A
Ház a hídon
című füzetemet 1999
nyarán írtam. Eredetileg egy terjedelmesebb, a hun-kelta-germán-tibeti
őstörténet és mitológia összefüggéseit feltáró könyvet szerettem volna írni,
de a munkahelyi elfoglaltság, a rovásírás terjesztése és a háztartás
ellátása után erre időm nem maradt. Így a főbb összefüggésekre ebben a
vázlatszerű füzetben igyekeztem felhívni a figyelmet. Ez olyan jól sikerült,
hogy a sámánokat és táltosokat összehasonlító részt szabadtéri
rendezvényeken, többek között a tápiószentmártoni Attila-dombon és a
Magyar-szigeten betű szerinti pontossággal fénymásolatban osztogatták (nekem
is), anélkül, hogy a nevem rajta lett volna. Más részeket pedig egy több
szabadidővel rendelkező kutató ültetett át saját terjedelmes művébe.
Örültem volna ennek a népszerűsítésnek, ha megemlít a szakirodalmában
|
|
A fejezetet díszítő kopjafák Kós Károly Néprajzi képeskönyv Erdélyből (1994.) c. könyvéből valók |
A házunkat hídra építettük, Ég és Föld közé, mert mind az Ég, mind a Föld, oly vonzó volt, hogy nem tudtunk választani. És szárnyaltunk nappalokon és éjjeleken Ég és Föld között, élvezve a Nap és a Hold világát. És tanultunk Isteneinktől az Égben, és tanítottuk az embereket a Földön. És volt egy hely a Földön, amelyet különösen szerettünk, egy hegyektől körülvett medence, itt nőttek a legmagasabb fák, itt futottak a legtisztább folyók, itt nyíltak a legszínesebb virágok, itt tenyésztek a legszebb állatok. És körbejárva a Földet itt pihentünk meg mindig, a legzöldebb pázsiton, játszadozva a busafejű, nagysörényű lovakkal, karcsú szarvasokkal, hosszúszőrű kutyákkal, nemes sólyommadarakkal, felfrissülve az almafák, körtefák, szőlőtőkék gyümölcsétől.
De egy nap egy békétlen Isten bevádolt minket a többieknél, hogy beavatkozunk a Törvénybe és nem hagyjuk a maguk útján fejlődni az embereket. Hogy írni, olvasni, számolni tanítjuk őket, hogy az Istenek beszédét és írását tanítjuk nekik, ezáltal a földlakók majd ellenük törnek. Hogy a lovak kicsinyeit befogva lovagolni tanítjuk őket és ezáltal majdnem olyan gyorsak, mintha nekik is szárnyaik lennének.
Mert a Törvény azt mondja, minden lénynek végig kell járnia az utat, és a hegyeket nem lehet megkerülni és a folyókat sem lehet megkerülni. Akkor az Istenek lejöttek a Földre igazságot tenni. És tetszett nekik, amit itt láttak és leheveredtek a csodálatos hegyektől körülvett medence pázsitjára, az óriási fák alá, és játszottak a lovakkal, szarvasokkal, kutyákkal és nemes sólyommadarakkal, élvezték a gyümölcsöket, és csodálkoztak, hogy milyen tanulékony az ember. Mert az emberek már az ő nyelvükön beszéltek, és az ő betűikkel írt üdvözleteket nyújtottak át égetett agyagtáblákon és meghívták az Isteneket bőr és nemezsátraikba és kőházaikba és ott húros hangszereken zenéltek az Isteneknek.
De az irigy, békétlen Isten ott kerengett közöttük, megrontva nyugalmukat. A Törvény, a Törvény, rikoltozta, szakállát, ruháját tépdesve. És az Istenek nem tehettek mást, be kellett tartaniuk a törvényt, ha be akarták tartatni teremtményeikkel. De mert a jó Istenek sokan voltak, békétlen Isten pedig csak egy volt, a következőképpen döntöttek: Romboltassék le a ház a hídon, és vétessenek el szárnyai mind a Tanítóknak, hogy a Földről el ne távozhassanak. De vétessék el a szárnya a békétlen Istennek is, és maradjon a Föld foglya. A Földlakók pedig felejtsék el az Istenek beszédét és írását, és alakítsanak ki maguknak saját beszédet és írást az idők folyamán.
Ezután a jó Istenek fájó szívvel eltávoztak e földi Paradicsomból, mert ők maguk is saját szigorú törvényeik foglyai voltak és az utat nekik is végig kellett járniuk és még nagyon is az elején tartottak…
A Tanítók pedig nyolcan voltak, kettő közülük testvér. Az idősebb ott maradt az ősi földön, a többiek pedig szétszéledtek, családot alapítottak, gyermekeket nemzettek, letelepedtek, vagy vándoroltak életük végezetéig. Utódaikra emléktöredékeket hagytak az ősi Paradicsomból: szárnyak suhanását, egy mély hang zengését, egy írás betűit, egy lósörény lebbenését, egy nyílvessző ívét, egy szablya villanását, egy sólyom kerengését, egy szarvas szökellését, egy gitár pengését, egy tulipánmező színeit, egy alma ízét, egy övcsat mintázatát, egy táltosruha hófehér vásznát, a szétszóródottak örök vágyakozását az Őshazába, és az Őshazában élők örök vágyakozását a csillagokba…
Az embereket pedig megtanították az állatok háziasítására, növények termesztésére, ércek bányászására és feldolgozására, szerszámok készítésére. A fazekaskorong, az égetett agyagtéglák és agyagedények, a lábas főzőüstök, a nyereg, a kengyel, a zabla, a kerekes kocsi, az eke, a bőrsátrak, bőrruhák, bőrcsónakok, bőrzuhanyozók, vászonruhák és meleg szőrmeruhák, szablyák, íjak, nyilak, tegezek, házak kőből és téglából, az asztal, a szék, a kanál, még a gomb is a Tanítók ajándéka az embereknek. Megtanították
hogyan tisztítsák ki sebeiket és mely növényekkel gyógyítsák betegségeiket. Megtanították hogyan díszítsék tárgyaikat, szarvas, sárkány, oroszlán, ló, madár, virág mintázatokkal és ugyanezeket hogyan szőjék ruházatukba. És a tanulással, munkával telt napok végén előkerültek a Tanítók hangszerei és énekelni, zenélni tanították az embereket, vagy beszéltek nekik az Istenekről, akik majd visszatérnek, és beszéltek nekik a Jóról és Rosszról…
Messze Délre húzódva családot alapított és gyermekeket nemzett a békétlen Isten is, utódaira örökítvén a Tanítók és más Istenek elleni gyűlöletét. És meghagyta nékik, hogy pusztítsák el a Tanítókat és a Tanítók utódait, munkájuk gyümölcsét, találmányaikat vegyék el és tanítványaikat fordítsák ellenük. És készítsenek minél pusztítóbb fegyvereket és költözzenek be az ősi földre és e fegyverekkel várják a visszatérő Isteneket.
