A CSÜGGEDŐKHÖZ
Ebben az áldott, szent hazában
Ezer éve ropjuk a táncot.
Sírva vigadva szenvedéllyel
Csörgetjük és tépjük a láncot.
Kemény, lázadó, betyár fajta.
Önmagát emésztő bolondok.
Mindig az igazságra vágytunk,
Mindig a hamisságot kaptuk!
És amikor rossz lóra tettünk,
És amikor nagyot hibáztunk,
Fogcsikorgatva, bús haraggal
Semmit, de semmit meg nem bántunk.
Minket nem védett soha senki!
Minket – ha legyűrtek – felálltunk,
S a túlerővel szembeszállva:
„Eb ura fakó!” – odavágtunk.
Lehet, hogy sohasem szeretett,
Lehet, azért vert oly keményen,
De a szikrázó csillagok közt,
Titokban, büszke ránk az Isten!