A hetven-nyolcvan sírból álló temetőt teljes egészében fel tudják tárni a Tiszamentén. .
A klímaváltozásnak jó oldala is van. Például ennek köszönhető, hogy előkerült egy csomó aranypénz, gepida harcos maradványa, rézcsákány és sok egyéb izgalmas tárgy. A Tisza az elmúlt néhány évben több alkalommal is majdnem elmosta a környező településeket. A változó klímával és a felelőtlen kárpátaljai fairtással is magyarázott adatok kivédésére szolgálnak a folyómentén épülő tározók. Ahogy az kultúr áramban szokás, a gátépítés előtt a területet „megkutatják”. Arról már tudtunk, hogy milyen financiális problémák hátráltatják a régészeti leletmentést, most az előkerült értékekről szólunk.
Például a Kárpát-medence egyik leggazdagabb 5000 éves temetőjéről, amelyet Rákóczifalva határában a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai találtak meg. Az egyik leggazdagabb korabeli temetőt ujjongva fogadta a régészvilág – és ez visszafogott jellemzés, hiszen ebből a korból félszáz éve nem került elő lelet. Csányi Mariettától, a Múzeum osztályvezető régészétől tudjuk, hogy a férfi sírokból nagyszerűen megmunkált, pattintott kovakések, réztőrök, hatalmi jelvényként a halott mellé helyezett rézcsákányok kerültek elő. A női sírokból nyolc arany ékszert (a Magyar Nemzeti Múzeumnak mindössze tizenhat hasonló ékszere van), illetve rézkarpereceket emeltek ki. A szakmában irigylésre méltónak tekinthető, hogy a hetven-nyolcvan sírból álló temetőt teljes egészében fel tudják tárni.
Szintén a szolnokiak nevéhez fűződik egy szenzációs éremegyüttes megtalálása. Polgár Zoltán régész Tiszagyenda-Morotva-part nevű lelethelyen talált egy a török hódoltság korában elrejtett éremleletet. – A feltárások előtt előzetes geodéziai felmérést, műszeres leletfelszedést és geomágneses vizsgálatot folytattunk. Ezek során bukkantunk rá a hatvanhárom darab egész ezüsttallérból és egy aranydukátból álló kincsleletre – mondta Polgár Zoltán. Szerencséjük volt, hogy ezt a módszert alkalmazták, mert ha a szokásos módon csak letúrják a felső részét, akkor a lelet a föld mélyén marad.
Az érmeket 1617 és 1639 között verték, s azoknak több mint felét II. Ferdinánd (1619-1637) magyar király és német-római császár bocsátotta ki – az aranydukát is az ő verete. A kincsben megtalálható II. Mátyás (1608-1619) magyar király, Bethlen Gábor (1613-1629) erdélyi fejedelem. II. Gusztáv Adolf (1617-1632) svéd király, IV. Keresztély (1588-1648) dán király egy-egy verete, valamint szász és braunschweigi hercegi tallérok és a salzburgi érsek több érméje. Polgár Zoltán szerint a harmincéves háború egyik résztvevője rejtette el a fantasztikus összetételű kincset.
A tiszaroffi tározó gátjának nyomvonala csaknem tizenöt kilométeres sávján a szolnoki Damjanich János és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei összesen tizenhét lelőhelyen végeznek megelőző régészeti feltárást. Tiszagyenda határában, egy avar szolgálatban álló gepida nemzetségfő sírját találták meg. A harcos mellé kétélű kardját, ezüstberakásos, vascsatos, szíjvéggel és veretekkel díszített övét, aranyozott bronzszegecsekkel díszített pajzsát, nagy méretű bronz ivóedényét és vaslándzsáját helyezték el. A harcost a feje mellé tett, Mauricius bizánci császár korából való aranysolidusszal indították a túlvilági életre. A sírtól ötlépésnyire megtalálták a harcos veretekkel díszített, felszerszámozott áldozati lovát és kutyáját is.
A tiszaparti település több ezer éves folytonosságának egyik legszebb bizonyítékát egy Árpád-kori, földbe mélyített ház padlója alatt találtuk meg – tájékoztatott Kocsis László, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze. A tapasztott agyagpadló egyik pontján, amelyet egykori tulajdonosa is naponta takarított, egy sima csont villant meg. Kiderült, hogy egy emberi koponyacsontról van szó. Az agyagpadló alatt egy 2500 éves középső bronzkori temetkezés három sírjának egyike lapult, látványosan szép edénymelléklettekkel és bronz hajkarikával. És akkor még nem szóltunk egy itthon teljességgel szokatlan temetkezési módról: Tiszabőn olyan csontleletre bukkantak, amely azt valószínűsíti, hogy egy embert a temetése előtt feldaraboltak.
Kanadai Magyarság, 2006, nov. 18