BOTOS LÁSZLÓ

 

ÚT A TRIANONI BÉKEPARANCSHOZ

 

14. FEJEZET

 

 

TERV MAGYARORSZÁG ELPUSZTÍTÁSÁRA

 

 

            A X. században a Kárpátok hegyvonulata alkotta Európa keleti határát, de Lengyelország létrejöttével e határ még keletebbre tolódott, és a XVI. században a Kárpát-medence Közép-Európává alakult. A Kárpát-medence kulturális határ lett, az itt érintkező nyugat-, kelet- és dél-európai kultúrák között. A kultúra elbírálásánál az egyik követelmény a műveltség, az írni-olvasni tudás aránya. A Kárpát-medencétől délre és keletre a kultúrszínvonal figyelemre méltóan alacsonyabb. A Száva folyótól északra, az analfabetizmus (írástudatlanság) 10%, innen délre már 50% felett van. (Kostya Sándor, AFelvidék, Budapest, 1990.  78. old.) A Kárpát-medencében egyenlő arányú Nyugat-Európával. Itt a három nagy európai nyelvcsalád találkozik, a német, szláv és a latin nyelvcsalád. Mindennek dacára, mint ahogy Kostya is említi, egyik sem tudott uralkodóvá válni, csak a magyar a X. századtól fogva. Ha elfogadjuk, – és el is fogadhatjuk – a régészet és az embertankutatás eredményeit, és betekintünk a korabeli krónikákba, akkor meggyőződhetünk arról, hogy magyar fajú népek éltek a Kárpát-medencében már évszázadokkal előbb, különböző nevek alatt. Úgy, mint szarmata, hun, jász, székely, besenyő, pannon, avar, stb. Sok különböző fajú nép keveredett itt össze, elfogadva egymás kultúráját. Észak-Európában a protestáns vallás van többségben; Délnyugat-Európában a római-katolikus; keleten a görög-katolikus, délen az iszlám vagy mohamedán vallás. Ez utóbbi északi határa a Száva folyó. Északra innen a katolikus a domináns vallás, behatolva egészen Lengyelországba. (Kostya, 80)

            A 13. térképet azért mutatom be, hogy lássuk milyen szoros gyűrűbe fogta magyar népünket a lengyel, cseh, morva, osztrák, német és délszláv népek özöne. A magyar területet nyugatról lezárja Németország, északkeletről és délről a szlávok. Hazánk akadályozza meg a szlávok egyesülését, egy egységes hatalmas birodalommá válásban. Ez az ok, amiért gyűlölnek, és megsemmisítésünket óhajtják.

            A pánszlávizmust a soviniszta cseh és tót propagandisták hirdetik, akik elszórtan élnek a Kárpát-medencében és a Duna völgyében. A pánszláv mozgalom nemcsak magyar gond, de veszélyezteti egész Európa biztonságát. Minden nem szláv népnek és nemzetnek figyelemmel kell lennie az imperialista orosz veszélyre. Az orosz veszély szemléltetően megmutatkozott a szovjet imperialista térhódításban, amikor uralma alá vette Közép-Európa népeit. Az 1956-os magyar szabadságharc ha nem lángolt volna fel, akkor valószínű, hogy még mindig rabszolgasorsban tartana sok millió népet. Az oroszok által szított pánszlávizmus nem halt ki azzal, hogy a Szovjetunió felbomlott, és nem fog eltűnni, különösképpen nem, ha ilyen rosszul tájékoztatott támogatói vannak, mint pl. az USA, akiket csak a pillanatnyi gazdasági előnyök érdekelnek.

