Back to Home

 

Van az Égben és a Földön is egy Törvény: CSAK AZ JUT ELŐRE, AKI MEGOSZTJA TUDÁSÁT MÁSOKKAL. Aki tehát mindig csak vesz és vesz, de soha nem ad, az nem jut előre, mert bezárta a körforgást, így nem jut hozzá az újhoz!!!

 

 

 

2004-ben elmondta Tanpai Rinpoche1 a Tündérkertben2:

 

A Darma Tibetben volt, de most átkerült a Kárpát-hazába, mert hiába őrizték a tudást ott, ha elkövették a mulasztást, azt másoknak azonnal tovább adni!

 

 

Dr. Kovács Judit

 

 

Vagyok Aki, a Fény és a Szeretet, Általa és Benne, Általad és Benned Élek.

Élek.

Élek, mert hívtok. Már tudjátok: csak így segíthetek.

Segítek minden erőmmel, és a Minden, Mindent Megváltó Erőmmel.

Mi ez az Erő?

A Szeretet.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség, de ezen kívül nagy felelősség is.

Magnak lenni minden népben nagy és hatalmas küldetés.

A Mag feladata az, hogy elültesse az emberekben a vágyat a Hazatérésre, a reményt és hitet, hogy ez még életükben megtörténhet, és a bizonyosságot, hogy ha szívük szerint, az Égi és Földi Törvények összhangjában élnek, akkor biztosan Hazatérnek.

Ez azért nehéz feladat, mert olyan világról és olyan világ Törvényeiről kell beszélni, aminek közvetlen ismeretében egyetlen földi halandó sincsen. A Küldöttek más Törvények szerint élnek, de ők is zártak, előttük sem ismert saját Teljességük, így nekik is „E közvetett”, néha közvetlenül közvetett ismeretük van a Teljes Létről.

Minden Küldött, (és mondtuk már, hogy ti mind azok vagytok,) esküt tesz a Létbe lépés előtt. Esküt tesz, hogy minden tőle telhető módon segíti a másokat, az Isteni Törvények ismerete elől elzárt másokat.

Sok Küldött nem jut el oda, hogy saját létét és küldetését felismerje, így legtöbbször új életet vállal, hogy mégis segíthessen.

Ti, akik sok-sok életen át segítettetek emberi és más formában is, erre az életetekre különleges Erőkkel, különleges, minden eddigi életetek tapasztalatát tartalmazó tudással érkeztetek. „Életetekben” először felnyílhat Teljességetek, és alkalmatok lesz hozzáférni korábbi tudásotokhoz. Épp ezért volt, hogy legtöbben már többször is éltetek e népben, tanítói voltatok, hogy régi és Új bennetek eggyé válva Hathasson.

Azt jelenti mindez: olyan tudás és Erő tiétek, ami eddigi életeitek során rendre el volt zárva előletek. Gyűjtöttétek a Magokat, a tudás-morzsákat, hogy majd a végső megmérettetés idején összetehessétek tudásotokat. Sok tudás, Égi és földi tudás van bennetek. Egy-egy ember csak egy részt őriz, de ha tudásotokat megosztjátok egymással, akkor fejlődésetek szédületes iramot vehet fel, és maholnap mind eléritek Teljességeteket.


 

 

Mi az a Teljesség? Miért fontos elérni a Teljességet?

Már mondtuk, hogy amikor testet öltötök, akkor Lényeteknek csak egy kisebb része ölt testet, míg másik része láthatatlan segítőként, Felettes vagy Felsőbb Énként segíti és követi. Mindaz a tudás, amit más életben, más Égi és Földi Életben begyűjtöttetek, azt Teljes Énetek őrzi, aminek csak egy kicsiny része az, ami és aki a testben él.

Ha elfogadjátok ennek a létnek ezt a megosztottságát, vagyis tudomásul veszitek, hogy többek vagytok, mint az anyag, akkor nagyon gyors fejlődés áll előttetek, mert tisztulásotok és gyógyulásotok függvényében újabb és újabb részeit fogadhatjátok be Annak, Aki Vagytok, és ezzel egyre nagyobb és nagyobb körben lesztek képesek tudáshoz és bölcsességhez, Fényhez és Szeretethez jutni, és egyre inkább testet ölt bennetek a Teljességetek. Égi és földi lassan eggyé, Eggyé válik. Eltűnik lassan a határ, és csak az Én Vagyok marad.

Sokan nem értik, hogy miért érzékelnek másként dolgokat: amit régen szerettek, az ma hidegen hagyja őket; másfelé fordulnak, más utat kutatnak, néha még családi kapcsolataik és szét hullanak. Ez mind ennek a folyamatnak, ennek a kiteljesedési folyamatnak része.

Sokan azt hiszik, hogy ha mindenféle összejövetelre eljárnak, akkor majd hamarabb Hazaérnek. Ha azonban valaki csak arra használja az összejöveteleket, hogy jelen legyen, az nem fog előbbre jutni.

Van az Égben és a Földön is egy Törvény: CSAK AZ JUT ELŐRE, AKI MEGOSZTJA TUDÁSÁT MÁSOKKAL. Aki tehát mindig csak vesz és vesz, de soha nem ad, az nem jut előre, mert bezárta a körforgást, így nem jut hozzá az újhoz. Képtelen lesz „Új Tudást” felvenni, mert nem adja tovább mások számára a régit, azt, amit már elsajátított, és ami benne már tudatos. Ami tudatosodott bennetek, azt adjátok tovább környezetetekben, hogy ők is haladhassanak, mellékesen így ti is helyet csináltok az újnak, tehát ha kéritek, akkor már befogadhatjátok.

Nagyon fontos, hogy létetekre és életetekre vonatkozó kéréseiteket és terveiteket nap mint nap fogalmazzátok, erősítsétek meg. Ez azért fontos, mert az Ég és a Felettes Én minden órában számtalan új út mellett, számtalan esetben dönt, és ezek módosíthatják a korábbi utat. Ha a Felettes Én úgy látja, hogy eltávolodtál eredeti vállalásodtól, akkor olyan döntési helyzetbe vezet, ahol ki kell mondanod, hogy melyik irányt választod. Többet is választhatsz, ezt soha ne feledd! Tiéd a döntés, és ha döntésedben a szív, és mások megsegítésének a szándéka vezet, akkor mindegyik döntés jó, és abban fogsz majd továbblépve fejlődni.

Tehát hogyan térhet Haza e nép?

Sokan „E világ-rengető” dolgokat várnak. Az ez, még ha nem is látszik annak.

A világot egy Erő rengeti meg, talán már azt is tudjátok, hogy melyik. A Szeretet.

Hogyan vezethet Haza a Szeretet ma, itt Budapesten és e földön, földrészen?

Olyan helyen, központi helyen éltek, ami nemcsak földrajzilag, de energetikailag is egy szív-csakra terület, középpont, vagyis nagyon sok információ indul ki tőletek. A magyar föld nagyon gazdag volt aranyban és ércekben, és ezek, az Ég és a Föld energiáit hordozó erők ma otthonaitokban élnek. Gyűrűként, karkötőként sokan viselitek. Vannak más népek, más országok területéről is köveitek, de alapvetően magyar kövekkel rendelkeztek.

