BOTOS LÁSZLÓ

 

 

 

 

ÚT A TRIANONI BÉKEPARANCSHOZ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A SZERZŐ MAGÁNKIADÁSA

 

2001
 

 

 

 

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

 

 

                Ennek a tanulmánynak a megjelenését nővérem, Botos Ilona nagylelkű adománya tette lehetővé. Áldja meg ezért az Isten, és kísérje egész életén keresztül az Ő áldása és az én hálás szeretetem.

Hálám, szeretetem és az Isten áldása legyen az én hűséges feleségemmel is, aki bár velszi származású, megtanulta, és nagyon szereti nyelvünket. Idejét nem kímélve, fáradhatatlanul gépelte a magyar szöveget, rendszerezte a statisztikai táblázatokat és térképeket. Nem-magyar létére megértette, átérezte az ellenünk elkövetett súlyos igazságtalanságokat, lélekben egyesült a magyar néppel, így mindenben velünk tart, ahol a magyar érdekekért és a jobb jövőért harcolunk.

                Honfitársi, baráti szeretettel és hálásan köszönöm Abelovszky Eliz lektorálását is, aki a jó magyar pedagógusokra jellemző szorgalommal ápolja nyelvünket külföldön is. A lektorálásban részt vettek még: Berzy József és Krizmanic Dóra. Munkájukat hasonlóképpen őszinte köszönet illeti meg. Mindhármuk közreműködésével és segítségével helyesbítést nyertek azok a hibák, amelyeket a korábban angolul megjelent könyv magyarra fordítása közben – a több mint négy évtizedes idegen nyelvterületen élés hatására – elkövettem.

               

Isten áldása legyen velük és mindnyájunkkal, magyarokkal, otthon és szerte a világon, adjon nekünk múltunkhoz illő sikereket az új évezred hajnalán.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                Botos László

 

 

 

ISMERTETÉS

 

 

 

                Egyedülálló könyvet vesz kezébe az olvasó, amikor elkezdi olvasni az Út a Trianoni Békeparancshoz című munkát. A trianoni tragédiának minden történetét feldolgozták már és minden titkát nyilvánosságra hozták a történészek és politikusok, de eddig még egyetlen könyv sem foglalkozott az évezredekre visszamenő előzményekkel és a Békediktátumot követő közel nyolcvan esztendő tragédiájával, amely ma is lángba boríthatja Európát. Megoldást sem adott senki a történelmi hibákra, melyek következtében a „nemzetiségi jogok” nevében mesterséges államokat alkottak és egész nemzet-tömböket helyeztek idegenek uralma alá.

                Volt olyan város a Kárpát-medencében, amelynek lakói az elmúlt 75 esztendő során az Osztrák-Magyar Monarchia, Csehszlovákia, Magyarország, a Szovjetunió majd Ukrajna polgárai lettek, pedig el sem hagyták lakóhelyüket. Más területek más formában, de hasonló változásokon mentek keresztül, mindig vérrel fizetve a trianoni békediktátum halálos tévedéseiért.

Botos László tények ezreivel támasztja alá, hogy a Kárpát-medencében az elmúlt 1100 esztendő során csak egyetlen nemzet tudott államot alkotni, békét teremteni, demokratikus jogokat, nemzeti önrendelkezést adni és biztosítani a különböző népeknek, s ez a nemzet a magyar volt. A magyarság évezrede alatt bármilyen nemzetiség betelepülhetett és szabadon megtarthatta nyelvét, kultúráját, vallását és szokásait. Minden betelepült nemzetiség fejlődött, szaporodott és növekedett abban az országban, amely már 1222-ben, az angol Magna Cartával egy időben, az Aranybullában demokratikus jogokat biztosított polgárainak.

                Ezt az országot rombolták szét Trianonban, és ennek az országnak államalapító lakosságát pusztítják azóta is a Békediktátum által hatalomra került, saját népeiket is rabszolgaságban tartó diktátorok.

                Botos László történelmi munkáját el kell olvasnia minden politikusnak és minden diplomatának, aki szerepet játszik a jövő Európa történetében. Talán akkor orvoslásra talál az európai történelemnek egyik legigazságtalanabb békediktátuma.

                Hisszük, és reméljük, hogy így lesz!