            Az északi és a déli szlávokat egy közös filozófia: a pánszlávizmus köti össze. A nyugat-európaiaknak az a szerencséjük, hogy létezik egy kétoldali gyűlölet a tótok és a csehek között – ennek ellenére a Szövetséges Hatalmak együvé láncolták őket, amikor Trianonban megalakították Csehszlovákiát. Csehszlovákia szétesése után, 1992-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyhatalmak tévedtek, amikor a beharangozott testvériséget ténynek fogadták el. Oroszország ugyancsak régi ellensége Lengyelországnak, a horvátok lenézik a bárdolatlan rácokat. 1992-ig a csehek uralták a tótokat, a rácok a kultúráltabb horvátokat, az oroszok pedig megpróbálták uralni az összes szláv népet.

 

 

 

 

 

 

 

           

 

 

 

 

 

Marx Károly: „A pánszlávizmus nem csupán a szláv népek függetlenségi törekvése, hanem egy ezeréves történelem lerombolása is. Ennek a célnak érdekében Törökországot és Németország felét le kell törölni Európa térképéről. Amikor ezt a pánszlávizmus elérte, hozzáfog majd Európa leigázásához. Európa számára csak két választás van: elfogadni a pánszlávizmust vagy meghódítani Oroszországot és kiirtani az oroszországi pánszláv központot.”[1]

            A pánszlávizmus legelkötelezettebb hirdetői a csehek voltak. A csehek rászedték a tótokat, és állandóan ellenünk uszították. Ez a cseh propaganda csoport megalakult már a XVIII. században, behálózva az egész Duna völgyét. A cseh ügynökök különböző módszerrel dolgoztak, de a magyarok elleni gyűlölet gerjesztésében egységesek voltak.

            Fel kell hívnunk a világ figyelmét az általuk terjesztett sok és nagymérvű hamisításra, melyeket az egyetemi és közösségi könyvtárakban és lexikonokban helyeztek el. A döntés, amit Trianonban hoztak létre, a csehek és tótok által elhelyezett hamis ismeretek alapján történt. A cseheknek hihetetlenül nagy befolyásuk volt a trianoni fejleményekben. Itt hivatalos jelentésekre, titkos egyezményekre, tanulmányokra és levelezésekre kell támaszkodnunk, hogy értékelni tudjuk, milyen munkát végeztek a befolyásolásban. Masaryk Tamás, cseh köztársasági elnök szerint: „Benes nélkül nem lenne republikánk.” (Kostya, 85) Kostya összekapcsolja mind a kettőt, mondva: „Masaryk és Benes nélkül Csehszlovákia talán sohasem került volna Európa térképére.” A szlovák nép soha sem akart szövetségre lépni a csehekkel, egynéhány pánszlávista ügynök kivételével, akik a Nagy Szláv Birodalom megalakításának bűvkörében éltek, oroszországi sugallat nyomán. Közöttük találhatók olyanok is, akik független Szlovákiáról álmodoztak, melyet Hitler jóvoltából meg is kaptak 1939-ben, s amely öt évig fennmaradt. Többen autonómiát óhajtottak a császárságon belül, vagy pedig egy magyar-szlovák konföderációt. Csehszlovákia megalakítása a Nyugati Hatalmak tudatlanságának következménye. Kramar Karelt, a kor legjobban elfogadott cseh politikusát az osztrákok bebörtönözték pánszláv nézetei és orosz szolidaritása miatt. Miután a császár jóvoltából kiszabadult a börtönből, Benesnek a legnagyobb ellenlábasa lett. Ő így nyilatkozott: „Benes olyan eszközöket használ a politikában, amelyeket minden erkölcsös ember a legélesebben elutasít.” (Kostya, 85)

            Masaryk és Benes a Nagyhatalmak  németellenes politikáját saját előnyükre használták fel. Mivel a Monarchia szövetségben volt Németországgal, így alkalom adódott tovább szélesíteni Monarchia-ellenes politikájukat. Először csak a közép-európai népek egyesülését hirdették, cseh vezetéssel. Így próbálták Közép-Európa politikai helyzetét megváltoztatni. E szövetségnek ők lettek volna vezetői, mivel magukat tartották a legkultúráltabbnak e körzetben. Céljuk volt Magyarország elpusztítása, és egy cseh-szlovák-horvát-szerb konföderáció létrehozása, melyhez még Rumánia is társult volna. Így elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy Németországgal szembenézzenek. A csehek azt híresztelték, hogy Magyarország feldarabolása Közép-Európa biztonságát, békéjét jelentené. (1999-ben ennek ellenkezőjét láthatjuk – lásd Milosevics.)

