tömb, és semmi kétség afelől, hogy a Kárpát-medencében még most is többségben van. Nem a magyarok vándoroltak és telepedtek be idegen területekre, hanem szomszédos népek jöttek a Kárpát-medencébe, menekülve elnyomóik elől, segítséget kérve tőlünk. Az nem elég, hogy szám szerint kimutassák azt, hogy az utód-államokban kisebbségben vagyunk az uralkodó néppel szemben. Meg kell vizsgálni az okot és az okozatokat, hogy miért, milyen körülmények miatt lettünk kisebbség. Frank Graham Jr. szerint: „Burgenland a régi Habsburg birodalom részeként, német többségű lakossággal mindig a magyar királysághoz tartozott.”[10]

            Mivel a Nyugat-Római Birodalom magába foglalta Ausztriát és Burgenlandot, mely korábban a rómaiak egyik tartománya volt, ezért feltételezik hogy teljes jogú tulajdonosai e földnek, de e hiedelemre semmi alap nincs, mivel e térségben, egy néhány római úton kívül nincs egyéb római maradvány. Magyarországon pedig – ha erőszakkal is – a latin nyelv volt a kötelező egyetemi nyelv, egészen 1945-ig. (Dabas, 22)

            Az osztrákok Nagy Károly örökségeként is követelik e területet, aki állítólag kiirtotta az itt élő avarokat. Macartney írja: „Az avarok voltak az utolsók, akik betörtek e medencébe, s példátlan sikerrel több mint két évszázadon át uralták a területet.”[11]

            Az osztrákok az avar nép kipusztulását a pestisre akarják hárítani. (Lásd az út melléki turistaismertetőt Nemesvölgyön; jelenlegi Edelstal.) Dienes István és László Gyula megcáfolták ezt az osztrák magyarázatot, bizonyítva, hogy túlélték ezeket az időket, és a magyar hazatéréskor, 896-ban még a Dunántúlon éltek. Az avarok ha valóban kihaltak e területről, annak oka nem a pestis, hanem a németek türelmetlensége, ellenségeskedése volt. A német történészek, kik támogatják a Drang nach Osten  elméletet, megpróbálják elhitetni, hogy a Magyarországon németül beszélők Nagy Károly leszármazottai. (Regnum Francum) Ez egy másik ok, amiért Ausztria magáénak tartja e területet. E mesterkedést meg kell cáfolnunk, mert, ha nem tesszük, akkor a hazug híresztelések idővel elfogadott tények szintjére emelkednek. Dabas a Brockhaus Lexikon 1967-es kiadását idézi: „1) Nagy Károly nem Ostmark-ot alapított. 2) Az Awarische Mark keleten legfeljebb csak a Lajtáig terjedt, minélfogva nem foglalhatta magába a mai „Burgenland”-ot. Ezt az utóbbi szemléletet képviseli a Petit Larousse Empire Carolingien c. térkép vázlata is, amelyen a Nagy Károly által ’meghódított’ terület keleti határa az akkori Carinthia határával, a későbbi magyar történelmi határral esik egybe.” (Dabas, 38-39)

A nyugati Avar Birodalom bukása után a történészek nagy része azt hirdette, hogy a Dunántúl a magyar hazatérés előtt frank tulajdon volt. Tudjuk azonban, hogy Nagy Károly csak Noricum területét hódította meg a Duna és az Enns folyó között és a Bécsi Erdőt. Ezt nevezték Avar Mark területnek. M. Vancsa, egy osztrák történész osztozik e nézettel.[12]

            Robert Folz írja: „Nagy Károly csak az Enns és a Bécsi-erdő közötti területet csatolta el. A később alakuló Ausztria kötelessége volt a gyepűkön keresztül figyelni Pannóniát.”[13]

W. G. East, angol földrajztanár ugyanezen a véleményen van: „1914-ben, a föld mely a császári Németországot és Ausztriát jelentette, csak egy kis része volt annak, amely Nagy Károly egykori birodalmát képezte, mert a többit az avarok és a szlávok birtokolták.”[14]

            Az a tény, hogy Pribina és fia Kocel tudtak egy jelentéktelen uralmat létrehozni, épp azt bizonyítja, hogy a frankok nem voltak gazdái e területnek, a szlávoknak pedig itt nem volt királyságuk, a földet csak használták, minden alkotmány jogi cím nélkül. A németek és osztrákok állitólagos történelmi jog alapján is követelik e területet. Hivatkoznak egy Nagy Károly-i földrajzi névre is, erre helyezik a követelést. Dabas szerint ez is egy képzelgés. Véleménye szerint elfogadhatjuk a Cambridge-i Egyetem középkor történelméről szóló ismertetését, miszerint „A frankok a Rába folyóig hatoltak előre anélkül, hogy elértek volna egy végleges foglalást.”[15]

