Előre bocsátom, amikor ezt a gondolatomat papírra vetettem, nagyon megviselt. Nem az, hogy egy, a tényeken messze felülemelkedő, "szabad gondolkodó"-val kellett szellemi csatározásba bocsátkoznom, hanem az, hogy saját szellemi szakadékába sodort. Nem voltam túl büszke magamra, fizikai rosszullét zuhant rám. Azt is mondhatnám, nem szabad egy nyilvánvalóan csak saját magára, a saját érdekét figyelembe venni hajlandó, magasröptűen kalandozó gondolatözönnel szemben gátat építeni, mert el ugyan nem sodorhatja az építményemet, de mindenképpen penészt telepíthet rá.
Az egyházak állami támogatása ügyében már rengeteg kavicsot elhajigáltak, ám most egy súlyos követ is dobott valaki. 1997. június 26-án jelent meg a Magyar Hírlapban egy cikk "A nagy paktum" címmel Kertész Ákostól. Nem mondhatom, hogy túlságosan ismerem ezt a nagyszerű elmét, de annyira mindenképpen, hogy gondolataival vitába szálljak. Mert a tényeken ily könnyedén felülemelkedni tudó, önmagával is sokszor oly lazán ellentmondásokba keveredő "szabad szellemtől" azért többet várnék. Pontosan azért, mert igyekszem keresztényi alázattal "jól tűrni" - ha már elfogadni képtelen is vagyok, bárhogy törekszem rá -, azt a fajta másként gondolkodást, amilyet Kertész Ákos is megjelenít. Gyötrődve, vívódva kísérem figyelemmel azt a szellemi vívódást, amikor egy "másként gondolkodó" birkózik a SEMMI (számukra is közérthető kifejezéssel, a nihil) mélységeivel. S mindezt teszi a "szellemi magasságok" látszatát keltve!
Csak néhány mondatát ragadom ki, mert mondanivalójának lényegére ezek kellőképpen rávilágítanak. Azt írja Kertész Ákos: »...Vagyis az állampolgárok (gyöngébbek kedvéért: a citoyen) tartják fönn a világnézet-semleges, ha tetszik: 'közszolgálati' iskolákat száz százalékban mint önkormányzat, úgy is mint állami költségvetés; és az egyházi iskolákat negyven százalék erejéig. Köztük én is. De mire föl, ha én nem igénylem, hogy gyermekeimet, unokámat a római katolikus dogmatika alapján neveljék? Én a dogmatikusokat már a kommunisták között is utáltam!...«
Válaszom egyszerűsítve: Azt nem sérelmezem, hogy protestáns, keresztyén létemre, aki ráadásul súlyos százezreket fizet adóként a költségvetésbe, engem nem tekint citoyennek Kertész Ákos. Mert, ha annak tekintene, tudnia illene, hogy adómból én is támogatom a "világ-nézet-semleges" iskolák fenntartását. Pedig abszolút nem igényelem, hogy gyermekeimet és unokáimat "semleges világnézet"-re oktassák. S érdekes, hogy egyházi iskolaként rögtön nevesít is Kertész Ákos, hiszen "római katolikus dogma"-ként aposztrofálja az ott történő oktatást. Kijelentem, még azt sem bántam, hogy református felekezetű létemre, gyermekemet a római katolikusok által fenntartott iskolába írattam. Igaz, annak is kereszteltettem. Mert bármely felekezetű hit ember-megtartóbb, mint a nihil! ('gyöngébbek kedvéért': a SEMMI).
Bővebben kifejtve, nagy tisztelettel megkérdezem Kertész Ákost: Mire föl költi az önkormányzati iskolák támogatására az én "keresz-tény polgári" adómat az állam, amikor annak fenntartását én nem igénylem, főként akkor, ha az emberi tisztesség "dogmatikus ismeretanyaga" helyett a "semmi nagy maszlagját" tudatosítják ott gyermekemben? Tovább megyek. Mint nagyon szép összegű adót fizető állampolgár (Kertész Ákos kedvéért: citizen), miért kellett nekem évekig az adózott jövedelmemből fizetnem azért az "úri passziómért", hogy gyermekemet egyházi iskolába járattam?!