                                                                                                                                                                                                                                Árpád Akadémia

 

 

 

LEKTORI VÉLEMÉNYEZÉS

 

 

 

Néhány szó az Út a Trianoni Békeparancshoz című könyvhöz.

 

                Baráti kérésre abban a helyzetben vagyok, hogy másodszor olvasom végig ezt a könyvet. Először angolul, többek között ismertetés végett, azután magyarul, hogy helyesbítsem azokat az idegenszerű kifejezéseket, vagy mondatszerkesztést, ami kikezdi helyes magyar beszédünk szabályait és nyelvünk zenéjét is, ha hosszabb ideig élünk távol az anyanyelvi társadalomtól.

                Azonban ennek a távolságnak előnye is van: szülőhazánktól messze élve, szinte a szakrális kincseknek kijáró tisztelettel ápoljuk nyelvünk szépségét és ősiségét. Ez a megkülönböztető tisztelet övezi igazi történelmünk felkutatását és ismertetését is.

                Ezen a területen Botos László és Margaret igaz munkát végzett, odaadással, hűséggel és alázattal dolgoztak. Egyetlen helytelenül leirt szó, vagy adat miatt kipostázták a javított szöveget!

                Felkutatták írásait azoknak, akik bölcsen és morális bátorsággal – már a húszas évek elején – tiltakoztak a Magyarországgal szemben elkövetett politikai kriminalizmus ellen. De nyilvánosságot adtak azoknak is, akik az ellenünk gyártott hazugságok garmadájával vezették félre a nyugati politikusokat. Ezek a szemenszedett hazugságok ma már kommentárt sem igényelnek! Még a történelmileg műveletlen amerikaiak is átlátnak rajta. (Így mondják magukról: historically illiterate!) De a status quo bűvöletében nem kívánnak változtatást! Hacsak rá nem jönnek végre arra a nyilvánvaló titokra, hogy Közép-Európa békéjét csak az ezeréves, erős és becsületes Magyarország szavatolhatja!

                Ha olyan történelemkutatók, mint Botos Lászlóék is, eljuttatják ezeket a tényeket azoknak az államférfiaknak asztalára, akik ma még a döntés helyzetében vannak (UN, G-7, NATO), akkor az olcsóbb, hasznosabb megoldások érdekében talán még az igazságért is tennének valamit.

                Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: kitartó munkával, hittel, tudományos és történelmi tények felhasználásával elsősorban nekünk, magyaroknak kell az igazságért harcolni!

                Az öt világrészben szétszórt, húsz-nyelvű magyarság ma olyan helyzetben van, hogy megteheti ezt, ha akarja! Az összmagyarság nyelvtudása, tudományos, anyagi és politikai helyzete sohasem volt jobb, mint ma! Csupán a HŰSÉG és az Eget-ostromló AKARAT hajtóereje kell hozzá! De az kell!

                Remélem, hogy az elmúlt évtizedekben megjelent könyvek és Botos Lászlóék ma már két nyelven megírt kitűnő könyve, működésbe hozzák ezt a hajtóerőt hazánk és Európa békés fejlődése érdekében.

                                                                                                                                                                                                                                                                Abelovszky Eliz

 

 

 

 

                                                    ELŐSZÓ

 

 

 

                Hogy az olvasó megérthesse, mi indított e könyv megírására, röviden magamról is kell szólnom. Simontornyán születtem 1935-ben. Élénk emlékeim vannak a második világháborúról, amely végigsöpört Simontornyán is. Kis városunk felváltva került német-magyar vagy szovjet katonai megszállás alá. Emlékszem a hetekig tartó aknázás és bombázás félelmeire, a boros pince csontig hatoló hűvösségére, a víz- és élelemhiányra. Emlékszem a német katonák hősies helytállására és emberséges magatartására, mindannak dacára, hogy megszálló szövetségesek voltak. Emlékszem a szovjet „felszabadítókra” – mert így nevezték magukat – kik a németektől szabadították fel hazánkat, és elkoboztak mindent, de legnagyobb szeretettel a karórákat. Bort, pálinkát és „bárisnyát” követeltek. Kisebb-nagyobb csoportok egymás után erőszakoltak meg nőket és leányokat, akiket sikerült elkapniuk.

