Back to Home

 


 

Magyar Mérce: Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje

Dátum 2007/5/14 7:59:38 | Téma: Vallás

 

Bulányi Görgy a kommunista rendszer ismert katolikus ellenállója
60 éve titkon hordozott gondolatait adja közre: Az Ószövetség nem
Isten igéje.

Bulányi György 1919. január 9-én született Budapesten. A Pázmány
Péter Tudományegyetemen magyar-német szakos diplomát szerzett,
1943-ban szentelték pappá a piarista rend tagjaként. Piarista
gimnáziumokban tanított, ’45-ben Debrecenben fogott hozzá a Bokor
nevű kisközösség szervezéséhez, amelyet a korabeli hatóságok
illegális, államellenes szervezkedésnek minősítettek. ’52-ben az
elvtársak – bár az ügyész halált kért a fejére – végül csak
életfogytiglanra ítélték. ’60-ban szabadult amnesztiával, ezután
szállítómunkásként kereste kenyerét.

Miután a Bokor bázisközösség tagjai az Állami Egyházügyi Hivatal
Bulányinak küldött üzenete ellenére sem hagytak fel a katonai
szolgálat megtagadásával, 1982 márciusában a Lékai-inkvizíció
állami nyomásra eltiltotta a pátert a nyilvános misézéstől, megint
csak életfogytiglan. Kifogásolt tanításait a püspöki kar a Hittani
Kongregációhoz terjesztette fel. Ennek prefektusa, Joseph
Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) egy kompromisszum után
mentesítette az eretnekség vádja alól 1997-ben. Azóta ismét
misézhet, ha akad olyan merész plébános, aki meg meri hívni
templomába.





Már Jézus működése után mindössze száz évvel felmerült a
pogányokból lett keresztényekben az a gondolat, hogy meg kellene
szabadulniuk az Ószövetség terhes örökségétől. Markionnak hívják
azt a kisázsiai s Fekete-tenger melléki, Szinopé nevű városban
született és pogány görögből lett keresztényt, aki elvetette az
Ószövetség haragvó és igazságot tevő Istenét már a második század
első felében. Az akkori keresztény közgondolkodás azonban más
volt, mint Markioné. Saját apja, Szinopé püspöke közösítette ki őt.
Magam nagyvonalúan átlépem a szentmise első olvasmányát, mely
rendre az Ószövetséget hozza. Még a másodikat is, és csak az
evangéliumokról beszélek. Ezzel máris kései utódja volnék a 21.
században a 2. századbeli Markionnak. Vállalom ezt a helyzetemet,
és újra felvetem, hogy nem volna-e jobb, ha egyszer s mindenkorra
megszabadulnánk attól, hogy az Ószövetség is az Isten igéje. Azzal
vetem fel, hogy bizonyos vagyok abban, hogy ezt a műveletet a
keresztény vallások aligha fogják valaha is elvégezni. Aligha,
mert kétezer esztendő hagyományát nemigen lehet kiiktatni a
történelemből.

Mégis fel kell vetnem a kérdést, mert e hagyomány hatására rendre
úgy gondolkodunk, ahogyan Jézus Istene nem gondolkodik. Nem
rosszabb ez a hagyomány, mint más népek hagyománya. De mégis, az
Ószövetség egy nép, a zsidó nép eredetmondája, nemzeti kultúrája,
Jézus előtti kultúrája. S Jézus azt mondta magáról, hogy mindazok,
akik őelőtte jöttek, tolvajok és rablók, és nem hallgattak rájuk a
juhok. Ő az ajtó. Aki ezen, rajta keresztül megy be, az üdvözül és
talál legelőre (Jn 10,8-9). Hogyan tehetjük ezek után meg, hogy
mindörökre megnyomorítjuk Jézus tanítását azzal, hogy egy Jézus
előtti nép és kultúra szöveggyűjteménye után ugyanúgy odatesszük a
liturgia szavát, mint Jézus szavai után: Ez az Isten igéje.



