Marton Veronika:

        A Nibelung-ének

 

A múlt század közepe óta tudatosan terjesztik, hogy a magyarságnak nem voltak a honfoglalás előtt keletkezett és magával hozott mondái, és minden hun történet, a székelyek Csaba-várása külföldi krónikákból, kéziratokból került hozzánk. Attila hun király históriáját legelőször német papok ismertették meg a magyar nemzettel, ők írták a hun mondát, ők a Nibelung-éneket, mondta Hunfalvy, alias Hunsdorfer Pál. A magyarországi nyelvészek, irodalomtudósok közül számosan csatlakoztak ehhez az elmélethez, annak ellenére, hogy voltak magyarok is, németek is, akik a hun-magyar rokonságot hirdették. Arany János a Buda halála c. eposzában állít emléket a hun hősöknek. Mégpedig a magyar hagyományok alapján. Sokakkal együtt a hagyományok becsét, krónikáink tudósításait nem nézte le. Nem tartotta mesének a magyar eredetmondát, és nem a krónikaírók fantáziájának tudta be a hun-magyar folytonosságot.

Aligha tudják ma már, hogy a Nibelung-ének, a németek nemzeti eposza az IX. században magyar földön született. Géza fejedelem udvarában magyar regősök énekelték a magyar udvari népnek, német hittérítő papoknak, lovagoknak.

1.    A Nibelung-ének felfedezése

Az eposz nem egy szerzőtől származik, dacára annak, hogy némelyek Walther von der Vogelweidé-t, mások Heinrich von Ofterdingen-t tekintik szerzőjének. Népdalokból keletkezett, melyek az idők folyamán bizonyos összekapcsoló adalékok (Kriemhilde személye) segítségével fűztek egybe. Az alapdalok több mondakörhöz tartoznak. A háttér történeti, a hunok 451. évi catalaunumi csatája.

A XI. században a németországi Passauban németül lejegyzett Siegfrid és Attila mondát a XII. században „Der nibelunge Not” címen szerkesztették egybe. A germán népek körében a IX-XII. században nagyon elterjedt és kedvelt volt e két történet. Azután feledébe merülhetett, mert amikor 1755-ben Jacob Hermann Obereit Vorarlberg-i orvos egy grófi könyvtárban találta meg a középfelnémet nyelven írt eposz egyes részeit, a felfedezett eposz az újdonság erejével hatott. A XX. századig a német nyelvterület középkori könyvtárban számos (Wels, Melk, Linz, München, Bern) találtak belőle töredékeket.

A Nibelung-ének a német nemzeti érzés éltetője lett, holott a II. rész a burgundokról és a hunokról szól; a szinte feledésbe merült III. rész, a Klage (Sirató) pedig az elesett hun vitézek siratóéneke. Ha magyarok körében a két utolsó rész ismertebb lenne, akár a magyar nemzeti érzés éltetőjévé is válhatna!

2.    A Nibelung-ének előzményei

 A legrégebbi megfogalmazású Nibelung ének és az Attiláról szóló második rész, a tulajdonképpeni „Nóta” az V-VI. századi frank „Brünhilde saga” valamint a „Burgundi  saga” dalaiból és ófelnémet népdalokból szerkesztetett egybe. A Siegfrid és az Attila mondakör történeteit összegzi. A skandináv az Edda dalok Attila-történetei kimutathatóan a Nibelung ének átvételei

A Nibelung-ének három részből áll: 

1.    Az első, a tulajdonképpeni Nibelung ének, Sigfrid, a niederlandi királyfi mondai történetét dolgozza fel. Sigfrid, legyőzvén a köd fiait, a niebelungokat  Günther, burgundi király nővérét Kriemhilde-et veszi nőül. Kriemhilde sógornőjével, Brunhild-del férjeik hősiességén összevész, és ezzel férje halálát okozza. A gyilkosságot Hagen követi el. Kriemhilde megesküszik, megbosszulja férje halálát.  (A történetről Wagner operát írt.)

