Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason. . .
-- Uram, -- fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van. . . Hogy ha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
-- Népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál. . . Legyen úgy. . . Nem bánom. . .
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget. . .
Tudom hívők vagytok, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világ elsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – vissza Ábrahámig. . .
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred. . .
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
-- Ó, Uram, -- szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csiksomlyó Máriás harangja,
S szelíd korholással szólt az Úr hangja:
-- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg Te is:
Kicsit ezért több a szenvedésetek is.