Back to Home

 

 

Siklósi András

 

Apám halálára

 

Hányszor próbáltam verset írni rólad

hányszor akartalak megragadni zengő dalban

de mindig megbicsaklott kezemben a toll

s ráfagyott ajkamra a dicsérő ének

Immár nem állhatok eléd úgy mint régen

bizonytalan zsengéimet félénken szorongatva

bátorításodat vagy bírálatodat várva

Jóságos arcod mosolygó szemed simogató kezed

nem láthatom nem érezhetem soha többé

Egyedül maradtam prédaként a gonosz világban

kiszolgáltatva a véremre szomjazó ordasoknak

Árván és védtelenül hagytál a dermesztő űrben

 

Mi lesz velem nélküled apám édesapám

Hol találok olyan kiváló mestert

bölcs és csalhatatlan prédikátort

fáradhatatlan vakmerő hazafit mint te voltál

Mikor s merre lelek hozzád fogható

lánglelkű költőt és gránitkemény férfit

a rám szakadó viharos ég alatt

 

Adj tanácsot szólj még egyszer hozzám

szárítsd fel patakzó könnyemet

kormányozd révbe életem hánykódó hajóját

Üres a szobád ágyadban nem alszik senki

széked meg se reccsen könyveid

ezerszám hiába sorakoznak a polcon

kopott ruháidat nincs aki viselje eztán

Semmit se hagytál rám

csak egy nyomasztó roppant örökséget:

a mindhalálig tartó népszolgálatot

 

Neked már könnyű megszabadultál kínjaidtól

elérted a végső csendet és nyugalmat

Ott lakozol Isten fényes kastélyában

ott sétálgatsz az Ő végtelen mezőin

Apám édesapám hiányod megrémít

egész testem beleremeg a fájdalomba

zihál a tüdőm vonyít a szívem

kiver a lázas veríték

Éjszakánként elkerül a gyógyító álom

virrasztok töprengek órákon át

és szörnyű magányomon kesergek

 

Te voltál az egyedüli mércém

járható ösvényem és világító fáklyám

Bárhogy szeretném nem mehetek még utánad

itt kell küzdenem a földi pokolban

hátha tehetek valamit szenvedő népemért

Te már elnyerted az igazak boldogságát

nem éred meg kegyetlen haláltusánkat

nem látod meg nemzetünk rettentő pusztulását

holott előre tudtad s hirdetted végzetünket

 

Ó apám nézz rám az égből

adj erőt hogy ne hulljon ki kezemből a kard

vigyázz rám hogy elkerüljem a kísértéseket

és ne szédüljek semmilyen sátáni szakadékba

Nincs más választásom

folytatnom kell öngyilkos harcodat

be kell fejeznem hatalmas művedet

ami embernek aligha sikerülhet

Te már Isten követe lettél

eljöhetsz hozzám segíthetsz nekem bármikor

Figyelj rám hallgasd meg néma üvöltésemet

karolj át s öleld szorosan didergő testemet

űzd el lelkemből leírhatatlan bánatomat

vonj körém áttörhetetlen páncélt

 

Apám édesapám senkit se szerettem jobban

rokon se barát se pótolhat téged

Nincs már ki megértse szaggató gondjaimat

nincs aki biztasson s fölemeljen

és levegye vállamról gyötrő keresztemet

Vulkánok emésztő tüzében égek

Csontom fölolvad húsom lefoszlik rólam

fekete hamuesőbe merülök

s robbanó lávafolyamok indulnak

mellkasomból és ágyékomból

Nincs nálam esendőbb szerencsétlenebb hadirokkant

 

Apám édesapám mért haltál meg

miért vetted el maradék reményem

mi lesz most velem nélküled

Vágtass vissza lobogó sörényű táltos paripádon

ereszkedj le egy nagyívű tarka szivárványon

röpülj haza a füttyös tavaszi madarakkal

A síron túl is beléd fogódzom

nem futhatsz el nem válhatsz semmivé

nem szökhetsz meg tőlem sehova

Maradj velem s mint gyermekkoromban

mutasd meg a virágos réteket susogó nádasokat

tiszta forrásokat bóklászó őzgidákat

Hozd vissza az éltető napot

ne hagyj a sötétségbe veszni

Nyisd meg előttem is tündérország kapuját

ahol te vagy a legdélcegebb királyfi

vitézek gyöngye magyarok csillaga

kedves édesapám