Végül valaki még ott maradt velük, aki el is mehetett volna, mert egyike volt a jó Isteneknek. De maradt, mert apja volt a nyolc közül kettőnek és később keservesen megbánja maradását. Délre indul, ahol nyájakat dézsmáló oroszlánokra vadászik, és kétségbe ejtik a békétlen Isten által feltüzelt nomádok támadásai a védtelen falusi lakosság ellen. Tégla és kő városokat épít számukra, de ő maga nem lel nyugalmat. Magányosan lovagol a sivatagban, a homok véresre karcolja messzenéző kék szemeit, szárnycsonkjai elviselhetetlenül sajognak. Hatalmas lépcsős templomot emeltet, annak tetején tölti az éjszakákat, hogy közelebb legyen a csillagokhoz…
|
|
Fejfák, a-b: MagyarvaIkó, c: Jákótelke, d: Damos, c: Nagypetri, f: Sztána (Kalotaszeg) |
„Amikor az európaiak először kezdtek töprengeni azon, hol álhattak az olyan nagy bibliai városok, mint Ninive és Babilon, figyelmüket elkerülhetetlenül a Bag-dad környékén még mindig látható, tömör téglafalazással készült tornyok keltették fel. (…) Különösen két torony ébresztett érdeklődést (…) A másiknál, amelyet Birsz-Nimrudnak hívtak, ezen felül a torony lába körül fekvő, furcsa megüvegesedett téglafal halmok voltak meglepőek, valami roppant nagy hőhatásról tan úskodva, amelyre ma is nehéz magyarázatot adni. Nem csoda tehát, hogy erről a lenyűgöző alkotásról úgy hitték, azonos azzal a toronnyal, amely kiváltotta Isten bosszúját és az egyetemes hagyomány szerint égi lángok rombolták le, azaz Bábel tornyával.”
(Nicolas Postgate: Az első birodalmak – Helikon, 1985)
II. Utódok
Ozora, 1960-as évek
Pintér Endre, helybéli tanító és néprajzgyűjtő pesti barátjával, Miklóssal, és annak kislányával sétál a Sió partján. Mint legtöbbször, most is Ozora múltjáról beszélgetnek. Hogy vajon a helybéliek által Rogának nevezett Rua, hun nagykirály, a Kálvária-domb, a Vár, vagy a temetődomb alatt nyugszike? Létezik-e az alagút, amely az ozorai vártól Simontornyáig húzódik? Talále Pintér Endre rovásfeliratú tárgyat néprajzgyűjteményéhez? A kislány kéri apját, hogy tanítsa meg neki a rovásírást. A vízpart nedves homokjába írják a betűket. A kislány egész délután a rovásírást gyakorolja, másnap lemegy a partra, ahol a szél fodrozta víz már elmosta a tegnapi betűket és egy fehér kaviccsal a homokba írja:
Ozora 1848, október 6.
Roth Károly, császári és királyi vezérőrnagy hétezer fős katonasággal és Jellasics hátrahagyott ezerötszáz fő tartalékosával és tizenkét ágyúval Ozora ellen támad, amelyet ötven honvéd és néhány száz elszánt falusi és pusztai véd a Kálvária dombra húzódva. Roth serege megtorpan a lerombolt Sió híd előtt és az átkelés mikéntjét fontolgatva hatalmas, felfegyverzett magyar tömeget lát a Kálvária dombon, olyan túlerőt, hogy a vezérőrnagy nem mer támadást elrendelni, várakozással töltik a délutánt és az éjszakát. Másnap, hetedikén érkeznek Perczel, Görgey és Csapó Vilmos csapatai, Roth megadja magát a magyar honvédeknek. A néphagyomány ezt a csodát a Kálváriadomb alatt nyugvó Roga hun királynak tulajdonítja.
|
Fejfák, |
|
Ötven huszár volt akkor a Szabadság
annyi volt itt a nemzet, a magyar
És szembe, hozván a császár parancsát
tízezer fô tizenkét ágyúval
végig a völgyön a Sió lapályán
rohamra készen – középen a híd
Egy fél országrész fordul vérbe-lángba,
Ha az a hídfô, ha az is elesik….
(Illyés Gyula: Ozorai példa – részlet)
A csodák hátterében mindíg fellelhető Isten, vagy olyan személy, akinek ereiben csörgedez még néhány csepp a Tanítók véréből. Ilyen személyek voltak szkíta, pártus, hun, avar, magyar fejededelmeink, királyaink és az ő táltos papjaik. Számukra magától értetődő volt az Ég fiának lenni, mert királyságuk, tudásuk az égből szállt alá, mint ahogy ezt sumér ékiratos táblák is tanusítják. A vérszerződés szerinti jogos király, Koppány, brutális, káini meggyilkolása azonban azt jelzi, hogy a Tanítók vére elapadt az uralkodóházban. Csak két főrangú személyben bukkan fel újra, a XIV. században élt, Kán Lászlóban, Déva urában, akinek a Szent Korona iránti, szenvedélyes szeretete és tisztelete bizonyítja ezt és Mátyás királyban, akinek udvarában ismét használatossá válhatott a magyar nyelv és táltos tanácsadója volt.
„Népünk között van a legtöbb látó” – írja Magyar Adorján az „Ősműveltség”-ben. Ennek köszönhető, hogy a „Szent” István óta tartó és csak Mátyás király alatt szünetelő üldözés ellenére élnek még közöttünk táltosok. A táltos lelki, testi gyógyító, radiesztéta, botanikus, diplomata, jogtudós, művész és nem utolsó sorban a magyar történelem tudója. Táltosai csak a szkítáknak, pártusoknak, hunoknak, avaroknak, magyaroknak voltak és vannak. Éppen ezért felháborító, sértő az az ízzadtságszagú szolgálatkészség, ahogyan néhány szerző igyekszik összemaszatolni ősvallásunkat a szibériai sámánizmussal. Sem a magyaroknak, sem a germán-kelta népeknek sámánjaik nem voltak. Álljanak itt bizonyságul a táltosok és a sámánok közötti leglényegesebb különbségek:
1. A táltos isteni ajándékként fogadja el küldetését, megtiszteltetés számára, örömmel végzi.
– a sámán menekül a feladat elől, néha a szülők eldugják hetedik gyermeküket, máshová költöznek, csapásként fogják fel a sámánképességeket.
2. A táltos ép, egészséges, erős lelkű és testű ember, szuggesztív, méltóságteljes, tiszteletet, bizalmat ébresztő, hangja zengő, ruházata régen fehér volt, ma a kornak megfelelő, de mindenképpen tiszta, rendezett.
– a sámán beteges, gyenge idegrendszerű, neurotikus, testi‑leg eltérő, megjelenése ijesztő, bizarr, furcsa, mozgása,
ruházata rendezetlen, hangja magas, rikácsoló, gyakran részeg, vagy révült.
3. A táltos képességeit csak jó, nemes ügy szolgálatában használja, tetteinek indítéka nagyon gyakran a hazaszeretet.
– a sámán kapható rontásra, szerelmi praktikákra, pénzzel, javakkal, zsarolással befolyásolható.