Hangsúlyozom, a már adózott jövedelmemből (amit Kertész Ákos nyilván másra tudott költeni, hiszen azt az iskolát, ahová ő járatta gyermekeit, az én adómból is támogatta az állam!). Így lehettem "má-sodrendű állampolgár"! Érdekes, ezirányú alkotmányos jogaim védelmében egy szava sem volt Kertész Ákosnak. Ám most sem arról van szó, hogy a 'semleges-világnézet' jegyében működő iskolákba iratkozó gyermekek szüleinek kell majd azért fizetniük adózott jövedelmükből, hogy nem egyházi iskolákba íratják gyermekeiket! Ó nem. Csak arról, hogy helyreáll az alkotmányos jogegyenlőség. Legalábbis állna, ha tudatosan nem értelmezne félre Kertész Ákos és hasonló gondolkodású ítészek, akik irtóznak a tényektől! Mert hány tízezer, hitbéli meggyőződésében szilárd magyar állampolgár adóját, benzinért bezsebelt sarcát, fogyasztási adóját markolja fel az állam, amiből Kertész Ákos és "semmit valló" társai gyermekeinek taníttatását támogatja, s ebből fizeti a "világnézet-semleges" média-munkatársak sztár-gázsiját is. Vég nélkül folytathatnám, hogy mire költi az állam a hívő emberek adóját!
Kertész Ákos szelet vetett, de vihart fog aratni! Laza "gondolat-semleges" eszmefuttatására nem is kellene válaszolni, de a továbbiakban még alul tudja múlni önmagát! Ezt veti papírra:
»Még a papok képzését is a polgárokkal fizettetik meg«
No és a gyilkosok, rablók, "magánosítók", élősködők és más haszontalanok képzését is. S persze, annak idején még Kertész Ákos, és mai elvbarátai (vagy ilyenek nem is léteznek, hiszen azok is csak saját szellemi nagyságukat tűrik jól, senki és semmi nem befolyásolja őket a nagy kalandozásban, amit a hívő ember egyszerűen csak "élet"-nek nevez), képzését, tanítását is. A sok mai bankár, manager, ilyen-olyan színvonalon tevékenykedő közszolgálati alkalmazott, politológus, közgazda, "tocsikoló", III/III-as ügynök, "osztogató-fosztogató" és hadd ne soroljam, ki mindenki képzését fizettem én az adómból?! (Ne búsuljon, ne háborodjon fel Kertész Ákos, hogy mindenféle "haszontalanokra" költik az ő nehezen összeizzadt adóját. A papokra költendő pénz szerintem nagyobb hasznot hajt, mint az előzőkben felsoroltakra költött. Persze, ha lehetne ilyen különbségeket tenni egy alkotmányos köztársaságban). Mert a papok képzését szívesen támogatnák a hívő állampolgárok -, ha például az állam megkérdezné tőlük, mire akarják költeni a befizetett adójukat?
Mondjuk én; azt a "csekély" évi 500 ezer forint körüli adómat, szívesen juttatnám a papképzésre! Így mentesíthetném Kertész Ákost attól, hogy az ő adóját a szerinte nemtelen és haszontalan dolgokra herdálják el, úgymint: egyházi iskolák támogatása és papképzés. S lehet, ha az állam megkérdezné a citizent (citoyent), mire költse a pénzét, akkor Kertész Ákos álla felkopna és gyermekei járhatnának olyan lepusztult állagú és mostoha körülményű iskolába, amilyenbe az én gyermekem járt? Mert azt persze nem volt kötelessége az államnak támogatnia, hiszen a hívő ember "flepnis", deviáns, nem életre való. (Ugye, Kertész Ákos?!) De van ennél nagyobb mélység is, hiszen
Kertész Ákos így folytatja:
»Az ezeréves - (hivatalosan is legalább 1300 éves, de van az több-ezer éves is - Maczó) - magyar történelem elég egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar ember bigott, rajongó vallásosságra nem nagyon hajlamos. Híres magyar misztikusokat nemigen ismer a keresztény világ.«
Érdekes, hogy a "világnézet-semleges" Kertész Ákos milyen tájékozott a keresztény világban, annak is a magyar részén. Így, mint autentikus és mint a "világ egyszemélyben", hiteles véleményt mondhat. Máskülönben miként lehet mersze (ismeretanyaga, tudása, felkészültsége), hogy ilyen pimaszul állítson valótlant. Hiszen a tények pont az ellenkezőjét bizonyítják!
A keresztény világ sok 'híres magyar misztikust' (titokzatos, rejtélyes, sejtelmes) ismer. Igaz, a szentek élete és tettei rengeteg ember számára érthetetlenek, felfoghatatlanok, "misztikus"-ak, de azért hús-vér emberek. Tehát létezők! Így nehezen tagadható, hogy a sok magyar szent nem ismert a keresztény világban. Persze abban a 'keresztény világban', amelyet Kertész Ákos ismer és abban a magyarságban, amelyben Kertész Ákos él, feltételezhető, hogy nem ismertek magyar misztikusok.
