KORONA

Koronánk és a magyar királyság háttértényezőiként tudósaink az Ószövetséghez folyamodnak magyarázatokért, majd a római birodalom utódjaként fellépő római katolikus hittudósokhoz, szentekhez, nyugati történelmi eseményekhez és egyházi irodalomhoz. Talán egyszer sem találkoztam a magyar őshit ismerőihez, magyar íróinkhoz, költőinkhez folyamodó tanulmánnyal e fenti tárgyban, noha ezek elsőségi igényének jogossága vitathatatlan.

A királyság és korona ősnépeink fogalomkörének szerves része volt. Nyelvünk az örökkévalóságot jelképező körrel fejezi ki születését és hatáskörét. Őseredetileg éltető Napunkat körrel jelképezték, később a körkörös reptű sas vált a földünket átkaroló, fenntartó Nap jelképévé károly és király néven. Első királyunk tehát a Nap volt, ki éltetett, fenntartott bennünket születésünktől kezdve, s önmagunkat királyfiaknak, a Nap fiainak tudtuk. Mécs László egy gyönyörű költeménye siratja a tényt, hogy ma már csak édesanyja tudja, hogy királynak született.

Napunkról felismerték, hogy éltető erőny, jelképe a bot, vagy királyi pálca, földünk az életet befogadó, nevelő és emlékező anyag életet szülő köre. Későbbi vándorműveltségeink emlékein belül található kör és pálca jelképegyüttes, -- mint az egyiptomi ankh, s ennek sumir elődje is -- őseinknek ezen világnézetét tükrözik. Napunk király szerepéről tanúskodnak az Erdélyben máig is élő hagyományok, ezek között egy magyar esküvő részeként szerepelő szöveg, melyben a menyasszony „Életadó szép Napom”-nak nevezi édesapját. Ebből azt is megtudjuk, hogy a Napot nemcsak királyként, de szerető édesapaként is tisztelték őseink, s ennek nyomán magukat királyi gyermekeknek tudták.

Ugyancsak Nap-jelkép a színaranyból, több kutató feltételezése szerint a Csallóköz aranyából készült csésze alakú fejfedő, a Napból eredő Fiúság jelképe. Fejen viselve a Nap erőnyt adó, sugárzó jelképe, kézben tartva, nyílásával felfele befogadó nőiségi jelkép. Magyar Adorján a következőképpen emlékezik meg róla:

„A magyar korona legbelső és legrégibb része egy sima aranycsésze, amely félgömbalakú. Ez ősmagyar eredetű. Vagyis nemcsak a diadém rész hanem a pántok is csak később rakattak rá... E csésze több ezeréves már s az ősmagyar fejedelmek ősrégi koronája volt. Igen sok monda szól róla még idegen népeknél is. Az ősmagyar férfiak fövege ugyanis sima, félgömbalakú sapka volt, fiataloké piros, felnőtteké aranysárga színű. Ugyanez később fémből, aranyból is készült s így válott koronává és sisakká is. Mint sisak később fülvéddel, nyakvéddel is elláttatott.”

Ez a korona volt tehát a magyarság ősi, Isten adta, Napból nyert szent koronája, s ez volt a későbbi magyar Szent Koronaként ismert korona alapja a XIX. századig. A Meyers Lexikon 1896-ban még tudott e korona belső arany csészéjéről. (Magyar Adorján Jegyzetei, 7149. old.), ami csak Ferenc József koronázásakor tűnt el. Jelenlegi tudós koronakutatóink természetesen erről nem szólhattak, mivel már nem volt a korona mellett. De a Magyar Szent Korona bő méretének egy magyarázata lehet az alatta helyet foglaló, félgömb alakú arany csészekorona.

Korai ábrázolásai illetve emlékei megtalálhatók a Nagyszentmiklós-i kincs király alakjainak fején, a sumir földön kiásott, kerek aljú csészékben, az ugyancsak ilyen alakúnak ismert Ukkon poharunkban, Grandpierre Endre Aranykincsek hulltak a Hargitára című művében tárgyalt, Napból kapott királyi jelvények közötti csésze is erről tudat. Ezen királyságot jelképező aranycsésze gondolatának nyugaton a Grál edény emel emléket, mely szó figyelmeztetőként magában foglalja király szavunk mássalhangzóit, s ezzel magyar eredetét.