            Pannónia soha nem tartozott Nagy Károly birodalmába. Itt nem volt soha frank ügyintézés, sem hűbérúr, sem katonai helyőrség. Egyedül az egyház fejlesztett ki jelentős hatalmat, az egyházi főpapság hierarchiája vezetésével. A Nagy Károlyi birodalomnak azonban túlságosan megerőltető feladat lett volna szervezésbe vonni az Avar Mark-ot, ezért nem tudták hatalmukat ide kiterjeszteni. A másik nehézség az volt, hogy az ügyintézéshez szükséges az írás-olvasás, már pedig a frankok ez időben többségben írástudatlanok voltak. A központi intézmények terén is borzasztó nagy a túlzás, ugyanúgy, mint a helyi törvényhozási hatóság kialakításában. Például nem volt polgári segélynyújtás, egyházi személyzet, titkárok, fellebbviteli bíróság.[16]

            Egy másik ok, amiért a frankok nem is akarták Pannóniát bekebelezni az, hogy a háború folytán a terület elszegényedett, meghódítása nem ígért azonnali jövedelmet. A frankok uralma abban nyilvánult meg, hogy megtörték az avar katonai hatalmat, kirabolva a gazdag lakosságot és az ott élő avar népet a romlott keresztény frank nép uralma alá vonta. A történelemtanítás szereti felmagasztalni a „kulturált” keresztény frank államot. Pedig ebben az időben nem voltak erkölcsileg olyan fokon, hogy előmozdíthatták volna a pannon vagy avar nép keresztény lelkületét. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, nekik is ezen a fokon kellett volna állniuk. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy ezt a szintet elérték. Településeik elszórtak, szervezetlenek voltak, és alig egy-kettő volt nagyobb, mint a pannóniai tanya. Dabas írja, hogy a történészeknek gondot okoz az is, hogy a vándorló magyarok hogyan tudtak egy évszázad alatt 3000 falut és sok várost létesíteni.

Még mindig azt tanítják, hogy a besenyők előli futás közben botlottunk a Kárpát-medencébe. Ez nagyon helytelen hiedelem. Őseink tudatosan, terv szerint közeledtek, telepedtek a Kárpát-medence közelébe, hogy a megfelelő időben Atilla birodalmát visszafoglalják, mint annak jogos örökösei. Nyugodtan mondhatjuk „jogos”, mert ezt vallotta mind a szittya, hun, avar, székely, magyar és a többi rokon nép is.

A magyar hazatérés előtti évszázadban, őseink több esetben meglátogatták a Kárpát-medencét. 839-ben kisebb csoportokban itt jártak a bolgárokkal együtt, 862-ben segítséget nyújtottak a morváknak, Pribina ellen. Etelközben rendszeres értesüléseik voltak e területről.[17] Álmos  szervezte, és előkészítette a hazatérést, Árpád pedig véghez vitte. Külföldi és magyar történészek egyaránt bebizonyították, hogy a Kárpát-medencét több esetben magyar fajú népek újra és újra megszállták, vagy visszafoglalták, ha erre szükség volt. A szittyák Kr. e. 500 - 400-ig, a szarmaták Kr. e. 400-tól Kr. u. 500-ig, a jászok K.u. 359, a hunok V. század első felében, az avarok a VI. században és végül a magyarok 896-ban. E népek szájhagyománya kihangsúlyozta, hogy „ők e föld örökösei”.

            II. Rákóczi Ferenc 1703-1711-es szabadságharca idejében közismert tény volt, hogy a Vas vármegyei „Őrség” a székely nép területe. A település neve kifejezi e terület szerepét, jelentőségét az állam és a nép előtt, valamint annak ősiségét, mert e nevet akkor kapta, amikor a latin betűs írás még nem volt szélesen elterjedve. A név nemzedékről nemzedékre szállt. Amikor e nevet írásban megkapta, nem rögzítették e terület hovatartozását. A „mondott szó”, a szóhagyomány ismerete ugyan olyan értékű volt, mint most egy írott okmány. Sebestyén László írja, hogy a 896-os magyar hazatérés a magyar föld jogos visszaszerzése volt.[18] Gombócz Zoltán támogatja ezt a nézetet, amikor „secundus introitus”-nak említi a magyar hazatérést. (Dabas, 46)