Haladjunk tovább a Kertész Ákos kijelölte szellemi ösvényen, ahol a már jól ismert "teológus" még a nyelvészeti akadémikusságát is csillogtatja:
»Köztudomású, hogy a tízparancsolat, a zsidó is meg a keresztény is, azzal kezdődik, hogy 'Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes lelkedből...' stb. Hogy is nevezi a magyar azt, aki Isten igéi szerint él, meg-tartja az isteni parancsokat? Istenszerető embernek? Ilyen szót; 'istenszerető', nem ismer a magyar nyelv. Ismer viszont 'istenfélőt". Hát Istent szeretni és Istent félni: az nagyon nem ugyanaz. Garantálom, egyetlen istenfélő magyar választópolgár sem lesz, aki ne arra a pártra szavazna, amely nagyobb darab kenyeret ígér.«
No ez igazán szép! Szavazzon csak szegény választópolgár a nagyobb darab kenyeret ígérőre, meg is érdemli sorsát. Mondanám, ha nem lennék hívő és nem látnám, érzékelném a "világnézet-semleges" elmék zavarkeltésének és tudatzavarásának régóta tartó folyamatát. Mert miről is van szó? Bizonyára nincs olyan vallási és teológiai képzettségem, mint Kertész Ákosnak, magam csak egyszerű, 'istenfélő' (természetesen nem Istentől rettegő) ember vagyok. Mint hitemre építkező keresztyén (s így lehet ezzel minden arra építkező keresztény és zsidó is), van néhány észrevételem erre az eszmefuttatásra. Anélkül, hogy vetélkedni óhajtanék Kertész Ákossal, olyan nyelvészeti magasságokba igyekeznék, ahol ő van, egyszerű példát említek. Amikor gyermekként rossz fát tettem a tűzre, féltem apámtól (atyámtól), miként vélekedik, ha erről tudomást szerez. Az persze eszembe sem jutott, hogy "rettegjek"! Mert tudtam, hogy minden körülmények között szeret engem. Ezért tudatos félreértelmező Kertész Ákos. Mert 'istenfélő' létemre tudom, hogy nem rettegem Istent! Ha rossz fát teszek a tűzre, türelmesen terelget maga felé, nem áll bosszút rajtam. Nincs tehát ellentmondás! Istenfélő létemre szeretem Istent, hiszen ő feltétel nélkül szeret mindenkit, aki őt keresi s hallgat a szavára.
Ha ezt a logikát tudja követni, még Kertész Ákos is rátalálhat az Isten felé vezető ösvényre. Nem kell félnie, mert "istenfélő"-nek lenni és Istent szeretni, ugyanaz!
Itt ugyan még nem tart, mivel bátran vállalja ateista mivoltát. Ezért is 'féli', hogy a Vatikánnal kötött paktum folytán az »egyház lábát megveti, akár a több száz éves múltra visszatekintő szekularizációt - (egyházi javak államosítása) - is meg akarja dönteni.«
Nocsak! A szög már régen kiborult a zsákból, hevületem már csillapodik. Ilyen mérvű aggódás láttán már csak mosolyogni tudok, mert különben oly gyorsan nyomulna a vér az ereimben, hogy azok szétpattannának. S akkor szerető Atyám szomorú lenne, hogy balga módon hagytam magam csőbe húzni. Mert az nem elég embertelenség, hogy nagyszüleimet egy nap leforgása alatt üldözték el többszázéves birtokukról, Erdélyből, 1926-ban, s tették őket nincstelen földönfutóvá. Nem elég, hogy a bolsevista harácsolók "köztulajdon" nevesítéssel rabolták el azok vagyonát, akik többszáz év kemény munkájával építgették azt, és úgy garázdálkodtak vele, mint sajátjukkal. Nem elég, hogy az egyháztól jóformán mindent elraboltak, mindenét feléltek.