4. A táltos ritkán használ eszközöket, legfeljebb gyógyfüveket, vagy nyugtató hatású húros hangszert (nem dobot!). Napjainkban megfelelő hatású zenéket.
– a sámánról csüngenek az amulettek, varázseszközök garmadáját hordja magával,amelyeket jó pénzért árul. Dobjaival iszonyú zajt csap. A sámándob alsó világának totemállatai – a csúszómászók – nincsenek a magyar népművészetben. A sámándob felső világának életfája bolygónk minden népénél megtalálható, tehát semmiféle szibériai rokonságra nem bizonyíték.
5. A táltosnak volt lova, a szárnyas, táltos paripa.
– a sámánoknak lovuk nem volt, legfeljebb dobjukat nevezik képletesen annak.
6. A táltos az Istennel való kapcsolatot a magányban, a csendben, a természetben való elmélyülésben keresi és találja meg, ehhez semmiféle révületkeltőt nem használ.
– a sámán rettenetes zajjal, dobolással, ordítozással, esztelen ugrándozással részegen, vagy révülten próbál a szellemvilággal kapcsolatot teremteni. De vajon milyen magasabbrendű lény az amelyet fetrengéssel, üvöltözéssel le-het megidézni? Az első sumer istenek, Apszú és Tiámat éppen zajongásuk miatt akarták eltörölni az embereket a Föld színéről, de Marduk, az akkád-sémita főisten a rendbontók segítségére sietett.
7. A magyar táltoshitre jellemző a bikaküzdelem. Ez a mitikus elem lehet a Bika csillagképpel kapcsolatos, de őrizheti a Gilgames eposz töredékét is, ahol Gilgames – akit egyes szerzők Nimróddal azonosítanak – egy féltékeny istennő által küldött bikát győz le.
– a sámánszertartásokon nincs bikával való küzdelem.
8. A leglényegesebb különbség, ami a táltosokat a sámánok fölé emeli, a
táltosok hazaszeretete, magyar nemzettudata, a magyar őstörténet igaz‑
ságainak ismerete, az ősök tisztelete, a szkíta-pártus-hun-avar-magyar ne‑
messég és hagyomány továbbvitele, ősi írásunk, a rovásírás használata.
– a sámánvallás ellenben Szibériától Tibeten át Ausztráliáig hasonló jellegzetességeket mutat és semmiféle egyedi, nemzeti sajátossággal nem rendelkezik. Alexandra David Neel írja, hogy Tibetben a lámaizmus magasabb rendű a sámánizmusnál és a lámák a sámánokat BÖH-nek, „utálatosnak” nevezik.
Gyakran hangoztatott ürügy a táltos-sámán fogalom összemosására, hogy a táltos szót nem lehet idegen nyelvre fordítani. Ez nem igaz, mert a latinban a magyar gyógyítókra a „magus” szót használták, amely szó mind a sumer rokonságra, mind Zoroaszter – Zarathustra vallására utal. Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi szerzetesnek 1968-ban, Buenos Airesben megjelent egy könyve, amely a XIII. századtól a XV. századig tartalmaz inkvizíciós-hitvédelmi peres jegyzőkönyveket. Az üldözött táltosokat, gyógyítókat ezekben a szövegekben magusnak nevezik.
A táltosok üldözésével és kiírtásával elvesztek olyan ősi gyógyszerek, amelyeket ma a legkorszerűbb laboratóriumokban sem sikerül újból előállítani. Így például a veszett állat gyógyítására, vagy a veszett állat által megmart ember megmentésére, a betegség bizonyos szakaszán túl nincs lehetőség. Fehér Mátyás Jenő, a fentebb említett írásában az inkvizíciós jegyzőkönyvekből idézi egy veszettségben szenvedő ember meggyógyítását. Széchenyi Istvánnak pedig Naplója tanúsága szerint a kutyáját kúrálták ki ebből a rettenetes kórságból. A hatásos gyógyító eljárások legtöbbje tehát végleg elveszett.
Az igen erőszakos és minden alapot nélkülöző táltos-sámán azonosítás hazaárulásnak is nevezhető, mert egyértelmű oka, hogy a Szovjetúnióhoz való csatoláshoz igyekezett leszármazási, néprajzi bizonyítékot adni. A nagy igyekezet eredménye szerencsére az lett, hogy e művek hazaszerető olvasója számára nyilvánvalóvá vált, hogy a sámán olyan a táltos mellett, mint a krampusz a Mikulás mellett.
Még ma is élnek közöttünk táltosok. Az ősi szentélyek romjain templomok épültek és e templomok papjai között voltak, vannak olyanok is, akik harcos, nemes bátorsággal őrzik a magyarságot. Lehet-e tagadni Mindszenty József, Márton Áron, Kiss Szaléz, Zakar András táltosságát, akiket szadista, kommunista pribékek börtönöztek be, rugdostak, ütlegeltek. Vagy a híveit testével védelmező Apor Vilmosét, akit vérszomjas szovjet megszálló lőtt agyon. Vannak olyan keresztény magyar papok, akik tovább viszik a táltos szellemiséget.
És vannak olyan természetgyógyászaink, akik nem csak a testet, hanem azokat a lelkeket is gyógyítják, akiket gyökértelenné, beteggé tett sok ezer éves ősi kultúránk elrablása, a finnugor eredet, a sámán vallás a „művelt” Európát kirabló kalandozások szégyenbélyege. Ezek a papok és természetgyógyászok őrzik és adják tovább „a szent örökség jelvényeit, az írásos pásztorbotot, mely a tudás tisztességét őrzi, s a tölgyfába rótt törvényt…”
„Meg kel vonnunk a határt a sámán extatikus őrjöngése és hörgése, a varázsló és boszorkány fetrengése, valamint a démoni erőktől mentes valóban Isteni érintések között.”
szent kultusz kialakulása (Junior, 1997)
„A magasabb világgal való érintkezés első feltétele a csend”
Hamvas Béla: Extázis (Mérték füzetek, szerk. Dúl Antal)
„El kel utasítanunk azt a feltételezést, hogy a magyar ősvalás sámánhit lett volna… Táltosaink inkább gyógyfüves gyógyítók, mint dobszóval, mérgekkel önmagukat kábulatba ringató gyenge idegzetű emberek.”
László Gyula: Árpád népe (Helikon)
|
|
Fejfa és lábfa, a-b: Magyarlapád (Enyed vidéke), c-d: Magyarpéterfalva (Kis-Kükiló vidéke) |
Hét hatalmas törzs, hét hatalmas nép lett a Tanítók fiaiból, leányaiból. A nyolcadik tanító, aki Északra ment utódokat nem hagyott maga után, de neve legendaként marad fönn a nép között, akit szerszámokat készíteni, halászni, vadászni tanított, akit elindított a fejlődés útján. Miután az Isteni Tudás magjait szétszórták a Földön a hét törzs Álmos fejedelemsége idején visszatért az őshazába, a Kárpát-medencei Paradicsomba. Álmost azonban megölték a békétlen Isten utódai, mielőtt megpihenhetett volna, hatalmas, hazatérést szervező munkája végén azon a földön, ahonnan ősapja, Magor évezredekkel azelőtt tanító útjára indult. Álmos megölése hadüzenet volt népe számára, baljós és gonosz jelzés, hogy igen kevesen maradnak majd, mire visszatérnek az Istenek.
|
Fejfák, |
|
„…a sémita Halévy, aki Bukarestből Párizsba tette át székhelyét és hosszú életén, hosszú tudományos pályáján végig hevesen cáfolta, tagadta azt, hogy a mezopotámiai ősnyelv turáni lett volna. Mezopotámiában szerinte soha nem volt más, mint sémita kultúra. Halévy azt hirdette, hogy a sumér nép nem is létezett… Halévynek nagy sikere volt. Lenormanttal szemben felül maradt, nem mintha igaza lett volna, de azért, mert ő 90 éves koráig élt és Lenormant meghalt 45 éves korában.
