Back to Home

 

Kelemen József

ÜZENET
 a johannesburgi környeztvédelmi világcsúcs résztvevőinek

és a világ sorsáért felelős politikai döntéshozóknak

 

   Az 1992 júniusában, Rio de Janeiróban megtartott Környezet és Fejlődés Világkonferencia után 10 évvel, 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között, Jonnesburgban ülésezik az ENSZ „RIO+10”  FÖLD CSÚCS Konferenciája.

   A riói világtalálkozón elért poltikai és felfogásbeli áttörés során született eredemények azonban az elmúlt 10 évben, nem hoztak előrelépést a világ számára a fenntartható fejlődés és a környezet kérdéseiben. Ezért fontos lenne, ha a környezetvédelmi (világ)csúcstalálkozót megnyitó ENSZ főtitkár Kofi A. Annan a beszédében emlékeztetné a Konferencia résztvevőit korábbi elődjének, U Thantnak 1969-ben elhangzott, a világ közvéleményéhez szóló drámai felhívásának alábbi mondataira:

   „Nem akarom a körülményeket dramatizálni. Azon információk szerint azonban, amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkáraként kapok, úgy becsülöm, hogy e Testület tagjainak még körülbelül egy évtized áll rendelkezésére, hogy elfelejtsék régi vitáikat és hozzálássanak egy világra kiterjedő együttműködéshez, hogy leállítsák a fegyverkezési versenyt, megjavítsák az emberi életteret, leszorítsák a népességrobbanást és megadják a szükságes lökést a fejlődéshez. Ha egy ilyen világot átfogó partneri viszony a következő tíz éven belül nem jön létre, attól tartok, hogy leküzdésük meghaladja az emberi képességeket.”

   Több, mint három évtized telt el azóta, hogy U Thant drámai felhívása elhangzott. Hiába szólította fel a világ közvéleményét egy, a világot átfogó partneri viszony létrejöttének szükségességére, a világ mégis a fenntarthatatlan fejlődés útján haladt tovább. Pedig ebben a harmadévszázadnyi  időszakban: a XX. század utolsó harmadában még volt esély, hogy megjavításák az emberi életteret. Azonban nem ez történt! A javulás helyett jelentősen rosszabbodott a világ helyzete: tovább romlottak a túlélési esélyeink, bizonytalanná lett a közös jövőnk, mert a világ jövedelmének 82,7 % elfogyasztói: a világ népességének leggazdagabb 1/5-e, közel 1,2 milliárd ember(*), az iparilag legfejlettebb államok, élükön az Egyesült Államok nem a fenntartható fejlődés útját választották, és még ma sem tekintik magukra nézve kötelezőnek azt a felismerést, hogy fenntartható egyensúlyt kell teremtenünk a természet és a gazdaság között. Az egyensúlyra törekvés helyett, tovább növelték az ipari termelést, amelynek  - mint tudjuk -  a forrása a munka termelékenységének a növelése. A termelékenység növekedésének mintegy 70%-a az olajipar, petrolkémia és fémipar, a vegyszerigényes mezőgazdaság, a közművek, az útépítés, a szállítás és bányászat gazdasági tevékenységének 30%-ában valósult meg  -  pontosan azokban az ágazatokban, amelyek a leggyorsabban fogyasztják a világ természeti erőforrásait és a nem megújuló energiatartalékok jelentős részét, miközben (magától értetődően) egyre nő a gazdasági tevékenységek során keletkező hulladékok, mint például az üvegházhatásban kiemelkedő szerepet játszó széndioxid mennyisége, előidézve ezzel a klímaváltozást, a globális felmelegedést, amelynek következményei beláthatatlanok. (*A világ népességének 1/5-e, 1,2 milliárd ember pedig mindössze 1,4%-át kapja a világ jövedelmének, napi egy dollárnál kevesebből kell megélnie, éhezik és nem jut megfelelő ivóvízhez sem. )

 

   A világot átfogó, globális megegyezés (szövetség) hiányában, az emberiség fenntarthatatlan fejlődési pályán haladó „gyorsvonata” megállíthatatlanul rohan sorsának VÉGÁLLOMÁSA felé! – pedig  az emberiség sorsáért, a közös jövőnk megmentéséért dolgozó tudósok figyelmeztetései az elmúlt harminc évben 10 évenként ismétlődtek. Például 1992-ben több, mint 1600 tudós, köztük 120 Nóbel-díjas „Intés az emberiséghez” címmel felhívást írt alá, amelyben ez áll: „Egy vagy egynéhány évtizedünk van még arra, hogy elhárítsuk a bennünket fenyegető mai veszélyeket. Azután drasztikusan csökkennek esélyeink. Új erkölcsre van szükség, arra a készségre, hogy vállaljuk az önmagunk és a Föld iránti felelősséget.”