            A Felvidék miatt a magyar és cseh viszony ellenségessé vált, mivel Masaryk szándéka Felvidék elcsatolása volt. Államunk védte sértetlenségét, Bécs hajlandó volt elfogadni az osztrák-cseh egyesítést, melyet kormányunk ellenzett.

            Benes kiadta magyarellenes politikai írását: Détruisez l’Autriche-Hongrie. (Megsemmisíteni Ausztria-Magyarországot). Ezt Európa-szerte terjesztette a magyarellenes propaganda csoport.

            „A germán, osztrák és magyar brutalitás egyazon gyökérből fakad . . . A magyarok a németek leghűségesebb és leghagyományosabb szövetségesei . . . A magyarok a németek szellemi rokonai. . . A magyarok a közép-európai elnyomók bandájának oszlopos tagjai . . . A magyarok akadályozzák meg a szerbek és horvátok egyesülését. . . . kifosztották Boszniát és Hercegovinát . . . . A magyarok sajátjuknak tekintik az Égei-tengerhez vezető kijáratot az úgynevezett Szaloniki-utat . . . .”[2] Masaryk   kijelentette, hogy Magyarország volt az első világháború okozója.[3] Nagy hiba volt magyar részről, hogy ez időben nem történt meg ennek hivatalos visszautasítása. Vétkes mulasztás volt részünkről az is, hogy amíg Benes egy bérelt szobában szerkesztette röpiratait, a magyar újságírók, írók, egyetemi hallgatók Párizsban mulatoztak. Egyik sem vette komolyan a tornyosuló veszélyt, amely Benes írásai után egyre jobban szárnyra kapott. Végül, amikor Trianonban a magyar küldöttség megpróbálta a vád visszautasítását, már túl késő volt. Masaryk és Benes nagyon jól ismerték a Habsburg zsarnokságot, amely ellen az 1848-as magyar szabadságharc küzdött, de ezt meg sem említették. Ugyanúgy elhallgatták, hogy a Habsburg zsarnokság ideje alatt, épp a csehek voltak az osztrákok leghűségesebb kiszolgálóik. Ők terjesztették Palacky Frantisec cseh történész elméletét is, mely szerint mi vagyunk az okozói annak, hogy az északi és déli szlávok nem egyesülhetnek. Elkötelezett hirdetői voltak egy Magyarország területét átszelő sáv létrehozásának, mely összekötette volna a cseheket Jugoszláviával. Hirdették: ennek megvalósításával megakadályozhatnák a „Drang nach Osten” (germán keleti irányú terjeszkedés) megvalósítását. Szükséges ez egy tartós béke kialakítására, hirdették. Közép-Európa sorsát nélkülünk – akik e terület szívében élünk – akarták elrendezni.

            Benes kétkulacsos politikája által óhajtotta megnyerni Nyugat támogatását célja elérésére. Amikor nehézségekbe ütközött Csehszlovákia megalakítása terén, akkor átváltott éljenezni a demokráciát, emberiességet és a világbékét. Ez időben nem dicsekedett a Cseh Köztársaság nagyszerűségével, hanem szívesebben beszélt egy kis, bátor hős népről, amely évszázadokon át harcolt a német Góliát ellen. E propagandát a Times napilap folytatólagosan közölte. Kostya megjegyzi, hogy ez a „hős kis nép” önként elfogadta a német kultúrát, civilizációt és még a német nyelvet is. A múlt században csak a vidék népe beszélte a cseh nyelvet. A városok nyelve a német volt. A prágai egyetem 1348-ban alakult, de csak 1882-ben lett kétnyelvű. Ez évben Masarykot meghívták az egyetemre előadni, de ő habozott elfogadni a meghívást, mert ekkor még nem beszélte folyékonyan a cseh nyelvet. (Kostya, 87-88)

