Back to Home

 

FRIEDRICH KLÁRA

 

 

FORRAI  SÁNDOR  EMLÉKEZETE

     

 

Forrai Sándor tanár, írástörténész, rovásírás kutató, református presbiter 2007 május 25.-én távozott közülünk. Fájdalmas hiányát csak úgy enyhíthetjük, ha nem engedjük elfeledni tanításait és idézzük gondolatait. Van miből merítenünk……

 

A „rovásírás atyja” 1913-ban született Munkácson.  Innen a trianoni békediktátum következtében menekülniük kellett, mert édesapja , aki az ottani városi rendőrségen dolgozott  és a Turán Szövetség tagja volt, egymaga negyvenezer aláírást gyűjtött a visszacsatolás érdekében, amelyet vasutasok vittek  Párizsba. A kisfiú, akit szülei a  zöldhatáron menekítettek át testvérével együtt, már a családi otthonban megismerkedett a hazaszeretettel, magyar őstörténettel, cserkészettel, rovásírással.  Az elemi iskolát Diósgyőrben, a középiskolát a nyíregyházi Evangélikus Gimnáziumban és Újpesten végezte. Kiváló rajzkészsége volt, ezért diákkorában több kitüntetést kapott.  A katonaság után , 1935-ben a rendőrségen irodai alkalmazott lett, ahol megtanulta a gyors- és gépírást.  Ekkor vette észre a hasonlóságokat a Marsigli olasz hadmérnök által lemásolt botnaptár rövidítései és a gyorsírás között.  1939-ben feleségével gyors-és gépíró iskolát alapított, amelyet 1952-ben államosítottak. Felesége, Marika több gyors- és gépírásos tankönyvet írt, és a kettejük által kidolgozott feltételes reflexológia segítségével kitűnő eredményeket értek el. Sajnálatos módon a Tanár úr látása gyengült, így rokkant nyugdíjba került

 

Ősi írásunkkal kapcsolatos cikkei 1974 –től jelennek meg , többek között a Gyorsírók és Gépírók Lapjában, a  Magyar Nemzetben, az Élet és Tudományban, a Reformátusok Lapjában és a Turánban, amelynek szerkesztőségi tagja is. Mivel a finnugor származás és nyelvrokonság elméletet nem fogadta el, hiszen éppen a rovásírás  indokolja legjobban ezen elmélet tarhatatlanságát, nem közölték  írásait   a Magyar Nemzetben, s ez  igen bántotta. Végül a Reformáció 1998. 1-2. számában jelent meg a „Meddig sújtja még nemzetünket a Hunfalvy átok” c. korszaknyitó írása.  Ez után a kutatók és történészek közül többen kaptak bátorságot  a finnugor elmélet bírálatára.

 Első volt abban is, hogy őseink írását az elméletek rabságából kiszabadítva, széles körben igyekezett közkinccsé tenni. Ehhez hatalmas gyűjtőmunkával  létrehozott  egy  125 képből és magyarázó táblából álló rovásírás vándorkiállítást, ahol az érdeklődők  a szakmai vitacikkek helyett a rovásírás emlékeit  időrendben és az írástörténeti kapcsolatrendszerben elhelyezve ismerhették meg. Ebben a kiállítási anyagban mutatta be a  Fischer Károly Antal és Sebestyén Gyula  közlései óta előkerült  újabb emlékeket  is. A kiállítás 1975-ben a Református egyház XIII. kerületi, Frangepán utcai  gyülekezeti terméből indult ismeretterjesztő útjára.

 