8. Az e szerepeket vállaló földi királyságot, ahol minden családnak az Apa volt életadó napja

9. Csésze mivoltában vízzel megtöltve a lelkiismeretet jelképező kerek tükör igazságra intő valóságát. A Grál legenda hőse nem bírta ki az ebben a tükörben látottakat, s belenézve szörnyet halt.

Korábbi és jelenkori nyugateurópai királyi koronák ékszerek, bőség-fitogtató, hatalmi jelképek csupán, eszmei mondanivalójuk csekély.

Bóna István régészünk hun nagykirályokkal foglalkozó művéből tudjuk, hogy a fenti felsorolás természetesen nem meríti ki az őskoronánkkal kapcsolatos emlékeket, hiszen mind a szittya, mind a hun korszakban voltak királyaink, s a Tárihi Üngürüsz megemlékezik Atilla király koronázásáról.

Kárpát-medencénkben a királyság megalapítását Szt. István korához fűzik a kutatók. Egy francia legenda szerint Hungária Bertájának élettörténetét 1270-ben véletlenül találta meg a korában nagy tiszteletnek örvendő, Adenes li Rois nevű belga regös. Neve fordításban Kicsi Ádám, a regősök királya. E monda szerint a Kárpátmedencében már megalapozott királyság létezett jóval az Árpádok kora előtt, s a magyar Berta királyleány vált a későbbi Charlemagne anyjává. Ezen idegen regéhez könnyen kapcsolható a további monda, melynek értelmében Charlemagne a most Magyar Szent Koronának ismert koronával koronáztatta meg magát, s ezt vitte magával a sírba is, ahonnan később került vissza Magyarországra. Az Árpádok előtti királyság létét az akkorra már kialakult vármegyerendszer erősíti.

A mai Magyar Szent Korona készítési ideje és helye egyenlőre ismeretlen. Férjem Grúziában töltött Szovjet hadifogsága idején hallották a magyar hadifoglyok először, hogy a máig is élő grúz szájhagyomány szerint náluk készült a Szent Korona.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az örmény tudósok mindig megtisztelő figyelmet szenteltek a magyar és hun történelemnek. Erről Lukácsi Kristóf szamosújvári pap írt bővebben a Magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei című művében. Az ősi örmény történelemkönyvek tüzetes átvizsgálása máig betöltetlen nemzeti feladat. Azt is ki kell hangsúlyoznom, hogy egyedül a magyarországi örmények voltak mindig azon kisebbség, akik a befogadó magyar nemzet javát szolgálták minden körülmények között, s hazánkban sok iskola az ő anyagi áldozatukkal épült.

Korunk koronavizsgáló tudósai a Korona u.n. keresztény, illetve római katolikus eszmetartalmát keresték és magyarázták mindenkor, idegen valláselméletekre támaszkodva, noha a következő ősmagyar jelképrendszer üzenete figyelemreméltó:

1. A korona körbe foglalt egyenlőszárú keresztje Nap és ezen túlmenően fény jelentésű. Ezen fénykeresztek a teremtés minden parányának szívében benne vannak, forognak, mint a Mindenség maga. Erről ősmagyar imáink számtalanszor megemlékeznek. (L.: Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lőtöt lépék c. imagyűjteménye) Anyáink keresztszemes kézimunkái e tudatnak adnak hangot: világ (fény) a virág és a világ is. Tehát mindannyian fényből vagyunk és fényben élünk.

2. A korona pártájának váltakozó kör és ék-alakú díszei magyar és hun jelképrendszerrel ezt a két népet jelenítik meg, s foglalják egységbe. Ezek a jelképek a legkorábbi kőkorszaktól kezdve megtalálhatók hazánkban. (L.: Tomory Kezdeteink.)

3. A pártán jelenlevő gyöngyök, -- mint a magyar leányok gyöngyös pártáin is – az életadó harmatot és szüzességet jelentik: ha a virágok, növények leveleit csak megérintjük, a harmatcseppek lehullanak, ezért is vált a szüzesség jelképévé. A koronára Tündér Szűz Ilona, Életanyánk tiszteletére kerültek fel a gyöngyök. Az ő alakja vált az utódegyházakban a Kisasszony, Kisboldogasszony néven tisztelt Szűz Máriává.