Ezek az ásványok vagy kövek a Föld szívének, szív-csakrájának részei. Mindazok, akik valaha is viseltek ékszert, azok tudják, hogy van, aki a nyakában, van, aki a szívén hordja, van, aki szívesebben a kezén, vagy máshol. Nem egyformán, mert mindenki számára más erőt és más lehetőséget hordoznak.

Ordoszban volt egy iskola, amiben sámánokat, részben fémeket megmunkáló sámánokat képeztek. Az volt a képzés lényege, hogy személyre szabottan, az egyéni szükségleteknek megfelelően készítsék el minden ifjú párnak, illetve minden uralkodónak azt az ékszert, amit egész életében hordani fog. Ismerni kellett ehhez a teljes felépítését az ásványoknak, fémeknek és köveknek, és az emberi, testi felépítést is. Akinek túl sok volt az energiája, annak olyan ékszer kellett, ami segítette egyensúlyban tartani. Akinek kevesebb volt, azt erősíteni kellett. Mindezek mellett, ugyanúgy, ahogy egy dob készítésénél is figyelembe veszik a születés napját, természetesen a Hold és a Nap járása is befolyásolta a fémek minőségét és az elkészítés módját is.

A magyar, illetve az Ordoszban képzett arany- és fémművesek a világ legelismertebb és legkeresettebb sámánjai voltak. Koronákat és Koronázási ékszereket, többek között a magyar királyi ékszereket is ők készítették Égi tervek alapján. Munkájukban tehát egyesült az égi finomság és lágyság a kemény, a legkeményebb anyagi világgal. Összhangba hozták az anyagot és a legmagasabb Szellemet.

Ordoszban volt egy törvény: ha meghalt a legidősebb sámán, akkor a legfiatalabb és legtapasztalatlanabb lépett e helyére. Azzal magyarázták ezt, hogy mire megöregszik az ember, addigra friss tudás, impulzusok befogadására már egyre kevésbé válik alkalmassá, ezért amikor egy öreg meghalt, akkor a legfiatalabbat és legerősebbet, a legtöbb új befogadására képeset választották a helyére. Így biztosítható volt, hogy ne öregedjen el a mesterség, és folyamatosan új erő érkezzen e térbe.

Ma, amikor a vezetés ismét megfiatalodott, lehetőség van a múlt teljes levetésére. És ma, amikor ez az ifjúság kezdi megérteni, hogy nem játék, hanem nagyon komoly, a LÉT FELTÉTELEIT BIZTOSÍTÓ feladatról van szó, akkor esély van ismét egy békés, és mindenki számára jót, megújulót hozó fordulatra. De csak együtt! Együtt öreg és fiatal, öreg és öreg, fiatal és fiatal!

Addig, amíg nem teremtődik meg a politika színpadán is az egység, addig hiába is tesztek bármit, mert mindig új erő jön, aki le akarja győzni a másikat.

Ma, amikor nagyon sokféle korban, nagyon sokféle létben összeszedett tudás éled bennetek, nagyon fontos, hogy felismerjétek, időben felismerjétek lehetőségeiteket.

Ma, amikor nagyon sokféle Erő ölthet testet bennetek, elsősorban saját Teljességetek, nagyon fontos: időben lépjetek.

Számotokra -- ahogy számunkra is -- az idő egy viszonyítási pont: ebben a pillanatban bizonyos helyen és időben levő emberek összessége.

Az idő felgyorsult, gyorsabban pereg. Ugyanúgy pereg, mint eddig, csak a végéhez, a Véghez közelít, ezért tűnik gyorsabbnak.

„Időben tenni” azért nagyon fontos, mert csak az időben tett tett a helyénvaló. Olyan mondat ez, aminél meg kell állnunk. Mi az, hogy időben tett tett? Minden idő, minden pillanat egyedi. Ha egy adott pillanatban megnyíló kapu készen talál, akkor átjuthatsz, illetve átjuthat rajta a Lét. Azt jelenti ez, hogy ami addig jelen volt számodra, az múlttá, illetve jövővé válik.

Minden egyes tett, minden egyes döntés utat, Új Utat ír. Valóban úgy a legegyszerűbb elképzelni, hogy egy gömb felületén élsz, és minden pillanatban új út nyílik előtted, Attól függően, hogy merre haladsz, számtalan út nyílik, és te szabadon választhatsz, hogy merre tovább. Utad maga a gömb felszínén vezet, de a lényed a gömb magjában van, és onnan tervez, onnan írja sorsodat, onnan figyel.

Te, Aki a gömb felszínén vagy, nem látod a Lényedet, de ő minden lépésedet látja. Látja, mert ő vezet és tervez, de te hozod meg a konkrét döntést, hogy a válaszútnál merre tartasz.

Már megint kicsit kalandozónak tűnünk, de higgyétek el, hogy mindjárt megértitek az egészet.

Akkor, amikor a gömb közepén ülő figyeli a játékot, tudja, hogy merre visz az út, és látja távoli lehetőségeiteket is. Akkor, amikor figyeli a lépéseket, közvetlenül nem szól az útba, de az utak kiépítésével segítheti döntéseidet.

Te azonban, aki a konkrét utat járod, legfeljebb csak a közvetlenül előtted levő lehetőséget látod, néha még azt sem. Csak éled az életed tudatos és kevésbé tudatos döntéseid függvényében. Minél inkább tudatossá válsz, minél inkább céltudatosan éled a létedet, annál hamarabb érhetsz célt, hisz az útban olyan erők segítenek, amiknek célja az, hogy hamarabb beteljesítsd terveid és küldetésed.

Akkor tehát, amikor mi látjuk, hogy olyan sok tudás és szeretet fogadódott be e népbe, mint talán még soha, nagyon bizakodóak vagyunk, és segítünk minden tőlünk telhetővel, hogy az út ne csak sejthető, de TUDHATÓ, CÉLTUDATOSAN KÖVETHETŐ is legyen. A gömb mélyén megbújó, Teljességeteket magába foglaló Lét olyan új Erőket, olyan új lehetőségeket csoportosított ma hozzátok, amik lehetővé teszik számotokra, hogy magatok mögött hagyjatok mindent, ami már nem szolgál titeket, (ez a Kegyelmi Gyógyítás), illetve olyan Új Utat is nyitott, amit a szívetekre hallgatva, együtt, könnyen járhattok.

Mi ez az Új Út?

Mi ez a Szeretet-Út?

Ez a ti Új Létetek.

Akkor, amikor nagyon sokan kérték, hogy e nép szabaduljon meg terhétől, amit az Úr szolgálatában vállalt, a kérés meghallgattatott, és az Úr szándéka Szerint Való volt. Mindez azt is jelentette, hogy testet öltött népetekben egy Terv, ami már ezen új lét kódjait hordozza.

Testetekben van a kód, és a lelketekben.

Túl elvont? Nem értitek? Nem értitek, hogy mit tehetnétek, hogy hamarabb Hazaérjetek, hogy másokat megsegítsetek? Hát adjátok SZÍVETEK SZERETETÉT a körülöttetek lévőknek, és adjatok át nekik minden TUDÁST, minden TAPASZTALATOT, amit az elmúlt évek során begyűjtöttetek. Akkor, amikor két vándor jár az úton, már gyorsabban telik az idő, és ha három, akkor még gyorsabban. És az út is hasznosabb, hisz más, több, erősebb tapasztalást és ismeretet hoz.

