Dr. Pungur József

A Trianon kérdés időszerűsége

    Amikor a Magyar Trianoni Munkacsoport (MTM) felállítását javasoltam, akkor nem egy elefántcsonttoronyban lefolytatott  l’art pour l’art   vizsgálódásra gondoltam – öregurak időtöltésére, hanem azért mert látni vélem az idők jeleit úgy a Jaltai, mint a Helsinki Akkord eddig követett nyugati külpolitikájának elkerülhetetlen változására, melynek alapja az országhatárok megváltozhatatlansága volt. Panta rhei – mondták a Görögök –, így a politika is.

    Amikor Magyarország 1988-89-ben a rendszerváltás küszöbére érkezett még a Kissinger-Tom Lantos féle külpolitikai vonalvezetés volt érvényben országunk vonatkozásában: a változások között szó sem lehet semmiféle határmódosításról! Ez abból a félelemből táplálkozott, hogy az általuk is hallgatólagosan mélyen igazságtalan Trianon/Párizs békediktátum felboríthatja a közép európai egyensúlyt egy igen kényes időszakban. Így jött létre még a reagani időben, az ő háta mögött megrendezett Rózsadombi Kerekasztal Tárgyalás, mely ebben a tekintetben is megkötötte minden jövendő magyar kormány kezét. A Washingtonba meghívott  Pozsgai Imre, Kiss János és Antall József közül az utóbbira esett a választás – mivel ő látszott a legalkalmasabbnak az új kormányfői posztra. Ki is jelentette az első minisztertanácsi gyűlésen, hogy Trianon nem kerülhet szóba (mert  a washingtoni terv és ígéret szerint) ez a kérdés magától rövidesen megoldódik az Európai Unióhoz való csatlakozással, amikor is az országhatárok megszűnnek! Az akkori évek „Eu-fórizmusában” ez plauzibilisnek tűnt. Csakugyan, a határontúli magyar tömbök vezetői, pártjai ott kormánytényezők lettek – de csupán addig, míg azok az országok be nem kerültek az Európai Unióba. 2004 után ez a helyzet lassan megfordult. Vajdaságban már a balkáni háború alatt szerb menekültek betelepítésével nagyban módosították az etnikai arányokat. Szlovákiában ezalatt a magyar tömböt feldarabolták a megyék észak-déli átrendezésével, ahol a magyarok már kisebbségbe kerültek. A Malina Hedvig ügy, a Dunaszerdahelyi magyarverés, a magyar iskolakönyvek ügye jelzi, hogy visszatért a régi magyarfaló politika. Romániában a 4000 államosított és visszakért egyházi ingatlanból 20 év alatt mindeddig csupán 400-at  térítettek vissza; töretlenül folyik a „hagymakupolás honfoglalás”, ma sincs állami magyar egyetem. Mindhárom országban a magyar pártok kikoptak a kormányból és ellenzékbe szorultak.  Területi autonómiáról, vagy önrendelkezésről sehol sem akarnak hallani. Ugyan a Fidesz kormány (1998-2002) megkísérelte bevezetni a Magyar Igazolványokat a határontúli magyarok részére. Ebből olyan lárma kerekedett irredentizmus etc. vádjával, hogy végül is az ügy elhalt. Kárpátalját Ukrajna szimplán „örökölte” azt a Szovjetunió kimúlása után, és Szlovákiát melyet a Csehektől örököltek a Szlovákok, és a Vajdaságot, melyet  Szerbek Jugoszláviától örököltek? Ráadásul az őshonos magyarokat sehol sem kérdezték meg! Mindez megtörténhetett a nagy demokráciák korában  20-21 század fordulóján – éppen olyan simán mint ahogy ilyenek megtörténtek a „sötét középkor” Európában. Sehol egy politikusnak sem jutott eszébe megkérdezni azt,  hogy vajon érvényes jogcímen örökölték-e? Ezek szerint országrészek öröklése mai is bevett gyakorlat.

    A Helsinki Akkord féle politika bukásához nagyban hozzájárult a Berlini Fal lebontása, a két Németország egyesülése, az Szovjetunó felbomlása, rabállamai önállósulása, s legújabban Koszovó gyakorlati függetlensége. Mindezt megerősítette a a magyarsággal kapcsolatos politika látványos bukása: az EU tehetetlensége miatt a magyar elnyomás politikájának visszatérte az utódállamokban. Mára Közép-európában megint mindenütt kemény nacionalizmus az uralkodó – kivéve Magyarországot.

   A nyugati hatalmak 1945 utáni európai külpolitikája a „Jalta-i” 1989-ben látványosan megbukott, az azóta követett politikájuk 20 évvel később – korunkban bukik meg, s vele együtt az Európai Unióé is.

   Vannak azonban jelek arra, hogy az Egyesült Államok új külpolitikát készül kidolgozni és bevezetni Obama elnöksége idején. Egy biztos: a régi politika világszerte látványos vereséget szenvedett és az nem folytatható. Ahhoz, hogy Amerika helyreállítsa  a világban megtépázott politikai tekintélyét fundamentális változtatást kell külpolitikájában is végrehajtani.  Magyar vonatkozásban ennek néhány jele már látszik:

    1) Amerikának szembe kell nézni azzal, hogy a Kissinger-Tom Lantos által fémjelzett magyar politika totális csődöt mondott. Az elmúlt 20 évben nem következett be a „határok légmentesítése”. Sem az EU törvényei, sem a kétoldalú „Alapszerződések” nem eredményezték a környező államok kezébe került magyar kisebbség elnyomása, beolvasztása és diszkriminálása 90 éves politikájának megszűnését. A környező államokban a magyar-ellenes nacionalista politika újabban felerősödött,  rafináltabbá de egyre nyilvánvalóbbá vált.