Nagy irodalmunk van, amely tudósit a szittya-szarmata 1000-éves Kárpát-medencei ittlétről, már a hun birtoklás előtti korból. Stuart Piggott írja: „Nyugat felé húzódtak a Kárpátokba, szittya kulturális csoportokat alapítva Erdélyben és a magyar Alföldön. Nyilvánvaló a szittya kereskedelem, emellett még betörtek Európa északkeleti és nyugati területeire.” „A szittyák a történelemben nemcsak, mint barbár törzs jelennek meg Eurázsia sztyeppéin, hanem mint kézműves, különleges stílusú, állatdíszítésű népművészet ismerői, művelői.”[19]

            Amikor Atilla Kárpát-medence központtal megalapította birodalmát, akkor ezt a szittyák, hun örökösödési jogán tette. Az avarok ugyanezt tették Kr. u. 550, 568, és 670-ben. Mi magyarok ugyanezt a területet az avar-hun örökség után vettük birtokba. Kinyilatkoztathatjuk a szláv és dákó-román örökségi jog érvénytelenségét. Dabas ezen ismertetését Talbot Rice-tól vette át, így nyilatkozik: „A szittya-szarmata befolyás különösképpen megmaradt Közép-Európában. A szittya befolyás először Magyarországon nyilvánult meg Kr. e. 500 körül.[20]

            A régészet bizonyítja, hogy a hunok az Enns folyótól a Kárpát-medencében maradtak egészen az avarok érkezéséig. Marjalaki-Kiss Lajos értesítése szerint, a szittya, szarmata, magyar nép volt a Körös kultúra itt maradt őshonos népe.[21]

A krónikák és történészek felváltva használják a hun, avar, magyar nevet, és őket szittyának határozzák meg. A XVI-századi Ortelivs térkép szerint a hunok és magyarok szittya birodalom területén éltek, nyelvüket szittyának határozza meg. Az angol történész, Edward Gibbon (1737-1794) két évszázaddal később ugyancsak a szittya nevet gyűjtőnévként használta a hun-avar és magyar népekkel kapcsolatban. „Magyarország területén három szittya népcsoport is megtelepedett.

1. Hunok (Atilla hunjai).

2. Abares (avarok), VI. században.

3. Magyarok, Kr. u. 889 (sic!) a legközelebbi, eredeti modern magyarok ősapái.”[22]

                Kr. u. 900-ban, Dunántúl visszafoglalása után, Burgenland állandó része volt Magyarországnak. A pozsonyi 907-es bajorok fölötti győzelmünk után Árpád az ország határát a hun és avar határral egybeeső Enns folyónál jelölte ki. Ez időben a jelenlegi Stájer terület magyar uralom alá került. Ez azt jelentette, hogy a politikai határ az Enns folyó volt, a tényleges magyar határ pedig az Inn folyó. A magyar népmesék szerint az Enns határon túl eső Felső-Ausztria területe „Óperencia" (ober Enns). Nyugat és Kelet hatalmát az Enns folyó választotta el. Két évszázadon át az Enns nyújtotta a védelmet az avaroknak, és további két évszázadon át Magyarországnak. Amikor Árpád hadserege visszafoglalta az úgynevezett Awarische Mark területét, abban az időben Morvaország egy részét is megszállták. Bizonyításunkra felhozzuk a fentebb említett Török Sándor morvaországi kutatásainak eredményeit és a települések neveit. (Török, 131) Pánszláv vagy pán-német történeti fejtegetések bennünket, magyarokat okolnak, mondván, hogy Árpád és népe leigázta a szláv és német népeket, kik békében éltek e területeken. A magyar nép ősei a szittyák, hunok, avarok, szarmaták nem igázhatták le azokat a népeket, mivel ezekben az időkben a szláv népek még nem jutottak el e területre. A szláv szolganépek ebben az időben utakat vágtak az erdőkben a fejlettebb lovas katona népeknek, mint ahogy már előbb is említettük, a nevük jelzi a társadalmi helyzetüket.

            Szent Bonifác térítette meg a németeket, és így nyilatkozott róluk: „Született büdös rabszolgák. Megvetésre érdemes nép.”[23]

A marxista magyar történelemtanítás nem a magyar érdekeket szolgálja, mégis megemlíti, hogy: „Az ország a Dunántúl és az északnyugati vidék egyes részeit kivéve jóformán üres, lakatlan terület volt.”[24] Ez az országrész majdnem egy áthatolhatatlan, erdős terület volt, ezért kellett utakat vágni. 1100 évvel később, és még ma is, Vas vármegye területe felét erdő borítja. Macartney szintén azt állítja, hogy Árpád idejében lakatlan volt ez a rész. „Egy két hely volt csupán, amely nagyobb volt, mint egy pannóniai vagy alföldi falucska. Erdélyt ugyancsak szinte áthatolhatatlan erdőség takarta.”[25]

            Az osztrák Historische Weltatlas szerint a XIV. században Dévény-től Orsová-ig, északkeleti erdélyi területek a Kárpát-medencében lakatlanok voltak.[26]

Számos tanulmány tanúsítja, hogy a 896 körüli időben a Kárpát-medence két-harmadrésze alkalmatlan volt földművelésre.