Addig, amíg csak egyedül járod az utat, addig magányos vándor vagy, aki, ha elfogy az ereje, pihenni kényszerül. Ha ketten mentek, akkor már a pihenés is tanulássá és fejlődéssé, erőt adó és gyűjtő fejlődéssé válhat. Akkor, ha hárman vagytok az úton, akkor a kis csapat mármeg is oszthat feladatokat: amíg az egyik pihen, addig a másik élelmet gyűjt, majd amíg ez pihen, addig a másik vacsorát készít, vagyis mind a pihenés, mind, pedig a „táplálék” begyűjtése kevesebb időt igényel.

Ma, amikor még képtelenek vagytok erőtök meg- és beosztására, és mindent egyedül akartok megtanulni, időt fecséreltek, felesleges időt töltötök olyan dolgokkal, ami másokban már tudatos.

Részben ezért fontos az olvasás és írás, mert megosztható általa más tapasztalata, így könnyebben, gyorsabban felvehető az, amit a másik (hosszabb idő és nagyobb fáradtság által) végigélt, és megtapasztalt.

Fontos az építő össze-, Összejövetel.

Égetően fontos, hogy a Mának, a Legújabb Mának szóló üzeneteket is ismerjétek, és hogy ezek függvényében kutassátok a lehetőségeiteket. Égetően fontos, a létetek függ tőle.

Sajnos minden, Minden tudás ma még nem tárul fel általatok, mert még nem vagytok képesek befogadni azt a Teljességet, ami Ti Magatok, a Ti Magotok vagytok. Sajnos az is igaz, hogy emiatt utatok hosszabb, de nem olyan hosszú, mint ami a múlt teljes és hiánytalan feltárásához szükséges lenne.

Nagyon fontos, hogy aki a múlttal és eredettel foglalkozik, az alkalmazza, azonnal alkalmazza a mára, jelenre vonatkozó tanításait, és adja tovább, ne őrizgesse, hogy tudása által mások kódjai is nyílhassanak.

Sok Küldött volt, aki tudását őrizgette. Ők sajnos nem éltek jól a kapott hatalommal. Nem értették, hogy mennyire fontos: időben adni azt, amit kell, időben annak, aki kéri, és aki befogadni képes.

Sok tanító bukott emiatt, és sokan személyes sértésnek vették az Ég részéről, hogy tanításaikat mások is megkapták. Igen, megkapták, mert nem adták, hanem őrizgették, vagy nem voltak abban a helyzetben, hogy továbbadják.

Te, aki továbbadtad az üzenetet, olyat is kaptál, ami „másé” volt, de nem adta tovább. És olyat is kaptál, ami csak a tiéd. „Tiéd” annyiban, hogy tiéd a felelősség: továbbadod-e. Már a Júdás könyvben is mondtuk, hogy sajnos sokan nem adták tovább üzeneteinket, ezért azokat újra és újra át kellett adni másoknak, amíg valaki felvállalta a (kisebb vagy nagyobb nyilvánosság előtti) közvetítést is. Sokan kaptak prózában és versben is olyan üzeneteket, aminek nem tudtak kiadót szerezni vagy fórumot teremteni, és ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Ma Magyarországon csak a pénzt, a nagy pénzt hozó irodalomnak van nagyobb tere, az viszont ömlik rátok a polcokról. A csendesebb, ősi és mai értéket hordozó könyvek alig hozzáférhetőek. Ezért fontos, hogy ti, akik hozzájuk fértek és megismeritek, ismertessetek meg velük másokat, és ismertessétek meg azokat az érzéseket, értékeket is, amiket bennetek nyitottak meg ezek a könyvek.

Azonnal, azonnal továbbadni legyen ez jelszavatok.

Azonnal, és mások számára érthetően, érdeklődést felkeltően továbbadni azt, ami bennetek is új kapukat nyitott.

Fontos ez, nem is hiszitek, hogy milyen fontos, mert ezzel tanultok, de már tanítotok is. Gyakoroljátok kicsiben és nagyban, szűkebb és tágabb körben is a tanítást. Tanuljatok hozzászólni, és a saját érzéseiteket, ötleteiteket mások számára érthető módon átadni. Több szem többet, sokkal többet lát, és sokkal többet is ér el. Minél többen olvastok megjelent kutatásokat, múltat feltáró írásokat, annál hamarabb juttok el oda, hogy meglelitek SAJÁT utatokat ebben a kaotikus rendben. Mert Rend azért ebben a kaotikumban is van, csak a felszín alá kell nézni.

Most pedig foglaljuk össze az előzőek alapján, hogy hogyan is térhet Haza E Nép. És itt megint csak közbevetem, hogy nem feltétlenül neked kellett volna ezt leírnod, de te mondtál igent a feladatra.

Tehát hogyan térhet Haza E Nép?

Ennyi bevezető után igazán jó lenne tudni.

Akkor, amikor e nép Hazatéréséről beszélünk, beszélnünk kell arról, hogy mit is értünk Hazatérésen. Elsősorban a küldetés felismerését és felvállalását, és annak a körülményekhez képest legjobb, legteljesebb megvalósítását. Mindez azt jelenti, hogy a nép új életet, új létet kezdhet, vagy Hazatérhet.

Számtalan nép, számtalan erő tört létetekre a tört-Én-elem során, és mind a létetek, mind tudásotok kisajátítása, elvágása céljuk volt. Ma, amikor új erők vannak jelen ugyanezzel a céllal, nagyon fontos GYÖKEREITEK MEGLELÉSE, ami annak tudása, hogy kik vagytok, és miért vagytok itt. Nagyon fontos: felelősséggel, tudatosan felvállalni a mag-őr népet és a mag-őr küldetést. Ez a Hazatérés. Képletesen, pedig Hazatérés a saját honba, a földi otthonba, ami a ti igazi jussotok, otthonotok.

Ma sokan vagytok, akik bár itt éltek e földön mégsem, mégsem vagytok otthon. Nincs otthon, nincs megélhetést biztosító, a lét alapjait és a fejlődést, kiteljesedést biztosító munka, szétestek a családok, és az iskolák is igen, tudjuk. Mégis, itt ebben a térben, és ebben a Létben van mindenki, Mindenki otthona. Csak itt élhettek úgy, hogy az ne jelentsen számotokra feladatvesztést. Csak itt magyar igazán a magyar, és a határon túli magyar területen. Mert ez az ősi föld, amiért ezrek és ezrek áldozták létüket minden korban.

Meg kell őrizni magyarnak a földet. Ez nagyon fontos. A föld létetek alapja, és utolsó mentsvára. Nem lehet árú, nem adható idegen kézbe, mert a Koronáé, a Lét Alapja, kódjaitok és sorsotok hordozója.