                Szüleim a háború végeztével Budapestre tértek vissza. Én az általános iskola elvégzése után az épület-gépészeti technikum tanulója lettem. Egy baleset következtében nem fejezhettem be tanulmányomat, és így kerültem, mint ipari tanuló, Csepelre, a Rákosi Mátyásról elnevezett ipariskolába, amely eredetileg Weiss Manfréd zsidó iparmágnás tulajdona volt, kinek a Horthy-rendszer adta meg a lehetőséget e felemelkedésre. Amikor 1945 után államosították (elkobozták) a magánvállalatokat, ezt nem a magyar nép, hanem a magyar népet is egyaránt sújtó kommunista rendszer tette. Itt aztán a szakma elsajátítása mellett politikai szemináriumon megpróbálták elfogadtatni velem és mindnyájunkkal a kommunista ideológiát, Sztálin és Rákosi Mátyás istenítését. Átéltem, és átszenvedtem a szegénység, a kommunista elnyomás minden megnyilatkozását. Láttam, hogyan építették ki besúgó rendszerüket, amelyet az emberi gyarlóságra alapoztak, és ami az erkölcs legalacsonyabb formája volt. Rabszolga élet a XX. században!

Nekem a sport jelentette a szabadulást ebből a helyzetből. A Budapesti Építők kenu- versenyzője lettem, és egy év, azaz egy nyár folyamán már magyar utánpótlás válogatott, amely reményt adott egy jövőbeni olimpiai részvételre. Így kaptam felmentést a katonai kötelezettség alól.

                A remény éltetett, lekötötte figyelmem s minden igyekezetemet célom elérésére fordíthattam. Mint sportoló, megnyílt volna előttem a lehetőség külföld megismerésére is. Soha nem feledtem gyerekkori tapasztalataimat, ezért sem tudtam Sztálin dicsőítésére átállni. A szovjet elnyomás nagy elégedetlenséget szült, ezért 1956. október 23-án a magyar nép egységesen követelte a szovjet katonák kivonulását, Magyarország függetlenségét.

Én is ott voltam a tüntetők között, később fegyverrel is. Láttam a szovjet tankok betörését fővárosunkba. Novemberben az elnyomás fokozódott, a remény fogyott, ezért az emberek tízezrei hagyták el az országot. Én magyarnak éreztem magam, és nem akartam elhagyni hazámat, de végül is 1957. januárjában négy másik kenus barátommal, kúszva a hóban, fehér lepedővel letakarva, Bajánál átléptük a jugoszláv határt. A jugoszláv határőrök összegyűjtöttek, és egy iskolába, majd egy régi zsidó koncentrációs táborba, Gerovóba szállítottak, ahol több hónapon át éheztettek, és számtalanszor megaláztak. Ilyen körülmények között kéthetenként keresett fel bennünket a magyar hazatelepítő bizottság, ígérve mindent. Ha akkor beveszem a csalétket, mézes ígéreteiket, alig valószínű, hogy most írhatnám e sorokat. Végül az olasz Vöröskereszt elintézte az Olaszországba való beutazást azzal a feltétellel, hogy elősegítjük az olasz olimpiai kajak-kenu keret felkészítését az 1960-as római olimpiára. Mikor meggyőződtünk arról, hogy Olaszországból nincs kivándorlás, csak a táborélet lehetséges, elfogadtuk a kanadai Vöröskereszt befogadási ajánlatát. Nekem kellemes élmény volt a hajózás Kanadába. Társaimnak kevésbé.

Kanadában az első gond egy kenu klub felkutatása és álláskeresés volt. Nagyon gyengén fizető állásokat kaptam. A kanadai olimpiai válogatott tagja lettem, dolgoztam, edzettem, és tanultam a nyelvet. Mohón olvastam az angol nyelvű könyveket. Különösen a történelem érdekelt. Meglepve olvastam hazánk első világháború utáni feldarabolásának hamis indokait. Ismeretem erről egészen más volt, mint amit itt olvastam, bár Trianonról nem sokat tanultam otthon. A valós tényeket ez időben csak hallás után ismertem, mert iskolában nem tanultuk. Amit a magyar iskolában nagyon is kihangsúlyoztak, az nem Trianon igazságtalansága, hanem a finnugor barbár hordának származási elmélete volt, kik, a tananyag szerint, 896-ban meghódították és leigázták a békés többségben élő szláv népeket.