A hazatérési okmányok jegyzeteiből következtethetjük, hogy a Kárpát-medence nagyobbik része lakatlan volt így kisszámú magyar őseink gyorsan, könnyedén megtelepedhettek ezen a hatalmas területen. Itt nem volt nagyszámú szláv, vlach vagy német lakosság. Őseink minden ellenállás nélkül végigvonultak a lakott területeken is. Ez csak azért történhetett, mert az ott élő népek a szittyák, jászok, szarmaták, hunok, avarok útódai a székelyekkel egyetemben mind örömmel fogadták őket, mint Atilla leszármazottait.

890-892 körül megtörtént az etelközi vérszerződés, amely létrehozta az egységes magyar nemzetet Álmos leszármazottainak örök idejű vezérletével. Árpád ezt az új nemzetet visszahozta őseinek, a turáni népeknek Kárpát-medencei jogos birtokába. Befejezve ezt a nem mindennapi teljesítményt, „szert” ültek Pusztaszeren, ahol az ország alkotmányát meghatározták, és az ott élő hun, avar és többi őshonos néppel egy újabb vérszerződést kötöttek, negyvennapi mulatozással egybekötve. Mindez azt mutatja, hogy nem volt semminemű veszély, ellenségesség, amitől félniük kellett volna. Ha ezen a területen lett volna egy másik szervezett, számottevő népesség, akkor azok vagy megtámadták volna őket, vagy behódolnak. Erről viszont egy szó említés sincs.

A hazatért magyarokra a veszély nem keletről, hanem nyugatról leselkedett. Mivel tudatában voltak e veszélynek, Árpád az ország határát a régi történelmi határhoz az Enns folyóhoz tolta ki. E területet örökségként hitte, mivel kb. már 150 évre visszamenőleg ez már hun, avar, magyar terület volt.

A Lech-mezei 955-ös magyar vereség után nem kellett feladnunk e területet, mert a bajorok csak 976 után kezdtek e helyőrségi területre húzódni. A 973-as békeszerződés úgy tűnik, hogy nagy német nyomás alatt jött létre. Ezért kellett feladni az Enns folyón túli területet. A X. század utolsó negyedében, az ostarrichi-ostmark (Ausztria) hatalom lassan kelet felé, azaz  Magyarország felé kezdett terjeszkedni, ahogy mi visszavonultunk onnan.

            987-ben a Bécsi-erdő mögé vonultunk vissza. 1002-ben a németek betelepedtek ez elhagyott területre, Bécs környékére. Ez a terület legalább száz éven át Magyarország része volt. „Nach der Niederlage des bayrischen Heerbannes bei Pressburg, geriet Wien auf hundert Jahre unter magyarischen Herrschaft.” (Pozsonynál a bajor had veresége után Bécs magyar uralom alá került egy évszázadon át.)[27]

            E területen a magyar uralom a IX. és X. századokban nyilvánvaló. E területről az első írott okmány Kr. u. 881-ből származik, a második 1030-ből, amikor I. István visszafoglalta Bécset.

            Még kezdetleges állapotok uralták e területet. Ezt biztosan állíthatjuk, mert 976-ban, amikor őseink feladták Molk várát, Molk egy évszázadra Ostarrichi (Ausztria) fővárosa lett. Csupán 1100-ban helyezték át Tullin-ba, majd 1118-ban Leopoldbergbe költözött a főváros, és végül 1137-ben Bécsbe.

