Dr.  Alex Sándor Kolozsy de Kolozs

                                                    FEKETE TENGER – DUNA CSATORNA

(Transylvanian Quarterly, 1984 augusztusa)

A SZERKESZTŐ HOZZÁSZÓLÁSA

Az S.M.H. 1984. június 9.-i szombati száma  Világhírek rovatában megjelent cikk felkeltette figyelmemet. Címe: Ceausescu’s Mix of Myth and Reality (Ceausescu féle legenda és valóság keveréke) Hella Pick, az angol Guardian munkatársának tollából. Miután erdélyi születésű (ma Románia) magyar vagyok, nagy érdeklődéssel olvastam e cikket, különösen, amikor tudatára ébredtem annak, hogy a Romániában lévő, Fekete-tengeri Duna csatorna létesítésével foglalkozik.

Az elbeszélés körvonalazza, hogy a kommunizmus 40 éve és Ceausescu 20 éves elnöklete alatt Románia hogyan vált egy elmaradott országból ipari országgá….”…s egy folyamatosan gazdagodó országgá, melynek további áldása a népszerű demokrácia nagyon készséges rendszere.”

Az elbeszélés körvonalazza, hogy az 50 km.-es csatornát májusban nyitották meg, melyet a román nép „hősies munkája” alkotott, s a népet állandóan buzdítják, hogy adjanak tiszteletet Ceausescu elnök előrelátó gondolkodásának.

De vajon tudatában van-e a világ annak, hogy Románia mennyi vért, izzadtságot és emberi életet áldozott fel e munka kedvéért ekkor, s a későbbi években is Ceausescu elnök vezetésével. Azon elmélkedek, vajon hány ember van tudatában annak, hogy az utolsó 20 év alatt emberek százezrei pusztultak el ezekben a haláltáborokban embertelen és megdöbbentő körülmények között, ahol rabszolga- munkásokként használták őket.

RABSZOLGA MUNKA! A huszadik század második felében, a civilizált Európa közepén.

                                                                                    Alex Sándor Kolozsy de Kolozs

IGAZ TÉNYEK A FEKETE TENGER – DUNA CSATORNA MÖGÖTT

Ez a tudósítás azon szerencsétlen emberek emlékének van szentelve, akik a Nagy Duna Csatorna haláltáboraiban pusztultak el Romániában.

Európa régi álma egy hajózható viziút kivájása a Fekete tenger és a Duna folyam közötti csatorna létesítésével, melyen a nehéz uszályok egyenesen Németországba hajózhatnak. A II. Világháború után a román vezetők azonnal elfogadtak egy tervet, mely a Duna-delta mocsarait mederbe szorítva öntözésre használhatóvá teszik, s egyúttal elkezdték a Fekete tenger és Duna-csatorna  építését a 60 kilométernyi úton Beszarábia és Constanta között, hogy elkerüljék a nehéz, 350 kilométernyi utat a Duna deltán keresztül.

 Románia tervét nagyban előmozdította annak a terve (mely Nagyrománia megalapításával kapcsolatos tervük volt), hogy megszabaduljon a nemzeti kisebbségektől, melyek Románia 60 %-át képezik, beleértve Erdély őslakóit, a több, mint 3,000.000 magyart és 250.000 moldovai csángót. Ezen évek alatt felfokozódott a kisebbségek elleni hadjárat, megragadva minden alkalmat arra, hogy eltöröljék a több, mint ezer éves magyar műveltségének hátterét és nyomait Erdélyben. Magyar falvak, városok és külvárosok részei, iskolák, egyetemek és templomok mind le lettek rombolva, vagy elrománosítva.

Hatalmas számú magyart erőszakkal elvitték Erdélyből, felcserélve őket a betelepítendő még nagyobb számú románokkal, hogy a lakosságot román többségűvé változtassák. A magyar beszéd szigorúan tilos volt. Aki ezen rendeletek ellen tiltakozott letartóztatták, megverték, kínozták, gyűjtőtáborokba vitték, s  gyakran nehéz munkára a Duna-deltába.

