Polyák Endre

 

        1943 -ban születtem a délvidéki Bojmok helységben (Szabadka és Zombor között). Itt végeztem magyarnyelvű elemi iskolát, majd Szabadkán beíratkoztam a kereskedelmi középiskolába, amelyet 1962-ben végeztem. A közgazdasági főiskolát Szabadkán végeztem 1966-ban. Munkába 1967-ben álltam, majd 2001-ben vonultam kényszer nyugállományba.

        Leszázalékolásom valójában egy kirakatper megrendezése előzte meg politikai okokból. Bár politikailag pártonkívüliként éltem és dolgoztam. Utoljára a Jugoszláv Nemzeti Bank szabadkai fiókintézetében, szerintem az itteni politikai struktúrák féltek tőlem a saját üzelmeik miatt amit legfőképpen a milosevicsi korszakban cselekedtek. Sajnos, ebben benne volt minden párt. Még a magyar VMSZ is, élén Kaszával. Gazdagodásuk forrása az állami tulajdon elsajátításából származva, komoly okot adott arra, hogy velem leszámoljanak nehogy bármilyen veszélyt jelentsek számukra abban a tekintetben, hogy bárhol árulkodjak róluk mit és hogyan tettek. Ez a megrendezett kirakatper folyik ellenem még 2000 júniusa óta. Feltételezhetően és remélhetően most már kitűzi a szabadkai községi bíróság a főtárgyalást. Immár teljes öt éve lesz júniusban, hogy drasztikus eszközökkel nyúltak ügyemhez. Rendőri letartóztatást  választottak, de teljes ok megnevezés nélkül. Az egyedüli ok, hogy el ne szökjek, de, hogy mitől milyen cselekmény elől, ez nem volt megemlítve. Természetesen az alig megengedett jogorvoslás után két nap után kihallgatás nélkül kiengedtek a börtönből. Aztán első kihallgatásom 2004 november 23.-án történt meg. Természetesen ezt a drasztikus módját a velemvaló leszámolásnak nem éltem túl nyomok nélkül. Többszöri agyvérzést éltem túl. Hála hitemnek és meggyőződésemnek ezt nemcsak túléltem, de igazán fel is épültem azóta, bár állandó munkát nem tudnék vállalni, de elviselhető minden életfunkcióm.

        Időközben a tavalyi évben megözvegyültem. Feleségemmel is hasonló módon bántak el 1973-ban. Akkor a nagy infláció időszakában feleségem a Vajdasági bank devizaosztályán dolgozott. Tudomása volt sok-sok devizaügyletnek amelyeket a bennfentes politikusok intéztek. Három év elteltével bírósági döntés és ítélet után kitűnt, hogy bűntelenül hurcolták meg. Egészsége megromlott, majd neki is a leszázalékolás jutott még akkor 1973-ban. Sajnos igazán soha sem épült fel többé.

        Két családom van. A lányom 1967-ben született és grafikusművész. Magyarországon él és magyar állampolgár is a szerb állampolgárság mellett. Férjezett, férje festőművész. Két családjuk van. Fiam, aki 1973-ban született számítógépes 3 dimenziós animátor. Ő Újzélandon él, ott főiskolai oktatója e szakmának. Nős. Felesége magyar állampolgár, ő pedig kettős állampolgár. Most három éve, hogy elmentek Újzélandra. Ott született gyermekük már Újzélandi állampolgár is a magyar mellett.

        Fiam még 1991-ben elhagyta a szülői házat, mivel megtagadta a katonai szolgálatot abban az őrült balkáni háborúkban. Különben is békeharcos létére, 1992-ben volt utoljára idehaza. Azóta körözik a katonai szolgálat miatt. Bár nem katonai szolgálati köteles, mivel felvette a magyar állampolgárságot is, mégis pert kellett indittatnom a szerb katonai vezetés ellen, hogy bebizonyítsuk azt, hogy jogtalanul küldözgetik neki a katonai behívókat és jogtalanul körözik a határőrségen is. Ezmiatt, még az édesanyja temetésére sem mert hazajönni, mivel példák voltak már arra, hogy letartóztatták, katonai bíróság elé állitották, majd azonnali katonai kötelező szolgálatra vitték.

        Lányom Sarajevóban végezte volna a grafikus művészeti akadémiát, de 1992-ben ott utolérte az esztelen balkáni háború. Onnan elmenekült az utolsó pillanatokban 1992 áprilisában, majd Budapesten a tehetségvizsga letétele után újra beírathatta a képzőművészeti főiskola 4.-ik évét. Lediplomált és ma szabadművészként tengeti életét, mert állást nem kap.