Bécset Bábenberg őrgróf és a bajor püspök uralták. Ebben az időben I. István már nyolc püspökséget, sőt két érsekséget is alapított: egyet Esztergomban, 1001-ben,  másikat Kalocsán, 1006-ban. Ugyanakkor az első püspököt Bécs csak 1469-ben kapta. Amikor összehasonlítjuk a XII századi magyar, osztrák vallási és világi előrehaladást, akkor megállapíthatjuk, hogy messze megelőztük az osztrákokat. Esztergom lakossága ekkor 1800, Bécsé 1200, Esztergomnak hat plébániája volt, Bécsnek négy.[28] E fölényünket a tatár megszállás törte meg, amely majdnem kiirtotta népünket. Mégis, Hunyadi Mátyás alatt (1458-1490) kultúrában, szellemi fejlődésben messze megelőztük Ausztriát.  A Bábenberg tisztsége nem uralkodói csak hűbéri volt. Akkor nyerték el a hercegi rangot, amikor Ostarrichi és Stájerország egyesült 1192-ben. Ausztria így alakult ki, de még mindig a Nyugat-Római Birodalom hűbéri tartománya volt. Ez időben Magyarország már egy jól megalapozott, háromszáz évre visszatekintő állam. Délnyugati határunk a dalmát tengerpart volt. Ausztria három tártománya közös néven nem szerepelt mert lazán kapcsolódtak egymáshoz.[29] Ostmark nevét soha sem találjuk Ausztria történelmi neveként, mert ez csak egy pángermán politikai kifejezés. 1154-ben Ostmarkot elválasztották Bajorországtól, és hercegség lett, 1192-ben Ostmark és Stájerország egy gyepűterületté egyesült, és ezt nevezték el Österreich-nek (Ausztria).[30] Az Encyclopedia Britannica ugyanezt vallja: “Austria was not normally known as such until the end of the twelfth century.” Az osztrák királyság IV. László (Kun László) (1272-1290) Habsburg Rudolf (1278) bohém herceg Ottokár elleni megsegítésével jött létre. Ausztria mostani területét a térképek csak a XIX. századtól mutatják. Ez időben Magyarország már nyolcszáz éves, Európa legerősebb állama. Burghardt Andrew kijelenti, hogy Európában Magyarország és Lengyelország volt a két legerősebb egyedi állam, melyek eredményesen védték Európát a keletről és délkeletről jövő minden támadás ellen. (Burghardt, 99)

            Stájerország, Karinthia és Tirol népei képezik Ausztria lakosságát, mégsem vallják magukat osztráknak. E népek hűséges allatvalói voltak az osztrák császárságnak, és lényeges szerepet vállaltak a Monarchia szolgálatában, de nem érezték magukat osztrák nemzetiségűnek. A különböző nyelvjárások visszavetítik a kevert faji származást. Ez visszamegy a régmúltba, az illír, kelta, római, teuton, hun, avar, besenyő és magyar időkben, amikor még ezek a népek éltek itt. Ezekből a népekből alakult ki Ausztria. A jelenlegi faji keveredést nagyjából a frank és avar nép összeütközései okozták.[31]

Hazatérő őseink büntető hadjáratokat vezettek Nyugat ellen, pontosabban a német államok ellen, azzal a célzattal, hogy leállítsák a német támadási kedvet ellenünk, melyek nyilvánvalóak voltak a hunok és az avarok elleni sikeres hadjárataikban. A magyar hadjáratok másik célja volt a Nagy Károly által elrabolt avar kincsek visszaszerzése. Támadásunk volt a legjobb védekezésünk.

A besenyők, kik Salamon király (1063-1074) idejében lettek ide telepítve, kapták azt a feladatot, hogy a Fertő-tó vidékét oltalmazzák. A másik nyugati határőr megbízatást a Képes Krónika szerint (1358) a székelyek látták el. A magyar település előtt nyugaton egy székely védő palástot állítottak fel, majd utána a székelyeket a keleti hágók védelmére, völgyekbe telepítették át, őket pedig a magyarok követték.[32]

Az Őrség feladata nemcsak a határterület védelme volt, hanem a hegytetőkről nappal füsttel, éjjel tűzjelzéssel figyelmeztetni az ország lakosságát a készülődő veszélyre. A jelzőállomások maradványait még megtaláljuk Vas vármegyében, a régi Őrség területén. Ungerberg, Csatárhegy és egy másik Ungerberg, melyek figyelő állások voltak, és a Pinka folyó völgyét követik az ország központja felé. (Dabas, 65)

A trianoni csonkításkor Felső-Őrség és a Pinkavidék Ausztriához került. Az itteni városok eredeti lakosai magyar őrök családjából kerültek ki, már a kis bajor őrgrófság alakulása előtt. IV. Béla a szürke darut tette Felsőőr pajzsába, mint a figyelés, éberség szimbólumát. Az őrségi családtagok lakói az erdőirtással tisztitották meg a térséget ahhoz, hogy megtelepedhessenek. Ez a bizonyítéka, hogy ők voltak az első telepesek, mert szűzföldeket vettek birtokukba. Felsőőrt a legősibb magyar földnek tekinthetjük, akác, eperfa, fenyő és gyümölcsfák szegélyezik egyenes útjaikat. A vasúti kőtábla és távolság jelzései még mindig Szombathelytől jelzik a távolságot. A Pinka folyó posványos, közlekedésre nehézkes, ezért Nyugat elleni gátként használták őseink. Vas vármegye stratégiai szempontból fontos terület volt, mert az Alsóőr és Felsőőr közötti területet egy nagyon sűrű erdő borította. Ez az erdő egy évezreden át fenntartotta a nyugat felől érkező támadókat. A török megszállás idején majdnem kihalt a magyar nyelv, azonban az építkezési stílus megmaradt. (Dabas, 67 old)