A Magyar Tudományos Akadémiának Goldzieher Ignác jelentette, hogy Halévynek ad a világ igazat: a sumér-magyar rokonság keresése abszurdum és eltiltandó. … szinte azt kel hinni, hogy egy magasabb hatalom – amelynek gondolatai nem a mi gondolataink – következetesen nem engedte, hogy akkor kiderüljön az igazság. Lenormant meghalt fiatalon, Sayce eljött Magyarországra, hogy megtan uljon magyarul a sumér nyelv miatt, azonban napok alatt súlyos betegséget kapott és vissza kelett utaznia.”
(Editor Esda, Buenos Aires 1982)
Istenek írása, Tanítók hagyatéka
Álmos meggyilkolásához hasonló véres hadüzenet volt Koppány felnégyeltetése. István idegen parancsra, idegenekkel öleti, nyomoríttatja meg a magyarokat, idegeneknek osztogatja a megöletett, vagy elűzetett magyarok földjeit. Fia, Imre herceg, a vérgőztől megundorodva a nyolcadik tanítóhoz és Levedihez hasonlóan nem hagy utódokat, szüzességi fogadalmat tesz, hogy ne keveredjen méltatlanokéval az ősi vér. „Engedetlenségéért” halállal büntetik.
Ahogyan Mezopotámiában az akkád-sémi elnyomók összetörték a sumer agyagtáblákat, lerombolták a sumer vallási szentélyeket, ugyanúgy hozott István törvényt a rovásírás ellen, László pedig az ősi szentélyek, a természetvallás helyszíneinek látogatását tiltotta meg. Ma már Istvánnak e törvényét is eltüntették, nem csak István védelmében, hanem mert ez a törvény pontosan azt bizonyította, hogy létezett a nyugati kereszténység és a latin betűvetés előtt is írásos kultúránk, rovásírásos kódexeink, ősgesztáink. Sőt, e törvény azt is bizonyította, hogy ezt az írást az egész magyar népesség használta, olyan korban, amikor az uralkodók is, pl. a frank Nagy Károly írástudatlanok voltak. A rovásírás tökéletesen megfelelt anyanyelvünknek, minden hangjára volt betű, míg a latin betűs írás ban 13 hangunkra (ty, gy, ny, ly, sz, zs, cs, k, j, ö, ü, á, é) nem volt, tehát visszafejlesztés volt a bevezetése.
Napjainkban a rovásírás jelentősége különösen megnövekedett számunkra. Ugyanis azok, akik 150 évvel ezelőtt a kommunizmus kisértetét rászabadították a világra – és ennek a kisértetnek 100 millió halott és 200 millió megnyomorított áldozata lett – most a globalizációval kisérletezgetnek. A „világ proletárjai egyesüljetek” jelszót a „világ országai egyesüljetek, mi pedig vezetünk benneteket” váltotta fel.
Ez ellen az új gyarmatosítás ellen hatásosan lehet védekezni a nemzeti sajátosságokhoz való ragaszkodással, azok megőrzésével, felmutatásával. Hála Istennek és őseinknek, mi magyarok sok nemzeti sajátossággal büszkélkedhetünk. Ezek közül első helyen áll csodálatos, egyedi anyanyelvünk, amely semmilyen nyelvi családba nem sorolható, bármennyit szorgoskodtak ezen idegen, vagy hazaáruló „tudósok”. Ennek a csodálatos egyedi anyanyelvnek lejegyzett ősi formája a rovásírás. A rovásírást elsősorban az teszi igen jelentőssé, hogy Kárpát-medencei ősiségünk bizonyítéka. Ezt azért fontos bizonyítani, mert a hivatalos akadémiai történetírás legfeljebb ezer esztendőt hajlandó nekünk itt engedélyezni, azt is úgy, hogy nem mi akartunk jönni, hanem a besenyők beüldöztek ide minket, idemenekültünk, egyebünk nem lévén, néhány finnugor szavunkkal, majd itt a szlávok megtanítottak minket földet művelni, állatot tenyészteni és néhány szláv szóra, mi pedig hálából kiirtottuk a szlávokat és végigraboltuk a befogadó, „művelt” Európát.
Pedig vannak nekünk 6-7 ezer éves rovásemlékeink Erdélyből, a tordosi kultúra rovásbetűs cseréptöredékei, amelyeket Torma Zsófia régésznő ásott ki, miután egy helybéli tanító, Vén András felhívta rájuk a figyelmét. Vitatott, hogy a közel 11000 (!) darab korong és cserépedény, amelyeken Forrai Sándor 30 százaléknak találta a ma is használatos rovásbetűk arányát, mire szolgált. Olvasást, írást tanító pedagógusként meggyőződésem, hogy itt egy iskola működött, ahol a betűkorongokból szavakat, majd mondatokat raktak ki. Van 3 db. 8500 éves tatárlakai (Erdély, Tordostól 20 km-re) amulettünk, helyi égetett agyagból, amelyek közül a kerek formájún 3 székely-magyar rovásjel van, mások még többet azonosítottak.
Ez a mi birtoklevelünk, tulajdoni lapunk a Kárpát-medencére, és egyúttal bizonyíték a sumer-magyar rokonságra is, mert Dél-Mezopotámiában hasonló írásjeleket találtak, de azok 1500-2000 évvel későbbiek, tehát mi vittük le az írást „Sumeriába”.
A rovásírás bizonyítja továbbá a szkíta-hun-avar-magyar folytonosságot, mivel ezeknek a népeknek a tárgyi emlékein a székely-magyar rovásírás betűi megtalálhatóak. Ugyanakkor e népeknek központi államalakulataik voltak a Kárpát-medencében: a szkítáknak i.e. 400-800 között, a hunoknak a 4-5. században, az avaroknak a 6-8. században, tehát nagyon igaza van Magyar Adorjánnak, hogy mindíg is itt éltünk, őshonosak vagyunk a Kárpát-medencében.