  

-2-

 

A riói (Környezet és Fejlődés) Világkonferencia és a tudósok intése óta ismét  eltelt 10 év, az az évtized, amely esélyt adott az emberiségnek, hogy elhárítsa a veszélyeket!

 

   Ebben az évtizedben is tovább nőtt a klímaváltozást okozó ipari termelés, és ebben az évtizedben ismer(het)tük meg az előre jelzett klímaváltozás okozta kedvezőtlen hatásokat is, amelyek közül fontos kiemelni

-         a lehetséges termésmennyiség csökkenését a legtöbb trópusi és szubtrópusi régióban, ahol a legmagasabb a hőmérséklet emelkedése,

-         a víz nehezebb elérhetőségét számos vízhiányos régióban, elsősorban szubtrópusi területeken,

-     egyre több embert veszélyeztetnek a vírusok vagy a víz által közvetített betegségek (a malária és a kolera), és nő a hőterhelés okozta halálozások száma,

-         széles körben növekszik a kockázata annak, hogy emberek milliói esnek áldozatul a megnövekedett csapadéktevékenység kozta áradásoknak és tengerszint emelkedéseknek, és mindezek következtében

-         feltartóztathatatlanul megindulnak milliók, az u.n. „környezeti menekültek” a Föld még biztonságosabb térségei felé, a megmaradás reményében.

Az éghajlati szélsőségek előre jelzett változásai   - aszályok, árvizek, hőhullámok, lavinák és szélviharok -  súlyos következményekkel járhatnak, mivel évről évre nő e jelenségek gyakorisága és súlyossága a világban. Vajon a Közép-Európában, Ázsiában és a Föld más térségeiben történt augusztusi nagy esőzések  következtében keletkezett, évszázados rekordokat megdöntő hatalmas árvizek cselekvésre ösztönzik-e a a világ sorsáért felelős politikai döntéshozókat?

   Reménykedjünk, hogy a johannesburgi világcsúcs   - az előző évtizedek tanulságait is hasznosítva! -  egy biztonságosabb világ megteremtését fogja elindítani, amelyben meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a jövő nemzedék számára emberhez méltó, valóban humán egzisztenciát biztosítsunk. Mivel nem az egyre korszerűbb, nagy hatóerejű és hatótávolságú fegyverek kifejlesztése, gyártása és hadrendbe állítása jelenti a jövö nemzedékek iránti felelősséget és szolidaritást mint a fennmaradás  legfőbb etikai elvének gyakorlati megvalósítását, hanem a környezetbiztonság megteremtése és megőrzése, kezdeményezzük az EURÓPAI KÖRNYEZET- BIZTONSÁGI KONFERENCIA mielőbbi megtartását. Javasoljuk, hogy ezt a konferenciát előzze meg a KÖZÉP-EURÓPAI KÖRNYEZETBIZTONSÁGI KONFERENCIA, és itt kiemelten, a legfontosabb témák egyikeként tárgyalják meg Európa természetföldrajzilag legegységesebb, legkomplexebb medence-nagytájának, a Kárpát- medence környezetbiztonsági kérdéseit.

 

   A johannesburgi világcsúcs nagyon fontos lépés lehet afelé, hogy a világot ráébressze, mekkora kihívással is állunk szemben, és hogy mekkora elkötelezettség kell ahhoz, hogy ennek a kihívásnak megfeleljünk.

   A döntés, a világ sorsáért felelős politikusok kezében van! Azonban ez a döntés nem lehet csak politikai, mert a döntés tárgya etikai kategória. És a döntéseket úgy kell meghozniuk a politikusoknak, hogy közben hűnek kell maradniuk az igazságosság és a szolidaritás alapelveihez, amelyek az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi élet számos irányadó dokumentumában bennefoglaltatnak.

   Az emberiség okos határozatokat vár a johannesburgi környezetvédelmi világcsúcs résztvevőitől, a világ sorsáért felelős vezető politikusoktól pedig bölcs döntéseket vár, hogy világcsúcson hozott határozatok maradéktalanul megvalósuljonak.

   Befejezésül, álljon itt Albert Einstein bölcs figyelmeztetése:

 „az emberiség sorsa ma inkább függ az erkölcsi erőktől, mint bármikor előbb.

Az út a vidám és boldog léthez mindig a lemondáson és önkorlátozáson át vezet.”  (Albert Einstein: Hogyan látom a világot? Faust Kiadó, Bp., 1935.)

 

Kiskunfélegyháza, 2002. augusztus 20.                                       Kelemen József,

                                                                                     a KÖZÉP-EURÓPA KLUB főtitkára