Felszegen (ma Füszög) található az egyetlen református templom, amely egykori magyar jelenlétről tanúskodik, mert a protestánsokat egykor üldözték Ausztriában, ezért templomokat sem építhettek. Az ősi magyar települések „szegek”-re, „szögek”-re voltak osztva. Felszeg település nevében, megtaláljuk az ősi magyar kifejezési formát. Ausztriában még most is sok hasonló név fordul elő, mint: Pinkaszer, Cigányszer, Alszeg, Felszeg és Középszeg. A legősibb magyar neveket a mostani Burgenland területén találjuk. Látható, hogy a település eredetileg magyar volt, és erről meggyőződhetünk még akkor is, ha nem volna magyar nevük, mert Alsóőr, Felsőőr házainak díszítési stílusa magyar. Az utcák tervezése a törzsi sátorozás nyomait viseli. Az osztrákok megpróbálták eltüntetni az ősi nyomokat, de eddig még nem sikerült ez teljesen. (Dabas, 68)

1921-ben a Lajta Bánságot itt Felsőőrön hirdették ki, és Felsőőr lett a bánság fővárosa. Felsőőr főterén egy tábla hirdeti e terület, Lajta Bánság Magyarországhoz való tartozását. (Dabas, 70) Bővebben erről a 18-ik fejezetben értekezem.

Ennek a területnek magyar jellege megmutatkozik nemcsak a Pinka folyó területén, hanem észlelhető Köpcsény, Mészvölgy, Lajta, Lapincs, Rába és a Fertő tó síkján.

A Felső Pinka vidék keleti központja Rohonc. Délkeleti része eredeti magyar település volt, amely csak akkor kapta jelenlegi – Ungmark – nevét, amikor benépesítették. Gróf Batthyány birtoka volt ez a terület, aki csizmadiákat telepített ide. E magyar foglalkozási névből származik a németek csizmakészítő szava a „Tschismenmacher”. A vasút Pinkafőnél egyesül Felsőőr, Rohonc és Szombathely felé. E városok szolgáltatták a szükséges bőrt a rohonci csizmadiáknak. (Dabas, 70-71)

            Rohonc és Szalonak ismert volt a bronzkorban. Miske Kálmán régészünk már 1900-ban ismertette a Velem Szt. Vid-i ásatások eredményét. Cáfolhatatlan bizonyításokat hozott fel arra, hogy a bronzkorban innen indult ki a bronz elterjedése Nyugateurópában.[33] Antimont a Rohonc hegységben bányásztak Nyugat-Magyarországon, (az Őrségben) közel Velem Szt. Vid-hez. E bánya még ma is üzemben van. A bányaterület neve Szalonak volt. Most Schlaining. Az itt kiásott leletek többségét a Szombathelyi Múzeumban tekinthetjük meg. A bronzkorban Miske szerint nagy létszámú lakosságnak kellett itt élnie. „Az ásatás feltárt olvasztó tégelyeket, öntő mintákat, beleilleszthető baltákat. Nagyon szükséges előállító központ lehetett.”[34] Dayton így nyilatkozik: „Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Kr. e. harmadik évezredben a kereskedelem innen terjedt Nyugat-Európa messzi tájaira.”[35] A bronzkori leletek többségét kovácsolták vagy formába öntötték, melyeket nyugati múzeumokban őriznek. Miske kutatása szerint már a bronzkorban a bronzt réz és ón ötvözetéből készítették, de a Velem Szt. Vid-i bronz réz és antimon ötvözete, vagyis az ón megcserélésével állították elő. Ez cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy ezt a bronzfajtát itt, Velem Szt. Viden fejlesztették ki. John Dayton támogatja e nagy jelentőségű bejelentést, és egyúttal azt is megjegyzi, hogy Közel-Keleten nem bányásztak antimont.[36]

