"Urak, akik a világ dolgait
igazítjátok: adjátok vissza
a hegyeimet! Bevallom
őszintén: nem érdekel sem a
politikátok, sem a
világnézeti kérdéseitek, sem
nagyszabású elgondolásaitok,
melyekkel az embermilliók
sorsát rendezni kívánjátok.
Nem érdekelnek az
embermilliók sem. Egy
érdekel csupán: adjátok
vissza a hegyeimet! Mert
bármit is mondjanak a
tudósok, a fiskálisok és a
katonák: azok a hegyek az
enyimek. Mint ahogy én is
hozzájok tartozom attól a
perctől kezdve, hogy
megszülettem a lábok alatt,
abban a kis házban, s ők
benéztek hozzám az ablakon.
Nem a telekkönyv szerint
voltak az enyimek, az igaz.
De enyimek voltak Isten
rendelése szerint, azáltal,
hogy ott születtem s ott
lettem emberré. Adjátok
vissza a hegyeimet!"
"Nézzétek urak: idestova
ötven esztendeje már, hogy
belerángattatok ebbe a
játékba. Játszottatok az én
bőrömön háborút és
országosztást, ideoda
ajándékozgattatok engem s a
hegyeimet, mint ahogy
gyermekek ajándékozzák a
játékszereket egymásnak. S
én ötven esztendeig
engedelmesen játszottam
nektek mindent, amit csak
parancsoltatok: kisebbségi
sorsot, megaláztatást és
elnyomatást, üldöztetést
nyelvem és fajtám miatt,
fölszabadulást és katonásdit.
Játszottam háborút.
Lelkesedést és halálfélelmet,
rámenős bátorságot és
fejvesztett menekülést,
játszottam kétségbeesést,
fájdalmat, dühöt, elvesztett
háborút. Játszottam
elvesztett otthont és
elvesztett családot,
csikorgó fogú bosszúvágyat
és hadifogságot, játszottam
hontalan bujdosást, magányos,
kóborló farkassorsot az
emberi rengetegben ... urak,
nekem elég volt. Én nem
játszom tovább. Adjátok
vissza a hegyeimet!"
"Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet! És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a hegyeimet!"
"Ne mondjátok azt sem, hogy
van, aki többet vesztett,
senki sem vesztett annyit,
mint én. Nekem nem volt
Palotám, amit
fölépíthetnétek valahol a
föld másik oldalán. Nekem
nem volt vagyonom, amit
bankjaitok
visszafizethetnének, ha
megszállná őket a
jótékonyság láza. Állásom
sem volt, hivatalom sem, ami
helyett újat adhatnátok.
Nekem semmim sem volt, csak
a hegyeim s egy asszony,
akit szerettem. S ez a kettő
együtt többet ért, mint a
világ valamennyi palotája,
vagyona és hivatala. Senki
sem vesztett ebben a
játékban annyit, mint én.
Adjátok vissza a hegyeimet!"
"Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet. ... Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a világ dolgait intéztétek, határokon és drótsövényeken, és világrészeken innen és túl. Elvettétek a hegyeimet. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki."
Semmit sem tudok és nem is akarok hozzáfűzni. Sírt a lelkem amíg olvastam.