            Benes jegyzéke szerint: „A cseh nemzet a demokrácia és a humanizmus hőse.” Kostya gúnyosan megjegyzi, hogy mi magyarok tudjuk a legjobban, hogy „milyen ’bátor’, és hatvanöt év óta érezzük ’demokrata humanizmusát’.” (88)  „A cseheket az Isten arra teremtette, hogy a demokrácia pillérei és a barbár germán, magyar, avar, mongol és tatár törzsek közt a béke őrei legyenek,” mondja Benes. (Kostya, 88) A cseh népet, hogy betölthesse a hivatását, előbb „fel kell szabadítani az Osztrák-Magyar Monarchia zsarnoksága alól.” Segítséget kért Magyarország szétrombolásához. Tehát: „Détruisez l’Autriche-Hongrie! Le kell rombolni Ausztria-Magyarországot. Egyesíteni kell a cseheket a szlovákokkal és a jugoszlávokkal! Gondoljatok végül Európa érdekére, a Ti érdeketekre!”[4]

            A hatvannégy éves Masaryk és a harminc éves Benes az első világháború idejének kezdetén találkozott. Masaryk szerkesztője volt a Cas (Idő) lapnak. Benes pedig a Právo Lidu (A nép joga) és Volna Myslenka (Szabadgondolat) lapok részére írt. Masaryk racionalista, Benes radikális. Mindketten a nyugati demokrácia elkötelezett hívei voltak, és gyűlölték az önkényuralmat. Származásuknál fogva utálták a hűbériséget és nemesi rendet. Masaryk, az egyetemi tanár figyelt fel a parasztszármazású Benesre, aki gimnáziumi tanár volt. Szoros kapcsolat fejlődött közöttük, és Masaryk bevezette őt külföldi kapcsolataiba. Felhívta Benes figyelmét Seton-Watson-ra, ki jól ismert cseh-támogató volt. Masaryk Benest szemelte ki utódjául, céljai folytatására. Benes rövidesen a cseh propaganda szervező főnöke lett. Masaryk Benest Párizsba küldte, ahol élvezhette Masaryk kapcsolatait, majd innen Londonba költözött. De fenntartották szoros kapcsolatukat egymással. Benes hamar rájött a Szövetséges Hatalmak politikai és történelmi tudatlanságára, és erre építette fel külpolitikáját. Nagyon rövid idő alatt szinte hihetetlen sikereket ért el külföldön, de sokkal nehezebb volt neki otthon népszerűvé válni. Ez időben a cseh polgárok és a nemesség még nem voltak olyan nacionalisták, mint Masaryk és Benes. Benesnek át kellett alakítania az itthoniak évszázados osztrák-elkötelezettségét. Politikai ellenfele Kramar Karel volt, aki a cári Oroszországtól várta a csehek felvirágzásának lehetőségét. Benest ekkor még nem ismerték otthon. Szegényes körülmények között élt Párizsban, és csak baráti segítséggel tudta folytatni propagandáját. (Kostya, 89)

            Az egyik ilyen támogató barát volt Stefanik Milan, aki később a harmadik csehszlovák honatyává lett. Masarykék felkérték Stefanikot, hogy vállalja el a hadügyminiszteri tárcát. Olaszországba ment, megszervezni a cseh idegenlégiót a cseh és tót hadifoglyok közül. Célja egy független szlovák állam létrehozása volt, de nem tudta ezt megvalósítani, mert Pozsony környékén repülője lezuhant, és életét vesztette. Ez eseményt balesetként adták hírül, de később Hlinka Andrej atya úgy nyilatkozott, hogy gyilkosság volt, és Stefanikot valójában Benes tetette el láb alól.