Kispap koromban volt egy társam, aki öt évvel járt fölöttem. Már
növendékként bölcseleti és teológiai doktorátust szerzett. Nem
volt akárki. Meg is örökíteném nevét: Gerencsér Pistának hívták.
Nem szerzett szaktanári diplomát magának, gimnáziumainkban hittant
tanított. Ha tán nem is gondolta, de Markion tanítványa volt ő már
előttem. Egyszer mondta is nekem: Nem tanítom tovább az
Ószövetséget, Benedek Elek Magyar mese- és mondavilágát fogom
tanítani az iskolában. Megtette-e? Nem tudom. Hamar elsodorta
előlem az élet. Már ’48-ban kiment Amerikába, s ott folytatta
piarista életét, ’90 nyarán még találkoztam vele Buffalóban.
Értitek a lázadását? Azt gondolta, hogy a magyar kultúra
eredetmonda-világa is ér annyit, mint a zsidó kultúráé. Lehet,
hogy nem ér annyit, de valamennyit ér azért. Minden nép
eredetmondája ér valamit. Mennyit? Hát annyit, amennyit érhet az,
ami Jézus előtti. Tolvajok és rablók írták.



Egyik Bokor-beli testvérem – szintén tanár, biológia szakos –,
Dőry Pista mondta, hogy teljesen értelmetlen dolog a gyerekeknek
történelmet tanítani az iskolában. A történelem arról számol be,
hogy miként változtak a határok. Például a Kárpát-medencében
határt húztak az utolsó másfélezer esztendőben az avarok. Messze
Nyugatig, és túl Bécs táján is. Aztán leverte őket a német-római
császár, s határát Keleten a Duna vonalánál húzta meg. Aztán
következett honfoglalásunk, s a határt ismét Nyugatra toltuk a
Lajta és a Fischa folyók közé. Aztán jöttek a törökök, és Mohács
után háromfelé szakították határokkal az országot: hódoltságra,
erdélyi fejedelemségre és a király országrészére. A felszabadító
háborúk visszarendezték a határt a szentistvánira. S végül
Trianonban tíz felé vagdosták hazánkat. A nyertesek mindig
hősökről beszéltek, saját magukról. A vesztesek mindig adót
fizettek, mint háborús bűnösök. A nyertesek mindig pusztították a
földet és népeiket. Ami Budán dicsőség volt, az Sztambulban,
Moszkvában, Bécsben gyalázatnak minősült. Ami Sztambulban,
Moszkvában, Bécsben dicsőség volt, az Budán minősült gyalázatnak.
Más és más dicsőséget tanultak Buda meg a többi város iskoláiban a
gyerekek. Ami azonos volt, az csak a föld és a népek pusztulása,
akármi is számított dicsőségnek vagy gyalázatnak itt vagy amott.
Kérdem ezek után, hogy értitek-e már, amit Jézus mondott: Akik
előttem jöttek, mind tolvajok és rablók.



Tessék egy palesztin, azaz filiszteus szemével olvasni az
Ószövetséget, s benne Dávid dicsőséges harcait a filiszteusok
ellen. Az ő szemükben az a gyalázat, maga. S ha magyar szemmel
olvasom, akkor micsoda? Egy szomorú tény: ezt csinálják a királyok,
az urak. Mit? Pusztítják a földet és a népeket. De hát csak ez van
az Ószövetségben? Nemcsak ez. Még sokkal rosszabb is.
Hálazsoltárok, melyekben megköszönik Istennek, hogy az ő
segítségével tudták pusztítani a filiszteusokat meg az
egyiptomiakat, mert tudvalevően Isten fojtotta bele őket a Vörös
tengerbe, és mert megint csak tudvalevően örök szeretettel
szerette népét, a zsidót. Akik Jézus előtt jöttek, mind tolvajok
és rablók.