A magyar koronázási szertartás a megkoronázandó személy megkeresésével indul. Tudtommal ilyen szövegek nem maradtak fenn, de nem eshettek távol a még koromban is dívó házasságkötési szokásoktól: a vőlegényt a leendő após (király esetében a nép) jó kiállása, egészsége, okossága megvizsgálása után engedi a családba. Tehát nem a kegyetlen öldöklési képesség, durvaság volt a leendő magyar király tulajdonsága, hanem a szépség, bölcsesség, egészség. Magyar népköltésünk Szent László királyról a következőképpen emlékezik meg:

A Magyar Szent Korona esetében már tudjuk, hogy a király kiválasztását maga a Jó Isten végezte, s a leendő király fején egyszercsak megjelenik a korona. Ez történt néphiedelmünk szerint Mátyás király esetében is: a nép egyöntetűen megszavazta királyságát, s Isten kegyelméből a „fejére szállt” a korona. IV. Béla királyunk IV. Ince pápával folytatott levelezéséből tudjuk, hogy a nép szavazata milyen fontos tényező volt: “…márpedig, hogy népiesen, azaz közönségesen szóljunk, a nép szava Isten szava, s a tömeg véleménye a prófécia képét ölti fel.”[1] ([1] Árpád-kori és Anjou-kori levelek XI-XIV. század 161. old.) A korona ezen önműködő királyválasztási folyamatának félreértett története játszódik le Charlemagne koronázása idején, amikor a pápa a háta mögé lopakodva teszi fejére a koronát, mintha azt Isten tette volna. Itt tehát magyar mintát szerettek volna követni. Idegen volt itt maga a korona és a koronázás lényege, mindkettő népünk hagyományainak értelem nélküli átvétele. Charlemagne idejében viszont a magyar koronázásnak már hagyománya volt, s ennek kialakulásához századok szükségesek.

Fontos megjegyeznünk, hogy amíg a nyugati királyok Dei gratia rex-nek, Isten kegyelméből való királynak számították magukat, a magyar királyok címe A Nap Fia, s Tas esetében a Nagyisten Fia. Kr.e. 3.000-ből származó pecséthengeren Tas már királyi széken ül, kezében kis korsó, felette a körbe foglalt napkereszt, fején szarvas lángkorona. (Tomory: A Hét Vezér nevének kapcsolatai.)

A koronázás előfeltételei között a római katolikus egyház a következőket említi Dr. Balogh Sándor tolmácsolásában: „Így a Koronánkkal kapcsolatban három fajta misztikumról lehet szó: a Korona mint misztikus tárgy, koronázás mint esemény, és a Korona üdvtörténeti szerepe...”

Királyaink körében fel kell említenünk a magyar ősvallási sajátosságot, vagy ’misztikumot’, ha így akarjuk nevezni: a révülést. Szántai Lajos magyarságtudósunk három ilyen révüléssel kapcsolatos történelmi eseményt említ meg: Szent Margit, Szent Erzsébet és Szent Imre révülését. Az első kettő esetében az idegenből származó környezet nem ismerte ennek mibenlétét, s keményen megfenyítették a királyleányokat. Szent Imre esetében Szántai kutatása nagy bizonyossággal azt mutatja be, hogy koronázása előtt magányba vonult és halálát révülése közben hozták reá az arra megbízottak. Igy tehát a koronázás előfeltétele volt a révülés – azaz az Istennel való személyes kapcsolat kiépítése éppen úgy, mint a királyság felvállalása előtti, éveken át tartó lelki felkészülés, amint azt Nimród fiainál, Hunornál és Magornál láttuk a Tarihi Üngürüsz tolmácsolásában.

A Kárpát-medencében élő, majd a Brit Szigetekre vándorló kelta népek koronázási szertartása hasonló elemeket tartalmaz.

A skót és brit királyválasztás fontos eszköze a kő. A Biblia előtti időkben az emberek eskűjeiket az égből érkező, érintetlen kőre tették, eskü szavunk erre utal. Később az ugyancsak hullócsillag kövéből kivont vasból készült kard lett az Arthur legenda központja.