1985-ben jelent meg a „Küskarácsonytól Sülvester  estig” címet és „egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink”  alcímet  viselő  könyve. Ebben írástörténeti áttekintést és ismereteket találunk  a  magyar  rovásírás eredetéről, kialakulásáról kapcsolatairól , rövidítési rendszeréről és természetesen a  rovásnaptárról. Itt  már kifejti azt a szintén úttörő gondolatot , hogy nem mi vettük át  türköktől az írást, hanem  az  átadók voltunk. Rámutat arra is , hogy a kutatók eddig nem vették figyelembe azt a tényt, hogy magyar anyanyelvünk lejegyzésére csak a rovásírás alkalmas, hiszen a latin betűírás átvételétől számítva csaknem ezer évre volt szükség, hogy az ebből hiányzó és  hangjaink lejegyzéséhez szükséges 13 jelet pótolni tudjuk. ..”a  magyar  nyelvet latinbetűs írással  jegyezni csak nagy  torzítás árán, vagy egyáltalán nem volt lehetséges. Az olvasó minduntalan tanúja lesz annak a harcnak, ahogy nyelvünk küzdött a betolakodó , idegen betűkkel szemben ..” írja e művében. Hasonlóan bátorságra volt szükség a sumer kapcsolat felvetéséhez, hiszen számolnia kellett azzal, hogy Torma Zsófiához hasonlóan emiatt kizárja magát a „tudományos” életből. 

 

1988-ban a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Otthon adja ki  „Az írás bölcsője és a magyar rovásírás”  című könyvét. Ebben már határozottan leszögezi, hogy ősi írásunk is része annak az  írásrendszernek , amely a mezopotámiai sumer és az egyiptomi képírásból fejlődött. Az utóbbival való rokonságra  az úgynevezett bogárjeleket hozza fel bizonyítékként. Az ókrétai, mínoszi szótagírással  és a négyezer évvel ezelőtti kínai írással is talál  kapcsolatot.

Fejezetet szentel a magyar rovásírás rövidítési rendszere és gyorsírás hasonlatosságainak , megismertetve bennünket egyúttal a gyorsírás történetével és jeles személyiségeivel.

 

Hat évvel később, 1994-ben egy 420 oldalas műben összegzi eddigi közreadott  tudásanyagát, kiegészítve újabb kutatási eredményeivel és Dr. Esze Tamás református presbiter  képgyűjteményével. E mű,  „Az ősi  magyar rovásírás az ókortól  napjainkig”  minden kutató és érdeklődő bőséges, pontos forrásanyaga lehetne, ha lenne újabb kiadása. Sajnos csak az antikváriumok ajánlatainak folyamatos figyelésével lehet néha hozzájutni. Megéri a fáradtságot, ha a Széchényi Könyvtárban tanulmányozzák azok, akiknek fontosak a megbízható adatok.

 

„A hon visszafoglalásának  1100. évfordulója alkalmából” jelentette meg magánkiadásban „A magyar rovásírás elsajátítása” című tankönyvét. „A hon visszafoglalása”  kifejezés és sok magánbeszélgetés bizonyítja azt , hogy nem fogadta el a „besenyő beüldözéses”, 896-os honfoglalás elméletet. Torma Zsófia erdélyi leletei és a rovásírás emlékei számára is meggyőzőek voltak korai kárpát-medencei jelenlétünkről. Gyenge látása miatt nem ő, hanem   felesége, Marika rótta a tankönyv szép rovásjegyeit. Bőségesen találunk benne átírási feladatokat, szabályokat. A két K betű használatával kapcsolatban a hangrendhez való illeszkedést tartotta helyesnek, azonban nyitottságára jellemző, hogy elfogadta és támogatta azt a felvetésemet, hogy kezdő rovásírók csupán négyszög alakú K rovásjelet használják.  Ebben a műben elsőként foglalja össze tömören, közérthetően a rovásírás rövidítési szabályait. Sajnos e munkája is hiányzik a könyvesboltok polcairól.

 

Nem törekedett mindenáron arra, hogy a még megfejtetlen emlékeknek olvasatot adjon. Bölcs véleménye az volt, hogy inkább várjuk meg az időt, amíg megtaláljuk az értelmezést segítő párhuzamokat, mert az elsietett, rossz olvasat hosszú időre félre vezetheti a kutatókat. 