És igazán nincs más az Ószövetségben, csak Isten segítségével
végrehajtott tömeggyilkosságok? De van, hiszen az Ószövetséget is
Isten képére teremtett emberek írták, akik tudták Isten igéjét,
hogy jókisfiúknak, jókislányoknak kell lennünk. Van benne ének a
szerelemről (Énekek éneke), van benne Tízparancsolat, van benne
templomépítés, van benne istendicséret (Az Úr az én pásztorom, nem
kell félnem). Van benne az a jó is, ami az emberben és annak
bármilyen vallásában is megtalálható: az, hogy jóknak kell lennünk.
De az egészet elborítja a határkiigazítás, a tömeggyilkosság és az
ehhez adott isteni segítség. Értitek-e Markiont és engem, akik azt
mondjuk, hogy mindenképpen meg kell szabadulnunk az Ószövetségtől?
És értetek-e engem, amikor mondom, hogy alighanem sohasem fogunk
megszabadulni tőle? Miért? Mert hiába tudjuk, hogy jóknak kell
lennünk, azért a hazánkat csak meg kell védenünk, és vissza kell
szereznünk, amit elraboltak tőlünk. Mert a románok a Tiszáig
akarnak jönni, mi pedig nem hagyhatjuk, hogy Moldovában
kipusztuljanak a csángók… Mert a spanyol és a francia földnek
sértetlenek kell maradnia, s a baszkok sohasem nyugodhatnak bele,
hogy spanyolok és franciák tiporják a megszentelt baszk földet… És
mert a spanyol és a francia és a baszk Isten azonosul az ő népével,
miként a zsidók Istene is azonosul a zsidókkal. Még ha az egyházak
vezetősége azonosulna is Markionnal, mi akkor is ragaszkodnánk a
magunk magyar, román, spanyol, francia, baszk Istenéhez. Mindahány
nemzet van a földkerekségen, mind azonosul a maga Istenével, amely
azt mondja ellenségeinkre, hogy üsd, vágd, nem apád.



Mert nemcsak azok a tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek,
hanem azok is tolvajok és rablók, akik Jézus után jöttek. A Jézus
után nem más, mint a Jézus előtt. Nincs különbség előtt és után
között. S ha van, az legfeljebb annyi, hogy a Jézus utániak már
sokkal fejlettebb tolvajok és rablók. A multik ma már úgy veszik
el a nemzeti vagyont, hogy határt sem kell módosítaniok, anélkül
is ki tudnak fosztani minket.

S mivel így van, ezért én vállalom, hogy Markion nyomába lépek, s
azt mondom, hogy amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig
naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt
is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos. Olyan
kereszténységről álmodom, amelynek szentmiséiben van változatlanul
három olvasmány. A harmadik az evangélium. Az első a világirodalom,
s benne mindaz, ami rárímel Jézus tanítására. Meg is van már az
ideiglenes olvasókönyve. Hamvas Béla Anthológia humana című
gyűjteménye, vagy pedig Sík Sándor és Juhász Vilmos könyve: A
Szeretet breviáriuma című. Megtalálhatók benne a Jézus előtti és
Jézus utáni világ jézusi hangjai. Azoké, akikre figyelnünk kell.
Mondjak neveket, akinek írásait találom e két kötetben? Mondok:
Hermész Triszmegiszthosz, Buddha, Lao-ce, Konfu-cse, Hérakleitosz,
Platón, Szókratész, Marcus Auréliusz s a Jézus utáni világ
énekesei: Benedek és Ferenc, Erazmus és Mórusz Tamás, Pascal és
Angelusz Sziléziusz, Tolsztoj és Dosztojevszkij, Böll és Grass…
Vég nélkül sorolhatnám. Nagyon figyelnénk a templomokban mise
alatt, ha ezeknek az írásait hallhatnánk első olvasmányként.