Azt sem tanították – csak egyes tanárok – hogy Erdély magyar szuverén terület volt valaha, és hogy Csehszlovákia, Jugoszlávia és Rumánia nagy magyar területek igazságtalan hozzácsatolásával alakult.[1] Arról sem történt említés, hogy nekünk lett volna a messze múltba visszamenő történelmünk, és hogy nyelvünk Európa legősibb nyelve. Az ellenkezőjét tanították. Azt, hogy szókincsünket úgy lopkodtuk össze a körülöttünk lévő népektől. Elhallgatták, hogy a magyar nép eredeti őshonos a Kárpát-medencében.

                Amikor Amerikában megismertem az új kutatások eredményeit, szinte hihetetlennek tűnt, hogy még mindig nagy mennyiségben megtalálhatók a régi hamis propaganda-híresztelések, melyek barbár, betolakodott rablóknak, cigányoknak mutatnak be. Amikor ilyen cikkre vagy nyilatkozatra bukkantam, azonnal írtam az illetékes helyre, és kértem a helyesbítést. Fájt, amikor félrevezető, hamis tudósítást hallottam régi hazámról.

Miután számos ilyen sértő könyvet olvastam végig, elhatároztam, írok egy tanulmányt e ferdítések ellensúlyozására, mivel ezt mind a magyar kormány, mind a Magyar Tudományos Akadémia évről évre elmulasztotta. Hazatérés című tanulmányom angol és magyar nyelven való megjelentetése után hozzáláttam ahhoz, hogy Magyarországnak az első világháború alatt betöltött szerepét ismertessem, s egyben bemutassam az olvasónak a hamis háborús propaganda igazságtalan következményeit.

                Nem állítom, hogy teljesen tárgyilagos tudok lenni, mert a sok igazságtalanság mélyen felsebezte lelkemet. Remélem azonban, hogy könyvem hozzásegíti az olvasót ahhoz, hogy megértse szerencsétlen sorsunkat, és együtt érezzen velünk. Lehetséges, hogy nem mindenben fog egyezni nézetünk, de biztos vagyok abban, hogy a magyar tragédia nagyon lélekbemarkoló. Magyarország feldarabolása külső nagyhatalmak parancsdöntése volt, kizárólag a követelődzők hamis adatainak figyelembevételével. Ha a Szövetséges Hatalmak ismerték volna Magyarország történelmét, soha nem darabolták volna fel ezt az ősi földet új, mesterséges államok létesítésének érdekében, melyek nem állták ki az idő próbáját, hiszen tudjuk, hogy Csehszlovákia és Jugoszlávia is szétestek a belső feszültség, ellenségeskedés következményeképpen.

A Szövetséges Hatalmak Párizs környékén különböző helyeken gyűltek össze tanácskozni a Központi Hatalmak megbízottaival. De a „békekötést”, amely a magyar életbe belevágott, 1920. június 4-én hitelesítették. Mi ezt Trianoni Egyezménynek, helyesebben Békeparancsnak nevezzük, mert Versailles-ban, a Trianon palotában írták alá.

                Az e kor történetével foglalkozó legtöbb magyar történész minden igyekezete, figyelme az igazságtalan csonkítás okainak bemutatására irányul, melyek következtében hatalmas területeket szakítottak ki Magyarországból, és csatoltak – nagyszámú magyar lakossággal –, a környező nemzetekhez. Hogy megértsük Trianont, ismernünk kell a megelőző évszázadok történelmi eseményeit. A könyv első részében ezért áttekintést adok az olvasónak a magyarországi betelepülésekről és az eseménysorozatokról, amelyek végül is Trianonba torkolltak.

A második részben bemutatom, hogy az utód-államok miként tervezték hazánk felbontását, már jóval Trianon előtt. Szemtanút szólaltatok meg a határozatok folyamatáról. Henri Pozzi a szemtanúm. Bizonyítom, hogy a vád, mely szerint hazánk kezdeményezte volna a háború beindítását, egy aljas cselszövés. Ezt a háborús bűnt az orosz pánszláv mozgalom[2] Franciaországgal egyetemben követte el. Javaslattal állok elő, amely igazságosabb megoldást sürget a közép-európai népek kisebbségi bajainak megoldásában.