A sumirok legősibb naptemplomában Udug kőtáljának felirata elsőként említi meg a Bel tisztét jelentő Zagg nevet Nippurban. Ennek a Zagg-nak az értelme az idegen fordító szerint: ’A fényes kő + a Teremtő’, s ez már közelebb hozza a Bibliában említett Korok köve kifejezést hozzánk. Ez a kifejezés Ábrahám előtt kétezer évvel már jelen volt a sumir földön. Zagg neve még a következő értelmet is hordozza: a trónon székelő Zakh, vagy Zakh úr lelke-lélekzete. Az idegen fordító küzd a számára homályos fogalmakkal, számunkra viszont nyilvánvaló, hogy:

7. Az a körülmény, hogy a Zagg, székely eredetre visszavezethető nevet Bel tiszteletével hozza kapcsolatba, ki a Palócok Bélájának nevét rejti, az ősmagyari tájegységek jelképrendszerének keveredését mutatja e korban már a Folyamközben. (l.: Tomory A Hét Vezér nevének kapcsolatai, 41. old.)

Ezek szerint a szent kő fogalma népünknél a legkorábbi időktől kezdve ismert volt. A Brit Szigetek népei által tisztelt, s skót közvetítéssel állítólag a Folyamköz vidékéről hozzájuk érkezett kő tiszteletének eredete az ősmagyar fogalomkör része. Maga a skót név székely népünk nevének mássalhangzóit hordozza, Mac előnevük is magyar kapcsolatokat sejttet, s kutatásra vár.

Őseink írásbelisége kétezer évvel előzi meg a folyamközit, s így bőven volt idejük irodalmunkat, történelemírásunkat megalapozni és kifejteni. Ezen irodalmi és történelmi munkák jelentek meg később Sumeriában, ahol az átvevő nép a maga ízlése szerint dolgozta át ezen történeteket, de az eredeti, erkölcs és hit világába tartozó gondolatokat szépen megtartották.

Később a zsidók babiloni fogságuk idején maguk is átvették ezen műveket, s a most Thora-nak nevezett könyvben gyűjtötték őket össze. Samuel Noah Kramer The Sumerians című könyvében egy teljes fejezetet áldoz ezen átvételek tárgyalására. A Thora egy tekercsbe csavart könyv, melynek neve a magyar tűr szóból keletkezett. Ezen átvevők is később a maguk képére és hasonlatosságára írták át e műveket. Igy vált őseink szerető Jóistenéből a bosszúállás istene a Thoraban, a szerető Isten gyermekei bűnösökké. Az őstörténetünket átírók az egész világot egy ismeretlen, eredendőnek nevezett bűn súlyával terhelve szolgáltatják ki az egyedüli választott kénye kedvének. Nem olvastam még valláselméleti írást arról, hogy az „eredendő bűn” gondolata tulajdonképpen a Teremtőt is terheli. Gyakran írtam arról, hogy amint az ember lelke, úgy egy nép lelke sem változik. Ugyanezen egyetemes bűnösség súlyát egyedül ők vetették ki a világra a második világháború eseményei után, megfosztva az emberiséget Isten adta gondolkodási joguktól, s mindkét egyetemes bűn belénk vert tudata korcsosítja lelkünket. Sok ezer ember lett ekkor szándékosan elpusztítva, éhen-halasztva, mint például az ukránok, a középosztály és parasztság kiirtva Európa-szerte, s sorolhatnám tovább a Kelettel is, de soha egyik nép se terhelte egyetemes bűnösséggel az ezeket elkövető országokat, csak egy, a maga szenvedéséért. Éppen ezért át kell értékelni az eredendő, egyetemes bűn gondolatát az emberiség, s a magyarság teremtés óta őrzött Isten-képének, s az igazság fényében.

A királyság történetének kialakulását kutatva a tudósok szinte mindig a Bibliához fordulnak felvilágosításért. A Biblia Babilonban átírt történetei úgy emlékeznek meg Noé gyermekeiről, mintha a későbbi emberiség, s a királyság tőlük vette volna kezdetét. Kutatásaim szerint ezen Noé gyermekek mindegyike egy-egy ősmagyar törzset jelképezett az elpusztított magyar őstörténelmi művekben, s csak később váltak a világ népeinek ősatyjává: a Sem-nek nevezett fiú a sumir-szemere vonal, Kám a kunok és hunok, a Jafet-nek nevezett a jász és pannon hajósnépeket képviseli.