S mi lenne a második olvasmány? Hát részletek Wass Albert A
funtineli boszorkány című regényéből, Szabó Lőrinc Vang-An-Si-ja,
Sinka Virág balladája s mindaz, amit az évek hosszú során
hallhattatok idézni tőlem. S ez lenne az egész világon? A magyar
irodalom? Dehogy is ez lenne. Minden nép tudja, hogy jónak kell
lenni. Minden népnek vannak avatott tollú írói, akik nem csak
ószövetségi gyilkos Istent tudnak dicsérni, hanem tudják Jézus
Istenét is magasztalni, a jézusi szeretet Istenét is. Csodálatos
kórus lenne ez. Lopkodnánk más népek harmadik olvasmányaiból, s
betennénk a mi második olvasmányaink kötetébe.



S akármennyire is lehetetlennek gondolom, hogy leváltjuk az
Ószövetséget, s a második olvasmányt, mégis elmondom és leírom ezt,
mielőtt meghalok. Talán majd ha fejre áll a multik világa,
elkövetkezik egy jobb kor, amely tudni fogja, hogy bizony nem
készítjük az Úr útját addig, amíg hangozhat a szentmisében az is,
ami Jézus előtti, a tolvajok, a rablók és a tömeggyilkosok hangja.
Amen.



Bulányi György



Forrás:UDK - Új Demokratikus Koalíció - http://www.udk.hu/

 

 




 



Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot

 



 

Szerkeszd a Székely Enciklópédiát

GóbéWiki
- A Mi enciklopédiánk

 



 

Hírdesse szálláshelyét az

Erdélyi öko
közösség
honlapján
On-line szállásfoglalás


 

Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség

híreire




 


GóbéShop
a
legszebb székely népművészeti ajándékok




 


Ki lesz
a legszebb székely nő?
Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny




 


GóbéMall

Nyisson Ön is
online üzletet




 


GóbéTár
A
legolcsóbb tárhely Romániában 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE 




 

GobeVirtual-Az

Új honfoglalás
-Szerepjáték
komolyan




 

Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube
-ot




 


TA cikk forrása GóbéGraveCare
http://www.gravecare.gobeshop.com/

Ennek a cikknek az elérési útja:
http://www.gravecare.gobeshop.com/modules/news/article.php?storyid=154


 

Magyar Mérce: Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje

Dátum 2007/5/14 7:59:38 | Téma: Vallás

 

Bulányi Görgy a kommunista rendszer ismert katolikus ellenállója
60 éve titkon hordozott gondolatait adja közre: Az Ószövetség nem
Isten igéje.

Bulányi György 1919. január 9-én született Budapesten. A Pázmány
Péter Tudományegyetemen magyar-német szakos diplomát szerzett,
1943-ban szentelték pappá a piarista rend tagjaként. Piarista
gimnáziumokban tanított, ’45-ben Debrecenben fogott hozzá a Bokor
nevű kisközösség szervezéséhez, amelyet a korabeli hatóságok
illegális, államellenes szervezkedésnek minősítettek. ’52-ben az
elvtársak – bár az ügyész halált kért a fejére – végül csak
életfogytiglanra ítélték. ’60-ban szabadult amnesztiával, ezután
szállítómunkásként kereste kenyerét.

Miután a Bokor bázisközösség tagjai az Állami Egyházügyi Hivatal
Bulányinak küldött üzenete ellenére sem hagytak fel a katonai
szolgálat megtagadásával, 1982 márciusában a Lékai-inkvizíció
állami nyomásra eltiltotta a pátert a nyilvános misézéstől, megint
csak életfogytiglan. Kifogásolt tanításait a püspöki kar a Hittani
Kongregációhoz terjesztette fel. Ennek prefektusa, Joseph
Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) egy kompromisszum után
mentesítette az eretnekség vádja alól 1997-ben. Azóta ismét
misézhet, ha akad olyan merész plébános, aki meg meri hívni
templomába.