Ismertetésem anyagát számos magyar és külföldi történésztől és politikustól gyűjtöttem össze. Amikor csak tehettem, az idézeteket az eredetiből vettem.

                Remélem, hogy az olvasók és mindazok, akik tehetnek valamit az igazságosabb rendezés érdekében, e könyv elolvasása után támogatni fogják a régóta időszerű revíziót.

 

                                                Botos László, Rochester N.Y. 1999, július

 

 

  

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                        BEVEZETÉS

 

 

 

 

1920. június 4-én írták alá Közép-Európa határainak átrendezését, és ez jelentős változást idézett elő a világ erőelosztása történelmében. Ritkán fordult elő ehhez hasonló esemény. A szégyenletes határozat a német-osztrák-magyar hadsereg visszavonulása után történt. Hivatalosan ezt nevezzük „Békeszerződés”-nek.

                Az első világháború utolsó szakaszában nem tartózkodott idegen katona magyar területen, és a német-magyar hadsereg messze Oroszországban harcolt. A Központi Hatalmak hadereje győzelmi helyzetben volt, ennek ellenére önként visszavonult az elfoglalt területekről. Az első világháború kimenetele nem a német és magyar katonák gyávaságán, vagy a gazdasági kimerülésen múlott. A Szövetséges Hatalmak kimerültsége egyenlő aranyú volt a miénkkel. A magyar területek elvesztése a magyarság tiszta erkölcsében keresendő, és abban, hogy ezt a tiszta erkölcsöt másokban is feltételezte.

Ez a bizalom jellemzője fajtánknak. Nagy hangsúlyt helyez a becsület betartására, az adott szóra. Ez a tiszteletre méltó jellem a hunokra és több rokon népre is jellemző. De amikor politika a tárgykör, akkor nemzeti gyengeséggé válik. Sok balszerencsének volt már ez az elindítója. Wess Roberts írja a hunokról: „Jámbor és naiv jóságuk gyakran áldozattá tette őket a cselszövő, gyakorlott diplomáciával szemben.”[3]

Jó példa erre gróf Károlyi Mihály, az 1918-ban alakult magyar szocialista kormány vezetője, aki vakon hitt Woodrow Wilson híres tizennégy pontjának betartásában, amely kimondta a népakaratra támaszkodó döntés jogát. Ez a vak bizalom vezetett Magyarország szét-forgácsolásához. Magyar történészek és politikai kommentátorok, Trianont tárgyalva, Magyarország feldarabolásának okát elsősorban az önrendelkezési jog elárulásában látják.

 Hazánk történelme egyben a Kárpát-medence történelme is. A Kárpát-medence Európa közepén helyezkedik el. Ez az a terület, ahol Kelet és Nyugat is találkozik, és a különböző népek kultúrája vagy egybeolvad, vagy egymásnak támad. A helyzetnek megfelelően különböző politikai törekvések jönnek mozgásba. Az itt élő népek kultúrája különbözik Európa távolabb eső népeinek kultúrájától, bár bizonyos kölcsönhatással vannak egymásra. E terület több ezer éven át magyar fennhatóságú faji, szellemi és katonai befolyás alatt állt, egészen 1920-ig. A Kárpát-medence, vagyis Magyarország Európában központi helyet foglalt el, nemcsak földrajzilag, hanem politikailag is. A XVIII. században a csehek kezdték a „közép-európai” kifejezést alkalmazni saját területükre és a pánszlávizmus hirdetésére.

E medencét a Kárpátok és az Alpok gyűrűzik körül. Magyarország határai több mint ezer éven át alig változtak, K.u. 896-tól 1920-ig. Általában ezt a területet hívjuk „Történelmi Magyarország”-nak, megkülönböztetve jelenlegi hazánktól, amelyet gyakran „Csonka Magyarország”-nak is nevezünk.