„Kezdetben e ténykedés számos lelkes önkéntest és ‘ifjúsági csapatot’ vonzott magához. De amint a Sztalin-i korszak mindinkább elnyomóvá vált, úgy vált ez a kezdeményezés is. Több, mint 60.000 ellenálló, papok, kisebbségi magyarok, földbirtokosok lettek munkába állítva a csatornánál, legtöbbször mint rabszolgák. Sokan meghaltak elképesztő körülmények között.” (Romania’s Danube Connection, Newsweek/ January 30, 1984, written by Michael R. Meyer with Douglas Stanglin, in Bucharest. Reprinted by Free Hungarians, May 1984)

Az évek folyamán ez a munka nagy anyagi megterhelést jelentett, mely hatalmas munkaerő mennyiséget követelt, lehetőleg ingyen rabszolga munkásokat. Így a saját népe iránt szélsőségesen elfogult román állam Ceausescu elnökkel az élén leleményes tervet készített – hogy az ingyen munkásokat a nem kívánatos kisebbségek, vallási és politikai ellenállók soraiból szedje össze – hogy megtartsa a szükséges keretet a Duna delta munkatáborai számára.

„Romániai hivatalos tudósítások szerint a románok egyharmad része rendőrségi besúgó volt. A magyarokat és zsidókat minden elképzelhető ok miatt feljelentették. Az 50-es években csak azokat nem vitték el Szilágy vármegyéből, akiket elfelejtettek, a Duna csatornához, rabszolgaként. (Transylvanian Hungarian Newspaper, USA, June 15, 1983, written by the late Transylvanian writer, Gizella Hervay.)

Az utólsó 30 évben becslések szerint legalább félmillió embert használtak ingyen rabszolga munkára ezen munkálatoknál, s ezeknek legalább 75 %-a erdélyi és moldvai magyarok voltak. Hogy az ingyen munka állandó létszámát biztosítsák, törvényeket léptettek életbe „hogy azok a polgárok, akik nyilvánosan bírálják Románia politikai, jóléti és gazdasági állapotát, vagy a kisebbségek kezelését kényszermunkára ítéltetnek hamis vádak alapján, mint ‘élősködő életet folytat’, vagy ‘rendszeresen megtagadja a munkát’.” (Amnesty International – Forced Labour in Rumania) Az ítélet általában nehéz munka volt.

Ezen törvény felhatalmazta őket, hogy szabadon szabaduljanak meg minden nem kívánatos ellenzéktől, kisebbségtől, vallási és politikai ellenállóktól – az ítélet: haláltáborokba való szállítás a Fekete tenger – Duna csatorna építéséhez.

„A 153-1970-es határozatot gyakran használták a Román hatóságok törvénybe lépése óta, hogy vád alá fogják és megbírságolják a neo-protestáns közösségeket, akik engedély nélküli imaszolgálatokon vettek részt.” (Amnesty International) 

Ezen törvényekkel jelentős mértékben visszaéltek a románok, akik feljelentettek és megbélyegeztek sok ezer kisebbségit, miután jól tudták a kemény büntetést. A hozzáállásuk a következő volt:  „Legalább egyel kevesebb magyar van!”.

Olyan esetek vannak feljegyezve, hogy magyar munkások ebédidőben anyanyelvükön beszéltek a gyárban. Letartóztatták őket ‘élősködő élet’-tel vádolva, annak dacára, hogy letartóztatásuk idején még alkalmazásban voltak. Számtalan esetben elítélték őket és megfelelő bírósági eljárás nélkül a haláltáborokra ítélték őket.

A letartóztatás után a vallatás napokig tartott, akár két hétig is. Ezen idő alatt megfélemlítették, verték és kínozták őket napi 15 órán keresztül. Állandóan kényszerítették őket, hogy egy bevallást írjanak alá bűneikkel kapcsolatban, s végül kínzások után, melyek között a körmök letépése szerepelt, fogakat rúgtak ki és bordákat törtek össze, a szegény áldozat hajlandó volt bármit aláírni, hogy megszabaduljon a kínzásoktól. Az ítéletet a kommunista párt három, vagy négy magas állású vezetője hozta az ítélet aláírása után már egy fél órával: nehéz munka a Duna delta haláltáboraiban.

A táborba szállítás magas biztonságú rendőrszállítókon, tehervonatokon történt, ahol 100-150 embert zsúfoltak minden kocsiba, padokhoz láncolva kevés, vagy nem létező egészségügyi berendezések nélkül, hogy a 3-4 napos utat így bírják ki észak Romániából a Duna deltába. Néha teherhajókon történt a szállítás, hasonló körülmények között. „A Duna-delta és a Duna – Fekete-tenger csatorna táboraiban uralkodó állapotok az Amnesty International híradásai szerint hasonlatosak azon foglyokhoz és a lelkiismeret bebörtönözötteihez, akik ott megalázó bánásmódban részesültek a hivatalosak részéről.” Amnesty International. 

