Trianonnak már hatvan (85) éve,

Azóta sincsen jóvátéve,

Azóta egyre hull a vérünk,

Azóta magunkhoz se térünk,

Azóta minden óra hosszú,

Azóta tart a gyilkos bosszú!

Az ellenség „békére” vágyott,

Hazánk húsába belevágott,

Fegyvertelenségünk láttán

Belülről is támadt a Sátán,

Arcul köptek és meggyaláztak,

Megostoroztak s leigáztak!

Elvettek minden kincset tőlünk,

Hétszer is lenyúzták a bőrünk,

Megszálló sereg ült nyakunkra,

Még a hullát is kirabolva,

Idegen zsoldos lopta bérünk

Itta borunk és szívta vérünk!

„Nyugalom” lett hát „rend és béke”,

Kihalt temetők csendessége,

Még a sírokra is vigyáznak

Mert a halottak visszajárnak

Számon kérni az ősi főket

Ijesztgetni a felejtőket!

Népünket irtja kettős átok:

Kelet és Nyugat jó barátok,

Hirdeti új úr s régi szolga:

„Betelt már a magyarnak dolga,

Nem változnak ma már a határok,

Örök rabszolgasors vár rátok!”

De nincs nyugalom és nincs béke

És a harcnak még nincsen vége . . .

Az elárultak, megtagadtak,

A megkínzottak, meggyaláztak,

Az arculköptek, meggyilkoltak,

Akik mindenért meglakoltak,

Megátkoznak hóhért és bírót

Országvesztőt és magyarkínzót!

És visszahull a ránk szórt átok,

Százezerszer is: Rátok! Rátok!

Kik megtagadtátok az Eszmét,

Okoztátok a Nemzet vesztét,

Kiknek hatalma, rangja, pénze

Épült a koponyák hegyére!

. . . Mi nem felejtjük tartozásunk!

Bűnösöknek meg nem bocsajtunk,

Árulóknak halál lesz bére,

Gyilkosoknak csordul majd vére,

Besúgóknak nem lesz kímélet,

Zsarnokokra sújt végítélet!

Megfizetünk majd minden főért,

Férfiért, nőért, csecsemőért,

Leromboljuk a bálvány istent,

Ki vért ivott és felélt mindent,

Teremtünk majd egy új világot:

Magyarságot és szabadságot!

Hálás szemmel nézünk az égre,

Hazánkat visszanyerve – végre,

Kik szétszóródtunk a világon

Találkozunk Magyarországon,

És mire jogot vérrel szerzett

Győzelmi tort ül majd a Nemzet!

És lesz nyugalom és lesz béke

És a harcnak majd így lesz vége!