Már Jézus működése után mindössze száz évvel felmerült a
pogányokból lett keresztényekben az a gondolat, hogy meg kellene
szabadulniuk az Ószövetség terhes örökségétől. Markionnak hívják
azt a kisázsiai s Fekete-tenger melléki, Szinopé nevű városban
született és pogány görögből lett keresztényt, aki elvetette az
Ószövetség haragvó és igazságot tevő Istenét már a második század
első felében. Az akkori keresztény közgondolkodás azonban más
volt, mint Markioné. Saját apja, Szinopé püspöke közösítette ki őt.
Magam nagyvonalúan átlépem a szentmise első olvasmányát, mely
rendre az Ószövetséget hozza. Még a másodikat is, és csak az
evangéliumokról beszélek. Ezzel máris kései utódja volnék a 21.
században a 2. századbeli Markionnak. Vállalom ezt a helyzetemet,
és újra felvetem, hogy nem volna-e jobb, ha egyszer s mindenkorra
megszabadulnánk attól, hogy az Ószövetség is az Isten igéje. Azzal
vetem fel, hogy bizonyos vagyok abban, hogy ezt a műveletet a
keresztény vallások aligha fogják valaha is elvégezni. Aligha,
mert kétezer esztendő hagyományát nemigen lehet kiiktatni a
történelemből.

Mégis fel kell vetnem a kérdést, mert e hagyomány hatására rendre
úgy gondolkodunk, ahogyan Jézus Istene nem gondolkodik. Nem
rosszabb ez a hagyomány, mint más népek hagyománya. De mégis, az
Ószövetség egy nép, a zsidó nép eredetmondája, nemzeti kultúrája,
Jézus előtti kultúrája. S Jézus azt mondta magáról, hogy mindazok,
akik őelőtte jöttek, tolvajok és rablók, és nem hallgattak rájuk a
juhok. Ő az ajtó. Aki ezen, rajta keresztül megy be, az üdvözül és
talál legelőre (Jn 10,8-9). Hogyan tehetjük ezek után meg, hogy
mindörökre megnyomorítjuk Jézus tanítását azzal, hogy egy Jézus
előtti nép és kultúra szöveggyűjteménye után ugyanúgy odatesszük a
liturgia szavát, mint Jézus szavai után: Ez az Isten igéje.



Kispap koromban volt egy társam, aki öt évvel járt fölöttem. Már
növendékként bölcseleti és teológiai doktorátust szerzett. Nem
volt akárki. Meg is örökíteném nevét: Gerencsér Pistának hívták.
Nem szerzett szaktanári diplomát magának, gimnáziumainkban hittant
tanított. Ha tán nem is gondolta, de Markion tanítványa volt ő már
előttem. Egyszer mondta is nekem: Nem tanítom tovább az
Ószövetséget, Benedek Elek Magyar mese- és mondavilágát fogom
tanítani az iskolában. Megtette-e? Nem tudom. Hamar elsodorta
előlem az élet. Már ’48-ban kiment Amerikába, s ott folytatta
piarista életét, ’90 nyarán még találkoztam vele Buffalóban.
Értitek a lázadását? Azt gondolta, hogy a magyar kultúra
eredetmonda-világa is ér annyit, mint a zsidó kultúráé. Lehet,
hogy nem ér annyit, de valamennyit ér azért. Minden nép
eredetmondája ér valamit. Mennyit? Hát annyit, amennyit érhet az,
ami Jézus előtti. Tolvajok és rablók írták.