            Stefanik tábornok tudott Masaryk és a szlovák-amerikaiak pittsburghi szerződéséről, amely kimondta a tótok függetlenségét. Benest hazatérése után ellenségei azonnal annak a pénznek elsikkasztásával vádolták meg, melyet a tót-amerikaiak gyűjtöttek össze a cél érdekében. A vád az volt, hogy szegényen hagyta el Európát, és gazdagon tért vissza. Masaryk javaslatára el kellett számolnia a bevételről. A cseh nép nem tudta, mit művel ez a két politikus a demokrácia álarca alatt. 1918-ban, az első csehszlovák állam kormányának tagjai lettek 1935-ig, Benes mint külügyminiszter. Bőséges idő, hogy megerősítse az Antant  által támogatott államukat. Benes nem volt szónok, sem pártelnök. Irodaasztal mögül szervezte meg, és irányította Csehszlovákiát. Innen küldte szét propaganda hadait. Még ellenfelei is elismerték, mint a legkiválóbb külügyminisztert. Szorgalmas, tehetséges, de gátlástalan egyén volt. Sovinizmusát a paraszti származásból magával vitte a parlamenti állásába. (Kostya 91)

            Masaryk 1914-ben Hollandiába ment beszervezni Nyugatot a megalakuló Csehszlovákia támogatására, melyet Seton-Watson is hirdetett a Morning Post, a Times és könyvében The Racial Problems in Hungary. Majd innen Prágába ment, ahol Benes dolgozott a magyarellenes propaganda kiszélesítésén. Együtt sikerült nekik Ausztriában, Németországban és Svájcban propagandaközpontot létesíteni. Még ez évben Rómába utazott, és innen röpcédulákat, melyekre a szlovák himnusz volt nyomtatva,  küldött és szóratott szét repülőről a cseh és szlovák katonák részére, kik a Monarchia keretében állomásoztak az orosz fronton. Ennek hatására a csehek és a tótok átálltak a másik oldalra. Amikor az osztrák hadvezetés értesült erről, az osztrák rendőrség elfogta, és bebörtönözte Kramart, Sokelt és másokat. Benesnek sikerült időben elillanni, Genovába majd Párizsba ment, ahol a magyarellenes propagandaosztály főnöke lett. Masaryk a londoni propagandaosztály vezetését vette át. Masarykot a King's College a szláv tanulmányok professzorává nevezte ki. Propagandájukat kiszélesítették Washingtonra, Szt. Petersburgra és Rómára is. Benes propagandája az egekig magasztalta a csehek nagyságát, bennünket pedig barbár betörőnek nevezett.

Kezdetben e lebecsmérlő propagandának nagy akadályai voltak, mivel az angol és amerikai történészek elismeréssel írtak Kossuth harcáról, és őt magát az európai demokrácia szimbólumának tartották. A Masaryk-csoportnak ezt az erkölcsi felmagasztalást kellett lerombolnia. Azzal kezdték, hogy a magyarság nem az, ami volt Kossuth idejében, mert hűbéres támogatója lett az osztrák zsarnokságnak, elvetve a demokrácia istápolását. Kossuth említésekor elhallgatták, hogy a történelemben ő volt az első, aki autonómiát ígért a tótoknak. Nagy erőfeszítésükbe került megváltoztatni az osztrák-magyar baráti érzést a nyugati államokban. Felsorolok egynéhány megnyilatkozást ez érzület bemutatására.