A nagy egyházak, a Thora bírálat nélkül átvett szövege nyomán tulajdonképpen innen számítják a világtörténelem kezdeteit, s mint hálóba bonyolítják bele ezen ferde történelem béklyójába az össze nem tartozó két népet: az alkotót és az átvevőt. Hamis leszármazási vonalak, hamis királyságok gyűjteményévé vált a most Ószövetségnek nevezett Thora. A legnagyobb ’félreértés’ az eredendő bűn után a választott nép fogalmának kitermelése, mely tévedés részletes magyarázata más írás tárgya. Mindezek közepette az addig Istent dicsőítő őshit az ember hatalomszerzési eszközévé süllyedt. A hamis történetek szövevényén át még itt-ott átvilágít a valahai valóság, s nagy része visszaállítható. Ugyancsak fontos támpont a Thora a világi történelemírás számára is, de itt – hála Istennek – már merülnek fel kérdések, de a válaszok korántsem foglalkoznak szükséges mélységben e kérdésekre.

Bunyevácz Zsuzsanna írása a Grál vérvonal követése során megkérdőjelezi a Thora nyomán eddig levont következtetéseket. Megállapította, hogy a Grál vérvonal nem Sem, hanem Kham vonalán öröklődött Nimródtól Jézusig. Idézi Gardnert a következő részben: „Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a ’szent vérvonal’ a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32)) Ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.”

„Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.

Véleménye szerint „az uralkodói genealógiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse, míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál-királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt,” majd Bunyevácz hozzáteszi:

„Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.”

„Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak” írja Bunyevácz Zsuzsanna, majd:

„A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. ’Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott’ (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.”

Dr. Szelényi Imre a nimródi leszármazási vonalat követve a következő adatokra hivja fel figyelmünket:

„Cham törzs, CHUS, Mesraim, Phot, CANAAN

Canaan fiai: Sidonem, Hetheum, Jebuseum, Amorheum, Gergeseum, Haveeum, Arakaeum, Sinaeum, Aradium, Samareum, Amatheum

Ezek Cham fiai, unokai, dédunokai, akik Sidontól Gazaig, Sodomától Lesaig, foglalták el a területeket. Chus később Eritreába, Dél-Egyiptomba és Sudánba húzódott le, ahol NEMRÓT Kashurban született.

A vízözön utáni földkiosztással Noé ivadékai tehát elfoglalták az Ararat-hegy, Indiai-óceán közötti területet, amit a Vizözön elöntött és nagyjából el is pusztított. A geológiai és a szíriai kutatások (Barak, Cadesh, Orontes, Karkar) igazolták, hogy a vulkanikus korszak után víz borította el a területeket és a fent maradt hatalmas homokréteg után alakult ki csak az igazi kultúra. (Cath. Bibl. Encycl. I. köt. 188, 148, 1038, 139, 88-100.)

Fentebb igazoltuk már, hogy a CHAM-CHUS-NEMRÓT-csoport (családi törzs) a déli részeken: dél- Egyiptom, Eritrea és Szudán területein telepedett le (ami szintén víz alatt volt!) ahol a törzsnek újszületett tagja NEMRÓT csakhamar Mózes szerint:

„porro Chus genuit Nemród, ipse coepit esse potens in terra et erat robustus venator coram Domino. Ob hoc exivit proverbium: quasi Nemrod robustus venator coram Domino. Fuit autem principium regni eus Babilon, et Arach et Achad, et Chalnne in terra Sennaar. De terra illa egressus est Assur et aedificabat Niniven et Plateas civitas et Cale. Resen quoque inter Niniven et Cale, haec est civitas magna.” (Gen. X. 8-12.)