Az elején beszéltünk az aranyról és más fémekről. Az arany a Föld csakra-szíve, csakra-szíve része. Nem véletlenül készülnek belőle ereklyetartók és más szent tárgyak. Nem véletlenül, mert része a földnek, a Föld ősi bölcsességének, a szívnek és erőnek. A „Nap könnye”, a Nap aranya, és a „Hold könnye”, a Hold ezüstje ma új életre hív. Sokan, akik értik e szókat, azok tudják: közvetítenek számotokra a kristályok és a kövek, az ásványok és fémek. Amit magatokon hordotok, ugyanúgy ti vagytok, mint amit ti esztek és beszéltek. Őseitek mindig, mindig hordtak valami mágikus erejű védelmi tárgyat a testükön, és ez rendszerint tartalmazta a Nap és a Hold fémjét is. A Nap és a Hold fémje folyamatos kapcsolatban van az Éggel, az Égi üzenetekkel, amiket a Föld számára elsősorban e két égitest közvetít. Járják a maguk útját, és közvetítik az Égi Erőket és Akaratot. Mindennek számotokra az a jelentősége, hogy forduljatok nagyobb tisztelettel és szeretettel az ásványok és kövek, e mágikus erejű „tárgyak” felé, és kérjétek segítségüket Fényetek és Erőtök Teljességének befogadásában.

Mind a Föld, mind, pedig a Nap és a Hold Új Erőket, Új Fényeket közvetít és kap a Galaktikus Központon keresztül, és ez azt is jelenti, hogy testetek, melynek jelentős része víz, átveszi e rezgést. Néha sok, néha kevés az, amit a test befogad, de mindenképpen földelni, Földelni kell az erőt, mert különben elszáll. Minden Erő-felvétel után fontos annak a szívben való bekötése, illetve a testben való rögzítése, és ennek legegyszerűbb módja az, ha ékszereket hordotok, és ezeket beprogramozzátok és megkéritek arra, hogy segítsék rögzítését és bekötését az érkezett Erőknek.

Gyakori hiba, hogy az ember fogad egy erőt, de továbbadja, nem köti meg magában. Vannak, akik keresnek olyan lelkeket, akik még nem kötötték be erejüket, és egyszerűen leemelik róluk az elvehetőket. Ezt is megakadályozzák a kövek, mert mint részetekké vált és felhatalmazott erők, megőrzik és rögzítik a nektek szánt erőket.

Miért fontos ez? Miért fordítunk ekkora figyelmet erre a témára?

Mert ma, amikor Szent István király ünnepe is van, megint előtérbe kerül a Korona, népetek Szent Koronája, és István jobbja, a Szent Jobb. István kezén is gyűrű volt/van/. Gyűrű és Korona együtt, Együtt hat, mert anyaguk egy, a Szent Arany. És az arany felismeri részeit, a Föld szív-csakrájának részeit, és együtt rezegnek, ha itt az idő. Tudattalanul közvetít védelmet és Erőt, Kódokat a számotokra.

Ma, amikor ismét „előtérbe” kerül a Korona, hangoljátok össze szívetekkel. Mindaz az Erő, amit a napokban fogadtatok, már rögzítésre, bekötésre került bennetek. Erősítsétek most ezzel Koronátokat. Tegyétek ezt úgy, hogy miközben a Koronára gondoltok, nyissátok meg szíveteket a Fénynek és a Szeretet Erőinek, és kérjétek, hogy Lényetek Igaz Szeretete járja át és éltesse, Fényének és Erejének visszatérését segítse, hogy népetek fejlődését és kiteljesedését az Égi Akarat SZERint segíthesse.

Sokan tesznek a Korona épségének visszaállításáért, sokan kérik ezt napi imájukban is. Ti is a hangolódó imában kéritek:

Legyen meg a Legfelsőbb Akarat

Általam és bennem,

Minden Szent Küldöttben,

Minden Földi Lényben,

És a Föld Lényében,

Dicső Magyar Népben,

Koronánk Szívében!

Amen.

A Korona Szent. Szent, mert Égi Szentség, beavató Szentség, közvetítő Szentség van mögötte. Kódokat közvetít és hoz e népnek és minden lényének, állatának és növényének, folyójának és hegyének, vizének és életének, és nektek is, akik szívetekkel véditek. Sajnos nem teljes, még mindig nem teljes. Tudatos elzárása, csökkent hatásának fenntartása.

Ha azonban szívetekkel védve, és szent tárgyaitokkal együttműködve ti is segítitek, akkor Ő is közvetlenül segíthet titeket. Segíthet Szívvel és Szeretettel, Áldással és Erővel, ha tiszta szívvel kéritek. Kérjétek a Koronát, hogy segíthessen, és hogy épsége mihamarabb visszatérhessen. Kérjétek, hogy épsége mihamarabb visszatérjen.

Ezek az Én Igéim, Aki Köztetek és Bennetek Élek. Élek, mert hívsz, és Élek, mert Szeretsz.

Mi köze van a Koronának a Ti Hazatérésetekhez?

Nagyon sok. Az a sors, amit éltek, kötött e térhez, e magyar térhez, és szívetekkel e téren keresztül Koronátok Mennyben levő szívéhez is. Koronátok szíve tehát a Mennyben, egy másik, magasabb dimenzióban él  és sajnos ma még elválasztva lététől. Akkor, amikor saját szíveteken át erőt kértek a számára, akkor a ti szívetek, a ti szívetekben levő kristály kapcsolódik össze a Korona máshol élő kristályával, és így ti közvetítetek számára erőt. Mindezért cserébe Ő is közvetíti sorsotok kódjait. Ma még sajnos csak ezen a módon segíthet. Mindennap imádkozzatok Érte, és erősítsétek Fényetekkel. Szüksége van rá, hogy segíthessen Ő is nektek.

Miben segíthet nektek e Korona?

Nagyon sokban!

Akkor, amikor elvitték tőletek, mindig valami tragédia történt veletek, de azzal is, aki elvitte, így aztán előbb-utóbb mindig visszahozták ide, ahová a szíve kötött. Egy dimenziókapu, egy működő átjáró, amit csak a Fény, a legtisztább Fény Erői használhatnak. Megpróbálták kijátszani, de nem ment, mert vérrel, szent vérrel és szeretettel felszentelt „tárgya”.

A Korona a ti Létetek, Tudásotok és Létetek Forrása. Amíg Koronátok megfelelő ember fején volt, addig e nép gyarapodott, bár működése nálatok mindig zavart volt. Oka volt ennek az, hogy a pápa, amikor Istvánnak adta, átalakított bizonyos dolgokat, de ezek az átalakítások az idők folyamán elenyésztek. A működési zavarok elsősorban annak voltak köszönhetők, hogy többnyire nem volt megfelelő képességű és felkészültségű, szakrális felkészültségű ember, aki fogadhatta volna kódjait. Néha volt ilyen király, és azokat Nagy, vagy Igazságos jelzővel illettétek. Igen, mert értette a Korona nyelvét, és megtette, amit a szív sugallt.

Hatalmas nagy felelősség egy nép, egy ország élén állni. Meg kellene ezt minden hivatalt és felelős beosztást, vagy országos irányító szerepet vállaló szerv vezetőjének értenie. Szakralitás egy nép vezetése, szakralitás, mert a vezetőnek túl kell lépnie egyéni érdekein, és azokat maximálisan a nép érdeke alá kell rendelnie. Csak így képes alázatos szívvel fogadni egy nép sorskódjait. Ha csak a gazdasági érdek motivál, ott a szakralitás elhal. Ha a gazdaság nem követi a szakrális utat, a gazdaság elpusztul. Ha egy nép nem képes megfelelő irányítót és vezetőt választani, akkor a nép megpecsételi sorsát.

