Balogh Bertalan

"Faj a javából"

A félelmetes terminusok, mint például a fajgyűlölet, a fajirtás, a faji megkülönböztetés és hasonlók most mintha egészen másként érintenének engem, amióta magam is kapcsolatba kerültem - ha érintőlegesen is - az új és még veszélyesebb tudományos divattal, aminek a lényege az, meg akarják (valakik) találni az emberi ősgént, magyarán azt az eredendő emberi gént, amiből maga az egész emberiség kifejlődött, sokasodott és betöltötte a Földet. Most, amikor fajokról csak óvatosan illik beszélni (mert valaki mindig megbántódik ilyenkor), különös módon, egyszeriben hatalmas pénzeket áldoznak valakik arra, hogy megszülessen a (kívánt) tudományos végső szó: az ilyen és ilyen géneket hordozó mai emberek tekintendők az emberős egyenes leszármazottjának.

Csuda elegáns dolog volna első, sőt legelső lenni az emberiség időbeni listáján vagy - hogy ne mondjam - ranglistáján.

Az egyik tudós, egy kanadai professzor, név szerint Wilder Penfield a híres és dúsgazdag Rockefeller Alapítványtól kapott évekkel ezelőtt egy rakás pénzt, hogy kutassa ki ezt a bizonyos, elpusztíthatatlan, minden viszontagságot kiálló, legősibb emberi gént.

Meg is találta. Kettőt is.
És baja is lett belőle.

Prof. Penfielddel nem volt dolgom, viszont minthogy ő leszerepelt a mindenható pénzeszsák szándéka előtt, egy másik úriember, név szerint a fiatal (tehát karrierjét illetően halálosan sebezhető) Dr. Spencer Wells kapta meg ugyanezt a feladatot, ám ezúttal egy önmagát The Witt Family Foundation of San Diegónak nevező alapítványtól. Egy kicsit fura, hogy egy nehezen hozzáférhető, tehát ki tudja milyen szándékú "családi" alapítvány a háttere egy ilyen horderejű tudományos kalandnak, sőt ami még érdekesebb, most egyebekben az IBM kimeríthetetlen pénzeszsákja a finanszírozó. És prof. Wells gyűjti is már a génminták tízezreit, ha nem százezreit, teóriája bizonyítására. Nos, ezzel az emberrel könnyen kapcsolatba kerültem, ugyanis hirdet az interneten. Gondoltam, üsse kő azt a kis pénzt, megéri a játékot, hogy megtudjam, kinek-minek néz engem a magasságos genológia meg a genografia, mert már ezen a néven nőtte ki magát a tudománynak ez a kíváncsi ága. Megkaptam tőle postán a kis szelencét, benne vattacsomócskákkal holmi pálcikákon, amelyekkel a szám belső feléről kellett nyál- és dörzsmintát vennem, majd visszapostáztam a szelencét, és vártam a tudományos eredményre.

Amennyire ismerem magamat és családomat, szerintem azon ritka közmagyarok közé tartozom, akiknek a családjában azt hiszem az őshazákig visszamenően nem volt más, mint magyar. Nem mintha ettől különb magyarnak tarthatnám magamat például Kebersberg Kúnónál, akit tetteiben és szívében a legnagyobb magyarok között tartok számon, noha talán egy csepp genetikailag magyar vér sem csordogált az ereiben. (Ennyit magyarságról és vérviszonyokról). A kiinduló pont viszont (ebben a játékban) legalább meglehetősen tisztázott a magam részéről, ami a vérséget illeti. És mégis, vagy talán éppen ezért (mert színmagyarral gyűlt meg a bajuk) hónapok múltán is csak elnézést kérő leveleket kaptam Spencer famulusaitól a várakoztatásért, míg átlagosan körülbelül három héten belül megkapja a választ az, aki az egyszerű esetekhez tartozik. Azt mondták, valami váratlan dologgal találták magukat szemben, és további elemzésekre van szükségük, amiért szíves türelmemet kérik. Megkapták. Még vagy egy-két hónap telt el, mire végre megjött a válasz számítógépen, képpel, térképpel, útvonallal, a génem vándorútjával és a leírással, ami szerint a különös R1a1(M17) haplogrupba (vagy mibe) tartozom. S persze én is, mint Spencer szerint minden teremtett emberfia genetikailag Afrikából(!) indultam el, és ősanyám nekem is, mint mindenkinek a világon egy nyeszlett kis félig majom, majdnem teljesen emberi néger némberke volt. (Ami a világ legnagyobb marhasága ez annak is, aki ért a genologiához, meg annak is, aki egy kukkot sem ért hozzá), majd az arab félszigeten valószínűleg feketéből barnává fakultam, minthogy jól elidőztem a Kaukázus déli lankáin, onnan pedig már egészen világos bõrrel jelentem meg Belső-Ázsiában, majd fogta magát a génem, az bizonyos R1a1 (M17), és fölvándorolt egészen a Baltikumig, de minthogy a jégkorszaktól erősen fázott minden génem popsija, visszaballagott Közép-Ázsiába. És itt meg is állt a térképen génem vándorlásának útja.