Mielőtt rátérnénk Mózes elbeszélésének kiértékelésére, fontos dolgokat kell megjegyeznünk. A már jelzett francia Biblia-Atlasz aminek alapján vázoltuk meg a Sem, Cham, Josafát törzseinek földrajzi elhelyezkedését (a legősibb és legjobb őstörténeti térkép), annak 11. térképe már felvázolta a letelepített törzseknek fejlődési periódusait. Így főleg igen meglepő Cham-Chus-Nemrót telepeket találunk: Tur, Turán, a Dél-Arábiai sivatag csücskében, valamint a Negeb és a Sínai sivatagokon, amik mutatják, hogy Cham, Chus, Nemrót törzsek húznak fel északnak és keletnek. Világos tehát, hogy Cham-Chus, akik sokat hallhattak Noétól az ős-hazájukról, mezopotámiai Szumériáról (onnét jött Noé is), lelkesítette és tüzelte Nemrótot, hogy oda eljusson.

Minthogy Mózes említi: „Kezdett hatalmas lenni a földön és izmos vadász nevében élt a törzsek között és Isten előtt is”, Nemrót sok küzdelemmel és harccal be is ért Szumériába, mert Mózes már felsorolja a királyságának ősi városait, sőt azokat is, amiket már épített, kiemelve RESEN nagyszerűségét, mint a leghatalmasabb város.

Itt és most lép elő a Sem alatti rabszolgaságunk maró bánata és megaláztatása, amit Sem-Cham, Sem-Chus nem felejtett el. A hatalmas és nagy nevű Nemrót szumér király tehát rátör Sem fiaira és annak birodalmára, Assur-ra, amit elfoglal. A földrajzi, archeológiai és nyelvészeti leletek igazolják, hogy Ninivét, mint nagy birodalma fővárosát, csak ezután építtette meg Nemrót, oly hatalmas fénnyel függőkertekkel, palotákkal, csatornákkal és várakkal, ami egyedül álló az őskori történelemben. Itt virágzott valóban a szumér kultúra, K. e. 3000 – 2100. (Cath. Bibl. Encycl. 1044-1045 old.)

Nemrót-nak Assurba-való betörése és annak elfoglalása indítja el a Sem törzsnek revanche gondolatát, mert hiszen Assur elfoglalásával a Sem-Assur-Héber-Sephard törzsek szívének tört, ketté vágva az északi és déli törzseket. Nemrót hatalmas ereje és gazdagsága mutatkozik meg az egész Eufrátesz völgyében, ahol a szumér kultúra hódit és megteremti a kapcsolatot nagy bátyjával Canaannal Canaanban. Nemrót erős és virágzó birodalma a Huron és az Abana folyó határán találkozott össze Cánaannal, ami mentesítette ez utóbbit az északi Sem és Jafet törzsek nyomásától. Cánaan valóban neki lendült, és mint hatalmas birodalom bontakozik ki Aradtól egészen a Fekete-tengerig. Ekkor épültek ki Palástu függőkertjei, gyümölcsösei és szőlős kertjei. Ez volt a Canaaniták birodalma. Itt jegyzem meg, hogy a dél-arábiai városok Tur, Turán, már a Genezaret tó környékén jelentek meg, de még lent Turán sziget volt, itt már nagy város, Turral együtt, ami kis patakot jelölt kezdetük kezdetén. (Francia Bibliai Atlasz, 11. térkép).

Az összefogott erő terjed és hatalmasodik: Canaan földjén, ill. birodalmában jelennek meg ezek a nevek: Árpádu, Aradu is feljött, Emesu, Kálmánu, Kál, Kár, Kádes, Bách-sórát, Pakod, Chabar, Kerkál, Orontos, Ár-béla, Árvád, Tábor, Béga. Az egyetemes szumér kultúra telepei jelentkeznek az egész nagy birodalom területén: Ugarit, Rács-Kamra, Tura, Gabala, Bál-bek, Margah, Arszlán-tash, Kár-kemish, Riha, Abada, Bejsán, Jármuk, Nuzi, Tér, Fukhar, Gáth, Sur, Uz, Bana, Abasár, Adua, Hadad, Nemrót, Nem-ártó, Áraok, Ló. Van még egy igen fontos város: Gutha vagy Cuth az ős szumér haza területén, Bor-sippa közelében. (Atlas of the Bible, 1 – 11 térképei, Curie – Schmidt: Világtörténelem, IV. – I. köt., 16-45 old.)”

Itt meg kell emlitenünk, hogy gyermekjátékaink a mai napig megemlékeznek a „Ninivei Királyasszony”-ról. A ninivei udvar fénye soha el nem múló emléket hagyott népünk lelkében.