2.    A második rész a hun, azaz az Attila mondakörhöz tartozik. Attila és a burgundi királyné Kriemhilde házasságának történetét és burgundi rokonainak vesztét írja le, amely egyúttal a hunok pusztulását is okozza. Kriemhildét Hildebrand, a berni Detre fegyverhordozója öli meg.

E két részt Kriemhilde személye kapcsolja össze. Kriemhilde első férje, Sigfrid halálát megbosszulandó, Attila, második férje királyi udvarába szólíttatja gyilkos rokonait és a hunokkal összeereszti őket. Hagent maga öli meg. Történik mindez Etzelburg-ban, Attila állítólagos óbudai várában. Gran (Esztergom) említése Valószínűsíti, hogy a helyszín a pilisi királyi székhely, az elfeledett magyar főváros volt. 

3.    A Nibelung-énekhez szervesen hozzátartozik az elfelejtett Klage (sirató), amelyben Etzel (=Attila, a hunok királya), Dietrich (a berni Detre) és Hildebrand siratja az elesetteket. E részt Attila siratójának is nevezik. 

Magyar Adorján „A Nibelung-ének” c. tanulmányában kifejti, hogy  Sigfrid eredetileg inkább hun volt, mint német. A germán szellem csak a vad öldöklés-jelenetekben mutatkozik meg.  Érdemes felfigyelni arra, hogy Kriemhilde arianus keresztény, Attila meg manicheus volt.

3.    Pilgrin, passaui püspök és a Nibelung-ének

A müncheni Aloys Schröpfl két hosszú tanulmányt írt a Nibelung énekről. Munkájából kitűnik, hogy kitűnően ismerte a magyar krónikákat, az Árpádház történetét és a magyarok származását. Elméletének sarkalatos pontja, hogy a Nibelung ének Géza fejedelem idején keletkezett, mert Attila udvartartásának a leírása nem az V. századi módinak felel meg, hanem a IX. századinak. Az eposz a magyar Géza fejedelem korabeli szokásokat vetíti vissza az V. századba.

A mai, a német nemzeti eposszal foglalkozó, értékelő tudósok között Schröpfl-nek még csak nem is említik a nevét. Talán azért, mert német létére teljesen a fejetetejére állította az egész, megcsontosodott Nibelung-elméletet. Schröpfl a német voltát nem tagadja meg, mert kijelenti, hogy a Géza fejedelem udvarába került németség ismertette meg a magyarokkal a nyugati kultúrát, miközben a német papok a hunok dalait jegyezgették.

Schröpfl szerint az Ének második részét Géza fejedelem íratta le Pilgrin passaui püspök számára, az idegen urak kedvéért, azok nyelvén, német versezettel. Megállapítja, hogy a Nibelung ének fontos a németeknek, de legalább annyira fontos a magyaroknak is.

Vajon mi közünk nekünk, magyaroknak a németség nemzeti eposzához?

Magyarországon a Nibelung ének dalai és Etzel (Attila-Etele) hun király személyéhez fűződő hagyományok régóta ismertek voltak. Az nép dalaiban a Etele, a hunok és a magyarok nagy királya, isten ostora magasra emeltetett, a magyar nép félistenként, nemzeti hősként tisztelte. Felmerül a kérdés, vajon miért tanítják a magyar iskolákban pontosan az ellenkezőjét?

A németek tudják, Attila idegen, tudják, hogy hun, mégis egy királynak sem adóztak nagyobb tisztelettel, mint a Nibelung-énekkel Etelének, a hunok királyának. Elismerik, hogy Attila volt az első, aki alatt a legtöbb német egyesítése megtörtént, és majd’ minden német nép összekerülése bekövetkezett. 