                A Történelmi Magyarország magába foglalta Horvátországot és Szlavóniát (282 000 km²). Trianonban a Történelmi Magyarországot hét részre darabolták, és e részeket a környező népeknek ajándékozták. Rumánia kapta Erdélyt és a Pártiumot (lásd a 11-es térképet), 103 000 km²-t 5 240 000 lakossal. Ez az elcsatolt terület önmagában nagyobb, mint a nekünk meghagyott rész, a mai Magyarország, amely 93 000 km² 7 615 117 lakossal. Jugoszlávia kapott 21 000  km²-t, 1 600 000 lakossal. Csehszlovákia kapta a Felvidéket (Szlovákia, 63 000 km²). E terület – sok magyar várral együtt – kiterjed messze le délre a Dunáig,. Ezenkívül megkapta Kárpátalját, amelyet most Kárpát-Ukrajnának is hívnak, valamint a Máramaros térséget, amely érinti Rumánia határát. A magyar külpolitika irányítója, Ausztria 4000 km²-t kapott, a magyar őrségi Várvidéket, 292 000 lakossal. Lengyelország 589 km²-t, 23 662 lakossal. Olaszország kapta az egyetlen magyar kikötővárost, Fiumét (21 km²-t, 46 806 lakossal[4]), amelyet a magyarok éppen kiépítettek.

                Amikor bepillantunk egy amerikai történelemkönyvbe, nagyon meglepő észrevételre jövünk. A korábbi történelemkönyvekből, amelyek tárgyalják Woodrow Wilson tizennégy pontját, az szűrődik ki, hogy az elnök kezdetben valóban óhajtotta alkalmazni a nép akaratán alapuló döntést. A későbbi kiadások azonban már nem helyeznek olyan nagy súlyt e pontokra. Ernest W. Young 1922-ben megjelent munkájában így ír: „Az a kő, amelyre Wilson elnök helyezte a biztos alapot, és amire a világ elrendezését akarta felépíteni, az a kis népek akaratán való döntés volt.”[5]

                A történész kihangsúlyozza, hogy az elnök végül is sok esetben figyelmen kívül hagyta saját elvét, az önrendelkezési elvet, és másképpen döntött.

                Mi történt itt valójában? Feltételezhetjük-e, hogy a tárgyalás magyar képviselője nem látta tisztán a helyzetet? Úgy hiszem, nem. De, igen is vádolhatjuk Károlyi Mihályt vak bizakodásáért és könnyelműségéért. Mi is történt miután Wilson elnök meghirdette a híressé vált tizennégy pontját? Meggyőződésem, hogy az elnök kezdetben őszintén akarta az igazságos és demokratikus elrendeződést Közép-Európában, csupán nem vette figyelembe a nyugat-európai hatalmak népeinek és az amerikai népnek a véleményét, melyek között szinte áthidalhatatlan szakadék tátongott.

A Philadelphiai Értekezleten, 1918 májusában a Békefenntartó Líga elhatározta a háború minden áron való megnyerését és a béke kierőszakolását. Ezen az értekezleten két lényeges határozatot hoztak. Az első: „háborús ellenfelünk a történelem és az emberiség szemében bűnös.” A második: „Versenyben ezzel a bűnös, gonosz ellenséggel, a háborút végig kell vinni, egy megsemmisítő győzelemig.”[6]

Az angol bizottság, amely az 1918. július 14-i londoni munkás- és szocialista tüntetés szervezője is volt, a következő bejelentést nyilvánította. „Tudja meg az amerikai demokrácia, hogy bármi jöjjön, még ha Párizs elesik is, vagy a Csatorna kikötőit elfoglalja az ellenség, Anglia népe elhatározta, hogy akkor is teljes erejéből támogatni fogja a Szövetséges Nemzeteket.”[7] Azt bizonyítja ez a kijelentés, hogy az angol munkásosztály hajlandó volt harcolni a végsőkig.

                Ernest W. Young írja az elnökről, hogy bizonytalansága egy kérdést lobbantott fel, milyen amerikaiságot képvisel? „Az elnök elképzelése a békéről különbözött azon nemzetek véleményétől, akikkel mi szövetségben voltunk a háború folyamán.”[8]

                „Az elnök elképzelése a béketárgyalásokon az volt, hogy bevonja a németeket, és egy kitárgyalt békét hozzon létre a parancsbéke helyett. Az elnök veszélyes diplomáciai övezetbe lépett, amikor kinyitotta az ajtót, hogy tárgyaljon az ellenséggel egy németek-irányította békeegyezményről.”