            Palacky Frantisek, a cseh történész írta: „Ha az osztrák császár-állam már régóta nem létezne, szükséges lenne azt Európa érdekében megalkotni.” (Kostya, 93)

            Bismarck Ottó herceg Gedanken und Erinnerungen című művében kérdést tesz fel: „Vajon mit lehetne abban a térségben állítani amelyet Tiroltól Bukovináig az osztrák állam tölt ki?” Válasza: “Új alakulatoknak ezen a tájon állandó forradalmi jellegük volna.” 1874-ben arra is rámutat, hogy: “Kelet-Európában lehetetlenség kis államokat életre hívni. Ott csak történelmi országok képzelhetők el.” 1917-ben, az amerikai kongresszus előtt, Woodrow Wilson nyilatkozta: „Kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát nem kívánjuk se gyengíteni, se átalakítani. Semmi közünk ahhoz, hogyan akar politikailag vagy gazdaságilag élni. Nem kívánunk és nincsen szándékunkban neki bármit is diktálni. Csupán azt kívánjuk, hogy népeinek ügyei nagy és kis vonatkozásban ezeknek a népeknek a kezében maradjanak.” [5]

            Hogyan tudta Masaryk és maffia-csoportja ezt a barátságos nemzetközi véleményezést rövid időn belül ellenségessé tenni? Wilson elnök mindössze kilenc hónappal az első, még barátságos, megnyilatkozása után tudatta Ausztria császárával, I. Károllyal, IV. Károly magyar királlyal, hogy megváltoztatta nézetét, és a kisebbségnek adandó autonómia nem elégséges. A béke ára a kisebbségek „önrendelkezési joga”, ami a Monarchia feldarabolását jelentette. (Kostya, 94-95) Kostya hat pontban magyarázza meg a csehek sikerét.

1. Masaryk őszintén beismerte, hogy nagy súlyt fektetett kapcsolataira, és nem volt nagyon válogatós.

2. Használta a titkos szervezeteket, félvilági szalonok, apróságokkal lekötelezett újságírók, önérzetükben megbántott egyének segítségét, kapcsolatai által nagyon jól tájékozottak voltak a kulisszák mögött zajló eseményekről, befolyással bíró egyének magán dolgairól. Tudták ki milyen hatalommal bír, fontos kérdésekben. Látták ezek gyengéit is. Ismert volt előttük az olasz, rumán és szerb titkos szerződés, ebből adódó előnyüket jól kihasználták.

3. Masaryk Bismarck meglátását alkalmazta az emberek felmérésére, amely szerint „az ember képességei fordított arányban állnak hiúságával.” Minél önteltebb valaki, annál kevésbé tehetséges. Ismerve Wilson hiúságát, Masaryk állandóan hiúságát legyezgette, és így férkőzött a bizalmába.

4. Sikerének egy másik tényezője, hogy mindig a vezető egyéniségek barátságát kultiválta.

5.  Masaryk rendkívül intelligens és előrelátó volt. Taktikáját jól kidolgozta: ha valami túl merész dolgot javasolt, amit az elnök megvalósíthatatlannak vélt, pár napon belül újságcikkek támogatták Masaryk javaslatát, ami Wilsonban azt a meggyőződést váltotta ki, hogy Masaryk egy messzelátó, jó politikus, akiben lehet bízni.

6.  Masaryk és csoportja nagyon ügyesen használta a történelmi cselszövést, a tények elferdítését, a fél igazságok hirdetését, a jelentéktelen ügyek felnagyítását, lényeges dolgok elhallgatását. (Kostya, 95-96)

A történész kutatók kötelessége kifürkészni az erkölcsi hátterét annak, hogy ki volt Masaryk és Benes? Ez ideig ezt senki nem kutatta, csak annyit tudunk róluk, hogy mindkettőt a jakobinus nacionalizmus, az egyéni érvényesülés hajtotta, és ateisták voltak figyelmen kívül hagyva az isteni törvényeket. (Kostya, 96)