A rovásírás rendkívül fontos nemzettudatunk, különösen gyermekeink nemzettudatának felébresztése céljából. Egy népet, amelynek nincs nemzettudata, szégyenli történelmét, azt könnyű beolvasztani, globalizálni, gyarmatosítani. Ezért találták ki nekünk a Habsburgok a finnugor származást és ez később nagyon kapóra jött a szovjeteknek is, a kommunistáknak is. A beolvasztási törekvésekhez kitűnő ürügyet szolgáltatott a szovjet területen élő manysi, cseremisz, hanti, vogul, osztják, tunguz és egyéb obi-ugor rokonság hazugsága. Mindezt néhány „tudós” és „kutató” megfejelte azzal, hogy vallásunk szibériai sámánvallás, koronánk pedig osztják-szamojéd sámánkorona utánzata. Ezek már kimerítik a nemzetgyalázás fogalmát.
A felsorolt okok játszottak közre abban, hogy ősi írásunkat Istvántól kezdve üldözték és ma sem kívánatos. A kommunista írástörténészek még az inka csomóírásnak, a kipunak is nagyobb terjedelmet szenteltek, mint a magyarok régi írásának. Az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron sem voltak szalonképesek 6500 éves betűink. Bár díszvendégek voltunk, a német (?) rendezők megakadályozták, hogy pavilonunkra a latin betűs felirat mellett rovásírással is felkerüljön Magyarország neve, mert kapcsolatba hozható a germán runákkal.
A germánok szintén fára rótták, vagy kőbe vésték írásjeleiket, a runákat. Figyelemre méltó, hogy a betűformák szigorú egyeztetése esetén is a 24 runajelből 13 felel meg a székely-magyar rovásírásnak. Azonban hangsúlyozni kell, hogy a formailag egyező betűk hangalakja teljesen eltérő. A formai egyezés ilyen mértéke mégis igényelne valamilyen magyarázatot. A runa írás sokkal fiatalabb a szkíta-hun-székely-magyar rovásírásnál, i.u. a 2. században jelent meg, tehát amennyiben átvétel történt, csak tőlünk vehették át. A runák szintén jobbról balra olvasandók. Mivel a runa írás eredetileg 24 jelből állt, ezzel kevesebb hangot lehetett lejegyezni, mint a 34 betüs rovásírással. A germánok gyakran állítottak runa írásos köveket halottaik emlékére.
|
|
A runa írás jegyei
A képért köszönet dr. Krasznai Peturnak – Osteuropa Institut, Butzbach – Frankfurt |
„Ugyancsak ebben az esztendőben (1228)… a kolozsvári Wofgang inkvizitor Káld községben folytatott eljárást, ahol a régi pogányság fészke volt. Sajnálatos módon nincs részletezve az elkobzott „scripta curiosa” gyűjtőcím alatt említett könyvek tartalma, sem száma, de van egy nagyon sokat sejtető mondata „ismeretlen betűkkel” voltak írva. Ez a megjegyzés, miután megelőzi a tájékoztatás, hogy az a régi pogányság fészke volt, a kis Káld község, azt a gyanút kelti fel bennünk, hogy esetleg rovásírásos, régi magyar iratokról történik az első okiratszerű említés.”
Egy másik fejezetben olvashatjuk…
„Fontosnak tartjuk a kérdést megoldani: hol volt, kinek a kezébe kerülhetett az említett „ős-geszta”? Ezekre a kérdésekre ad választ a valószínűség meggyőző erejével az inkvizíció ama rendelete, amely a firenzei kolostor bizottsága elé utalja az elkobzott könyveket… A firenzei Antonin „Chronicon”-jának magyarok eredetével foglalkozó része ismeretlen forrásmunkán alapul. Eredettörténelmünkkel kapcsolatos adatait nem meríthette más forrásból, mint valami ősi krónikából, amely sokkal gazdagabb és bővebb volt, mint Anonymus és Kézai krónikája.”
„…A magyarföldi inkvizítorok buzgósága talán éppen anyanyelvűségünk irodalmi kísérleteinek kirtásával tett jóvátehetetlen kárt. Nagyobbat, mint történelmi tragédiáink, a tatárjárás és a törökdúlás együttvéve.”
Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció
|
Fejfák, Lele (Szilágyság) |
|
Ha a pápai inkvizíció nem tüntette volna el magyar nyelvű, feltehetően rovásírásos ősgesztáinkat, most biztosabbat tudnánk azoknak az uralkodóknak a találkozásáról, akiket népeik félisteneknek tartottak, mára pedig méltán váltak mitológiai hősökké: a hun Roga és Attila, a germán Siegfrid és a kelta Arthur (Arthus). Utánuk Európa történetében csupán Álmos és Árpád fejedelmeink, Mátyás király és a XI. században élt német Rőtszakállú Frigyes voltak olyan jelentős személyiségek, hogy már életükben legendákat szőtt róluk a nép.
A hun Roga még egy személyben volt papkirály, lovagkirály, táltos és hadvezér. Születési helyére, a Hargita vármegyei Rugonfalva elnevezése utal. Apjának tiszántúli szállásbirtokán társai, barátai lettek a római, frank, germán, gót uralkodók gyermekei, akik kezesként (és nem a rossz hangzású túszként) éltek Uldin udvarában, mivel szüleik a hunok adófizetői voltak. Ez azonban nem fogságot jelentett, hanem igen magas fokú iskoláztatást, megismerkedést idegen nyelvekkel, írással-olvasással, zenével, kézművességekkel, illemszabályokkal, harci kiképzéssel. Attila udvarában a frank, a gót király fiai, a burgund király leánya nevelkedtek, tanultak.
Az V. század nagy lovagfejedelmei híres kardokat birtokoltak, Attila a magáét egyenesen Istentől kapta. Siegfridé a Nibelung kincsből származó Balmung, Arthurt pedig a Tó Hölgye ajándékozza meg az Excaliburral.
„Irodalmi feldolgozásban ugyan nem maradtak ránk, de az Arthus történetek nevei felbukkannak a magyar oklevelekben is, mint személynevek, s a mondakör egy-egy motívuma talán hozzájárult a Toldi monda kialakításához.”
(Dömötör Tekla: Germán-kelta regék és mondák Móra, 1965.)
A másik összekötő láncszem a Grál kehely, amelynek magyar vonatkozásai is vannak. A Grál ősi, szent edény, eredete homályba vész. Talán az ősszkíták csöpögtették bele szerződéskötésükkor királyi vérüket. Talán a Grálról mondja Jézus az utolsó vacsorán:
„E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik”
(Lukács, 22-20)
Talán Jézus szkíta szokás szerint vérszerződést kötött az apostolokkal, akik közül néhányan jellemző módon megszegték azt. Makkay János őstörténész szerint a Turul nemzetség csodálatos csészéje a Grál kehely. Másoknak az a véleménye, hogy Arimatheai József ebben fogta fel tanítványának, a kereszten szenvedő Jézusnak vérét, így került a Grál az Arthur mondakörbe.
A Reader's Digest 1994-es válogatása közöl egy illusztrációt a Parsifál legenda kéziratából (Amiens, 1286). A képen Arthur párthus köszöntésre emeli kezét, vele szemben egy szarvas áll. Arthur baráti köréhez tartoznak Ban és Bors királyok. (Bán és Bars?) Kettejük közül Bors jelen van, amikor egy égből leereszkedő kar magával ragadja a Grál kelyhet. Kiss Irén és Tábori László közlése alapján (Demokrata 1997/36. sz.) Edward Burne Jones festőt erősen foglalkoztatta a Grál legenda. A haldokló Arthur mellé a magyar szent Koronát festette. Ugyanez az írás szól a Kárpát-medence természetes Grál kehelyként való felfogásáról is. Ezt a gondolatot támasztja alá Verőczei W. Ernő „Ufoexpedició” (Robottechnika Kft, 1996) című könyvében.