 A tanítást diavetítő és felolvasó segítségével akkor is folytatta, amikor már elvesztette látását. Figyelemmel kísérte a rovásírás jelentős eseményeit, Szakács Gáborral együtt ennek köszönhetjük személyes ismeretségünket, atyai barátságát. Amikor 1985-ben a Tudományos Akadémián Róna Tas András előadást és diavetítést tartott a szarvasi csont tűtartóról, még csak  távolról tiszteltük  Forrai tanár urat. 1998-ban rendezett rovásírás versenyünk után azonban az a megtiszteltetés ért, hogy Sanyi bácsi levélben keresett meg minket, és segítségünket kérte elképzeléseinek megvalósításához, többek között egy rovásíró egyesület létrehozásához. Ez kezdetben Magyar Rovók és Rovásírók  Országos Szövetsége néven, jelenleg  Forrai Sándor Rovásíró Körként működik. 2000-ben és 2001-ben  kárpát-medencei versenyeinken  fővédnökként  vett részt. A sajtóban megjelent, őstörténetünkkel kapcsolatos írásokról felesége és felolvasó segítségével tájékozódott. 2003 tavaszán a Magyarok Házában ünnepeltük 90. születésnapját, amelyen a Turán szerkesztőségének több tagja is részt vett. Ekkor kiállításának még ép darabjai is  bemutatásra kerültek.

A mindenkori kormányzatok figyelmét igyekezett felhívni ősi írásunkra. Antall József és Orbán Viktor legalább megköszönték könyvét, levelét. Sólyom László köztársasági elnöknek 2005-ben Berg Károly volt tiszteletbeli csecsen nagykövet és Illés Zoltán környezetvédő politikus közvetítésével juttatta el főműve utolsó példányainak egyikét és levelét. Válasz még egy köszönőlevél formájában sem érkezett.

Barátságot ápolt Imaoka Juichiro japán tudóssal, akinek  átadta Himnuszunkat  rovásírással,  amely így bekerült az Imaoka által szerkesztett Magyar-japán szótár  15. oldalára.(Tokyo, 1973)

Részletes javaslattervet dolgozott ki egy Ópusztaszeren felállítandó, a vérszerződést megörökítő emlékmű létrehozására.

Magánéletével is példát mutatott.  A Hunnia folyóirat 1998. évi negyedik számában , a Magyar Nemzettudat Tízparancsolatában foglalja össze hazafiaknak ajánlott  és önmaga által is betartott életelveit. Forrásait mindig pontosan megnevezte és jó tanárként a jót kereste tanítványaiban, kutatótársaiban, embertársaiban. Amikor utolsó napjaiban  meglátogattuk a kórházban , terjesztő munkája továbbvitelére  bíztatott.

Egy életen át tartó, műveltségünket mentő munkájáért  hivatalos, állami kitüntetést  soha nem kapott. Ezért 2005 februárjában  az érdi, szegedi és móri rovásírók támogatásával  javasoltuk személyét a Magyar  Örökség Díjra. Az akkor 92 éves Tanár úrral együtt reménykedtünk, de a Magyar Örökség és Európa Egyesület nem tartotta  életművét és legnagyobb műveltségi kincsünket, a rovásírást  méltónak a díjra. Ezért a Forrai Sándor  Rovásíró Kör  megalapította a Szkita- Hun-Pártus-Avar-Magyar Nemzeti Örökség Díjat, amelyet elsőként posztumusz  Forrai Sándor  kapott meg és  Forrai Zsolt, a tanár úr  fia vette át a 2007-es Kárpát- medencei Rovásírás Versenyen.

   Forrai Sándor érdemeit  a következőkben foglalhatjuk össze:  

-Alapos előtanulmányok után rendszerezte a rovásírásról való  eddigi ismereteket.

-Cáfolta  a helytelen, hamis  elméleteket ősműveltségünket  illetően.

-Az új szempontok szerint elhelyezte  a rovásírást az egyetemes  írástörténet rendszerében.

-Vállalta az ismeretterjesztés, oktatás szervezésének, gyakorlatának nehézségeit. Tankönyvet írt  ősi írásunk terjedése és fennmaradása érdekében.

-Összegyűjtötte és közreadta  a rovásírás újabban felfedezett emlékeit.

-Tántoríthatatlanul próbálkozott  az egymást váltó kormányok figyelmét felhívni  ősi műveltségünk  íráskincsére.

-Folyamatosan figyelte a rovásírás eseményeit és támogatta a az előrevivő kezdeményezéseket.

 

    Elmondhatjuk, hogy megmutatta az irányt, kitaposta az ösvényt, járjunk hát rajta, mert ezen az úton egyetlen lépésünk sem vész kárba…..

.