Attila király udvartartásában a mind a német származású, mind a magyar udvari köröknek is kedvelt szórakozása lehetett a saga. Az érdeklődést azonban kevésbé a Sigfrid-mondakör, hanem a burgundok országa és az Attila birodalom bukását eredményező, burgundi-hun harc története jelentette, jóllehet kevésbé szórakozásból, hanem inkább nemzeti indíttatásból.

Pilgrin a német császári küldöttség tagjaként érkezett 973-ban Esztergomba (Gran). Tapasztalta, hogy mennyire elevenen élnek a magyarok körében a hun hagyományok. Hallotta a magyar regősök énekét a hunok vitézségéről, Attila királyról, és a szépséges burgundi királyasszonyról. Hazamenvén missziós-papjait megbízta, hogy menjenek Hunországba és jegyezzék fel a hunok dalait.

A misszió körülményeiről a Klage tudósit:

…gewan von siner übermout

uz Hunnischem riche,

nach ir jamer sit gesaz

tihten an dem maere,

diurede is gnouc wizzenlich,

daz waer vil redebaere

…útnak indítom követeimet

Hunországba

ott bizton rátalálnak az emlékekre,

mert nagyon helytelen volna ám,

ha a világ  legnagyobb eseménye,

nem lenne megőrizve.

A magyar Géza fejedelem udvarát az idegen, de a magyar udvartartást kiválóan ismerő német Pilgrinnél aligha festhette volna le jobban. Pilgrin a nagyúr hívására érkezett a magyar fejedelmi udvarba, és kapott engedélyt missziós tevékenysége megkezdéséhez. Géza fejedelem udvarában, ki mint mondja ‘elég gazdag volt ahhoz, hogy két vallással fényeleghessen’ (vö. a régi magyar vallás és a római kereszténység), a hittérítő papok kegyes fogadtatásra találtak. 

Pilgrint nem csupán a missziós tevékenység vezérelte, hanem a római vallást és a tanítást felkaroló, a német- és kereszténybarát   Géza fejedelem (Kr.e. 972-997) pártfogása és kegye révén remélte megszerezni az érseki méltóságot, a passaui egyházi provincia primátusságát.

Magyarországon Adelheid, Géza fejedelem lengyel származású, második felesége energikusan terjesztette a kereszténységet. Nagyon művelt keresztény és német neveltetést kapott. Pilgrin missziós tevékenységét erősen támogatta. Pártolta Pilgrinnek a magyar érsekség megszerzésére irányuló törekvését, csakúgy, mint később a magyar udvarba hívott Aserik német klerikust is. (A lengyel krónika szerint, a magyar hagyományokkal ellentétben, ő volt I. István anyja.)

Sebestyén Gyula „A magyar honfoglalás mondái”-ban is hasonlóan vélekedik: Pilgrin passaui püspök az ezredforduló táján német hittérítő papokat küldött Magyarországra, hogy hirdessék Krisztus igéjét, és térítsék keresztény hitre a „pogány” magyarokat.

4.    A Klage (Sirató)

A Klage, a Nibelung-énekkel ellentétben, rövid rímpárokból szövegezett eredeti kompozició, amelyet az un. Lorch-i Pseudobulla szerzőjének, Pilgrin (Kr.u.971-991), a közismert passui püspök magyarországi missziós jelentése hagyományozott ránk.

A „Klage” szó siratóéneket jelent. Schröpfl a siratót teljesen németnek tartja, mondván a magyarok körében ismeretlen. S valóban, mi, a  megtépett, megfogyatkozott magyarok tudtuk csak igazán siratni a harcokban elesetteket,  a halottainkat: „Jaj, sirass édesanyám, míg előtted járok …! … és  még mennyi, de mennyi  siratónk van.

