Isten, áldd meg a magyart,

Jó kedvvel, bőséggel;

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Balsors akit régen tép,

Hozz reá víg esztendőt!

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt.

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendeguznak vére;

S merre zúgnak habjai

Tiszának-Dunának

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

Értünk Kunság mezején

Ért kalászt lengettél

S Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt

Dúlt harag kebledben,

Elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben;

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rab igát

Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain

Ozmán vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad,

Szép hazám kebledre. . .

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre.

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúlt barlangjába,

Szerte nézett s nem lelé

Honját e hazában;

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál

S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom.

Kedv s öröm repkedtek;

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virul

A holtnak véréből!

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten, a magyart,

Kit vészek hányának;

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának!

Balsors, akit régen tép,

Hozz reá víg esztendőt;

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!

                    Kölcsey Ferenc