            Sok politikus előtt ismert volt az a tény, hogy ha a Monarchiát megszüntetik, és létrehozzák a Masaryk által javasolt konfóderációt, sok gondot, bajt fog előidézni, de senki sem merte kellő erővel hangoztatni. Wilson két pontban ellenezte Masaryk javaslatát. Az egyik az volt, hogy nézete szerint a csehek nem elég érettek egy független állam alapítására. A másik, hogy a hat és fél millió cseh nem elég erős, hogy együtt éljen, és egyensúlyban tartsa a békét a három és fél millió némettel szemben. Masaryk eloszlatta Wilson első aggályát a szibériai Cseh Légió „hős tettére” való hivatkozással, melyet hihetetlenül felmagasztalt. Wilson hallva e teljesítményt „meggyőződött” arról, hogy egy nemzet, amely képes ilyen hősi cselekedetre, megérett a függetlenségre.  Második kételyét pedig a „cseh és szlovák testvéri nép” meséjével űzte el. Ebben az időben ennek az eszmének nem volt még elég követője, ezért, 1918. július 30-án megegyezett Pittsburghban a szlovák-amerikaiakkal, hogy létrehozzák Csehszlovákiát. Az itt készült szerződés okmányát megmutatta Wilson elnöknek, melyben a cseh nép nevében ígéretet tett Szlovákia teljes autonómiájára. Aláírásával hitelesítette, bár erre nem volt meghatalmazása. Ez okmány láttára Wilson elismerte az ideiglenes csehszlovák állam megalakulását. 1921-ben Masaryk már így nyilatkozott a pittsburghi szerződésről: „Szlovák nemzet nincsen, ez csak a magyarok kitalálása.”[6] Ugyanerről az egyezményről 1925-ben pedig így nyilatkozott: „A szerződést egy kis szlovák csoport megnyugtatására írtuk alá, amelyik a jó ég tudja, hogy micsoda függetlenségről álmodott Szlovákia számára.” (Kostya, 97)

            Amikor a francia küldöttség, André Tardieu-val az élén, Trianonban megkérdezte, mi lesz a sorsa a számos nemzetiségnek, amely Csehszlovák uralom alá kerülne,  Benes 1919. május 20-án így válaszolt: „Une sorte de Suisse” (egy fajta Svájc) lesz, ahol a nemzetiségek teljes békességben, szabad kormányzatban élnek. 1919. szeptember 10-én Benes St. Germain en Laye-ben aláírásával elismerte a kisebbségek jogainak messzemenő tiszteletben tartását. (Kostya, 97)     Az Antant hatalmak és Anglia is jól vélekedett az Osztrák-Magyar Monarchiáról. Britannia nyilatkozta, hogy egy politikai őrültség lenne Benes javaslatára a Monarchiát feloszlatni, mivel az a németekkel szembeni egyensúlyt tartotta fenn. Az angolok szándékában volt különbékét kötni a Monarchia két országával, Ausztriával és Magyarországgal. 1917. decemberében, Lloyd George brit miniszterelnök, felhatalmazta a délafrikai tábornok Christian J. Smuts-ot, hogy tárgyalásokat kezdjen a Monarchia követével Albert Paully Mensdorff-al, figyelmébe ajánlta a brit javaslatot. Ha az osztrák kormány elfogadja az angolok javaslatát, akkor ők a javaslatot továbbítják az Antant hatalmak felé elfogadásra. Az angolok az angol mintájú „dominion”-t javasolták bevezetni a Monarchia területén. Kormányuk javasolta Galicia Lengyelországhoz csatolását, hogy így a lengyelek szomszéd országgá lennének a Monarchiával, amely kedvező lenne Magyarországra nézve is, az ezeréves jó viszony alapján. Jugoszlávia megalakulna Szerbia, Hercegovina és Montenegró összevonásából. Rumánia megkapná Bukovinát. Mensdorff úgy vélte, hogy Anglia még nem határozott abban a kérdésben, hogy Rumánia megkaphatja-e Erdélyt?

Benes értesülve az angol javaslat felől, mindent elkövetett, hogy meggyőzze az Antant hatalmakat, hogy Ausztria-Magyarországot ne föderalizálják. E terv szerint Masaryk és Benes tisztán látták, hogy ez véget vetne a cseh terveknek. Ekkor elkezdték hirdetni a lengyel-orosz föderációt, de ugyanakkor kitartottak a déli szlávok függetlenségének követelése mellett.