Egyik Bokor-beli testvérem – szintén tanár, biológia szakos –,
Dőry Pista mondta, hogy teljesen értelmetlen dolog a gyerekeknek
történelmet tanítani az iskolában. A történelem arról számol be,
hogy miként változtak a határok. Például a Kárpát-medencében
határt húztak az utolsó másfélezer esztendőben az avarok. Messze
Nyugatig, és túl Bécs táján is. Aztán leverte őket a német-római
császár, s határát Keleten a Duna vonalánál húzta meg. Aztán
következett honfoglalásunk, s a határt ismét Nyugatra toltuk a
Lajta és a Fischa folyók közé. Aztán jöttek a törökök, és Mohács
után háromfelé szakították határokkal az országot: hódoltságra,
erdélyi fejedelemségre és a király országrészére. A felszabadító
háborúk visszarendezték a határt a szentistvánira. S végül
Trianonban tíz felé vagdosták hazánkat. A nyertesek mindig
hősökről beszéltek, saját magukról. A vesztesek mindig adót
fizettek, mint háborús bűnösök. A nyertesek mindig pusztították a
földet és népeiket. Ami Budán dicsőség volt, az Sztambulban,
Moszkvában, Bécsben gyalázatnak minősült. Ami Sztambulban,
Moszkvában, Bécsben dicsőség volt, az Budán minősült gyalázatnak.
Más és más dicsőséget tanultak Buda meg a többi város iskoláiban a
gyerekek. Ami azonos volt, az csak a föld és a népek pusztulása,
akármi is számított dicsőségnek vagy gyalázatnak itt vagy amott.
Kérdem ezek után, hogy értitek-e már, amit Jézus mondott: Akik
előttem jöttek, mind tolvajok és rablók.



Tessék egy palesztin, azaz filiszteus szemével olvasni az
Ószövetséget, s benne Dávid dicsőséges harcait a filiszteusok
ellen. Az ő szemükben az a gyalázat, maga. S ha magyar szemmel
olvasom, akkor micsoda? Egy szomorú tény: ezt csinálják a királyok,
az urak. Mit? Pusztítják a földet és a népeket. De hát csak ez van
az Ószövetségben? Nemcsak ez. Még sokkal rosszabb is.
Hálazsoltárok, melyekben megköszönik Istennek, hogy az ő
segítségével tudták pusztítani a filiszteusokat meg az
egyiptomiakat, mert tudvalevően Isten fojtotta bele őket a Vörös
tengerbe, és mert megint csak tudvalevően örök szeretettel
szerette népét, a zsidót. Akik Jézus előtt jöttek, mind tolvajok
és rablók.



És igazán nincs más az Ószövetségben, csak Isten segítségével
végrehajtott tömeggyilkosságok? De van, hiszen az Ószövetséget is
Isten képére teremtett emberek írták, akik tudták Isten igéjét,
hogy jókisfiúknak, jókislányoknak kell lennünk. Van benne ének a
szerelemről (Énekek éneke), van benne Tízparancsolat, van benne
templomépítés, van benne istendicséret (Az Úr az én pásztorom, nem
kell félnem). Van benne az a jó is, ami az emberben és annak
bármilyen vallásában is megtalálható: az, hogy jóknak kell lennünk.
De az egészet elborítja a határkiigazítás, a tömeggyilkosság és az
ehhez adott isteni segítség. Értitek-e Markiont és engem, akik azt
mondjuk, hogy mindenképpen meg kell szabadulnunk az Ószövetségtől?
És értetek-e engem, amikor mondom, hogy alighanem sohasem fogunk
megszabadulni tőle? Miért? Mert hiába tudjuk, hogy jóknak kell
lennünk, azért a hazánkat csak meg kell védenünk, és vissza kell
szereznünk, amit elraboltak tőlünk. Mert a románok a Tiszáig
akarnak jönni, mi pedig nem hagyhatjuk, hogy Moldovában
kipusztuljanak a csángók… Mert a spanyol és a francia földnek
sértetlenek kell maradnia, s a baszkok sohasem nyugodhatnak bele,
hogy spanyolok és franciák tiporják a megszentelt baszk földet… És
mert a spanyol és a francia és a baszk Isten azonosul az ő népével,
miként a zsidók Istene is azonosul a zsidókkal. Még ha az egyházak
vezetősége azonosulna is Markionnal, mi akkor is ragaszkodnánk a
magunk magyar, román, spanyol, francia, baszk Istenéhez. Mindahány
nemzet van a földkerekségen, mind azonosul a maga Istenével, amely
azt mondja ellenségeinkre, hogy üsd, vágd, nem apád.



