Vitéz Domokos Sándor

ÖRÖK A HARC!

Kurucok, ha harcba mentek

svábot, törököt megvertek,

véreztek bőven, ha kellett,

mulattak, amikor tellett. 

Hősök voltak mind egyszálig,

Vad daccal a bitófáig.

Legenda lett, amit tettek,

de háborút, soh’se nyertek.

Kossuth Lajos azt üzente

elfogyott a regimentje

mind ahányan hadba szálltak,

segítségre soh’se vártak.

A rácokat megfuttatták.

Metternichet megbuktatták,

Windischgrätzet tönkre verék,

S a háborút . . . elvesztették.

Tizennégyben Ferenc Jóska

hadba hívó parancsszóra

fegyvert nyomott kuruc kézbe

és az, kedve ellenére

győz mindenütt a harctéren

olasz nyárban, orosz télben

csodálják sok hősi tettét!

S Hazájukat elvesztették!

Majd a Donnál verekednek

zsoldosaként a németnek.

Harcol hősként, amíg bírja

orosz sztyeppe lesz a sírja.

Mind hiába hősi tette

háborúját elvesztette.

Mert végzete Turán átka,

hogy örökös harcban állva

szünet nélkül verekedjen,

felül soh’se kerekedjen,

győztes csaták átkos bére

a háborúk elvesztése.

De Isten úgy teremtette

senki el ne temethesse

ezt a népet, ki tiportan,

megcsonkítva, kiraboltan,

mindig háborút veszítve,

mégis itt él ezer éve!

Örök harcban emelt fővel

dacol az átkos idővel!