        Ma nyugdíjasként élek, szerény nyugdíjamból mint rokkant. Semilyen munkát nem vállalhatok, mert elveszíteném nyugdijamat még az alkalmi munka miatt is. Így kénytelen vagyok továbbra is elviselni azt, amit a kirakatper megrendezése által elkövettek ellenem 2000-ben akkor amikor a milosevics elleni választásokat rendezték.

 

Polyák Endre okleveles közgazdász, könyvvizsgáló, pénzügyi szakértő és adórendszeri tanácsadó.

 

 

 

Munkaterületi leírás.

 

        Főiskolai tanulmányaim elvégzése után gyakornoki munkára egy közúti szállítóvállalatba vettek fel. Itt dolgoztam mint gazdasági tervező 6 évet.

Ez után egy szabadkai kereskedelmi cégnél dolgoztam mint pénzügyi szakértői vezető. Itt az önigazgatás korában 1978-ban a munkások választottak meg igazgatójukká. Sajnos nem maradhattam ezen a poszton az akkori kommunista pártbizottság határozata miatt, mivel nem feleltem meg nekik a politikai  mércéjük miatt. Ezek után, hogy a munkások ne legyenek meghurcolva miattam, lemondtam az igazgatói posztról, majd segédközgazdászi munkakörben folytattam munkámat. Elhagytam a kereskedelmi vállalatot több mint 12 évi munkaév után és egy mezőgazdasági birtok gazdasági főtervezői munkakörét vállatam magamra. Ezt két évig végeztem. 1987-ben az egykori Jugoszláv Könyvviteli szolgálatban dolgoztam. Ez a szolgálat volt a főellenőrző szerv a törvényes gazdálkodás terén. Szakmai csúcstudást igényelt ez a munka, hiszen az egész szabadkai község pénzügyeit ellenőrizte. Én a megelőző ellenőrzés vezetője lettem. Ez nem politikai feladat volt, hanem valós szakmai tudást igénylő munkakör volt. Itt dolgoztam nyugdíjaztatásomig 2001 márciusáig, vagyis 2000 júniusáig mivel akkori letartóztatásom után már többé nem mehettem vissza munkahelyemre.

 

Hivatásomat túlmenő érdeklődési köröm.

 

        A magyarok sorsa itt a Délvidéken hosszú többéves időszakon át igencsak alárendelt volt. Mindig az bántott a legjobban, miért lett ez a nemzet ennyire megbüntetve az I. és a II. Világháború után. Nem elég, hogy egy országot szétszagattak, de a nemzet egészét mégjobban. Hiszen itt a Délvidéken is megélt alárendeltségünk miatt, rengetegen elvándoroltak még a 60-as évek végén nyugatra vendégmunkásnak. A legtöbbje ott le is telepedett, hiszen gyermekeik már ott iratkoztak iskolába, ott dolgoztak. A család egységének fenntartása miatt, természetesen ott maradtak. Fogytunk, és mégjobban fogyunk, mert most már a teljes alárendeltség legalsóbb lépcsőjéhez értünk. Szinte meg kell tagadnia fiataljainknak azt, hogy magyarok. Kirekesztik őket mindenhol ahol a megélhetés lehetséges lenne. Számtalan eszközt használnak fel arra, hogy miként lehetetlenítsék el az ittmaradt magyar fiatalokat. Regényeket írhatnék róla. Munkám arra irányul, hogy létrejöjjön egy olyan igazi magyar egység ahol valójában kéz a kézben segítőkészen segíthetnénk egymásnak. Ez nemcsak az itt élő magyarságra vonatkozik, hanem a Világon bárhol élőkre is. Talán ezt a szétszórtsági tragédiát át lehetne fordítani a javunkra is egy kis élelmességgel.......értelmességgel.......

 

Tanulmány írás,  honlapi terjesztéssel a nyilvánosság számára.

 

        Mivel számítógépemmel kommunikatív vagyok, lehetne talán valamit kezdeni e téren. Talán a magyarok helyzetéről a mostani és a megelőző gazdasági állapotokban jobban rávílágíthatnának azokra a lényegi kérdésekre amelyek miatt helyzetünk romlik, akár az anyaországban, akár az elszakadt területeken. Sok-sok, látszatra apró mozzanat hozza meg azt, hogy hamarosan - ha nem tesz hivatalosan a magyar hatalom róla az EU-nál a kissebbség védelmében - ezeken a tájakon csak temetők lesznek. De azok sem sokáig. Úgy járunk mint az itt élt németek, akiknek 1944-ben el kellett innen menniük. Már a temetőben is nyomuk veszett. A nyomós ok, ami méginkább ösztönöz a cselekvésre, az abból áll, hogy az anyaországunkban is ez a folyamat indult be. Ott is már minden idegennek nagyobbak a jogai mint a magyaroknak. Talán nem kell messze menni, mint a kettős állampolgárságról való népszavazás......... Elég sok mindent bizonyít már egymagában is ez.