Egy lelki és társadalmi fejlődés alacsonyabb fokán élő nép nem érthette meg az ősműveltségű magyar néptől átvett gondolatokat. Éppen ennek elhomályosítására nevezik azokat, akiktől műveltségének alapelemeit átvették a mai napig barbároknak – ezzel saját elégtelenségük elé tartva a tükröt. Megértésük szintjén csak az anyagiasság, a hatalom megszerzése volt fő céljuk, s ezt ezen műveltség elsajátítása által remélték megszerezni látván, hogy ez a – magyar -- ősműveltség, s az azt hordozó nyelv az egész ismert világot magában foglalja. Céljuk tehát a világuralom anélkül, hogy ezen műveltség lelkiségét valaha is meg akarták volna érteni. Népünk első sorban való ellensége, bűnösségünk hangoztatója mindig az a nép, vagy bármi címet viselő intézmény, szervezet, mely a magyar ősműveltségből szerezte létét, s azt nem Isten dicsőségére, hanem öncélú hatalomszerzésre fordítja. Ide tartozik első sorban a választott nép és egyedül üdvözítő egyház hatalmasai.

Az idegen, maguk képére átírt Biblia, melynek meg nem értésből származó, hamis történetei elhomályosítják a valahai magas lelkiséget képviselő magyarság, s intézményeinek Istenben gyökerező jelentőségét, s ez napjainkban is folytatódik mindaddig, amíg a magyar igazságot újból fel nem kutatjuk, ezzel megajándékozva önmagunkat és a világot.

Magyar lelkünk és az átvevő műveltségek lelki színvonala közötti különbséget mi sem szemlélteti jobban, mint a magyar és a nagyegyházak keresztségi szertartása, illetve az azt fenntartó lelkiség közötti csillagléptékű különbség.

A nagyegyházak az újszülött gyermekről le akarják mosni az eredendő bűnt. A magyar keresztség – ahogyan azt Szántai Lajos magyarságtudóstól tanultam – a következő, csak igen röviden:

A keresztség népünknél beavatás. Görögben is a baptismos szó beavatást jelent. Szent János neve helyesen: Beavató Szent János.

Beavatás nélkül nem lehet a Táltosparipát mozgósítani, s Táltosparipánk nélkül nem tudjuk életcélunkat betölteni. A beavatás lépései A táltos kanca és a libapásztor leány című székely mesében a következők[2]:

Egy kisleány keresztelését Tündér Erzsébet végzi. A gyermek fürdőkádjába a tejút csillagporát hinti, abba a kereszt jelét rajzolva a következő jókívánságokat teszi ajándékként a gyermek mellé:

Legyen hét szépsége és hét tudománya, s bíráskodjon a természetben (a saját természetében, valamint a világéban is).

1. Tudja elvarázsolni önmagát és az állatokat is. (Az állat szó eredetileg állapot)

5. Tudjon uralkodni minden boszorkány hatalmán (itt a gonosz erők értendők)

Ez a Hattyú csillagkép Tündérek Fordulója nevű csillaga. Itt a legcsodálatosabb az, hogy legősibb regéink megőrizték a Tündérek Fordulója csillagkép emlékét, mint első elindulásunk helyét, s ezt az emléket, az 1900-as évek népmeséi még a gyermekek birtokába adják keresztelőjük alkalmával.

7. Minden hajnalban a Hajnalcsillag tavában fürödjön, melyben a hét szépség vize van.

A hét boldogság és hét tudomány gondolatait egymás mellé helyezve alakul ki a magyarság életbölcseletének még teljesebb képe.

Itt nincsen hamis bűntudat, hanem Isten szeretett gyermekének Istenben kiteljesülő boldog élete... Tudván, hogy hagyományaink szerint minden leány tündér, bőven vannak ma is Tündér Erzsébetek, kik őseink csillagútról átmentett tudásának aranyporát hinthetik a gyermekek fürdőkádjába és ellátják őket szépséggel, tudással, ezzel figyelmeztetve őket egy életen át, hogy Isten szeretett gyermekei.

[1] Árpád-kori és Anjou-kori levelek XI-XIV. század 161. old.

[2] Szántai Lajos előadása nyomán.