Szakrális vezető ma nincs. Nincs mindenki által elfogadott és becsült, felelős vezetője az országnak. Csak szólamokban. Olyan manipulált választások zajlanak évek óta, amibe a népnek semmi beleszólása. Más erők döntenek a színfalak mögött. És ti mégis hiszitek, hogy van beleszólásotok az életetekbe, és ezért ez így is lesz. Egyre tisztábban látjátok, hogy mi folyik a színfalak mögött, és hogy jó, vagy kevésbé jó szándékú vezetőitek hogyan csapnak be folyamatosan titeket.

És mégis hiszitek, hogy ez a színjáték véget ér. Igen véget ér, mert ezt akarjátok. Érzitek, hogy mindez átmenet. Igyekeznek elbűvölni titeket számokkal, vagy rettegésben tartani az árakkal, de ne dőljetek be a szólamoknak. Ezek csak számok, és a forma mögött a tartalom a ti akaratotok. Egyre kevésbé lesz képes ez az erő megtartani az erőt és hatalmat, és ezért igyekszik minél nagyobb, minél szélesebb körre kiterjedő reformnak álcázott pánikkeltésre. Ez egy játék, amibe belemehettek és szélmalom-harcot kezdhettek, vagy pedig tudomásul véve lépéseiket igyekeztek megvalósítani a saját elképzeléseiteket. Kisebb vagy nagyobb közösségek kezdjenek egy-Én-i Új Utakat, és dolgozzatok ki terveket arra, hogy hogyan másszon ki ez az ország a hiányból és a bajból. Már sokan végzitek ezt. Híreiket hallgassátok, indulatokkal és vitákkal azonban ne támogassátok. Csak ha elég hangosak és sivítók, akkor képesek tömegeket mozgatni. És ha ti nem figyeltek rájuk, hanem annak szentelitek erőtöket, hogy hogyan óvjátok/oldjátok meg saját létetek és környezetetek létét, akkor célhoz értek. A feldobott számok mögött nincs tartalom. Az adósság, ami számokban létezik, a valóságban egészen más. Itt az ország módszeres kifosztása, földjének elvétele folyik, és ebben már ne legyetek társak. Ne fecséreljétek erőtöket hiábavaló vitákra és dolgokra, hanem kezdjétek meg saját életetek rendbetételét. Ne várjatok segítséget az államtól, mert az nem ad. Szétoszt bizonyos pénzeket a látszat kedvéért, de létetek, ugyanúgy, ahogy egészségetek vagy képzettségetek is csak a statisztika kedvéért érdekli. A gyógyítókat viszont érdekli az egészség. A szülőket, gyermekeket és tanítókat érdekli a gyermek fejlődése. Régen is volt, hogy nehéz volt az élet, de mivel erős volt a családi és a kis-közösség, ezért hatalmas zsenik és lángelmék születtek minden korban. Itt, ebben a népben. Ha tehát az állam újabb és újabb tervekkel bombáz, azokat hallgasd meg, és emeld fel szavad, ha nem értesz vele egyet. Adj hangot elégedetlenségednek, ha nem teljesíti küldetését és ígéretét. Mindezt azonban békével, békés eszközökkel tedd. Tudd, hogy mindig van egy mögöttes szándék, és mindig van hatalom, aki a béke ellen tör, és csak az alkalmat várja, hogy beléphessen „rendet tenni” e térbe. Belső, és térbeli külső békétek megteremtése és megőrzése elsődleges feladat.

És most jön a legfontosabb feladat: tenni, amire a szív vezet. Ez is túl általánosnak tűnhet, pedig nem az. A szív és a józan ész ugyanaz. A szív „intelligens” szerv, nem pusztán az érzelmek, hanem a tudatos érzelmek és a bölcsesség helye. Itt fogadja a lélek saját és a Legfelső Bölcsességét. Az, amire a szív vezet, az mindig egy magasabb nézőpontból, magasabb rálátással megfogalmazott terv vagy sugallat, és rendszerint előrelátásban vagy megérzésben, erős vágyban, „első gondolatban”nyilvánul meg. Minden más csak ezután jön. Az első gondolat rendszerint a Legfelső vagy a Felettes Én ajánlata, amit a szív és az elme együttes teremtő munkája végül konkrét tervvé, majd valósággá tehet.

Nagyon fontos, hogy ne vesszetek el a számokban és a hangos szólamokban, és figyeljetek arra, ami a ti valós érdeketek. Érdeketek egybeesik e nép és e föld valós érdekeivel, ezért magasabb Énetek sugallata közelebb visz benneteket mind egy-Én-i, mind pedig közösségi létetekben ahhoz, Akik igazán Vagytok, és ahhoz, Ami a Legfelső Akarat. És a Legfelső Akarat az, hogy e nép öntudatra ébredve Hazatérjen a Fénybe, mégpedig itt, ebben a földi létben. Amen.

Ezek az Én Igéim, Aki köztetek és Bennetek Élek. Élek, mert hívtok, és így segíthetek

Mik tehát a legfontosabb lépések?

Fontos, hogy tudatában legyetek annak, hogy kik vagytok a mag népében.

Fontos tudni, hogy a Mag népe ti vagytok, és hogy tudással és felelősséggel, mások megsegítésének szándékával érkeztetek ide.

Fontos tudni, hogy létetek az anyagon túlmutat, és kéréseitek alapján mind az Égi Világ, mind pedig a Ti saját Teljességetek Hathat és működhet általatok.

Sok félreértésre ad okot szavaitok használata. Érezzétek a szívetekkel, hogy mi a ti belső késztetésetek, mi a ti egyéni utatok.

Fontos, hogy tiszteljétek a földet és Földet, amin éltek.

Fontos, hogy kérjétek az elemek és más segítők jelenlétét és segítséget az előttetek álló feladatok megvalósításában.

Tiszteljétek az Élet és a Lét Szentségét, és ismerjétek fel Koronátok működő, népét segítő Szentségét.

Segítsetek a béke megőrzésében, megteremtésében.

Nagyon fontos, hogy közösségben csak az vállaljon irányító, vezető szerepet, aki képes saját érdekeit a közösség valódi érdekének alárendelni.

Nagyon fontos, hogy mindazokat segítsétek tudásotokkal és Fényetekkel, akik úton vannak, vagy utat keresnek. Segítsétek minden tőletek telhetővel: tudással és hittel, erővel és Fénnyel, imával és kéréssel, szeretettel.

Nincs ebben semmi „E világ-rengető”, és mégis ez az, ami világokat rengethet.

Ez az Én Igém, Aki köztetek és Bennetek Élek. Élek, mert hívsz, és Élek, mert szeretsz, s mert másokat Én hozzám Új Úton elvezetsz.

Vezessen a szív,

És a Szent Szeretet!

Ébredj, Népem, Ébredj!

Áldásom Teveled!

Amen.