Persze, mindez kellett az "új uralkodó osztálynak", amely a történelem legembertelenebb klánját hozta létre. S most, amikor a legújabb kori, dicstelen szekularizáció okozta károkat kellene elfeledtetni, megtéríteni a jogállam alkotmányos keretei között alkotott törvények betűi szerint, Kertész Ákos aggódik. Kiért? Miért? Persze a zsákjából kihullott szögeken lépdelve "töredelmesen bevallja" aggódásának lényegét:
»A katolikus egyház hírből sem ismeri a demokráciát, nem is ismerte soha, szigorúan tekintélyelvű szervezet, a feudálisan építkező piramis csúcsán a legfőbb kegyúr, a pápa áll, istennek földi helytartója, a Té-ved-he-tet-len! Nála már csak a Párt volt tévedhetetlenebb. Ama bizonyos. Az SZK(b)P.«
Érdekes parafrázis! Benne Istent kis betűvel, a pártot nagy betűvel írta Kertész Ákos. "Freudi elírás"?! Bármennyire igyekszik összemosni a pápát az szk(b)p-val (csak azért is kis betűvel!). Mert a párt (az a bizonyos, kis betűvel írandó) a földi hatalmasságok kizárólagos sületlenségeit, népeket hülyítő, saját nagyszerűségüket hazudó tirádáit hintette szét konkolyként, míg a pápa Isten parancsolatát (útmutatását) közli a világgal. Mint tudjuk, az emberi létezés titkai - az isteni szabályok - nem demokratikus szavazáson kialakítandók!
Ezért, bár protestáns keresztségemet nem tagadom, nagy tisztelettel és szeretettel tekintek a pápára, s mondom el véleményemet róla. A pápa 'tévedhetetlensége' nem "evilági dolgokra" terjed ki, hiszen a Földön történtek irányítója és elszenvedője az "önrendelkezését kivívott, kalandozó, kóválygó, botladozó" Ember! Tehát a 'pápa tévedhetetlensége" ne okozzon gondot Kertész Ákosnak! Csak annyiban, hogy egyáltalán nem lenne ártalmára, ha figyelne a szavaira. Egyébként élje nyugodtan életét, keserítsen minél több embert szemléletével, pazarolja a drága idejüket, amikor gondolatait olvassák s legyen meggyőződve, hogy ő tévedhetetlenebb minden más földi halandónál. Ám mi, Istent szerető emberek inkább a pápa szavaira figyelünk!
Mindezek után, keresztyéni türelemmel, örülök annak, hogy Kertész Ákos nyugodtan, kiegyensúlyozottan éli az életét az "igazi demokrácia" színterén. Ugyanis ezt is megjeleníti:
»Az igazi demokrácia alulról építkezik fölfelé. Az igazi demokrata az én szememben a lokálpatrióta. Vagyis az önkormányzati képviselői testület, a községi vagy kerületi polgármesteri hivatal a demokrácia alapsejtje.«
No, ott legalább testre szabottan tapasztalhatja, milyen idilli! Paradicsomi állapotok uralkodnak az általa 'igazi demokráciá'-nak véleményezett helyen. (Persze, ha nem íróasztal mellől nyilatkozik erről és sűrűn megfordul a "demokráciában")! Igaz, Török Katalinra hivatkozik, amikor keserű mondatait megfogalmazza:
»Ennek egyenes következményeként pedig az önkormányzatok kénytelenek lesznek megszabadulni saját iskoláik anyagi terheitől, és önként, dalolva engedik át iskoláikat az államilag gazdagon támogatott egyházaknak.«
Ejnye, Kertész Ákos. Az a szegény, szerencsétlen államkassza, amely kegyetlen megszorításokkal tartja féken azt az Ön által vágyott sok kis 'demokráciát', az önkormányzatokat, most hirtelen adakozóvá válik? Most egyszerre csupa klerikális érzületű hivatalnok lepte el a közigazgatást és a kormány tagjai egyként sorakoznak fel az egyház mögé? Honnan az a rengeteg pénz, amiből 'gazdagon támogatják' az egyházakat? Kicsit hamiskás a nekihevülés!
Persze, ha oly nagyon sok egyházi iskola kezd el működni az elkövetkező hónapokban, nézzük a veszélyét. Csak nem az a félelemkeltő, hogy ott emberi tisztességre, egymásra figyelésre, a másikat is érvényesülni hagyó életszemléletre fogják okítani a sok kis nihilizmust tapasztaló emberpalántát? Csak nem az a baj, hogy ott nem lopni, rabolni, gyilkolni, másokat kegyetlenül letiporni késszé nevelik őket? Vagy az lehet a baj, hogy ott "mulya és élhetetlen hívőkké" gyúrják őket? Olyanokká, akik még Kertész Ákost és nézeteit is megbocsátó türelemmel képesek elviselni? Akik, bármilyen fárasztó, emberellenes, embertársait lesajnáló és lekezelő, a tényeken és emberi érzéseken könnyedén keresztülgázoló "elméket" is testvérüknek tekintenek, hiszen tudják, hogy ők a maguk kivívta SEMMI állapota miatti elkeseredésükben kalandoznak, csapkodnak.
Nekik a legfájdalmasabb, hogy eltévelyedtek és nem képesek visszatalálni az Isten felé vezető útra.