Nyomban írtam Spencernek egy levelet, nem érhetett véget a "vándorlásom", ugyanis nem belső-ázsiai vagyok, hanem magyar, vagyis a térképen néhány arasszal arrébbról való. A válasz valami olyasmi volt, hogy ez a standard eredetképem, ennyi pénzért csak ezt tudjuk nyújtani.

Nesze neked!

Szegény Spencernek ezen kívül mást is megírtam. Azt például, hogy sajnálom õt, amiért ezt a megbízatást kapta. Ugyanis nála nagyobb fiút is elhallgattattak már, mint például montreáli prof. Penfieldet is, mert végső jelentésében azt közölte (szabad fordításban), hogy találtunk egy roppant erős gént: a semita gént. Aztán, legnagyobb meglepetésünkre, találtunk egy másikat, egy még annál is sokkal erősebb, szinte elpusztíthatatlan gént, amelynek nincs neve, és amelynek a legtisztább képviselője, legnagyobb előfordulási sűrűségben a magyarnak nevezett nációban található meg, valamint szétszórtan a földgolyó néhány más pontján is: Közép-Ázsiában az Ural környékén (de nem szláv területen), Távol-Keleten, Kínában és Japánban, Közép-Afrikában, az amerikai indián vidékeken és Skóciában. (Érdekes módon, ezeken a pontokon az őslakosok zenéje pentaton, ahogy ezt Dr. Árkay László megírta.)

Minthogy prof. Penfield ilyet merészelt mondani több éves kutatásának eredményeként, abban a pillanatban megvonta tőle a pénzt a Rockefeller Alapítvány, megtiltotta neki, hogy publikálja a kutatás végeredményét, vagy hogy tanítsa azt stb. Persze szeretnék látni egy olyan zárójelentést, amely nem szivárog ki. Kiszivárgott ez is.

Szegény prof. Spencert ez annyiban érinti, hogy ha nem a semita gént hozza ki az emberiség uralkodó génjének, ő is úgy jár, mint Penfield, ha meg a semitát hozza ki, a tudományos világ fogja kinevetni gerinctelensége miatt. Karrierje így is, úgy is végveszélyben van. Veszedelmes megbízatást kapott. Genológusnak lenni sem könnyű tehát manapság, amikor fajokról csak nagyon óvatosan és halkan, lábujjhegyen és előbb alaposan körbenézve ajánlatos beszélni, ha nem akarjuk, hogy valakik csúnyán meg ne bántódjanak.
(Mellesleg nem kaptam választ prof. Welshnek írott levelemre, viszont hamarosan azt olvastam, hogy csöndben Magyarországra is ellátogatott mintákat venni...)

Mondom, a faji dolgokat illetően másként kezdek gondolkodni mostanában, amióta kiderült, nem vagyunk valami könnyen elpusztítható fajta. Ráadásul ezzel az derült ki, hogy (kapaszkodjunk meg!) külön faj vagyunk, genetikailag meghatározott faj, õsnép, amit az is alátámaszt, hogy ősnyelvet beszélünk. (Köztudott, hogy a magyar nyelv 68 százalék ősetimont tartalmaz és használ, míg a francia, német stb. kultúrnyelvek 2-3-4-5 százalékkal "jeleskednek" a sor végén.)

Nem tudom, hízott-e a lelkem ennek a genetikai fölfedezésnek a tényétől, vagy sem (naná, hogy hízott, de ne mondják el ezt senkinek), viszont abban holtbiztos vagyok, hogy e tény puszta megemlítése is (pl. ebben a kis írásban) megborzol majd egy csomó idegvégződést azoknál, akik nagyon nagy pénzeket áldoznak egy néger õstõl való származás bizonyítására. Már filmet is láttam erről a tudománytalan marhaságról.

Külön faj! Egészen különálló faj! Nekem elég ennyi. Biztosan körömszakadtáig fogják ezt tagadni egyesek. Viszont ha azt látom, hogy Magyarországon bölcsödét buldózereznek el, szülőotthonokat zárnak be, iskolákat szüntetnek meg, kórházakat csuknak be, valószínűnek tartom, nem csak prof. Penfield meg én és még egy páran tudnak faji különlegességünk tényéről; különben miért pusztítanának bennünket, ilyen szisztematikusan, mint népet. Mi ez, ha nem fajirtás?

Nem tudom, van-e törvényünk fajüldözésre, fajirtásra...

Mondom, kezdek egy kicsit másként látni ilyen ügyekben.

Balogh Bertalan (USA)
író, publicista

__________________________________________________