                „A holland miniszter véleménye teljesen különböző volt: ‘A jelen tennivalónk, hogy Franciaországgal, Nagy Britanniával, Olaszországgal, Belgiummal, Serviá-val (sic), Roumániával[9] és reméljük Oroszországgal együtt harcoljunk annak érdekében hogy a német birodalom kormányát megállítsuk, és a háborút befejezzük.’”[10]

Az elnök figyelmen kívül hagyta azt a lényeges tényt, hogy ebben az időben Nyugat-Európa nemzeteinek még voltak gyarmataik, és ha elfogadják az önrendelkezési jogot, akkor minden gyarmat ugyanezt követelte volna magának. A nagy ellenkezés miatt az elnök elállt követelésétől, feladta az önrendelkezési jog biztosításának kérdését. Eredeti tizennégy pontját csak körvonalazott vázlatnak tekintette. A cseh államférfiak, Masaryk Tamás és Benes Edvárd szintén nagy hatással voltak rá. Úgy látszik, Károlyi Mihály mit sem tudott a kulisszák mögött zajló vitákról. A Szövetséges Hatalmak elferdített adatok és hamis információ alapján döntöttek hazánk feldarabolásáról. Magyarország történelmét illetően teljesen tudatlanok voltak.

                Azok, akik több évszázadon át királyai és uralkodói voltak hazánknak, akik a kül- és belpolitikánkat irányították, akik elhatározták, és előírták, hogy mit és mi módon tanuljon a magyar ifjúság, legtöbb esetben népünk, hazánk ellenségeinek bizonyultak. Ezért a hivatalos történelem még ma is hibás, magyarellenes. Azok veszik hasznát e torzított tanításnak, akik végleg le akarnak igázni bennünket. Akik ilyen történelemoktatást rendszeresítenek, megakadályozzák a nemzet fejlődését. Talán azt hiszik, hogy az igazságot tanítják, de akaratlanul is az ellenséget szolgálják. Ezért nagyon lényeges nekünk magyaroknak újra tanulnunk az ősök cselekedeteit. A helyes történelmi ismeret erőt ad a megpróbáltatások idején. A hősök tettei például szolgálnak, és hasonló cselekedetre ösztönöznek. Következtetést vonhatunk le, tanulhatunk a múlt hibáiból, és kijavíthatjuk a károkat. Mivel történelmünket az ellenség írta, minden keltezést és állítást, kijelentést, feltevést, következtetést, de még királyi rendeleteket is át kell fésülni, még akkor is, ha netalán később szentté is avatták őket. Néhány ok található minderre: először is, ők is emberek voltak, és ezért hibázhattak; másodszor: egy törvény értékét és hasznát az idő próbálja meg; harmadszor: mivel a Szent Német Birodalom és a Habsburg-ház is Magyarország elveszejtésén dolgozott, ők adták a korabeli írókat, szerzeteseket akik rögzítették történelmünket. A cél az volt, hogy minden nyomot eltüntessenek ősi magyar múltunkból, s ennek egyik eszköze volt a ősi rovásírásunk és a hagyományok elpusztítása. A keresztény egyház kivégeztette a regősöket, akik énekben adták tovább az ősi tetteket, kiirtotta a mágus papokat, a táltosokat, akik az ősi kapcsolatokat ismerték, és hirdették.

                Fontos tehát, hogy átfésüljünk minden rólunk írt adatot.[11]

                E tanulmányban Trianon és az ott ellenünk elkövetett igazságtalanságok okait vizsgálom. Az utód-államok, (Csehszlovákia, Rumánia, Jugoszlávia), követelésüket az állítólagos kisebbségi elnyomásra fektették. Lássuk hát: ki vagy kik voltak az elnyomók. Vissza kell térnünk Magyarország kezdeti történelméhez, abba a korba, amikor elhagytuk ősi hitünket, és felvettük a kereszténységet. Magyarország attól kezdve nem támadó, hanem támadott ország lett. A kereszténység felvétele előtti időben Magyarország Európa leghatalmasabb országa volt. Egyetlen ország sem volt, amely meg merte volna támadni. Vajon mi gyengítette meg Magyarországot, és mik voltak azok a tényezők, amelyek felbátorították szomszédainkat a támadásra?