Ezért fordulhat elő, hogy a "nagy kalandozó" Kertész Ákos testvérem (remélem, nem kéri ki magának, hogy így nevesítem) nagyon "mélyre repült" gondolatai szárnyán. Olyan állampolgári aggodalmat is megfogalmaz, ami ellentmondásban van minden lehetségessel és lehetetlennel, vagyis képtelenség:
»A polgár pedig, ha nem lesz pénze gyermeke utaztatására (és nem lesz!), ha akarja, ha nem, járathatja a lakóhelyéhez legközelebb eső felekezeti iskolába gyermekét, mert önkormányzati iskolát nem talál majd a környéken. Így fest majd a Paktum következtében a világnézeti szabadság Magyarországon.«
Mondhatnám rögtön, laza egyszerűséggel, hogy azt már megéljük, miként fest Magyarország a 'világnézeti szabadság' uralkodásának alig ötvenéves évfordulóján. Azt is mondhatnám, megéljük, miként jelene-dik meg a "hívők" sokasága, a szabadelvű mezbe öltözött szekták ala-pító atyáinak istenítésére! Ám ennél sokkal több mondanivalóm van erről a nehézségről.
Fiam a lakóhelyünktől 80 km-re lévő egyházi iskolába tudott csak beiratkozni. Ez volt hozzánk a legközelebb, lehetőségeinket figyelembe véve. Anyagi kötelezettségemről már írtam. Igaz, járhatott volna bármely, hozzánk közel lévő állami iskolába, de mit tegyünk, nekünk olyan igényünk volt, hogy ne oda járjon. (Persze akkor még nem alkotmányos demokráciában éltünk, tehát nem háborodhattam föl, hogy nem tisztelik az állampolgári, adófizetői és úgy általában az "egyedi és csak reám tekintettel levő" igényeimet!) Pedig megelégedtünk volna egy 10-20 km-re lévő lehetőséggel is, szívesen fizettük volna az útiköltséget, de hát az állam nem támogathatott "deviáns" és "extrém" igényeket. Ami pusztán csak annyi volt, hogy gyermekemet egyházi iskolába szerettem volna íratni.
Nesze neked, emberi jogok, alkotmányosság! No jó, mondhatnák, az volt az "átkos"!
Mi van most? Az önkormányzati iskolákért "elkeseredetten küzdők" felháborodva harsogják az "igazukat"! Azt állítják, hogy ha egyházi iskola létesül, akkor kötelező egy önkormányzati (világnézet-semleges) iskolának is léteznie. Nem is akárhogyan! Lakóhelyükhöz közel, ha lehet, a lakásuktól maximum 1 km-es körzetben. Tisztelettel megkérdezem, ha ez így van, akkor egy alkotmányos jogállamban ennek fordítva is igaznak kell lenni! Ahol működik önkormányzati iskola, ott mindenhol létesíteni kell egyházi iskolát is. Mert a hívők nem lehetnek megkülönböztetve, nem lehetnek "másodrendű" állampol-gárok. Szerintem ez vihar egy pohár vízben, csak az a szomorú, hogy özönvíz erejű nyilvánosságot kap.
Mert bárki utána gondol, mi a fontos? Az, hogy gyermekeink kellő tudásra tegyenek szert és emberi viselkedésre, életfelfogásra legyenek oktatva. S, hogy mindezeket hol sajátítják el, nem közömbös, de mindenképpen az a fontos, hogy legyen ilyen hely. Az sokadrendű kérdés, hogy a jogállam törvényei szerint működve és az oktatási útmutatásokat figyelembe véve, ki a fenntartó.
Egy régóta hangoztatott általánossággal azt mondhatnám Kertész Ákosnak, hogy "egy csónakban evezünk", tehát el kell viselnünk egymást. De inkább azt mondom, egy vízen evezünk, ámde más-más csónakban, s ráadásul, ellenkező irányba! Hogy mi vár ránk, ha célba érkezünk?
Elnézést kérek azoktól, akik egy magát keresztyénnek (ke-reszténynek) valló írástudóhoz méltatlannak érzik a Kertész Ákos által felkínált, magamra erőltetett stílust. Vívódásom nem okozott szellemi örömet, nagyon megviselt, hogy ilyen szinten kellett értelmeznem egy napjainkban egyre jobban terjedő emberi (embertelen) gondolat- és viselkedésmódot. A mások érdekeit, érzéseit arrogánsan (tudatlanul? érzéketlenül?) semmibe vevő szóözönök és tettek hónapjaiban nem tudok "irodalmias" lenni, hiszen közírói mivoltomat nem tagadhatom meg.
(Magyar Hitvallás, 1997/2. szám)