Vagyok Aki, a Fény és a Szeretet, Általa és Benne, általad és benned Élek. Élek, mert hív a lelked. Élek, mert tested is hív. Hívj gyakran, hogy segíthessek. Amen.

Éjjel írt üzenetednek célja és oka van. Célja, hogy felrázzon, és célja, hogy ébresszen, oka pedig az, hogy segítsek. Oka igenis az, hogy segítségem rajtad keresztül megérkezzen.

Ok és cél a szellemi világban nem különül el, látszólagos a különbség. Az, hogy te írsz, egyszerre ok, és egyszerre cél. Cél, mert ezt kérted, de cél azért is, hogy másokat segíthess. És ok, mert kérted.

Ok és cél tehát egy: Belőle ered és Hozzá visz. Időben van különbség, az időben, ami köztük, bennük van.

Az idő, ebben a formájában, csak kevés „időben” és helyen, a Világ Mindenség szívében létezik. Álom volt ennek a szétvált minőségnek, mint Egy-Ségnek a megélése.

A Mindenség álmodott és kért, megvalósítást kért, és az Atya, Aki Egy Vele, megvalósította álmát. Időt teremtett, Ő, az Idő Ura.

Teremtése sokrétű, sok-Fényű volt. Elindult Belőle, és mivel rajta kívül nincs semmi és senki, ezért visszatér Hozzá.


 

 

Mi köze ennek a magyarsághoz és a magyarság Hazatéréséhez?

Népmeséitek Öreg Istene (többnyire) az Idők Ura, a Teremtő Istenség, és az Óceán a Teremtő és magából adó Női Istenség, a Forrás, a kiapadhatatlan Forrás.

A népmesékben sok értékes, nagyon értékes, évmilliókat megélt és kiállt tudás van. Érthető formában rögzít kódokat, amik kiállták az „időt”.

Minden népnek van eredet-meséje, eredet-mása, de ti a sajátotokat nem ismeritek. Ismeritek, csak nem tudtok róla. Még a Bibliában is benne vagytok, mint Nimrud utódai, de senki nem tudja, hogy azok ti vagytok. Ti magatok sem.

Ma elmondom a Ti eredet-történeteket.

Mint mondtam, az Ős-Anya, a Teremtő Női Minőség álmodott, és álma valóra vált. Álmodta, hogy Világ van, Fényesség, és ez a Fényesség Őtőle és Belőle eredt. Ami megfogant Benne, az az Atya, az Égi Atya keze nyomán valósággá, álomból valósággá lett.

Az Égi Atya és Anya Együtt Teremtett. Egyik volt a szív, és másik az Akarat. Egyik volt a forma, a másik a formát adó tartalom. Együtt szálltak a gondolat erejével, és alkottak, teremtettek világokat.

Volt egy nép, akit külön teremtettek, mert olyan sok mindent vártak tőle, hogy nem fért bele a teremtés menetébe, és ez a nép ti vagytok, a mag mai magyar népe. Ennek a népnek helyt kell állni viharban és fagyban és tűző melegben, és helyt kell állni akkor is, ha nincs támasza.

Olyan népet választott az Úr ehhez, aki már sok mindent, Sok Mindent megélt.

Ez a ti teremtés-történetetek, ami bennetek zajlik.

Most teremtődtök, most formál benneteket a Legfelsőbb, a Legfelsőbb Szív és Akarat.

Azért mondtam el, hogy tudjátok: Új történelmet, Új Egységet, Új Életet indítotok, ami, bár gyökerei régiek és mélyek, de mégis Új Erővel és Új Élettel telt. Új Teremtés, Új, minden eddiginél hatalmasabb termést hozó Új ma részetek. Kiválasztottatok egy feladatra ezer éve, és azt megtettétek. Kiválasztattatok ma is, és ez még előttetek áll.

Ma, amikor Új Hont foglaltok, térben és időben, bennetek és általatok ÉL a Mindenség. Úgy értsd ezt, hogy Új terv, ÚJ TERV ÉL BENNETEK. Tervetek az, hogy Haza, visszatértek a Fénybe, és ezt úgy teszitek meg, hogy Hazatértek a Fény „megalkotójához”, az Isteni Ős-Teremtő-Elvhez, a Magából adó női minőséghez, a kiapadhatatlan és Tiszta Ős-Szeretethez.

Miért mondom mindezt?

Azért, hogy tudjátok: eddigi létetek más volt, és ma Hazatértek.

Eddigi létetek áldozat volt, most már Hazatértek; Haza a Fénybe, és onnan a Mindenség ölébe.

Képek, képek. Igen, csak képekben beszélhetek, hisz szavaitok nem adják vissza azt, ahonnan érkeztetek, és ahová tartotok. Szavaitok leírva még többet veszítenek erejükből, hisz csak a forma marad, elvész belőle a hangsúly, az íz.

Minél jobban képesek vagytok ráhangolódni a szavak értelmére, minél jobban át tudjátok őket engedni a szíveteken, annál hamarabb éritek el a benne levő Teljességet, és a Benne Lévő Teljességet.

Amikor tehát népetek Hazatéréséről van szó, az már más szabályok, más megírt Egység és történelem szerint fog zajlani, mint eddig. Új feladatot, új lehetőséget választottatok, és ennek függvényében más ma sorsotok, mint egy éve vagy két éve. Akkor, amikor te elkezdtél írni, még más volt a sorsod, és néped sorsa is. És akkor, amikor a sok ébredett elkezdett Új Sorsot és Új Lehetőséget írni, ez átformálta a Mindenség Álmát, és ezen keresztül a sorsotokat.

Ma, amikor Hazatérésről írunk, az már nem az, ami a Csaba-regékben, vagy más népi regékben él. Az az akkori kor szokásait és Erőit gyűjtötte, és ezek függvényében mutatott kiutat. A kiút ma a szívekben, szíveitekben rejlik. Olyan új kódokat és Erőket fogadtatok, amik sokkal gyorsabban hatva indítanak ma embereket az úton, és ezért nagyon oda kell figyelni testi és lelki, szellemi harmóniátok és egységetek megőrzésére. Sokan nem értik e gyors és mindenre, néha valóban mindenre kiterjedő változásokat, és a sorsot hibáztatják egy széteső vagy megfeneklett élet láttán.

Ma mindannyian, mindannyian, kik e nép fiai és lányai vagytok, Új Erőt és Új, minden eddiginél gyorsabb fejlődés lehetőségét kaptátok, és ha éltek ezzel, akkor egy éven belül nagyon jelentős tisztítás és tisztulás érhető el általatok nemcsak a lelki, de fizikai és szellemi síkon is. Mind, aki késztetést érez arra, hogy másokat segítsen, az túl van saját első beavatásain, és a benne levő hatalom és Erő azt várja, hogy Hathasson, másokat támogatva, segítve ÉLŐVÉ váljon.

Figyeljétek a belső hangokat, és segítsetek. Segítsetek magatoknak és másoknak azzal, hogy a Mindenség Vágya szerint Teremtésre használjátok az Erőt, Ami Belőle Ered. És segítsétek, hogy Ezen Erő „visszatérve a Fénybe” Fénnyé váljon Bennetek.

Így tehát ok és cél bennetek is Egy. Egy, mert Belőlük ered, Aki Egy, és Belőlük Éledt, Aki Van, és Hozzá vezet vissza benneteket, akik ma még vagytok.