„A Kárpát-medence nem csak itt lakó kis népünk miatt kiválasztott hely, hanem azért is, mert egyedüláló földrajzi, geológiai alakzatával az egész országot védő falat alkot, egy esetleges kozmikus pusztítás elen.”
Igen érdekes, hogy ennek a kehelyszerű, geológiai alakzatnak, a Kárpátmedencének megvan a leképeződése a Holdon. Hédervári Péter írja, hogy a Printz kráter környékén a Hold törésvonalai pontosan olyanok, mint a Duna, Tisza és mellékfolyóik. (Hédervári Péter: A Hold és meghódítása – Gondolat, 1970, 181. oldal)
|
|
A Duna, a Tisza és a Tisza néhány (önkényesen kiválasztott) melékfolyólya.
A jobb oldalon lévő keretben a Prinzrianásokat és néhány melékágukat látjuk. A hasonlóság rendkívül figyelemreméltó |
A Somerset grófságbeli domb, amely alatt egyes legendaváltozatok szerint Arthur nyugszik és amelyre a Glastonbury apátságot építették, mesterséges eredetű és erősen emlékeztet a szkíta kurgánokra. Arthurról egyébként ugyanúgy, mint Csaba királyfiról és Rőtszakállú Frigyesről azt tartja népe, hogy vissza fog térni, ha országa nagy bajban lesz.
Attila és Siegfrid élete családi szálakkal is egybeszövődik. Siegfrid az ifjú germán hős felségül veszi a burgund királylányt, Kriemhildet. Hágen, a cselszövő, aki Attila udvarában már megfordult fogolyként, megöli Siegfridet a Nibelungok kincséért. Shakespeare ismerhette e germán történetet, mert Jágo jelleme megtévesztésig hasonlít Hágenére. Érdekes párhuzam az is, hogy a varázsló Nibelung törpéket a köd fiainak nevezik. Wass Albert pedig azt írja a táltosokról, hogy képesek voltak pillanatok alatt ködszerű tüneményben eltűnni. Innen ered a „Köd előttem, köd utánam” magyar szólás. Alexandra David Neel is beszámol arról, hogy egyes tibeti lámák hasonló módon válnak láthatatlanná. Attila feleségül kéri Siegfrid özvegyét és gyermekük is születik. Mindez nem csupán germán hősrege, hanem Verancsics Antal és Thuróczy János krónikájában is szerepel. Kriemhild azonban boszút akar állni és meghívatja Attila udvarába Hágent és a Siegfrid halálában cinkos burgundiakat. Csata kezdődik és itt hal meg egy burgund keze által Buda, Attila bátyja. „Csak a gyűlölködő Jordanes álítja, hogy Attila megölte Budát.” – írja Szász Béla.
Priszkosz is beszámol Buda özvegyénél tett látogatásáról, aki jólétben, rangjának megfelelően él Attila udvartartásában, nem mint egy üldözött, nemkívánatos személy. Priszkosz írja továbbá, hogy Attila erősen követelte egy római bankár kiadatását, aki Attila írnokától értékes serlegeket csalt ki. Bár Attila töméntelen kincs felett rendelkezett, e serlegek elvesztése olyan mélyen érintette, hogy Budával egyetértésben az írnokot árulás miatt keresztre feszíttette. Tolvajlással vádolta a bankárt, aki arra hivatkozott, hogy a serlegeket nem tudja visszaadni, mivel azokat földi ember nem használhatja, mert Isten számára készültek, ezért papoknak adta tovább, „bizonyos mennyiségű” ezüstért. Jellemző a bankár-észjárásra, hogy hasznot lehet húzni Isten serlegeiből, de inni nem szabad belőlük. Attila a római követekkel hadüzenetet küldött, ha a bankárt, vagy a serlegeket ki nem adják. Igen valószínű, hogy a Grál is a serlegek között volt, ez magyarázza az egyébként bőkezű és lovagias Attila ragaszkodását hozzájuk. Feltételezhető, hogy azért történik említés több serlegről, mert Attila másolatokat készíttetett a Grálról, hogy avatatlanok ne ismerjék fel az igazit.
Az is csak feltételezhető, hogy Roga, Attila, Siegfrid és Arthur vérszerződést kötöttek, melyhez a Grál kelyhet használták. Az viszont bizonyos, hogy a Szent Korona, a Grál kehely és Isten Attilának ajándékozott kardja egyazon uralkodói jelvényegyüttes darabjai. Most csupán a Szent Korona van birtokunkban, de talán majd ismét méltónak fognak találni minket az Istenek…
|
Sírfák, a-b:
fejfák, |
|
|
A Magyarok Istenének uralkodói jelvénye tehát a Szent Korona, a Grál kehely és Attila kardja. E három nemes jelvényből kettő elveszett, ugyanúgy, ahogy a kárpát-medencei Paradicsom kétharmad része. Csak reménykedhetünk, hogy a Kehely és a Kard jelenleg olyan jó helyen vannak, mint volt a Korona 1307-1310-ig az erdélyi Kán Lászlónál, Déva uránál.
Déva vára vulkánikus eredetű csúcsra épült a XIII. században. A régészek szerint római erődítmény romjaira, de a hely olyan erősen szakrális jellegű, hogy egyike lehetett az ősi helyőrségek láncolatának, amelyeket Mezopotámiáig építettek ki a Tanítók és utódaik. Kán László, mint egyike ezen utódoknak, nem fogadta el az idegen, bajor Ottót királyának. Ez a semmirekellő Ottó annyira nem becsülte a Szent Koronát, hogy csak másnap vette észre, amikor lovaglás közben a nyergére kötött fatokban elvesztette. Hosszan kellett csatlósainak visszalovagolniuk, mire az út szélén a sárban megtalálták.
Kán László teljes mértékben tudatában volt a Szent Korona jelentőségének, a magyarok jogos örökségének tartotta. Bizonyítja ezt, hogy csak Déva fellegvárát érezte méltó és biztonságos helynek őrzésére, miután az Árpádház férfiágon kihalt 1301-ben. Ottót azzal az ígérettel, hogy leányát hozzá adja feleségül, magához hívatta, börtönbe zárta és a Koronát elvette tőle. A börtönbe zárás oka valószínűleg az a felségsértés volt, ahogyan Ottó a Koronával szemben viselkedett, hagyván azt a sárban heverni.