Mert nemcsak azok a tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek,
hanem azok is tolvajok és rablók, akik Jézus után jöttek. A Jézus
után nem más, mint a Jézus előtt. Nincs különbség előtt és után
között. S ha van, az legfeljebb annyi, hogy a Jézus utániak már
sokkal fejlettebb tolvajok és rablók. A multik ma már úgy veszik
el a nemzeti vagyont, hogy határt sem kell módosítaniok, anélkül
is ki tudnak fosztani minket.

S mivel így van, ezért én vállalom, hogy Markion nyomába lépek, s
azt mondom, hogy amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig
naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt
is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos. Olyan
kereszténységről álmodom, amelynek szentmiséiben van változatlanul
három olvasmány. A harmadik az evangélium. Az első a világirodalom,
s benne mindaz, ami rárímel Jézus tanítására. Meg is van már az
ideiglenes olvasókönyve. Hamvas Béla Anthológia humana című
gyűjteménye, vagy pedig Sík Sándor és Juhász Vilmos könyve: A
Szeretet breviáriuma című. Megtalálhatók benne a Jézus előtti és
Jézus utáni világ jézusi hangjai. Azoké, akikre figyelnünk kell.
Mondjak neveket, akinek írásait találom e két kötetben? Mondok:
Hermész Triszmegiszthosz, Buddha, Lao-ce, Konfu-cse, Hérakleitosz,
Platón, Szókratész, Marcus Auréliusz s a Jézus utáni világ
énekesei: Benedek és Ferenc, Erazmus és Mórusz Tamás, Pascal és
Angelusz Sziléziusz, Tolsztoj és Dosztojevszkij, Böll és Grass…
Vég nélkül sorolhatnám. Nagyon figyelnénk a templomokban mise
alatt, ha ezeknek az írásait hallhatnánk első olvasmányként.



S mi lenne a második olvasmány? Hát részletek Wass Albert A
funtineli boszorkány című regényéből, Szabó Lőrinc Vang-An-Si-ja,
Sinka Virág balladája s mindaz, amit az évek hosszú során
hallhattatok idézni tőlem. S ez lenne az egész világon? A magyar
irodalom? Dehogy is ez lenne. Minden nép tudja, hogy jónak kell
lenni. Minden népnek vannak avatott tollú írói, akik nem csak
ószövetségi gyilkos Istent tudnak dicsérni, hanem tudják Jézus
Istenét is magasztalni, a jézusi szeretet Istenét is. Csodálatos
kórus lenne ez. Lopkodnánk más népek harmadik olvasmányaiból, s
betennénk a mi második olvasmányaink kötetébe.



S akármennyire is lehetetlennek gondolom, hogy leváltjuk az
Ószövetséget, s a második olvasmányt, mégis elmondom és leírom ezt,
mielőtt meghalok. Talán majd ha fejre áll a multik világa,
elkövetkezik egy jobb kor, amely tudni fogja, hogy bizony nem
készítjük az Úr útját addig, amíg hangozhat a szentmisében az is,
ami Jézus előtti, a tolvajok, a rablók és a tömeggyilkosok hangja.
Amen.



Bulányi György



Forrás:UDK - Új Demokratikus Koalíció - http://www.udk.hu/

 

 

TA cikk forrása GóbéGraveCare
http://www.gravecare.gobeshop.com/



 

Ennek a cikknek az elérési útja:
http://www.gravecare.gobeshop.com/modules/news/article.php?storyid=154