Hajdú Szokoly Zsófia
Nézek a téli délutánba
Fűtött szobámból, ablakomon át
Az emberek kint esernyővel járnak,
Eső verdesi szobám ablakát.
Ilyenkor felképlenek bennem
Megkopott képek, elévült dalok,
Az utcából már semmit se látok,
Merengőn nagyon szomorú vagyok.
Gondolatban már a múltban járok,
Egy másik szobának dupla ablakán,
Hol eső helyett hópelyheket látok,
Hisz haza gondolok e téli délután.
Eszembe jut mikor gyermek voltam,
És hólepel lepett be minden háztetőt,
Társaimmal vígan hógolyóztam
Úgy karácsony táján, mikor vártam Őt.
Múltak az évek, nagy leány lettem,
Az első hóvirágot hozták énnekem.
Téli nap volt mikor férjhez mentem
És télen született az első gyermekem.
Tél volt mikor ott álltunk a sáncon,
Tél volt mikor vesztettük csatánk
És tél volt, mikor az orosz horda
Már másodszor tiporta Hazánk.
Tél volt hogy hazulról kiszöktem,
Térdig érő hóban hagytam el Hazám.
Ott a határon az Istent arra kértem,
Hogy viszontláthassam még a drága Anyám!
Tél volt mikor újra hazatértem,
És keblemre öleltem Édesanyám.
Ott a hó-hullásnak ragyogó fényében,
Mintha az Úristen mosolygott volna rám.
Most nézek a téli délutánba,
Mint már annyiszor itt éltemen át.
Hisz nem történt más,
Mint itt minden télen:
Eső verdesi szobám ablakát.