Kán László egy évnyi büntetést szabott ki Ottóra, majd miután az lemondott trónigényéről, szélnek eresztette. Közben V. Kelemen pápa meg akarta koronázni Anjou Károly Róbertet, de nem volt mivel, mert Kán László a Koronát nem adta ki. Ezért Gentile bíboros, pápai követ a Szent Koronát megfosztotta jogaitól, Kán Lászlót egyházi átok alá helyezte, kiközösítette, ami azt jelentette, hogy bárki büntetlenül megölhette. Új koronát csináltattak, azzal koronázták meg Károly Róbertet. Az egész procedúra azonban teljesen hiábavaló volt. Ugyanis a Szent Korona jogai magától Istentől valók, azoktól földi ember meg nem foszthatja. Kán László hatalma pedig igen nagy volt, és népszerűségét még jobban megnövelte a magyarok szemében, hogy Ottó megleckéztetésével visszaállította a Korona becsületét, így nem kellett attól tartania, hogy bárki kezet mer emelni rá. Károly Róbert megkoronázása pedig érvénytelen volt, mert nem a Szent Koronával történt.
Kán László nem a kiátkozás hatására, hanem az után másfél évvel visszaadta a Szent Koronát. Hogy miért döntött így, az ugyanolyan talány, mint hogy Attila miért fordult vissza Róma vagy Ravenna kapui elől. Mindkettőjük származása, hatalma tudása, népük műveltsége ősíbb és nagyobb volt, messze megelőzte azokét, akik előtt végül meghajoltak. Döntő, de egyelőre megmagyarázhatatlan kérdése ez történelmünknek. A Korona pedig csak 1464 tavaszán került ismét méltó főre, Hunyadi Mátyáséra.
|
|
Fejfák és lábfák, a: pár lábfa, b: fejfa, Magyarózd (Kis-Kükülő vidéke), c: fejfa, Hari (Kis-Kükülő-Maros köze) |
Megszületünk egy testalkattal, csontozattal, arccal. Aztán változik az alkat, az arc, néha még a szem színe is. Lefoszlanak az életek, évek lerakódásai, és ha volt valami nemes, hatalmas élet, amelynek részesei lehettünk, az egyre jobban átfénylik. Leginkább a hang emléke marad meg, egy hang elindít valamit, elhúz egy függönyt, kinyit egy múltra néző ablakot. Glenn Danzig zenéje hun lovasrohamot idéz fel, neve pedig Dengiziket, Attila egyik fiát, akiről Danzig (mai nevén Gdansk, Lengyelország) városát elnevezték. Tolcsvay Béla zenéjén, hangján keresztül táltosaink üzennek. Ronnie James Dio és Szakács Gábor, a harcos, igazságkereső lovageszmények feltámasztói. Cziránku Sándor Csángó halottsiratója már sok ezer évvel ezelőtt visszhangzott a Kárpátok bércein.
|
Fejfák: |
|
„… a népet szórakoztató vándorénekesek, regősök, már Szent István korából ismertek. Ősi történelmünk dicsőségét, eredet legendáinkat, pogány elődök meséit… …énekelve kivívták maguk elen a szent király nemtetszését, aki az esztergomi Szent Lázár kórház felügyelete alá rendelte őket. Ez annyit jelentett, hogy „Szent Lázár szegényei”, vagyis a bélpoklosok jelzőjével ilették őket. A nép félelme a bélpoklosoktól, leprásoktól, jóidőre kiközösítette őket az emberi közösségből.”
Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció
(Gede Testvérek BT. 1999.)
|
|
Húros hangszer a pécsi székesegyház egyik szobrán (XII. sz.)
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról (Móra, 1982.) |
Magyar az, aki szkíták, hunok, pártusok, avarok utódának, sumérek rokonának hiszi, érzi, tudja, vallja magát. Finnugor az, aki finnugorok, obi ugorok, cseremiszek, hantik, manysik, stb. utódjának hiszi, érzi, tudja, vallja magát. Török az, aki törökök utódának hiszi, érzi, vallja magát.
Sokan a családnevekből próbálnak következtetgetni, pedig nem a név számit, hanem a génjeinkben tárolt ősi emlékezet. Mert a legszíntisztább magyar volt Aulich Lajos és Láhner György német származású tábornok, Damjanich János szerb nemzetiségű tábornok, Knézich Jenő horvát nemzetiségű altábornagy, Lázár Vilmos örmény származású ezredes, Leiningen-Westerburg Károly német gróf, Pöltenberg Ernő osztrák nemes és lovag, Schweidel József osztrák tábornok, Mindszenty (Pehm) József esztergomi érsek és még hosszan, nagyon hosszan folytathatnám a sort. Nem volt magyar és méltatlan volt az utólag felvett szép magyar névre Aczél (Appel) György, Farkas (Löwy, Wolf Hermann) Mihály, Kádár (Csermanek, Lupták) János, Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Révai (Léderer) József, Révész (Reisch) Géza és még sok más, megtévesztés céljából nevet változtató magyargyűlölő.
|
Fejfák, |
|
Veszteségek
2000 februárjában a románok meggyilkolták a Tiszát, Magyarország és talán az egész Föld legszebb folyóját. Megmérgezték, megölték, kiirtották ritka halfajait, vízimadarait, a környezetében élő utolsó rétisasokat. Tönkretették a tiszai halászatból élő halászok életterét, halálos méreggel veszélyeztették több százezer felnőtt és gyermek életét. A bűn az Égbe kiált… Lesz-e rá végre válasz az Istenektől? Most már a Tiszáért is szól a Csángó halottsirató…
Mind a jogtipró módon elrabolt területeken, mind az anyaországban megindult az orwelli történelemhamisítás. A kommunisták kapva kaptak a Habsburgok által összeeszkábált finnugor elméleten és az ősi föld, a több millió emberélet elrablása után elrabolták őseinket, a szkítákat, hunokat, pártusokat, avarokat és rokonainkat, a suméreket. Ezen ősöktől örökölt csodálatos, egyedi, semmilyen más nyelvvel össze nem hasonlítható nyelvünket finnugornak sértegetik. Ősi vallásunkat, amelynek alapja az ősök tisztelete, az egész élő természet tisztelete és ismerete, szibériai sámánvallásnak gyalázzák. Ma a legmodernebb elméletek közé tartozik a Gaia, az élő föld elmélete, ugyanez az elmélet már évezredekkel ezelőtt a magyarok ősvallásának alapja volt.
A női munka bevezetésével a kommunisták elrabolták a családot, a biztonságot adó összetartozást, a nemzetséget, a hagyományokat, neurózisba, alkoholizmusba, drogfüggőségbe taszítva az utódokat.
A kommunisták megpróbálták elrabolni a magyaroktól értelmiségi rétegét úgy, hogy 1945 után szinte kizárólag csak az ő pribékjeik, azok gyermekei, vagy a lumpenproletárok gyermekei tanulhattak tovább, e két kategória egyébként gyakran egybeesett. Diplomákat osztogattak egymásnak, de ettől még értelmiségivé nem váltak. Így állt elő Magyarországon az a nevetséges helyzet, hogy az értelmiségnek többnyire nem volt, nincs diplomája. Az értelmiség tömegeinek parancsolgattak durva, írástudatlan, kommunista bugrisok, Hamvas Bélákat rugdostak fenékbe bestiális, kommunista párttitkárok, több nyelven beszélő tanárokat aláztak meg naponta hat elemit végzett, kommunista iskolaigazgatók. Múlt idő? Elmúlt? Ma ezeknek a kommunistáknak az utódai, unokái cserélgetik havonta több milliós értékű autóikat. Kapitalistábbak és rothadtabbak a „rothadó kapitalistáknál”. A mi vigaszunk csupán annyi lehet, hogy ha diplomások is, értelmiségivé soha nem válhatnak.