            Hogyan kapcsolódnak ezek a tények a magyar életbe? A hazatérő őseink itt találták az őshonos magyarul beszélő népet, mely évezredek óta élt itt, együtt a hun, jász, szarmata, avar nép leszármazottaival. Különböző hódító népek jöttek, és mentek, de az ősnép maradt. Ők adták a térség minden földrajzi nevét. A hódítók, mivel számarányban kevesebben voltak, rákényszerültek a többségi pórnép nyelvének átvételére. Árpád népe ugyanezt tette, melynek nyelve, a megyer nyelv, hasonló volt az itt élő ősnép nyelvével. A megyerből alakult ki a magyar. Árpád a hét törzset, az őshonos népet, a jász, hun, avar kun népeket a pusztaszeri vérszerződésben nemzeti állammá szervezte, és magyar nevet adott neki. A korábbi 890-892 körüli etelközi vérszerződés a magyar szövetséget, az egységes vezetést, a népek, törzsek egyesítését örök érvényűen szentesítette. Tulajdonképpen itt alakult meg az egységes magyar állam. Ugyanakkor a nyugat-európai nemzetek csak évszázadokkal később nőttek föl erre a fejlődési fokra, hogy egyesüljenek és államot alakítsanak. Mi már ekkor kb. 500 évvel előztünk meg majdnem minden európai nemzetet. A 896-os pusztaszeri vérszerződés az itt talált népekkel kötődött, megadva nekik a teljes szabadságot, és már ekkor az összes itt élő néppel egyetértésben, hatalommegosztásban alkotmányt kötöttek, önként, minden erőszakolás nélkül. Ha az itt talált ősnép szláv vagy vlach lett volna, számuknál fogva egész biztos, hogy a magyar nyelvet megváltoztatták volna. A bolgárok honfoglalást hajtottak végre, amikor elfoglalták, és rátelepedtek a meghódított többségi szláv népre. El is vesztették nyelvüket, csak a nevük maradt meg.

Az avar birodalom megszűnése után a Kárpát-medence átmenetileg nem a magyarok uralma alá került. 896-ban visszaszerezték jogos tulajdonukat. A természetes határok nemcsak nekünk, de egész Európának szerencséjére volt. A Kárpátok, az Alpok és a Duna védővonalai évezreden át a legjobb biztonságot, védelmet nyújtották Nyugat-Európának a Keletről jövő támadások ellen. Az utód-államok Trianonban megpróbálták ezt a Kárpát-medencei magyar védőbástya érdemet elfeledtetni. Az osztrákok úgy mutatták be Burgenlandot, mintha az sohasem lett volna magyar terület.

            Ha vesszük azt a fáradságot, hogy belepillantunk a XI. századtól a XIX. századi európai államok Angliában kiadott térképébe, azt látjuk, hogy hazánk nyugati határa a Lajta, Lapincs és a Rozália hegynél húzódik. E térképek szerint, Burgenland sohasem volt egy független egység. Mindig Magyarország szerves része volt, Pannóniának nyugati szegélye.

            Az 1561-ben, Bécsben készült Ducatus Stiriae Marchiae még magyarázatot is ad a magyar politikai határról, amely a Lapincs folyó és a Rozália hegy között húzódik. E térképen látható az Árpád-címeres pajzs, a kettős kereszttel. (Dabas, 72) Burghardt írja: „Ez jelképezi Burgenland nyugati határát. Ez a határ leghosszabb részében Szent István korától kezdve nem változott.” „Ámbár Magyarország feldarabolásakor, a nemzetközi határ keletre tolódott, a történelmi határ továbbra is fennáll. 1921 óta, mint területi határ szerepel Burgenland és a többi osztrák területek között.” (Burghardt, 211) Burghardt ugyancsak kijelenti: „Ez a határ szent volt a magyaroknak, a szomszédoknak világos, és nem összetéveszthető.” (Burghardt, 72)

            Az G. M. Viseher által 1672-ben kiadott Alsó-Ausztria térképe a Morva folyót teszi meg Magyarország nyugati határául. Dévénytől délre a Lajta a határ, és a térség neve innen föl északra PARS REGNI HUNGARIAE, a térképen látható a címeres pajzs a Szent Koronával. Még sok bizonyíték van arra, hogy ez magyar terület volt több, mint egy évezreden át, csak a Trianon „jóvoltából” került az osztrákokhoz.

            A XVI. és XVII. századi térképek ugyancsak bizonyítják, Vas, Sopron és Moson vármegyék hovatartozását.[37]

                                   

TÉRKÉPEK ADATKÖZLÉSEI (SZT. ISTVÁNTÓL KEZDVE)[38]