Ezek az Én, az Én Igéim. Ki ez az Én? Ki Vagyok Én? Én vagyok Te, és Te Én Vagyok, vagyis Isten Vagyok. És mint Isten Benned Élek, és mint Ember Bennem élsz.

Egyek vagyunk, hisz nincs semmi és senki, ami ne Belőle eredne, és ne Hozzá térne vissza útja végén. Mivel nincs más, így csak Ő Létezik, a Mindent Magából eredeztető és adó Mindenség. Ő is, az Atya is Belőle, Belőle ered, mert máshonnan, máshonnan nem eredhet, mert nincs rajta kívül senki.

Atya-Istenetek, Ata-Isis Belőle, a szél s Élet asszonyából ered. Ata-Isis, a ti ősapátok és a Minden Ősapja, azonos veletek. Ő szállt le közétek, és ő Teremt. Ő ad formát a vágynak, ami a Mindenségből, Őbelőle, a Mindenséget hordozó Anyából, Ős-Anyátokból, a Magából adó, Szűz-Anyából ered. Ő teremtett eget és földet, vizet és Fényt, és Belőle lett minden.

Miért fontos ezt megértenetek? Miért fontos érteni, hogy a magyarok Boldog Asszonya a Mindenség? Mert csak Ő, csak a Magából önzetlenül és kiapadhatatlanul adó Forrás képes kisegíteni titeket a bajból és a rosszból; csak Ő képes akaratotok és kéréseitek alapján átírni, „megálmodni” az Új sorsot. És Ő, a Boldog Asszony, a magából adó asszony ezt megtette. És Én, az Atya testet, Testet adtam a Vágynak, és ma Bennetek, bennetek él. Változik a lét, és ezért figyeljétek nagyon a belső hangokat, mert utat, Utat és kiutat mutat minden nehézség idején. És ez a belső hang nem az elme hangja, hanem a szív üzenete és hangja! Csak a szív, csak a szív vezessen! Nagyon, nagyon fontos jótanács! Figyeljétek felnyíló, önmagatokat és másokat segítő képességeiteket, és cselekedjetek, ha a szív súg-hall. Időben cselekedjetek, hogy legyen ideje megerősödni, MEGERŐSÖDNI, erős és mély Új Gyökereket ereszteni a magnak, még mielőtt elérkezik a nagy vihar.

Ezek az Én, az Én Igéim.

És most mesélek. Talán már első olvasásra is megértitek.

Ennek a népnek nagyok a terhei. Csökkennek, mert kéritek, és ezért egyre többen már tesztek is.

Sokféle tanfolyam és kör létezik, ahol emberek, ha szeretetben gyűlnek össze, akkor hatalmas erők mozgatására és bekötésére képesek.

Most, amikor e sorokat olvasod, hozzákapcsolódtál egy Erőhöz, ami a jobbítást és tisztítást, a terhek levételét és az Új kódok megerősítését célozza. Egy olyan erő, olyan összefogás ez, ami a szívekben ered, és a szívek már bekapcsolódtak e munkába, és igyekeznek bekapcsolni a tudatos Én-t is. Tudatos Énetek, ha tudatosan kér, akkor a kérés ereje megnő. Tudatos Énetek, ha kér, ha a szívéből kér, akkor a kérés Hat. És Tudatos Énetek, ha az Isteni Tervet és Akaratot megértve Teremt és kér, akkor a kérés (Hatva) azonnal teljesül. Ilyen kérés volt sokak szívéből és szájából az, hogy Új Életre, Új, és minden eddiginél hatalmasabb erővel ébredjen e nép. És ébred! Figyeljétek vágyaitok és belső hangjaitok! Új utakra, Új Utakra vezetnek. Kövessétek, figyeljétek a belső hangokat! Hazavezetnek. Haza a szívbe, és a Mindenség, a Boldogasszony szívébe. Az Aranyasszony kifejezés is innen ered: az arany a szív, a Földi szív üzenete és könnye, és a közvetlen földi összekötője az Ég és Föld nászának. Amikor az előbb az ordoszi és egyéb mesterek kapcsán említettük az aranyat, akkor azt azért tettük, hogy megértsétek: az arany a Szív Fénye és melege. Itt a Fénye magmaradt, Ereje megmaradt, de Fénye mellől az Élet belétek költözött. Bennetek Él az az Élet, ami az Égből a Földre repült vele. Könny, az Anya, a Boldogasszony Fénye és könnye. És a párja a Hold Ereje és könnye. Mindkettő női, de az egyik az adó, a magából adó, a másik pedig a befogadó Erő.

Amikor az Arany, az Élő Arany a Földre ért, akkor megkeményedett, mint az anyag. Anyag lett, látható, de a Mindenség Szívének üzenete is. Sokat őriznek páncéltermekben, hogy ne tudjon hatni. Sokan kísérleteznek ereje megmásításával és elvételével, de hiába, mert a Mindenség földi üzenete, földi jelenléte.

Az, Aki Vagy, ma Új Sorsot Teremtett.

Az, Aki Vagy, ma Új Életet Él.

Befogadtad Erődet, mely lehetővé teszi, hogy Az Légy, Aki.

És befogadtad Őseid Erőjét, mert kérted, és Ők visszatértek.

Elmondom, hogy népetek ma Új Sorsot, Új Létet írt. Átírta a Létet, mert letette terheit. Nem kell már vinnetek sem az ezer éves terhet, sem az újakat. Kegyelmet, Isteni és Angyali Kegyelmet, Isteni és emberi sorsot kért, és kapott.

Népetek nagy vágya, hogy emberként, segítő emberként élje meg az átmenetet, ma testet, Testet öltött bennetek. Új Fény RAgyog RÁtok, Új Fény Él a szívekben.

Ma, amikor E sorokat írjuk, Áldás és Kegyelem szállt alá az Égből, és mindenki, Aki olvassa e szókat, az kérése alapján RÁkapcsolódhat ezen Erőkre. Mindenki, Aki kér, az Kegyelmet kaphat általa, Kegyelmet és Fényt, Kegyelmet és Áldást.

Ti, Akik tudatosan Éltétek e napot, nagy Erőket kötöttetek mind magatokban, mind a Föld, és földetek számára. Szíveteken át meghívtátok az Erőket, és az Akarattal rögzítettétek benne.

Szívetek Ereje hatalmas. Szívetek Ereje az, hogy nyitott állapotában rajta a Mindenség is áthaladhat, és mások számára is közvetítődhet általa.

Akkor, amikor kértek, kéréseitek a Tervek kidolgozásánál mindig figyelembe vétetnek.

És akkor, amikor a megvalósítás ideje jő el, akkor a Terv megvalósításához, szintén kéréseitek alapján, minden segítséget meg is kaptok.