Az állapotok minden táborban hasonlatosak, beleértve Cemavada, Periprava, Medgidia, Galati, Incula Mare Brailei, Gradina, Salcia, Stoenesti, Ghilia, Tataru, Tichilesti and Valea-Neagra táborait. A rabszolgáknak napi tíz órát kellett dolgozniuk, gyakran az ebédszünet alatt is, mivel nem teljesítették az előírt mennyiségű munkát. A rabszolgák, vagy foglyok élete rendkívülien nehéz volt. Igen nehéz kétkezi, képesítés nélküli munkát kellett elvégezniük – árkokat ásni, a földet eltalicskázni, teherautókat megrakni, mocsarakat csapolni, cementet keverni, építőállványokat emelni. Ez a látvány hasonlított a múlt idők római és egyiptomi birodalmaira, ahol rabszolgákat használtak piramisok, utak építéséhez, ami szinte elképzelhetetlen a huszadik században. Gyakran raboknak kellett a földet megművelni, disznókat nevelni, hajókat megrakni, mocsarakat csapolni sokszor elviselhetetlen körülmények között, mint  például nyáron, 120 F fokos hőségben és gőzben, állandó malária veszélyben.

„Barátok és rokonok látogatása nem volt engedélyezve, bár a hivatalos látogatókat gyakran körülvezették az építkezések színhelyénél mind a Duna-Fekete-tenger csatorna és a Duna-delta vidékén. Korábbi lelkiismereti bebörtönzöttek a Delta kényszermunka táboraiból közölték, hogy amikor hivatalos és/vagy idegen küldöttségek mentek át a táborokon, az ottani bebörtönzötteket eltávolították a nagy hajók tartó-terébe, vagy kényszerítették őket, hogy bújjanak el a nádasok mögött. Néhány alkalommal őrtornyokat semmisítettek meg mielőtt a látogatók megérkeztek e területre, s a tábor bejárata el volt zárva búzás zsákokkal. A táborokat ezután úgy ismertették, mint földművelő egységeket.” Amnesty International.

Különböző táborokban az őrök nem viseltek egyenruhát, hogy az idegen látogatók és újságírók ne ismerjék fel azt, hogy ez egy kényszermunkatábor. Az ételt elképzelhetetlennek és ehetetlennek jellemezték. A vizet napi két-három liter szűkítették zuhany és egészségügyi intézkedések nélkül. Járványok napirenden voltak, a raboktól súlyos áldozatot követelve. A táborok elképesztően túlzsúfoltak voltak.

„A Duna-delta kényszermunka táborai közül (különösen a szigeteken) még a legelemibb egészségügyi intézmények sem voltak, sem pedig orvosi ellátás.” Amnesty International.

Ha a foglyok közül bárki elégedetlenségnek adott hangot, a román hivatalos közegek  keményen megbüntették és a román állam elleni árulással, vádolták őket.

Ezen évek alatt Románia hanyatló gazdasági helyzete 30.000 bányász munka-megtagadásában csúcsosodott ki a Jiu Völgyben, 1977. augusztus 1-3-ig terjedő időszakban. Bár Ceausescu elnök meglátogatta Jiu Völgyét és javulást ígért, nem tartotta be szavát.

„4.000 bányászig terjedően, kik Románia magyar kisebbségéhez tartoztak el lettek bocsájtva és erőszakkal, eltávolították őket Románia különböző részeibe. Sok bányászt beosztottak a Duna – Fekete-tenger csatorna és Duna-delta kényszermunka táboraiba.” Amnesty International.

Mind e közben a csatorna nőtt és végül is be lett fejezve. A romániai kisebbségek gyermekeik életével fizettek. Fizettek megtört testükkel, szétrombolt lelkükkel. Ők fizették meg ezt a dicsőséges román munkát. Fizettek vérükkel, hiszen igen sokan soha nem tértek vissza. Sokszázezer lelte sírját a Duna-deltában, tömegsírokba temetve a csatorna két oldalán, mind fel lettek áldozva a Ceausescu elnök „Nagy Álmáért”.

Ezen beszámoló tartalma az Amnesty International, a Newsweek írásaiból lett merítve, s közvetlen erdélyi beszámolókból.                                                           

Írta a Szerkesztő

A Transylvanian World Federation Sydney-i Csoportjának elnöke

Alex Sándor Kolozsy de Kolozs