Korszak	Határvonalak földrajzi fekvése	Részletes leírás	Könyvészeti adatok
X- XI. sz.	Bécsi-erdő stb	Magyar határ a Bécsi- erdő, délen a Mura keleti oldala.	Cambridge Medieval History  III. kötet. Térk. címe: „Germany in the 10th & 11th cent.”
1000 körül	Magyarország összes határai	Magyarország határa nyugaton a Lajta-Lapincs. Északon, keleten és délkeleten a Kárpátok koszorúja. A Szerémség (a későbbi Szlavónia) Magyaro. része.	Lopez Robert: The Birth of Europe. „Europe about 1000 AD” és „The German Empire from the tenth to the thirteenth cent”. c. térképeken 113, 214.
1042 (egyesek szerint1058)	Pitten Mark. Styria keleti szegélye	1042-ig Pitten Mark a magyaroké. Ugyanazon térk. a Hartberget, Fölöstömöt, Fehringet és Regedét magába- foglaló stiriai határsávot mint a Königreich Ungarn részét tünteti fel.	Putzger: Hist. Weltatlas - 47 old.
1031-1043 (egyesek szerint 1068)	Fischa folyócska.   Neumark	A Lajta-Fischa közti terület, továbbá a Dunától É-ra a Morvamező (a későbbi Neumark) a magyaroké.	Cambridge Medieval Hist. III. köt. 281.
1043 (egyesek szerint 1053, illetve 1058)	Lajta, (a Schwarza & Pitten egyesülése által Pitten helységtől 182 km amiből 70 km jut magyar földre.	1043-ban a Lajtától Ny-ra lévő részt, egészen a Kahlenbergig Aba Sámuel III. Henrik csász.-nak ígérte és I. Endre a Triburi békében(1053) át is adta. (A Dunától D-re 1058-ban, É-ra pedig 1068-ban vált véglegessé a határ.)	Révai Nagy Lexikona XII. köt. (Bp. 1915) Török S.: Településtört. 20.

 

 

                                               

Korszak	Határvonalak földrajzi fekvése	Részletes leírás	Könyvészeti adatok
XI. sz.	Lajta-Lapincs. (Ez utóbbi 55 km hosszúságban a határunk.)	„Leitha u. Lafnitz, heute die Landgrenze gegen N.Ö.und STMK. bildeten seit dem 11. Jh. die Grenze zwischen Öster. u. Ung.” „Leitha war als Grenze in der 2 Halfte des 11. Jhs. gesichert.”	Öster. Lexikon, Bundesverlag für Unterricht, I. 171 Dienst H.: Die Schlacht a.d. Leitha, 1 old.
1001-1246	Lajta-Lapincs (Morva a határunk 83 km hosszúságban.)	„Erzbistum Salzburg” és„Erzbistum Gran (gegründet 1001)”, vagyis az esztergomi érsekség közti határ a Morva, Lajta, Lapincs vonala. A Dunántúl a Muraközzel együtt az esztergomi érsekséghez, míg a Dráva-Száva-köze„Erzbistum, Kalocsá”-hoz (gegr. um 1006) tartozik.	„Öster. Kultur” c. kiállítás. Kunsthist. Museum, Bécs, 1972. „Die Metropole von Salzburg” c. térk.
1246	Morva-Lajta- Lapincs	Az ősi történelmi határ, mint az előző térképeken	Mint fent:Das babenbergische Öster. c. térk.
1400	m.f.	A Német-Római Birodalom magába foglalja az osztrák hercegségeket. Nincs egységes Ausztria, csak „Hzm. Österreich, Hzm. Steiermark” stb.	Knaurs Deutsche Geschichte: „Das Heilige Röm. Reich Deutscher Nation um 1400” c. térk.
1526	m.f.	Határ mint az előző térképen. Magyaro. felirata: „Königreich Ungarn.”  Viszont: „Erzherzogtum Österreich (ob der Enns és unter der Enns)” mint a „Deutsches Reich” része.	Atlas Östliches Mitteleuropa (Berlin, 1959) Négy német egyetemi tanár szerkesztésében, akiket nem vádolhatnak elfogultsággal osztrák testvéreik!

 

 

 

Korszak	Határvonalak földrajzi fekvése	Részletes leírás	Könyvészeti adatok
1561	m.f.	„Laufnicz Fl. Limites Hungariae et Stiriae.”	Latzius W.: Ducatus Stiriae Marchiae (1561) c. térkép
1570	m.f.	Az ősi tört. nyugati határ	Ortelivs: Theatrum Orbis Terrarum. Antverpen, 1570
1648	m.f.	Feliratok és határok mint az 1526 térképen.	Atlas Östliches Mitteleuropa
1771	m.f.	m.f.	u.o.
1815	m.f.	A „Kaiserreich Österreich” felirat Magyaro. területére is kirterjed. Alatta „Kgr. Ungarn” áll. Viszont a szentistváni határral elválasztott osztrák örökös tartományok a „Deutscher Bund”  részét képezik.	M.f.: Európa térkép
1815-66	m.f.	Ugyanazok a feliratok mint a fenti 1771 térképen.	u.o.
1866	m.f.	„Österreichische Monarchie”  felirat a magyar területre is vonatkozik.  Az osztrák örökös tartományokat külön-külön megjelöli.  Az apró betűs „Österreich” (mint tartomány) a Duna mentén, aztán „Steiermark”, „Karnten” stb.	Knaurs: Deutsche Geschichte, (München, 1960)
1871-1919	m.f.	Feliratok, határok mint az előző térképen	U.o.: „Das Deutsche Reich 1871-1919” c. térk.