Megváltoztathatják nevüket, vehetnek kutyabőrt, járhatnak illemtanárhoz, nyelvtanárhoz, ők a békétlen Isten által felhasznált, felbérelt gyilkosok, rablók, tolvajok, vagy ezek utódai,
· akik agyonverték, szétkergették a földhöz, mezőgadasághoz, állattenyésztéshez rendkívüli módon értő magyar parasztságot
· akik az ősi magyar búzafajtát rossz keresztezésekkel tudatosan tönkretették
· akik a Földön egyedülálló, tejtermelő és értékes húsú szürkemarhát tudatosan kiirtották
· akik tizezerszámra küldték vágóhidra a Föld legértékesebb lóállományát,
köztük a kisbéri fajtát, amelyből a máig utolérhetetlen Kincsem is származott
· akik kiirtották a fákat, a magas fákat, az „égig érő fákat” azzal az ürügy‑
gyel, hogy allergiát okoznak, pedig az allergiát az ő autóik, repülőik, és
vegyszerezett élelmiszereik okozzák
· akik tudatosan rossz kezeléssel tönkretették a magyar almáskerteket, majd a maradék almafákat tűzelhalás ürügyén kivágatták
· akik a fákkal együtt kiirtották az ott fészkelő ritka, nemes, egyedülálló madárfajtákat, sólymokat, sasokat
· akik szakszerűtlen bányászattal tudatosan tönkretették a világon egyedülálló hévízforrásainkat
· akik helytelen műveléssel tudatosan tönkretették a világon egyedülálló magyar szőlőtermesztést és borászatot
· akik a műemlék épületeket szétverték, vagy lumpenproletár ivócimboráikkal lelakatták
· a műkincseket hálából, hasonszőrű, szadista „felszabadító” haverjaiknak herdálták, a felbecsülhetetlen értékű könyvtárakat felgyújtották, az utolsó Koronaőrt felelősségre vonták, miért nem dobott kézigránátot a Szent Koronára
· akik a találmányokra rátelepedtek, és a feltalálókat bolondokházába záratták
És a kommunisták most eladják a maradékot a bankároknak, akik mindent felvásárolnak, mint Palesztinában, elsősorban a földeket, aztán az elektromos, víz- és gázműveket, a telefontársaságot, közlekedési vállalatokat, amelyeknek birtoklásával meg lehet bénítani egy országot. A bankárok törvényt hoztak arra, hogy a havi robot ellenértékét csak bankjaikban lehessen felvenni. A fizetések kiadásáért egyre nagyobb uzsorát vetnek ki, majd amikor az uzsora nagyobb lesz, mint a fizetésünk, adósaikká, rabszolgáikká válunk. A bankárok az uzsorát háborúk kirobbantására, fegyverek fejlesztésére költik.
Újból és újból felperzselik ősi földjeinket. Kijev környékét a csernobili atomkísérlettel és az azóta is halálos sugárzást kibocsátó atomerőművel pusztítják, mert ott élt Emese és fia Álmos. Pusztítják Irakot, mert ott volt Suméria. Pusztítják Csecsenföldet, mert ott volt Levédia.
Végül a bankárok összeterelik a maradék magyarokat és az utolsó moccanásig és még utána is hét napig lőni fogják őket a békétlen Isten utódai által kitalált, Hirosimában, Nagasakiban és Csernobilban kipróbált atomfegyvereikkel. Aztán e fegyverek csövét az ég felé fordítják és várják a viszszatérő Jó Isteneket.
A világ többi részén pedig televízión nézik mindezt az emberek.
|
|
Fejfák, a: feleség és férj régi (még felirat nélküli) fejfái, b: kisfiú, nénje, anyjuk és nagylány testvérük fejfái, Hadadnádasd (Szilágyság), c-d: férfi és női fejfa, Börvely (Szatmár vidék) |
„Mióta Versailes 1919-ben politikailag létrehozta a szlávságot és kezére adta Kelet-közép Európát, a tér élete megdöbbentően eldurvult. Az emberekkel való bánásmód, a brutalitás égbekiáltó fokát érte el. Versailes egy rettentő betegséget oltott Európa szívébe.”
Dr. Padányi Viktor: A nagy tragédia
(Gede Tibor, Ausztrália 1952, 1977)
„…Magyarország a bolsevizmus eleni négyéves küzdelmében elesettekben, sebesültekben és eltűntekben 420.000 honvédet vesztett, ebből 120.000 a Szovjetúnió haláltáboraiban pusztult el. Ezen kívül a Szovjetúnió az országból 295.000 polgári személyt hurcolt el, akiknek zöme szintén elveszett… Maga az orosz hadvezetőség is módszeresen gondoskodott az ország kirablásáról. Egy év alatt az ország élelemkészletét és álatálománya zömét felemésztették, fizetés nélkül. Vonatok, szerelvények százai vitték ki az országból a gépeket, gabonát jóvátételként, az álatokat pedig a Hortobágyra terelték össze, de mire kiszálításukra kerülhetett volna sor, a legtöbb takarmányolás nélkül megdöglött… A szovjet haderő megjelenése napjától a vagyonbiztonsággal együtt az életbiztonság is megszűnt. Oly véres terror álandósult, amelyhez hasonló a magyar történelemben teljesen ismeretlen volt…
Az alvilág ezen fúriáinak perverz orgiái és bestiális kínzásainak áldozataként legkevesebb 60.000 antibolsevista pusztult el az Andrássy út 60. és társai álandóan véres kínzószobáiban… Az ország lélekszámának figyelembevételével a halálra kínzottak számaránya messze fölötte ál Bulgária, és Kína 1949-1952 közötti politikai tömeggyilkosságainak arányainál.”
(Arcanum kiadó Bp. 1998)
„…Azért tanúskodom, hogy a világ tudomásul vegye mit cselekszik a bolsevista rendszer az alája rendelt emberi életekkel és sorsokkal. A magyar Egyház fejének keresztjét emelem fel a világ előtt: emlékeztetni akarom magyar népem roppant szenvedéseire.”
(Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Bp. 1989)
„…A POFOSZ már ezelőtt hét évvel felszólította a világ népeit, hogy ugyanúgy ítélje el a kommunista bűnök elkövetőit, mint ahogyan elítélte a náci bűnöket és bűnelkövetőket. A nácizmus 25 milió áldozatával szemben a kommunista vezetőket 85 milió kegyetlenül kioltott emberélet terheli – emlékeztetett Fónay Jenő megemlítve a közelmúltban Franciaországban megjelent „A Kommunizmus fekete könyve” című művet.”
Új Idők 1998 július 1. (Nádai László)
|
Kopjás fejfák, |
|