    2) A nyugati politikai körök nagy garral tettek fellengzős ígéretet a magyar kormányoknak, hogy az „Európai Unióban majd minden megoldódik”. Semmi sem oldódott meg!  Üres és félrevezető ígéretnek bizonyult ez az elmúlt 20 évben!  A jogos magyar követeléseket most is hamis ígéretekkel szerelték le hatásosan, éppúgy mint amilyen 1918-ban Károlyi Mihály miniszterelnöknek  tett titkos ígéret volt: „ha Magyarország leszerel, s enged a Vix jegyzékeknek hátráló határokkal – ezt figyelembe veszik majd a békekonferencián”. Engedtünk az ígéretnek. Aztán a Béketárgyalásra be se engedték a magyar küldöttséget: karantébe zárták, s végül megkaptuk a Békediktátumot Trianonban, melyben a magyar népet kollektíven büntették:  elszakítva egyharmad részét s földjüket. Mindez megtörténhetett a modernkori Európa történetében – s ez fennáll 90 éve!  Ennyit az álságos nyugati ígéretekről s a magyarokkal szembeni magatartásról.

     3) Közben ügyeskedésekkel olyan baloldali kormányokat ültettek nyakunkba, melyek eladták az országot, miközben ezek és holdudvaruk meggazdagodtak. Mind ezalatt minden eszközzel rombolták az erkölcsöt, a vallást, az egészséges patriotizmust, s erőltettek reánk idegen, romboló és halálos eszméket. Ennek eredményeként mára az ország koldusbotra jutott, minden sornak a végén kullog, erőtlen és elhagyatott  – de ébred és eszmél!

Az amerikai változó külpolitika már mutatja néhány jelét:

      1)  Nemrég látott napvilágot az a hír, hogy Washingtonnak új nagykövete lesz Budapesten, aki 1939-ben Magyarországon született, s nevelkedett és 1957-ben menekült el, végül Amerikában sikeres üzletember lett. Számos alkalommal járt üzleti ügyeken Budapesten, s valószínűleg rokonai is vannak az országban.  Eredetileg republikánus volt, de nagyban hozzájárult Obama győzelméhez. Eddig Washington karrier diplomatákat küldözgetett Budapestre. Ő lesz az első aki ismeri is az országot, nyelvét, a nép gondolkozását, gondjait, frusztráltságát s aspirációit, etc. Várható, hogy ő egészen másfajta diplomata lesz mind elődei voltak, s hogy követi jelenéseit nem bizonyos pártok elvárásai és szája íze szerint fogja megírni.

      2) Obamát másfajta diplomaták fogják körülvenni mint elődeit. Közöttük van pld. Richard Holbrooke, aki szívós munkával tető alá tudta hozni a megegyezést Koszovó ügyében. Abban az időben sokat járt Budapesten is, már csak azért is mert neje a magyar Marton Kati írónő a vajdasági magyarság jogainak nagy harcosa. Ők bizonyára tisztában vannak azzal ami ott bent és körülöttünk lejátszódik.

      3)  Nemrégiben egy nagy amerikai TV állomás hírkommentátora ejtett el egy félmondatot, nevezetesen azt, hogy az új elnök „lehetségesnek tart kisebb határmódosításokat ott ahol erre szükség mutatkozik”. Nos, ez éppen a  mi esetünk – miután  az elmúlt 20 évben minden nagyhangú ígéret, várakozás, és passzív magyar külpolitika ellenére sem történt alapvető változás az idegen, ellenséges  magatartású államok uralma alá kényszerített, kollektív bűnösséggel sújtott, diszkriminált, állandóan emésztett és tragikusan fogyó magyar nemzetrészek életében. Obama ilyen gondolkodás hátterében félig-kenyai származása áll. Kenyában hét évig éltem s dolgoztam, eléggé ismerem Afrikát,  ahol  a gyarmatosító hatalmak a 19.sz. végén az országhatárokat nem egy nép esetében olyan szétdarabolással húzták meg, mint a mi esetünkben Trianonban és Párizsban.

      Ezért mondtam előző írásomban (Trianon mai megvilágításban), hogy a két Bécsi Szerződésből lehetne kiindulni, melyek nemzetközileg érvényesek voltak, amíg Sztálin a világkommunizmus előmozdítása érdekében, egy formális kifogása hivatkozva, hogy az csupán egy német tákolmány volt, az igazságosabban kialakított országhatárokat egyszerűen leradírozta a térképről.

      Magyarország második megcsonkítása, népének kollektív büntetése a Párizsi Békediktátummal, 1947-ben, egyértelműen  a  sztálini kommunizmus következménye és bűne.  Ezeket a bűnöket Európa sok részén már helyrehozták – kivéve Magyarországot – eddig.

      Az idő eljött, most van, hogy igazságot szolgáltassanak Magyarországnak is!

      2009. január 12.

                                                                                                Dr. Pungur József