Asszony Anyátok, a ti Boldog Asszonyotok, Aki Máriában is testet öltött, a Ti Égi és földi Édesanyátok is. Asszonyi Erő, Asszonyi Teremtő Erő, a Magából adó, kiapadhatatlan Szeretet nélkül nincs Élet. Tudta ezt jól népetek, és ezért imádta az ő Boldog Anyját. Az Anya Életét, Létét is feláldozza gyermekéért. Az Anya az Önzetlen, a magából adó Szeretet szimbóluma, és népetek valósága. Ez a nép mindig adott, mert Anyai Erő, az adó, másokat segítő Szeretet van benne. Sokan kihasználták, sokan elvették ezt az Erőt, de az Anya a tékozlót is elfogadja és szereti. Minden Áldott gyermek maga dönti el, hogy milyen sorsot, milyen küldetést vállal, és ti azt vállaltátok, hogy az Anyai Erő útját segítve népként is áldozatot hoztok mások megsegítése érdekében. Áldozat volt az elmúlt ezredetek, és áldozat most is, mert a ti küldetésetek a mások megsegítése akkor is, ha ez a lét ma nagyon nehéz. Áldozat, mert olyan, olyan nagy terheket visztek, amit mások nem bírnának el, vagy nem is bírtak el. Kereszt volt az, a Krisztusi Kereszt, amit Ti, egyedül Ti vittetek. Volt néha segítő, de csak „Anyátok” volt az, aki végigkísért az úton titeket.

Letettétek a Keresztet, már nem a tiétek. Vegyétek fel az Új, és minden eddiginél Fényesebb Létet. Ti kértétek, ti kaptátok, Éljetek vele és Éljétek meg. Általatok lesz valósággá mindaz, amit írtatok és befogadtatok. Békés jövőt írtatok, és ezt kértétek. Vegyétek szívetek álmát, és alkossatok, teremtsetek vele.

Az, amikor népetek Hazatéréséről és önmagára ismeréséről beszéltünk, akkor említettük, hogy nagyok a terhei. Olyan terhek ezek, amik kéréseitek alapján levehetők, illetve csökkenthetők. Minél több ima és kérés, szerető szó ölt testet bennetek, annál hamarabb éledhet e nép. És minél több segítő szándék és tett nyilvánul meg bennetek, annál hamarabb tisztul, s telik meg Fénnyel e tér.

E tér Hazatér,

Haza ma a Fénnyel.

Atyának, Anyának

Új Erője benne.

E tér ma Hazatér,

Haza Szeretetbe,

Atyának, Anyának,

Fiúnak Fényébe.

E tér MA Hazatér!

Haza a szívekbe.

Szívek Fénye Éledt,

Szív-Fény tért Létedbe.

Keresem a szavakat, és alig találom!

Keresem a Fényem „Benned immár látom.

Látom megújulni, Új Erőt fogadni„.

Lássál te is, s kezdjél megújulni!

Jegyzetek:

1.       Tanpai rinpocse ( v. Tan Pai Rinpoche)
1990-ben megalapította a Fehér Királyi Kolostort Kathmanduban, Nepálban, ahol több száz szerzetes részesül ingyenes tanulmányokban, szállásban és étkezésben. Ez az egyik legnagyobb kolostor Nepálban. A mester nem csak a meditáció gyakorlását hangsúlyozza a tanítványainak, hanem azt is, hogy tiszteljék az országukat, vallásukat, és minden vallás lényegét egyesítve és megértve segítsék az országukat és az egész világot, csillapítsák le a harag tüzét, és találják meg a békét magukban és az egész világ.

 

rinpoche, rimpocse;

 

A rinpocse vagy rimpocse (Wylie: Rin-po-che) egy tibeti buddhista vallási/teológiai tisztséget jelölő cím. A rinpocse szó szerinti jelentése tibeti nyelven „ékkő”,  „nagyértékű”. A cím tulkut (inkarnált lámát) jelöl, valamint olyan lámákat, akiket az illetékes hivatalok egy leszármazás „csödzse lámájaként” (Wylie: chos-rje bla-ma, „legfelsőbb Dharma mester”) ismernek el. Tibetben és Bhutánban ha önállóan használják, akkor Padmaszambhavára, vagyis Guru Rinpocsére utalnak, aki a tibeti buddhizmust elsőként hozta a Himalájába; ha „Dzse Rinpocse” formában használják, akkor az Dzse Congkapara (Wylie: Rje Tsong-kha-pa), a gelug iskola megalapítójára vonatkozik.

A rinpocse a tulku epithetonja, azaz aki önszántából született újra a szamszárában, hogy az érző lényeket a megvilágosodás ösvényén segítse.

Tanpai rinpocse tanításai:

A vallás nem hatalmaskodásra való,
de arra sem, hogy szélsőségekbe essünk.

A vallás egy tiszta technika, ami arra való,
hogy szolgáljunk és szabadítsunk meg
mindenkit az örökké tartó gyönyör, szeretet
és szabadság nagyszerű terében.

 

A politika nem arra való, hogy becsapjuk
az országot és az embereket, de arra sem,
hogy korruptak legyünk és játszmázzunk a hatalomért.

A politika egy tiszta technika, ami arra való,
hogy önzetlenül szolgáljuk és szeressük
az embereket és az országot, és boldogságot,
gyarapodást hozzunk mindenkinek.

 

A gazdagság nem arra való, hogy luxusban éljünk,
de arra sem, hogy fitogtassuk.

A gazdagság egy tiszta technika, ami arra való,
hogy szolgáljuk mások szükségét,
érdemeket szerezzünk és örömet okozzunk.

A gazdagság és a boldogság akkor gyarapszik,
mikor megosztjuk azt másokkal,
nem pedig akkor, mikor gúzsba kötjük.

Tanpai Rinpocse Magyarországról:

 

Van egy jóslat, miszerint Magyarországon nagyon sok megvilágosodott ember lesz és ezek a megvilágosodott emberek, fogják megmenteni a világot. Én nagyon igaznak érzem ezt a jóslatot és nagyon örülhetünk, hogy részei vagyunk ennek és az egész emberiség hasznára és javára válhatunk. Magyarország fogja segíteni egész Európát és lehet, hogy az egész világot.” – mondta el exkluzív interjújában Tanpai Rinpoce.

                                                               (Kiskunmajsa,2003. augusztusa)

 

"I consider Hungary as a second homeland of mine. People of the country are kind and have good heart and, as it is well known, Dobogókő is a holy place, where the heart of the Earth is beating. When I teach the method of Enlightenment here in Hungary - I often come to visit you - it feels like teaching the whole world."

Tanpai Rinpoche

Ő szentsége a Dalai Láma a Pilisről:

“The approach and behavior of Tibet - similarly to other holy knowledge- see and experience eternity as unity. According to this, the so-called power and energy centers are being counted, not only in a Human body but on Earth as well. According to tradition, the Earth’s heart chakra is in Hungary, more exactly in the area called Pilis.”

His Holiness the Dalai Lama

2.       Tündérkert:

 

Az évezred elején nemes fából épült Fénytemplom az Óbudai Hajógyári sziget déli szegletében. A magyar szellemi ébredés egyik műhelye, amely áldozatául esett az izraeli tőke terjeszkedésének.

 

Tündérkert-naptemplom.jpg

                1. ábra Tündérkert, Fénytemplom

A kiegészítő jegyzeteket Vetráb József Kadocsa készítette

Forrás: internet  www.omah.extra.hu   "Ima-Lánc üzenetei között" található meg, 2006 augusztusában született: 20060820 - Hazatérés címmel.