A Klage 2148 sorban meséli el, hogy a hun-burgundi összecsapás életbenmaradottjai Etzel, Dietrich és Hildebrand hogyan siratják az elveszett hősöket. Schröpfl szerint Pilgrin a magyar uralkodó kívánságára, ha nem egyenesen az utasítására íratta fordítatta le az udvari népet szórakoztató hun dalokat. Az alábbi sorok utalnak a Klage és a Nibelung ének hun része leírásának körülményeire:

 

 „Von Pazove der bischof Pilgerin

hiez schiben disiu maere,

wie ez ergangen waere,

mit Latinischen bouchstaben, swer ez darnach erfunde,…

wie ez ergienk und geschah;

…ein schriber, meister Kourat,

dicke i Tiuscher zungen:

erkennent wol diu maere…”

 A passaui Pilgrin püspök,

leiratá e mesét,

ahogy az megtörtént,

latin betűkkel,

nehéz, ahogy megtaláltatott…

Mindazt, mi

megtörtént leírá,

Konrád mester az írnok

lefordítá német nyelvre,

hogy megismerjék mi történt.

 

Az írnok elszólja magát, hogy az eredeti szöveg nem német, hiszen németre kellett lefordítania, és nem is latinbetűs. Ez azt jelenti, hogy a magyar igricek, regősök dalait nemcsak énekelték, hanem le is jegyezték. S ha nem latin betűkkel, akkor a magyarok saját betűivel, rovásbetűkkel.  Krónikáink is írják, hogy a magyaroknak sajátszerű fába rótt, kőbe vésett írása volt, s kevés jellel sokat tudtak írni.  Erre utal az idézet. A magyar rovásírásos szöveget valóban le kell fordítani németre. Nem latinra, mert feltehetően a Kr. u. IX. században a német urak és talán a papság is kevéssé tudhatott latinul. Tehát Konrád, az íródeák bevallja, hogy a hunok siratóját rögzítő valós esemény rovásírásos magyar nyelvű szövegét Klagét Konrád, a német íródeák német nyelvre fordította le és latin betűkkel írta.

A Nibelung-ének középfelnémet szövegét Szász Károly (1868, 1892) és Felsmann József (1871)  fordította magyarra. Sajnos a magyarságnak oly fontos Klagét ezideig nem fordította le senki. A 2004-es új Nibelung kiadás sem tartalmazza.   

Győr, 2000. január 13.

1. ábra

 

Attila hun király képe 1664-ből (Nádasdy Mausoleum)

Hun övcsat

 

Felhasznált irodalom:

Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp. 1975.

Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetései, Atheneum, Bp. 1920.

Blaskovich Lajos: Az őshaza és Kőrösi Csoma Sándor célja, Stádium Kvk, Bp.

Das Nibelungenlied, I-II. Fischer Taschenbuch Verl. Frankfurt am Main,  1970.

Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. I. Háttér Lap- és Kvk. Bp. 1990.

Götz Árpád: Keleten kél a Nap, Népszava Kvk. Bp. 1990.

Győrffy György: István király és műve, Gondolat, Bp. 1983.

Haage: Geschichte Attilas, Gelle, 1862.

Jirichek, Ottó: Die deutschen Heldensage, Göschen Verl. Berlin-Leipzig, 1913.

Lachmann, Karl: Der nibelunge Noth und die Klage, Reimer, Berlin 1878.

Magyar Adorján: A Nibelung-ének magyar eredete, Fáklya Kvk. Warren USA, 1963.

Németh Gyula: Attila és hunjai, Magyar Szemle, Bp. 1940.

Riedl Szende: A német irodalom kézikönyve, Hartleben Kvk. Pest, 1866.

Schröpfl, Aloys: …und dennoch, die Nibelungenfrage gelöst, Magánk. München, 1927.

Schröpfl, Aloys: Der Urdichter des Liedes der Nibelunge Not und die Lösung die Nibelungenfrage, Magánk. München, 1924.

Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái, I-II. Franklin-Társulat Bp. 1904.

Zajti Ferenc: Magyar évezredek, Móricz Zs. Kvk. Bp. 1943.